Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP ' - - ;."S MAGYARORS2AG Füvek, fák, házak védelmében Mit akarnak Pomáz barátai? Késő esti sötétbe burkolózott a Teleki-kastély, Po- máz nevezetes épülete. Nem mutatott magából semmit a park, ahol tán egykor gondolkodva járta a kavicsos utakat gróf Teleki József, Erdély néhai kormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, áld 25 ezer kötetes könyvtárát is a tudomány hazai várának ajándékozta. Az 1848— 49-es szabadságharc után már csak a tudománynak élt az a jeles férfiú, akiről itt, a mai Gyermek és Ifjúságvédő Intézet klubszobájában. is megemlékeztek egy mondattal a napokban. Laszlovszhy József hívta fel a figyelmet arra a Párnáz Baráti Társaság itt rendezett ülésén, hogy e falak közt írta a gróf négykötetes művét, a Hunyadiak és kora című munkáját. A PBT 1985 végén alakult, s megfogalmazott céljai szerint vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül szeretné cselekvésre szólítani a pomáziakat környezetük védelme, az ifjúság nevelése, a hagyományok ápolása érdekében. Megalapozott Célkitűzés az is, hogy részt akarnak venni a beruházások előkészítésében, hiszen sok országos intézménynél dolgozó, magas képzettségű szakember él a településen. Számon tartják őket, várják és fogadják a segítségüket. Az alapos és már-már tudományos szintű szakértelemhez nem js kell mindig diploma. Asztalszomszéda- imtól tudtam meg, hogy Reszler Gábor, a környék növényzetének alapos ismerője amatőr botanikus, s a természettudományokban is búvárkodó órásmester. Ö éppen olyan harcos védelmezője a község határában magasodó Majdanpolan- fennsíknak, a Kllssza-domb természetvédelmének, mint ez utóbbi helyen a XIV— XV. században feltárt, úgynevezett királynői kastélyromoknak, vagy a Pomáz és Szentendre között elterülő Tófenék nevű sík területnek. A Tófenék egykor lápos talajáról a nyolcvanas években az Óbuda Tsz próbálta lecsapolni a vizet, s ezzel fel is borította az ökológiai egyensúlyt. Olyany- nyira károsodott az élővilág, hogy már a gólya sem kémlel itt békák után. A legfőbb ideje tehát, hogy megmentsék a táj egyik legértékesebb helyét. Ugyanúgy mint a Nádas-tó környékét, ahol Orgoványi Anikó tanárnő természetes környezetben tartja meg, élő, mozgó „szemléltetőeszközökkel” a természet és környezet című tanórákat. De be tudja mutatni az itteni fokozatos és gyors romlást is, hangot ad aggodalmának, miszerint várható, hogy a kárpótlási jegyekért ezt is odaadják valakinek. Megjelennek a kerítések, magántulajdon lesz a közkincs. Ha csak a baráti kör tagjai meg nem szervezik, ha két-három aranykorona hozzájárulással, közadakozásból fel nem vásárolják a községnek, maguk a polgárok. Érdekes kezdeményezés ez, s hem az egyetlen eredeti gondolat, ami az ilyen összejöveteleken megszületik. A társaság nem hatóság. nincsenek hivatali korlátái, csak szellemi vagyona. Amit közösen megállapítanak, az senkire sem köSzennyvízderítő állomás Ócsán Kend, tisztaság, s ha nem Is drogériaillat, de jó őszi szagok, az ázott avar fanyar cserszaga érződik, nyoma sines a szennyvíz te- lepak penetráns bűzének. A közelmúltban elkészült ócsai szennyvíztisztító telepet járjuk, mely Biomo- dul-állomás néven költözött be a helyiek köztudatába. Kísérám, Mészáros Péter mérnök az objektum rendeltetését, működési elvét magyarázza, majd elvezet a már megtisztított víz kifolyójához. Szagtalan, színtelen, s a naponta többször is elvégzett elemzések azt bizonyítják, alkalmas öntözésre, sőt — ha volna — felhasználhatnák vízigényes ipari technológiákhoz Is. A Biomodul működési elve meglehetősen bonyolult, A lényeg: egy olyan kétlépcsős berendezés, mely kommunális szennyvizek tisztítására alkalmas. Paramétereit az adott település szükségleteihez méretezik, de számolva a lakosság növekedésével, a berendezés modulegységei bármikor bővíthetők, illetve ikresíthetőik. Ottjártunkkor is jönnek- mennek a szippantókocsik, eresztik terhüket az ülepítőtartályba. Most, a próbaüzemeltetés idején 100-120 köbméter szennyvizet fogad az állomás, de ennél sokkal nagyobb a kapacitása. — Mennyit fizet az ürítő köbméterenként? — kérdezem a főmérnöktől. — Most még semmit. Majd a próbaüzemeltetés alatti üzemiköltségek alapján kalkuláljuk a tarifát. Mészáros Péter még azt is elmondja, ha majd csatornázzák a községet, a Bio- modul-állomásra ugyanígy szükség lesz, a különbség csupán annyi, hogy akkor nem tartálykocsikkal jön a szennyvíz, hanem ön- eséssel. Távozáskor felviLlan előttem egy tavalyi kép. Ugyanitt 80-100 ember ilyen, feliratú táblákkal tüntetett: Nem akarunk Biomodul- állomást! A vérszegényre sikeredett tüntetésre az ellenzők meghívták Surján László népjóléti minisztert is, majd ezt követően kierőszakoltak egy népszavazást, ami nemkis pénzébe került a községnek. A szavazók zöme végül is Búza Attila polgármester mellett állít ki, aki a Biomodul-progra- mot elindította. A jelen — benne a megépült szennyvíztisztító állomás — a polgármestert s a vele egyetértő képviselőket igazolta. Győzött a jó, Gcsa szennyvízproblémája hosszú távon megoldódott. (—mat ula—) telező. Ám mivel kollektív bölcsesség és emlékezet az eredője, érdemes rá odafigyelni. Ezt az emlékezetet gazdagítják például Balogh Gyula amatőr régész búvárkodásainak eredményei, aki az évmilliókkal ezelőtti múltat idézte. Ma már jó fantázia kell hozzá, hogy elképzeljük: nemcsak a Duna volt abban a korban hatalmas folyó, hanem a táj arculatára most csak vékony, kék ceruzavonást rajzoló Dera-patak is. Szükséges, hogy közkincs- csé váljanak az ilyen ismeretek. Fontosnak tartják a régi falukép megőrzését, a német, szerb és magyar lakosság tárgyi emlékeit őrző helytörténeti gyűjtemény óvását, gazdagítását. Ezzel kapcsolatban ajánlották segítségüket Kulin Imre polgármesternek, aki ezt készséggel elfogadta. Előbb- utóbb pomázi múzeum kellene már — mondta a polgármester, s hangosan tűnődött azon is, hoigy vajon a Nádas-tó és a Tófenék válhatnak-e olyan látványossággá, amit az itt élők és az erre tévedő kirándulók is megcsodálnak? Ha Pomáz barátai úgy akarják, minden bizonnyal ez is megvalósítható. Kovács T. István Nem erős oldalam a matematika, azt viszont még én is ki tudom számolni, hogy az 54 mindössze 1,5 százaléka a 3ö00-nak. Eny- nyien jöttek el az alsóné- medi önkormányzat által meghirdetett év végi meghallgatásra és falugyűlésre. A falu közönye minden bizonnyal meglepte György Balázs polgármestert, aki még a körzet országgyűlési képviselőjét és a sajtót is meghívta az eseményre. Pedig a polgármester nagyon készült. Fillérekre menő, pontos kimutatást prezentált az 1992-es év költségvetésének alakulásáról — amiben úgyszintén fellelhető a lakosság pasz- szivitása. A 90 millió forintos költségvetésben mindössze kétmillióval szerepelt a különböző címeken kivetett adó (pontosabban az elmaradt adóhátralékok), de még ebből is csak 302 ezer forintot fizettek be november 1-ig, s a gépjárművek után esedékes adókból is hibázik közel félmillió. Érdekes módon — és ezt könnyű volt lemérni — szinte senkit sem érdekelt, hogy miként sáfárkodott az önkormányzat a beruházásokra szánt pénzekkel. Az 1993-as költségvetést- tervezet iránt is lanyha érdeklődést észleltünk, noha ennek fő tehertétele az ivóvíz-háIfégre iható tesz a víz Beruházások Majosházán Sokunk számára természetes mozdulat, hogy ha megszomjazunk, odalépünk a csaphoz, teletöltjük a poharat. Pedig ez az egyszerű megoldás korántsem általános jelenség. Hazánkban számos településen gondot jelent a vezetékes ivóvíz hiánya. így volt ez hosszú esztendők óta Majosházán is. Az itt. élők alkalmazkodtak a helyzethez. A boltokban kapható ásványvizet fogyasztották. Igaz, az óvodában a gyerekek egészséges vizet ihattak, a termelőszövetkezet jóvoltából. Az ott kiépült rendszerből juttattak a gyermekintézménynek is. Az igény, hogy mindezen változtatni kéne, már régóta felmerült. A konkrét tervek tavaly körvonalazódtak. S ekkor kapott Ma- josháza — más, úgynevezett forráshiányos községekhez hasonlóan — némi anyagi támogatást. Az összeget a beruházás megkezdésére fordították. A vízhálózat jó része kiépült, húsz lakásba már bekötötték az ivóvizet — tudtuk meg László József polgármestertől. A munkálatok folytatását az időjárás késleltette. Az alkalmazott technológiának ugyanis nem kedvez a hideg. Jövő év tavaszán kerülhet sor a további bekötésekre, s ha minden az elképzelések szerint alakul, júniusban befejeződhet az ivóvíz- hálózat teljes kiépítése. Most első lépésben — és ezt folytatják tavasszal — lefektették a főnyomóvezetéket. Ezt követi a bekötés, a vízórák felszerelése, a régi kút lekapcsolása. Ez további kiadásokkal jár majd. A családok tízéves részletfizetési kedvezményt kaptak, mivel a fővezetékek megépítése harmincezer forintba került. A költségek, ha valaki egykét részletmunkát maga végez el, csökkenthetők. A lényeg mégis az, hogy végre iható víz lesz a községben. Sok terhet vállaltak ezért a lakók, de talán megéri. A közel ezer lelket számláló községben emellett a gázvezeték építését is vállalták. Már folynak a tárgyalások, készülnek a kiviteli tervek. Az OTP-ben a hitelkérelmek feldolgozása zajlik, igaz, ezt a lakosság kisebb része kérte csupán. A többség már befizette a munkálatok megkezdéséhez szükséges összeget. A hálózat átadását jövő őszre tervezik, s ha minden jól halad, karácsonykor már gázzal fűthetnek a családok. E két nagy beruházás mellett szinte eltörpül az a tény — bár ez is fontos —, hogy időközben a telefon- hálózat is bővült, ötven állomással. De ez sem zárult le, mert jelentkeztek még igénylők, akik az új vonalakon a kábeltévét és égy riasztórendszerre való rákötést is nyernek egyben. Már a kivitelező vállalat is megvan, mindössze a távközlési törvény életbelépését várják. Fejlődik a község. S míg általában másutt azt hallani, nincs pénz erre vagy arra — ami persze igaz, mint ahogy. Majosházán is az —, valahogy mégis megoldották. Bizonyára nehezen, de győzött az akarat. Az, hogy most végre lépni kellene. Sz. J. lózati program beindítása. A jelenlévők végül is a program mellett voksoltak, de vajon mennyire reális 30-40 felnyújtott kéz alapján dönteni egy 3600 embert érintő ügyben? A polgármester — igen bölcsen — függőben hagyta a vízkérdést. A hozzászólások megkezdésével hirtelen felélénkült a társaság, s ha György Balázs nem tartja kézben az irányítást, a parttalan vitatkozás és vádaskodás lett volna úrrá a teremben. Tallér Dezső azt kifogásolta, miért csák heten jöttek el a 12 fős képviselő- testületből. A felvetés jogos volt, öten még arra sem érdemesítették a polgár- mestert, hogy kimentsék magukat. Heves vita alakult ki a szociális segélyek odaítélését illetően. Kőszegi Béla olyan eseteket említett, amikor idős személyeket nem a hozzátartozók támogatnak, ám a segélyezett halála után nem átalják az örökséget átvenni. Talán a most készülő új segélyezési törvény erre is talál majd megoldást, például azt, hogy a segélyezett vagyona az önkormányzatra maradjon. Ugyancsak Kőszegi Béla számszerű adatokat sorolt, hány darab maradt ms« azokból a facsemetékből? amikre közel 100 ezer forintot költött az önkormányzat a tavaszi község- szépítő-akció során. Bizony az eredmény lehangoló, a fák többsége • kiszáradt, mert nem locsolták. György Balázs szomorúan vonta meg a mérleget: hiába a jó szándék, ha a kivitelezésben nem partner a lakosság. Durva és megalapozatlan vádaskodás is elhangzott, mely egyrészt a község egyik orvosa, másrészt a polgármester ellen irányult. A felszólaló választ kért arra, hogy miért tusolták el azt a lakossági feljelentést, mely dr. T. M. doktornő munkáját kifogásolta. Mint az a válaszból kiderült, a polgármester és a képviselő-testület eleget tett a törvény által előirt kötelezettségének, nem „seperték az ügyet szőnyeg alá”. Az általuk továbbított panasz, illetve feljelentés a körzeti tiszti főorvostól az Országos Orvosetikai és Fegyelmi Bizottságig valamennyi fórumot megjárta, ez utóbbi tájékoztatta is az önkormányzatot, hogy a feljelentés valótlanságokat tartalmaz, a doktornő nem követett el etikái vétséget. Ennek alapján zárta le az ügyet a képviselő-testület az október 30-ai nyilvános ülésen. (A sok szempontból tanulságos esetre még visz- sza térünk.) Az önkormányzatot meghaladó kérdésekre dr. Vona Ferenc országgyűlési képviselő válaszolt, majd mértéktartó, reális képet adott a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetről. Nem bagatellizált, tartózkodott a kincstári optimizmustól. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, csak siránkozással, vádaskodással és mindent megbénító pesszimizmussal nem jutunk előbbre. Biztatott, a némediek éljenek az ivóvízprogram kínálta lehetőséggel, melyet a kormány — országos szinten — 1,6 milliárd forinttal támogat. Egyben ígéretet tett arra is, hogv eljár néhány olyan kérdésben, melyet joggal sérelmeznek a némedi polgárok. Maiul a Gy. Oszkár Elsiűkíthatatlanok a gyökerek A határainkon túli magyar irodalom egy szeletkéje mutatkozott be Szent- mártonkátán, a nagyközségi könyvtárban. A vendégek ;— Irinyi Kiss Ferenc költő, a Szatmári Friss Üj- ság szerkesztője, a Hármashatár című irodalmi lap munkatársa, Kádár Ferenc költő és Kiss Mária előadó- művész — Szatmárból érkeztek Pest megyébe. Irinyi Kiss Ferenc szerényen szabadkozva inkább kötetlen beszélgetésre invitálta az est helybéli résztvevőit. „Már az is eredmény — mondta —, hogy itt lehetünk.” Hozzátette: az a tájegység, ahonnan jöttek, a Nagyalföld szerves folytatása. A földrajzi hazatartozás mellett azonban a történelmi, kulturális gyökerek is elszakíthatatla- nul közösek. Nyilvánvaló ez, ha csak Ady Endrét és az e vidéken lévő Érmind- szentet említjük, de Nagykárolytól Szatmárnémetin át lehetne sorolni az egymástól „egyfalujárásnyira” lévő, valamilyen szempontból nevezetes magyar településeket. Mégis mintha a Szatmár mentét elkerülnék a látogatók, mintha kiesnének az érdeklődők nagy áradatának útirányából. Pedig minél többször kellene találkozni, erősíteni az egymáshoz tartozást, ismerkedni, beszélgetni napi dolgainkról. Merthogy ez jelentené az igazi segítséget napjainkban. A valóban kötetlen beszélgetéseken sok szó esett az elvándorlókról, a határokon túli magyarok mindennapjairól, a helyi sajtóról, könyvekről. Kádár Ferenc megjegyezte: „szabadok vagyunk, de hátunk mögött érezzük a lihegést, nyomaszt bennünket a lidérces álom, hogy lefekszünk, s reggelre visszaállítják a régi rendet. Romániában erre megvan a lehetőség.” Az esten természetesen az irodalom kapott főszerepet. A költő saját verseiből mutatott be néhányat, miközben örömmel újságolta el, hogy a kárpátaljai, szatmári és a szabolcsi írók, költők, értelmiségiek megalakították a Hármashatár- menti Irodalmi Társaságot. Kiss Mária előadóművész Fényi István és Gellért Sándor verseit mqndta el. Az utóbbi, a néhány évvel ezelőtt eltemetett, a népi írók késői utódjaként számon tartott költő „A tornácküszöbön” című versének sorai akár az est mottója is lehetne. „Nagy viharban jöttekor / bármi legyen bére / valakinek állni kell a tornác küszöbére.” A tornác ezúttal Pest megye, Szentmártonkáta volt. (tóth) Közmeghallgatás Némediben
