Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-06 / 236. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 'mmm EMLÉKEZÉS I 1992. OKTÓBER 6., KEDD 5 A mindennél drágá A Lengyelországgal ha­táros Sáros vármegye, s különösen székvárosa, Eperjes egykor a felvidéki kultúra jelentős központja volt. A híres evangélikus kollégium, amely jogaka­démiát, teológiát és főgim­náziumot is magába fog­lalt, főként a vármegyé­ben élő birtokoscsaládok támogatásának köszönhet­te, hogy a legjobb tanáro­kat, professzorokat hívhat­ta falai közé. E családok kötelességszerűen és magá­tól értetődően támogatták nemzedékeken át a kiváló intézményt, ahol az okta­tók révén a nemzeti esz­mék iránti elkötelezettség a múlt század első felé­ben különösen felerősödött. Kossuth Lajos 1816 és 1819 között a kollégium joghall­gatója volt. s fiatalkori visszaemlékezéseiben szólt arról, hogy gondolkodását döntően meghatározták it­teni élményei. A márciusi ifjak nagy része is ebből a szellemi műhelyből in­dult. Iránvi Dániel, Vachot Imre és Sándor, Székács József és Pulszky Ferenc mellett sok egykori eper­jesi diáknak jelentős sze­repe volt a forradalom elő­készítésében. E kollégiu­mot többek között a Des- sewffyek is nemzedékeken át támogatták. Nomen est omen Dessewffy Arisztid sze­mélyiségének megértésé­hez tudnunk kell, hogy Magyarország egyik legré­gibb családjából szárma­zott. Ez a család már a XIII. században birtokolta a szlavóniai Csernek vá­rát. A család egy részét a XVI. század közepe táján Dessewffy János, Pozsega vármegye főispánja hozta át Sáros vármegyébe. Ö szerezte itt királyi ado­mányként Tarkő várát, amelyről a család másik előneve származik. Bepil­lantva a történetükbe, fel­tűnik a katonatisztek nagy száma és a nevükhöz fű­ződő számos kiemelkedő haditett. Feltehetően a családi hagyomány is ka­tonai pályára inspirálta a Dessewffyeket, akik min­den jelentős történelmi pillanatban bizonyították rátermettségüket, harcias­ságukat. Az ország szabad­ságáért nem haboztak koc­kázatokat vállalni, ha kel­lett, akár az életük árán is. Így tettek a Rákóczi-sza- badságharc idején, és 1848—49-ben is, amikor heten fogtak fegyvert a forradalom oldalán. Kö­zülük a leghíresebb két­ségkívül Dessewffy Arisz­tid honvéd tábornok, aradi vértanú volt. 1802-ben született, az Abaúj vár­megyei Csákányban. 1818- ban, 16 évesen lépett be hadapródként a Radetzkv- huszárezredbe. Itt század­parancsnoki beosztásig vit­te. Kapitányi rendfokozat­tal, 21 évi szolgálat után, 1839-ben nyugállományba helyezték. Eperjesre köl­tözött, megnősült, de há­zassága szerencsétlen for­dulatot vett. Gyermekei meghaltak, és 1847-ben fe­leségét is elveszítette. A szabadságharc kitöré­se után 1848 augusztusá­ban a városi nemzetőrség őrnagya lett. A kassai üt­közetek idején alezredessé léptették elő. A verpeléti és a kápolnai csatákban a sereg jobb szárnyát vezet­te: ekkor kapta ezredesi rangját. 1849. február 18- án már mint újdonsült honvéd ezredes vett részt a kompolti összecsapásban. Kossuth Lajos véleménye Kossuth Lajosnak, az Or­szágos Honvédelmi Bi­zottmány elnökének egyik hivatalos közleménye így számolt be az eseményről: „ . . . Klapka ezredes me­zőkövesdi főhadiszállásán megtudván, hogy azon el­lenséges seregnek, melly legújabb időkben Pestről Gyöngyösre érkezett, két század gr. Auersberg nevű vasasokból álló előcsapatja Kompolton tanyáz, azt feb­ruár 18-án reggeli órák­ban megrohantatá. A terv kivitelét a derék Dessewffy Arisztid ezredesre bízta, ki is a megrohanást 5 egy fertály órakor reggel 4 gyenge huszár századdal oily vitézség- s ügyesség­gel vezérelte, hogy az el­lenség tökéletesen megle­petve, rövid, de kemény csatázás után, többet 50 halottnál a csatatéren hagyván, szétverve és rendetlenül megfutamo­dott, zsákmányul hagyva vitéz huszárainknak 35 foglyot lovastól együtt, az osztály zászlójának szalag­ját, a tisztek vezetéklovait NÉGY ARADI VÉRTANÚ AGYONLÖVETÉSE és podgyászait, sok ruha es fegyvereket, s köztük az ellenség parancsnokának, gróf Coudenhoven-nek kardját és sisakját.. A Es jöttek az oroszok Június elején Eperjesen és környékén nagyobb szá­mú honvédsereg állomáso­zott. Dembinszky, gróf Vay József és Dessewffy Arisz­tid táboroztak a Szekcső mentén, Kapi és Deméte környékén. Eperjesen bált rendeztek a honvédek tisz­teletére, amelyen Dessewffy is részt vett fiatal meny­asszonyával, Szinyei-Mer- se Emmával. A polgárok büszkék voltak földijükre, tiszteletére még fáklyás felvonulást is rendeztek. A vidámság azonban nem tartott sokáig, mert a me­gye hamarosan elsőként tapasztalta meg az orosz seregek erejét. Rüdiger lo­vassági tábornok kozák egységekkel megerősített seregével a megye határá­hoz közeli Szefes-Öfalunál lépte át a határt június 15-én, és Lubló felől, a Poprád völgyét a Tarca folyó vidékétől elzáró ala­csony hegységen át nyo­multak előre. Ezzel egy időben Paszkevics herceg 120 ezer főnyi hadserege Bártfától északkeletre, a Duklai-hágón át özönlötle el a vármegyét. Régi fel­jegyzések szerint az orosz gyalogság csúnya, hosszú, világosbarna köpenyt és csúcsos sisakot viselt. A lovasság öltözéke ezzel szemben igen látványos volt. Minden hadoszlopot énekes előcsapatok vezet­tek. Ezeket spivákoknak nevezték, és mindig ugyan­azt a vad, egyhangú, fé­lelmetes csatadalt énekel­ték. Esküvő Pesten a Lipótvárosban Június 20-án a Héthárs alatti Vörösalmánál a ma­gyar honvédség vereséget szenvedett, és ettől kezd­ve hátrálni kényszerült a kilencszeres túlerővel szemben. Lüdiger Kis- szeben megszállása után Eperjesen csatlakozott Paszkevicshez, akinek négy múlva már Kassa is a kezére került, és né­hány nappal később már Miskolcnál táborozott. Július elsején Dessewffyt tábornokká léptették elő. Átvette a kilencedik had­test vezetését Eperjesen. Itt szolgált a később ugyancsak kivégzett Wy- socki lengyel légiójában. Július 5-én Pesten, a lipótvárosi templomban tartották meg a tábornok esküvőjét. A szertartás után azonnal visszatért ál­lomáshelyére.. Július 8-án a kormány feladta PAitet és Szegedre költözött. A IX. hadtest délre sodródott Cegléd, majd Szeged felé. Dessewffy a július 20-i túrái lovascsatában újra kitűnt vitézségével, de a katonai összeomlást termé­szetesen nem állíthatta meg. Július 31-én Seges­várnál, majd augusztus 6- án Nagycsürnél a magyar seregek megsemmisítő ve­reséget szenvedtek. A dé­li magyar hadsereg a te­mesvári csatavesztés* után teljesen felbomlott. A IX. hadtest maradványát Bem a Vaskapu-szoros biztosí­tására Karánsebesre küld­te az ezredessé előlépte­tett Lázár Vilmos vezeté­sével. A sereg nagyobbik része Bemmel Déva felé húzódott. Dessewffy Lá­zárhoz csatlakozott, és a kilátástalan helyzetben azt fontolgatta, hogy török földre vonul, amikor egy­kori huszártiszt társától, Liechtenstein herceg, oszt­rák hadtestparancsnoktól levelt kapott. Ebben a herceg neki és Lázárnak kegyelmet ígért, amire Lá­zár felajánlotta a fegyver- letételt, a szabad elvonu­lás fejében. Mivel ezt az osztrákok nem fogadták el, a két vezér végül is nem szabott feltételt, és augusztus 19-én, körülbe­lül nyolcezer emberükkel letették a fegyvert. Des­sewffy döntésében feltehe­tően szerepet játszott az, hogy fiatal házas volt, s bízott a herceg ígéretében. Előbb Temesvárra, majd Aradra vitték őket. „Enyhített” halálbüntetés Augusztus 26-án Moser nyugállományú ezredes el­nökletével kezdődött meg az el fogottak nagy részének pere. Kiss Ernő, Vécsey és Kazinczy ellen külön eljá­rást indítottak. Ernst törzs­hadbíró nyilvánvalóan Liechtenstein közbenjárá­sára is a többiekénél eny­hébb büntetést kért Des­sewffy, Lázár, Schweidel és Pöltenberg számára, de a két utóbbi ítéletét — a kötél általi halált — Hay- nau helybenhagyta, míg Dessewffyét és Lázárét agyonlövetésre „enyhítet­te’.’ A fiatal feleség meg­látogatta férjét az aradi várbörtönben. A herceg ígérete bizakodással töltöt­te el őt és a kiterjedt Des- sewffy-rokonságot, de a hon­véd tábornok már sejtette, mi vár rá. Október 4-i le­vele utóiratában vetette papírra: „minden nap vár­juk elítéltetésünKet”. Ba­rátja és rokona, Máriássy János a kivégzés előtti na­pon meglátogatta, nyugodt- n'ak és derűsnek látta. A kivégzés előtti utolsó éjsza­kán Dessewffy nyugodtan aludt. Hatodikán reggel fél 6-kor Baló Béni refor­mátus lelkész kísérte ki a vesztőhelyre. Menet köz­ben a tábornok hangosan, mély megvetéssel szólt a németekről. Társai hall­gattak. A vár VI. számú kapuja melletti sáncban a négy halálraítélttel szem­ben tizenkét, egyes forrá­sok szerint tizenhat ka­tonából álló kivégzőosztag sorakozott fel. A kivégzést vezénylő Tichy őrnagy jel­adására eldörültek a fegy­verek. Hárman, közöttük Dessewffy Arisztid azon­nal meghalt, de Kiss Er­nő életét csak újabb lövés­sel tudták kioltani. Liechtenstein herceg levele Liechtenstein herceget a kivégzés kellemetlen hely­zetbe hozta, mivel latba vetette befolyását Dessew­ffy megmentéséért. Szem­rehányásaira Haynau cini­kusan felelte, hogy a hon­véd tábornok kegyelemben részesült, mivel kötél he­lyett golyót kapott. A her­ceg együttérző levelet írt a fiatal özvegynek, aki egyes - visszaemlékezések szerint soha nem heverte ki telje­sen a szörnyű csapást. A sors tragikus játéka hoz­REMÉNYIEDE SERLEGE ta, hogy október 6-án fia­tal hitvesének születés­napján végezték ki a tá­bornokot. Utolsó levelének megmaradt töredéke: „Az a bizonyos evőeszköz, amellyel Tónim mindig ét­kezett, a női óra, amely- lyel Kálmán Velencében megtisztelte, üvegképekkel díszített ágya, az éjjeli szekrény és a kockadíszes adassék nagyon szeretett feleségemnek, Emmának. A többivel Albert fivé­rem rendelkezzen belátása szerint, csak a Kálmán fi­vérem javára szóló meg­jegyzés a végrendeletben maradjon meg. Arad, 1849. október 5. Dessewffy Arisztid” Részlet Ernst törzshad­bíró 1306/t. számú, Haynau- nak írott jelentéséből: „Kiss, Vécsey, Aulich. Tö­rök, Lahner, Schweidel, Pöltenberg, Nagysándor, Knézich, Leiningen, Des­sewffy. Damjanich, és Lá­zár vádlottakon a halál- büntetést ma hajnalban végrehajtották, és az el­ítéltek közszemlére való kitétele a törvény előírása szerint a mai nap megtör­ténik.” Dessewffy Arisztid tete­mét 1850-ben egy osztrák őrnagy segítségével Des­sewffy Kálmán, Bánó Miklós és Bydeskuthy Er­nő szerzik meg. A közön­séges ládába helyezett, ket­téfűrészelt holttestet ti­tokban szállították Sáros megyébe a Dessewffyek margonyai birtokára. A te- mentőkápolnára a magyar állam 1977-ben emléktáb­lát helyezett eL Epilógus helyett A reformkor neves poli- tikusával, közírójával gróf Dessewffy Józseffel szemben a köznemes rokon Dessewffy Arisztid kard­jával írta be nevét a ma­gyar történelembe, ö és társai életüket adták egy kis nemzet függetlensé­géért, a becsületért, az igazságért, a szabadságért. Olyan tiszta eszmékért és célokért, amelyekre ma so­kan legyintenek s talán megkérdezik: mit lehet ezekért kapni a boltban? Mindannyian tudjuk a vá­laszt: semmit. Ma éppúgy nem, mint 143 évvel ezelőtt, amikor Dessewffyék utolsó lépéseiket tették az aradi vár sáncai között. Talán erőt adott nekik az a re­ménység, hogy az utódok erőt merítenek vértanú­ságukból. Hogy mindaz, amiért az életüket adják, nem adható el, és nem vá­sárolható meg. Legalább itt, ezen a darabka földön, amit még ma is így ne­veznek: Magyarország. Bánó Attila DESSEWFFY ARISZTID VÉRTANÚ SÁG A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom