Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-27 / 253. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1992. OKTÓBER 27., KEDD A VILÁGBANK MEGNYITOTTA IRODÁJÁT Budapest legyen a pénzügyi központ Magyarország tíz éve lé­pett be a Világbankba, s ez alatt az időszak alatt a nemzetközi pénzintézet több mint 3,1 milliárd dol­lár kölcsönt folyósított ha­zánknak. A budapesti iro­da egyúttal a Világbank közép-kelet-európai képvi­seletét is ellátja, ami egy­beesik azzal a kormányza­ti céllal, hogy Budapest a térség regionális pénzügyi központja legyen — hang­súlyozta Kupa Mihály pénz­ügyminiszter hétfőn a Vi­lágbank budapesti irodájá­nak ünnepélyes megnyitó- < ján. A pénzügyminiszter em­lékeztetett arra: az elmúlt évtizedben a Világbanknak nagy szerepe volt Magyar- ország fejlődésében. A nemzetközi pénzintézet ha­zánkat elsősorban az ipari struktúra átalakítását, a mezőgazdaság, az egészség­ügy, a távközlés, a pénz­ügyi rendszer, valamint az energiaszektor finanszíro­zását célzó kölcsönökkel támogatta. A Világbank­nak nagy szerepe volt ab­ban is — mint azt a mi­niszter külön kiemelte —, hogy a rendszerváltás ide­jén hazánknak sikerült túl­jutnia az akkori pénzügyi nehézségeken. Kemal Dervis, a Világ­bank közép- és kelet-euró­pai főosztályának igazgató­ja a megnyitón hangsúlyoz­ta: Magyarország eddig is élen járt a Közép-Kelet- Európában zajló rendszer­váltásban, s a Világbank szakemberei bíznak abban, hogy az ország a jövőben is a térségben zajló folya­matok élén halad. A szak­ember pozitívnak értékel­te az elmúlt évben hazánk­ba érkezett 1,5 milliárd dollár összegű közvetlen külföldi tőkebefektetést, s emlékeztetett arra, hogy a kelet-európai térségnek fo­lyósított 6,6 milliárd dollár összegű teljes kölcsönállo- mány 25 százalékát a Vi­lágbank nyújtotta. Kemal Dervis kiemelte: a térségnek juttatott világ­banki hitelkeretből Ma­gyarország kapta a legtöb­bet az elmúlt években 1990- ben 270 millió dollárt. 1991- ben 400 millió dollárt folyósítottak, idén pedig összesen 450 millió dollárt biztosít a nemzetközi pénz­intézet. A Világbank vezető tiszt­ségviselője súlyos gondnak ítélte, hogy 1990—92 között a térség valamennyi orszá­gában jelentősen vissza­esett a GDP (bruttó hazai termék) volumene. Kemal Dervis szerint a recesszió sújtotta gazdaságokban na­gyobb hangsúlyt kell fek­tetni a fiskális politikára, a költségvetési hiány kezelé­sére, mert a hiány esetle­ges növekedése még job­ban visszavetheti a gazda­ságot, illetve az infláció­nak újabb lökést adhat. Így a térség kormányainak gyorsítani kell a struktu­rális, az intézményi refor­mokat, hogy ténylegesen uralkodóvá váljon e gaz­daságokban a magánszfé­ra. RENDKÍVÜL GYORS VÍZSZINTESÉS A DUNÁN Beszakadt part, megcsúszott rézsűk A Duna szombati elre- kesztését követően hétfőn délután 152 centimétert esett a vízszint Dunakiliti térségében. A rendkívül gyors, hir­Vitézavatás ötven év múltán Tegnap délelőtt öt évtL zed múltán első ízben kér rüit sor vitézavatásra Ma­gyarországon. A Horthy Miklós kormányzó által 1920-ban alapított Vitézi Rend a II. világháború után az emigrációban foly­tatta működését, és 1962- ben felvételt nyert a nem­zetközi lovagrendek sorá­ba. Ez év elején a hatá­lyos magyar jogszabályok figyelembevételével s a Fő­városi Bíróság döntése alapján idehaza is elkez­dődhetett a rend szervezeti kereteinek kiépítése. A bicskei római kato­likus plébániatemplomban ökumenikus istentisztelet keretében százkilenc, Ma­gyarországon élő vitéz ava­tására került sor. Az ava­tottak közül néhányan az elmúlt háború során tanú­sított harctéri helytállásuk alapján nyerték el a vitézi címet, de avatásukra már a német megszállás, illetve a kormányzó akadályozta­tása miatt nem kerülhetett sor. Az új vitézek többsége elsőszülötti várományosként, atyja, esetleg nagyatyja vitézi címe alapján nyert felvételt. Néhányan tagjai lettek a rend nemzetvédel­mi tagozatának is, amely a Vitézi Szék döntése alap­ján olyan személyeket tö­mörít, akik az elmúlt évti­zedekben itthon vagy az emigrációban nemzeti szempontból rendkívüli ér­demeket szereztek. A zsúfolásig megtelt bics­kei műemlék templomban vitéz József Árpád magyar királyi herceg, a nagy Jó­zsef nádor leszármazottja, a rend jelenlegi főkapitá­nya, az eredeti karddal avatta vitézzé a jelölteket. Szentbeszédet mondott vi­téz Tabody István római katolikus főesperes, vala­mint Fáy Halász Gedeon, a Johannita Rend magyar ta­gozatának kommen dátora. Az ünnepi szertartáson — amelyet a hazai hírközlő szervek mellett a német televízió is közvetített — a társrendek nevében kép­viseltette magát a jeruzsá- lemi Szent Lázár Lovag­rend, valamint a magyar- országi Szent György Lo­vagrend is. A szertartás után a résztvevők megko­szorúzták a helység főterén álló magyar hősi emlékmű­vet. ' P. L. telen vízszintesés miatt több helyen beszakadt a partrész, megcsúsztak a rézsűk. A szigetközi ág- rendszer felső részéből ki­felé szalad a víz. A szak­emberek becslése szerint a dunacsúnyi új zsilipnél mintegy 150-200 köbméter vizet adnak át másodper­cenként jelenleg a régi Duna-mederbe a szlová­kok, további mintegy 300 köbméter az elrekesztésnél, a gátnál jut át az eredeti mederbe. A Duna jelenle­gi teljes vízhozama 1000 Köbméter Korul van má­sodpercenként. A szlovák oldalon a ki­vitelezők hangoztatják, hogy egyelőre csak hajózá­si szintig töltik fel a táro­zóteret, illetve az üzemvíz­csatornát. Ha ez megtörté­nik, a Duna teljes vízho­zamát — a turbinák bein­dításáig — az új zsilipen keresztül a régi Duna-me­derbe engedik. Az üzem­vízcsatornánál akkor csak a hajók zsilipeléséből adó­dó vízveszteséggel kell számolni. SENKI SEM TUDTA A szlovákok kész helyzetet teremtettek A Budapestre akkreditált külföldi újságírókat tájé­koztatta hétfőn a magyar kormány álláspontjáról Martonyi János azt ' köve­tően, hogy megkezdődött szlovák részről a Duna el­terelése. A külügyi állam­titkár egyebek között rá­mutatott arra, hogy a brüsszeli tárgyalásokkal egy időben, valójában már október 20-án megkezdő­dött a Duna elrekesztése. Ezzel a szlovák kormány „fait accompli”-t, kész helyzetet teremtett, nehéz helyzetbe hozva a prágai szövetségi kormányt is, mely október 21-i szóbeli jegyzékében arról tájékoz­tatta a magyar felet, hogy a Brüsszelben felállítandó háromoldalú szakértői bi­zottság döntéséig, novem­ber 2-áig az építkezésen nem történik visszafordít­hatatlan lépés. A magyar kormány értelmezése sze­rint sem Prága, sem Brüsz- szel, sem pedig Budapest nem tudott arról, hogy a tárgyalás napján már el­kezdődött a Duna duzzasz­tása az újonnan épített ha­józási csatornában. Ezt egyébként a szlovák kor­mány nem tekinti a két or­szág határának, noha a pá­rizsi békeszerződés 1947- ben kimondta: Magyaror­szág és Csehszlovákia ha­tára a folyó hajózási kö­KifiitySlhető-e a köztársasági elnök? Ho Earvmaek Ceglédre A kérdés nyilvánvalóan provokatív. Legcélszerűbb volna nem válaszolni rá. Vagy csak egyetlen szóval, igennel vagy nemmel. Igen, mert demokráciában a véle­ménynyilvánítás szabad. Nem, mert a nemzeti ün­nep szónokát pfujozni illet­lenség. Ezek a válaszok egyfor­mán igazak ugyan, mégis hamisan csengenek. És amennyiben igazak' semle­gesítik egymást. Ha belemegyek a kérdés latolgatásába, nem az egy­szavas válaszért teszem. Miért is vindikálnám ma­gamnak a jogot az ítélke­zéshez? És mit is számíta­na a véleményem ? Precí­zen a véleményem így hangzik: igen is meg nem is. Érjük be ennyivel. Csakhogy ennek az ügy­nek vonzatai vannak, előz­ményei és utózöngéi, ame­lyek talán fontosabbak ma­gánál az eseménynél. Ezekről érdemes elgondol­kodni. • Az előzmények azzal kezdődnek, hogy közös megegyezéssel — amelyben nemcsak a kormánykoalí­ció meg az ellenzék vett részt, hanem az egész nép — éppen Göncz Árpádot választottuk köztársasági elnökké, és ennek minden­ki örült. Jól ismert, sze­rény és megnyerő közéleti férfi volt, közepes író, jó fordító, az írószövetség el­nöke, Bibó István elkötele­zett híve, háta mögött 56-os forradalmár múlttal és tán hatévi börtönnel. Örült a kormány, hogy az ellenzék olyan jelöltet kínál, akivel várhatóan együtt tudnak dolgozni, hiszen csak nem felejti el, amit nehéz idők­ben Antall tett érte, és kü­lönben is közös célért har­colunk. örült az ellenzék, hogy olyan tagját emelheti magas polcra, aki ezért cserébe engedelmes ki­szolgálója lesz. Örültek a keresztények, mert jó ma­gyar embernek nézték az elnököt, és örültek a zsi­dók, mert az elnök nyilvá­nosan izraelita vallásának vallotta magát — ami egyébként egy kicsit min­denkit meglepett. Ezzel kezdődött tehát, ál­talános elégedettséggel és bizakodó várakozással. Jóságát kissé túlzottnak éreztük, amikor mindenki­nek amnesztiát hirdetett: az emberekben még élt — ma is él — az igazságtétel igénye. De elfogadtuk, ez­zel együtt. Furcsa volt az is, hogy hirtelen úgy járja a világot a színdarabjaival, mintha igazi író volna. Ám ez sem volt baj, hadd örül­jön a látszatsikerének, ennyi évi börtön után meg­érdemli. A baj a taxisblokáddal kezdődött, amikor színt vallott a kormány ellen. Akarta a puccsot. Ettől megdöbbent az ország, kezdett kinyílni az embe­rek szeme (és zsebükben a bicska). S már nem voltak úgy elragadtatva attól, hogy állandóan a világot járja és ünnepelteti magát az ország pénzén. Türelmes nép vagyunk, megviselt és megregulázott nép: lenyeltük ezt is. Amit nem nyeltünk le: hogy a rendszerváltozásnak nem előmozdítója, hanem ke­rékkötője. Már láttuk, hogy nem a köztársaság elnöke, csak a pártjáé, amely úgy irányítja, mintha hipnoti­zálná. Hamis statisztikák­kal elhiteti vele, hogy az ország legnépszerűbb em­bere. Ezt ugyanúgy elhiszi, mint annak idején Rákosi Mátyás. Kicsit hasonlítani is akar hozzá, megjátssza a jóságos nagypapát, akinek mindenkihez van egy ked­ves mosolya — közben egy­re konokabbá válik: hatal­mat akar, és meg is szerzi. A szelíd emberből kibúvik a diktátor. Nem sorolom a jogtiprá- sait, aláírások megtagadá­sát, tudja mindenki. Foko­zatosan elveszítette a nép bizalmát, már csak a párt­jába kapaszkodhatott. Ez volt a füttykoncert előz­ménye. Észrevette vajon? Lehet, hogy nem vette észre. Annyira eltelt ma­gával, vagy annyira félre­vezette a környezete, hogy őszintén megdöbbent, ami­kor a nép beléfojtotta a szót. Amikor kegyesen épp arról akart szónokolni, hogy emberek, fogjunk össze... A látvány és a hangza­var oly meggyőző volt, hogy nem lehet se bagatel­lizálni, se összeverődött csőcselékre hárítani. A te­levízió most bosszút ál't azért, amit az elnök elkö­vetett ellene: ország-világ szeme előtt mutatta be a kudarcát. Sok ezer torok és sok ezer ököl együtt, ez mégse semmi. De a tömeg magától soha meg nem szólal. Szüksége van egy előkiabálóra, aki megadja a hangot. Akkor aztán rázendít, és boldogan kiadja a mérgét. Nem' vitás, hogy kellett lenni egy kis csoportnak, amelyik előre fölkészült a tüntetésre. Keresik is láza­san, mert demokrácia ide, vélemény- és szólásszabad­ság oda, szükség volna most rájuk, hogy lefasiz- tázhassák vagy lenácizhas- sák, lecsőcselékezhessék, lemucsaizhassák őket. Vagy talán — ki merjem mondani? —, talán az elő- kiabálók épp az ellenzék fizetett emberei lehettek. Ki tudja? Cut prodest? — kérdezi a római jog; kinek állt érdekében ez a tünte­tés? A kormánynak bizto­san nem, csak kellemetlen­sége származik belőle. Még fel sem ocsúdtak, az ellen­zék már támadásba lendült, védekezésbe kényszerítve a kormányfőt, a belügymi­nisztert, a rendőrséget, a határőrparancsnokot, a fő­ügyészt, mindenkit. Túlsá­gosan jó volt a rendezés, túlságosan kész a forgató- könyv. Vesztenivalójuk nem volt: ha három em­berük kiáltozni kezd Göncz ellen, de éljenzés és taps­orkán fojtja el hangjukat, akkor letromfolták a „fa- sisztoid elemeket”, ha vi­szont — ahogyan történt — meglódul a tömeg, akkor itt az e heti új botrány — és ez kell nekik, botrány, folyton csak botrány, bár­mi áron, akár a köztársa­sági elnökük lejáratása árán is. Lehet, hogy így volt, le­het, hogy másként, nem fog kiderülni soha. Demok­ráciánk nagy vívmánya, hogy legalább hihetjük, amit gyanítunk, és talán ki is mondhatjuk, le is írhat­juk a gyanúnkat. Ámbár ez nem egészen bizonyos. Amit büntetlenül biztosan leírhatok, mind­össze ennyi: a magam ré­széről sajnálom az elnököt. Életre szóló megrendülés lehetett. De abban nem va­gyok bizonyos, hogy kijó- zanítólag hatott rá. Akik pedig örvendeztek a ma­gasztos pillanatnak, azok­nak üzenem: nincs ezen mit örülni. Csak kára szár­mazik a jelenetből minden­kinek. Eddig is tapasztal­hattuk, hogy a kedves nagypapa hogyan vált a szemünk előtt megátalko- dottan konok öregúrrá; ha a konokságához mostantól gyűlölködés és bosszúvágy társul, nem sok jót várha­tunk tőle. Pedig Antall és Göncz együttesen csodát művel­hettek volna az országban. (BENEDEK ISTVÁN)

Next

/
Oldalképek
Tartalom