Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
SzerváfiHtefésa vifágkongressxua Á disznó a donor A néhány éve még bizarr ötletnek tűnt megoldás — állatokból kioperált májnak, vesének vagy szívnek az emberi szervezetbe ültetése — napjainkban óriási léptekkel halad előre. Ez a témája a Párizsban megnyílt XIV. nemzetközi szervátültetési kongresszusnak. A kongresszusról beszámoló AFP érdekes példaként említi meg a Thomas Starzl professzor által végrehajtott műtétet. A professzor a Pennsylvánia állambeli Pittsburgh egyetemének orvosi karán június 28-án egy pávián máját ültette egy hepatitis B vírus által megtámadott páciens szervezetébe. A beteg új mája jól működik, s csupán a beavatkozás utáni 10-12 napban észleltek kisebb ki- lókőrlési tüneteket. Igaz. az, állati szerveknek az emberi szervezetbe törAz amerikai képviselőház jóváhagyott egy határozatot, amelynek értelmében nyilvánosságra hoznak „csaknem minden” kormányzati dokumentumot, amely Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos. A képviselőház ezzel el kíván oszlatni minden kétkedést és gyanúsítást, amely a gyilkosságról a közvéleményben kering. — Sajnos, sokan gyanakodnak. hogy az igazságot eltitkoljuk. Az egyetlen mód. amellyel véget vethetünk a gyanakvásoknak, az, hogy nyilvánosságra hozzuk a dokumentumokat — mondotta John Conyers demokratapárti képviselő. A szenátus már a múlt hónapban hozott egy hasonló határozatot, és a két Ház most kidolgoz egy együttes változatot, amely technikailag megoldja az iratoknak a titkosság alól történő felszabadítását. Csaknem három évtizeddel az elnökgyilkosság után még mindig sok százezer dokumentum titkos. Közéjük tartoznak a vizsgálatot lefolytató Warren-bizott- ság, az FBI, a CIA és a kongresszusi bizottságok iratai A jelenleg érvényes törvén* szerint a titkosságnak 2029-ig fenn kellene maradnia. A képviselőház határozatának értelmében létrehoznak egy független ,.el- nökgyil kossági bizottságot”. amely elbírálja, milyen dokumentumokat tárnak fel a közvélemény számára. A bizottság öt tagját a bírói kar választja ki. Ez a bizottság elhalaszthatja olyan iralok nyilvánosságra hozatalát, amelyek a nemzet biztonságát fenyegetik, vagy személviségi jogokat sértenek meg. John Conyers, aki a képviselőház tényfeltáró bizottságának elnöke, kijelentette: — Nagyon kevés iratot fogunk továbbra is titkossá nyilvánítani. Itt az Ideje, hogy az amerikai ténő transzplantációja napjainkban még nem általánosan elterjedt gyakorlat — állapítja meg az AFP munkatársa —, de az orvosok ma már korántsem emlegetik csupán a „jövő megoldásaként A szakemberek az ilyen beavatkozások két csoportját különböztetik meg: az egyik esetben az emberrel rokon fajhoz tartozó állat szervét ültetik át, a másikban pedig attól viszonylag távol állóét. Ilyen például a sertés. Furcsa módon a második megoldás tűnik ígéretesebbnek. A csimpánz szerveit lehetetlen emberbe átöltetni, egyrészt, mivel annak szervei jóval kisebbek, mint az emberéi, másrészt pedig, mivel a korántsem népes csimpánztársadalom nem lenne képes elegendő donort adni. A sertés és az ember nép hozzájuthasson minden bizonyítékhoz, és maga állapíthassa meg, mi történt Dallasban 1963. november 22-én. A Kennedy-gyilkosság dokumentumainak nyilvánosságra hozataláról évek megjelenése között eltelt 40 millió év ellenére e két faj anatómiailag és fiziológiailag számos hasonló vonást mutat. — Ezenkívül — mutat rá dr. David White, a Camb- ridge-i egyetem professzora.— a sertések szerveinek mérete nagyjából megegyezik az emberéivel. — A közfelfogás szerint a sertés sokkal alkalmasabb donor, mint a csimpánz vagy a pávián. — Ha reálisan nézzük a dolgokat — véli dr. White —, semmi kifogásunk nem lehet az ellen, hogy a sertés szövetei emberéletet mentsenek meg, ha már egyszer a húsát elfogyasztjuk. Addig is azonban az orvosoknak egy súlyos problémát kell megoldaniuk: az egymással nem egyező fajok közötti immunológiai korlát leküzdését. Eddig óta vita folyik, de a közvélemény érdeklődését a JFK című, nemrég bemutatott film újból felkeltette. Ez a film széles körű összeesküvést tesz felelőssé az elnök meggyilkolásáért. ugyanis az volt a tapasztalat, hogy a sertésből kioperált, s az emberbe átültetett szervet néhány percen vagy órán belül elpusztítják a befogadó szervezet vérében található testnedv- komponensek. A probléma megoldása érdekében a kutatók először megpróbálták a befogadó szervezetből eltávolítani az átültetett szervet megtámadó természetes ellenanyagot. Másik megoldásként a szervátültetésre váró személy vérét juttatták be a donor sertés szervezetébe, majd az így „megszűrt” vért ömlesztették vissza a befogadó szervezetbe. Mindkét esetben azonban az antitestek egykét nap múlva ismét megjelentek. A legújabb megoldás: monoklonális antitesteket tartalmazó gyógyszerek alkalmazása, amelyek több héten át eltávolítják a szervezetből a természetes antitesteket. A kutatók a sertések genetikai felépítésének módosításával is kísérleteztek, továbbá besugárzással próbálták eltávolítani az átültetett szervet megtámadó sejteket. A számos leküzdésre váró akadály ellenére a szakemberek bizakodóak. — Sikert kell elérniük, hiszen a helyzet drámai: napjainkban a lehetséges donorok családjának több mint 50 százaléka elutasít bennünket — nyilatkozta az AFP- nek Christian Cabrol professzor. a franciaországi szívátültetések úttörője, a France-Transplant társaság elnöke. PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet a Vasad, Külterület 1. sz. alatt működő általános iskola és diákotthon igazgatói állásának betöltésére Az intézmény feladata: általános iskolás korú gyermekek nevelése és oktatása, valamint diákotthoni ellátása. Pályázati feltételek: — felsőfokú iskolai, pedagógusi szakképesítés — legalább ötévi szakmai gyakorlat. Bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szóló, 1992. évi XXXII. tv. figyelembevételével, megállapodás szerint. A szolgálati férőhely megoldható. A pályázat tartalmazza a pályázó: — szakmai önéletrajzát — pedagógiai programját az intézmény vezetésére vonatkozóan — fejlesztési elképzeléseit — iskolai végzettségét igazoló oklevelét — erkölcsi bizonyítványát — esetleges publikációinak jegyzékét. A pályázatokat a Művelődési Közlönyben való mejelenést követő 30 napon belül lehet benyújtani Pest Megye Önkormányzata hivatalának, cím: Budapest, Városház u. 7, 1052. A pályázatokat bizottság véleményezi, a kinevezésről Pest megye közgyűlése dönt. A megbízás kezdete, várhatóan: 1993. január 1-je. A pályázóknak felvilágosítást nyújt a hivatal társadalompolitikai osztálya. ÚJRA KENNEDY-IRATOK Elnökgyilkossági bizottság MOGYORÓD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1993. október 1-jétől, t gyógyszertár működtetésére bérbe adja Mogyoródon, a Béke u. 1. sz. alatti ingatlanán található épületében levő üzlethelyiségét A jelentkezéseket szeptember 30-áig lehet eljuttatni a Mogyoródi Polgármesteri Hivatalba, cm: Mogyoród, Dózsa György u. 40. A Budajenő Községi önkormányzat pályázatot hirdet a megüresedett óvodavezetői állás betöltésére Pályázati feltételek: — felsőfokú szakirányú végzettség — legalább ötévi szakmai gyakorlat. Bérezés: a jogszabályok szerint, közös megegyezés alapján. Szolgálati lakást nem tud adni az önkormányzat. Budajenő község Budapesttől 20 km-re, Budakeszitől 10 km-re található. A pályázat tartalmazza a pályázó: — szakmai önéletrajzát — szakmai programját az intézmény vezetésére vonatkozóan — végzettségét igazoló okiratainak másolatát — erkölcsi bizonyítványát — bérigényét. A pályázatokat a Művelődési Közlönyben való megjelenéstől számított 30 napon belül lehet benyújtani a polgármesteri hivatalban, cím: Budajenő, Kossuth Lajos u. 25. 2093. Telefon: (2ó)-37-062. Az álláshely a pályázatok elbírálása után, azonnal betölthető. ÁLLÁS Üzemszervezéshez értő szakembert keresünk. Jelentkezni: Dunakeszi. Fóti út 61). 2120. — (122 2.33/8K) _______________________ Al umíniumszerkezetek gyártásában és szerelésében jártas szakembert felveszünk. Jelentkezni: Dunakeszi. Fóti út 60. 2120, (122 232/13K) ______________ Ér ettségizettek! Közterület- lei ügyelői feladatra Budapestre. 4 hónapos képzés mellett, felveszünk Pest megyei munkanélküli. büntetlen előéletű, jó megjelenésű, katonai szolgálatot letöltött férfiakat. Jelentkezni lehet a megyei munkaügyi kirendeltségeken. OK- KJER Oktatási Iroda. (121 900/ :íK)_______________________ Ví z- ’es központifűtés-szerelés- ben jártas szakembert változó munkahelyre felveszünk. Jelentkezni: Dunakeszi, Fóti út 60. 2120. (122 231/13K) Százhalombattán 800 nm területen kis épület eladó, kiadó. 06-21 r>4-0n. (122 396/1QK)________ XX . kerületi, előkertes. 2 szintes ..Érdért*’ fél ikerház garázzsal eladó. Tel.: 147-2825 este. (122 466/1K)___________________ Cs emőben tanya eladó, villany van. Érdeklődni: Cegléd, a régi Pesti úton. l3-a<s km-kő után levő postaládával szemben Láncosnénál csütörtök és szombat egész nao, (121 114/4K) Dobermann kutyakölykök eladók! Érdeklődni lehet: Dunakeszi Vadász u 46. vagy 06/ 27-42-449-es telefonszámon. — f<22 261/2K)_______________________ El adó egy 10 éves. jó állapotban levő komplett Wesomat autómosó. Irányár: 330 000 Fi. Érdeklődni: napközben 06/27 H-Sftj-ön (122 262/2K)___________ Ké tszobás családi ház eladó: Göd Batthyány u. fi. (Kenyérgyárnál). (Í22 873TK) VEGYES Eladó építkezésből maradt csempe, padlóburkoló. Hus- q várná láncfűrész, asztalok, padok. 160-9647, 160-8214. — (122 085/3K) KÖZLEMÉNY Autós—motoros Iskola. IX., Tompa 10.-ben. 113-8296. Tan- íolyamindítás szeptember elején! (121 904/25K) Elcserélném 700 mm szélességu fóliatömlő hegesztésre la alkalmas hegesztőmet személygépkocsira (érték: 60 000 Ft). Fehér József Gyömrő A pofív u. 34 2230. J Automata redőny, reluxa, harmonikaajtó. térelválasztó engedménnyel. Nagykőrös. 51-697- es telefonon. (122 138/311) Eladó garázsban tartott 1989-es VW Polo GT extrákkal. 160- 9647. 160-R2I4. (122 079/3K) Kecskeméten, Március 15. úti külön konyhás. önálló vízórás garzonlakás sürgősen eladó. — Érdeklődni: Ofi-78-ll-543-as telefonon (121 954/3 H) Eladó olasz fagylaltgép. habgép és büfékocsi. 160-9647 160- 8214. (122 083/3K) Németjuhász kutyakölykök eladók. Bk. HCH apától. Cím: Lajtos fcrtvan. Bag Dózsa u. ■ 8. (122 502/2K) Hagyományos parketták: 690 Ft/nm-es. szalagparketták: 1400 Ft/nm-es áfás ártól valamint szegélylécek, alapozók lakkok, hígítók, betonkiegyenlítő kapható. Bp. XV.. Sashalom Borda u. 17.. XIII.. Teve u. 1/B. hétfőtől péntekig 8—-17-ig, szombaton 8—12 óráig. (122 673/ !K) Sürgősen eladó két szoba összkomfortos társasházi öröklakás garázzsal fizetéskönnyítéssel. Csele István Ecser Arany J U 23. (122 753/2K) Segítse gyermekét a2 iskoláskor kezdetén! Olvasócen.trikus program otthonában. Válaszborítékért tájékoztató. Szeged, Pf.: 1326. 6701. (122 927/1H) Parketta mintaboltok hagyomá n vos parketták: 600 Ft/nm-es szalagparketták: 1100 Ft/nm-es áfás ártól, valamint szegélylécek alapozók, lakkok, hígítók, betönkiegyen-lítő kapható. Bp, XVI.. Sashalom, Borda u. L7.. XIII., Teve u. 1/B., hétfőtől péntekig 8-tól 17-ig. szombaton 8—12 óráig. (119 409/6K)