Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

Se áram, se víz A fegyverek nem hallgatnak HíUlszői javaslat Bulgária vasárnap javas­latot kapott kereskedel­mi banki hitelezőitől, amelyben lehetőséget kí­nálnak számára a velük szemben fönnálló 10 mil­liárd dollárnyi adósságá­nak rendezésére — jelen­tette be a szófiai kormány szóvivője Bulgária ösz- szes külső adóssága 12 mil­liárd dollárra rúg. A kor­mányhitelezőket tömörítő Párizsi Klubbal azonban már. korábban megegyezett a rájuk eső kisebb rész tör­lesztéséről. Benzinhiány Jugoszláviában Mind súlyosabb a ben­zinhiány Jugoszláviában az olajszállításokat is érin­tő nemzetközi szankciók nyomán — jelentette a kőolajtermékek forgalma­zásával foglalkozó Jugo- petrol vállalat. Az üzem­anyag-fogyasztást már jú­nius végétől erősen korlá­tozták Kis-Jugoszláviában: a személyautók havi fo­gyasztását 20 literben ál­lapították meg. A benzin­hiány közvetlenül kihat más ágazatokra is: a me­zőgazdasági munkálatok nagy részét például nem tudják elvégezni a jármű- állomány mozgásképtelen­sége folytán. A zágrábi rádió értéke­lése szerint a bosnyák fő­városban hétfőn viszonyla­gos nyugalom volt, a töb­bi frontszakaszon azonban súlyos harcok voltak. A közös horvát—muzulmán erők állítólag előrenyo- mulóban vannak. Szaraje­vóban a fegyvernyugvás ellenére néhány gránát a lakótelepekre hullott. Egy személy életét vesztette, hárman megsebesültek. A bosnyák főváros már 27. napja áramellátás nélkül van, és második napja tel­jesen szünetel a vízellátás. Továbbra sem indult el Hétfőn délután a szlovák parlament megkezdte a Meciar-kormány alkot­mánytervezetének vitáját. A vitát három és fél nap­ra tervezik. Jozef Prokes, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke kijelentette, egyet­len képviselőt sem fognak akadályozni abban, hogy a vita során önálló indítványt terjesszen elő. A vitában elsőként Duka Zólyomi Ár­pád, az Együttélés politi­kai mozgalom elnöke az Gorazde felé a segélyt szállító konvoj a város kö­rüli súlyos harcok miatt, összecsapásokról érkeztek hírek Mostarból is, ahol kedden temetik el azt a 88 személyt, akiket a her­cegovinál város közelében végeztek ki a szerb csapa­tok. Horvátországban sem hallgattak a fegyverek. Slavonski Brodban több­ször is volt általános riadó, a várost a szerb ellenőr­zés alatt álló boszniai te­rületről lőtték. Ketten éle­tüket vesztették. Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Moz­galom parlamenti koalíció­jának nevében indítványoz­ta. hogy a parlament te­kintsen el az alkotmány- tervezet vitájától, és adja vissza a tervezetet a kor­mánynak. Ezt a javaslatot nagy szavazati többséggel elvetették. Diplomatahalál Pakisztánban Életmentési kísérlet köz­ben halálát lelte Pakisz­tánban Regenye Győző ma­gyar kereskedelmi taná­csos. Az ötvenhét éves dip­lomata szombaton bekövet­kezett haláláról Karacsiból telefonon hétfőn tájékoz­tatta az MTI-t Szilasi Ist­ván, a tragikus véget ért tanácsos utódja. Regenye Győző a napokban költö­zött volna haza feleségé­vel Magyarországra. Észt SS-eh találkozója A hét végén emlékülésen és bajtársi találkozón em­lékeztek meg alakulatuk megalakulásának 50. év­fordulójáról az egykori észt SS-esek Tallinnban. Az észt külügyminisztérium külön nyilatkozatot is szentelt az eseménynek, a „nemzeti megbékélést elősegítő” ese­ménynek nevezte az egyko­ri *észt légió, a későbbi 20. SS-hadosztály harcosainak találkozóját. Fegyveres összetűzés a demilitarizált övezetben Külföldi események - ' egy mondatban MIHAIL GORBACSOV és Borisz Jelcin ígéretei ellené­re lehetséges, hogy Oroszországban titokban továbbra is gyártanak rendkívül veszélyes biológiai fegyvereket — Parlamenti vita a szlovák alkotmányról Kuvaiti források szerint fegyveres összetűzésre ke­rült sor vasárnap az Irak és Kuvait között fekvő de- mllitarizált övezetben. Az incidens során egy kuvaiti rendőr életét vesztette, ket­tő megsebesült. A kuvaiti védelmi minisztérium hét­fői közleménye szerint 12-15 iraki egy teherautó­val behatolt a zóna északi részébe, majd tüzet nyitott egy határőrposztra. Az ott tartózkodó mintegy 15, ön­védelmi céllal fegyvert vi­selő vámtisztviselő és rend­őr viszonozta a tüzet és néhány támadót meg is sebesített. A támadást kö­vetően az irakiak északi irányban elmenekültek — hangzik a közlemény. Bizalmatlansági indítvány Milan Pánit ellen A jugoszláv parlament hétfői ülésén bizalmatlan­sági indítványt terjesztet­tek be Milan Panic szö­vetségi miniszterelnök el­len, s erről három nap múl­va szavaznak. A javasla­tot a Szerb Szocialista Párt és a Szerb Radikális Párt képviselői terjesztették be. A két párt a parlamentben abszolút többséget élvez. A bizalmatlansági indít­ványt azzal indokolták, hogy Milan Panic a londo­ni konferencián „eltért az előzetes parlamenti felha­talmazástól”. állította hétfőn amerikai és brit hírszerzési forrásokra hivatkozva a The Washington Post. EDUARD SEVARDNADZE, a Grúz Államtanács elnöke indulni kíván a parlamentielnök-választáson, és visz- szavonta parlamenti képviselői jelöltségét. AZ OROSZ KATONAI VEZETÉS attól'tart, hogy Moszk­va területi Vitája számos országgal kiéleződhet, ameny- nyiben az orosz vezetés engedékeny lesz Japánnal szem­ben az orosz—japán szigetvilágban — ezt közölte hétfőn a japán védelmi miniszterrel az egyik magas beosztású amerikai katonai vezető, aki nemrégiben orosz katona­tisztekkel tárgyalt. RAHMAN NABIJEV tádzsik elnök vasárnap felmentette hivatalából a köztársaság miniszterelnökét, Akbar Mir- zojevet — jelentette hétfőn az 1TAR-TASZSZ. ELLENZÉKI TÜNTETŐK hatoltak be hétfőn délután a tádzsik elnölA palotába, s hatalmukba kerítették a kor­mány három tagját, miután hiába követelték, hogy ta­lálkozhassanak Rahman Nabijev elnökkel. AZ IRAKI ATOMPROGRAMOT szolgáló létesítmények megsemmisítésének ellenőrzésére Bagdadba érkezeit hétfőn a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői küldöttsége. A NYUGATI VILÄG elárulta saját elveit, amikor nem volt hajlandó tudomást venni a jugoszláviai problémáról — jelentette ki a Newsweek című amerikai hetilapnak adott, s az újabb hétfői számában megjelenő interjú­jában Alija Izetbegovic boszniai elnök. POKOLGÉPES MERÉNYLETET követtek el Berlinben egy zsidó emlékmű ellen hétfőre virradóra. HIÁNYZÓ VÉDŐVÁMOK Veszélyes áremelések sokkal jobban megdöb­bentette a történtekből „ki­A gazdaságon belül az agrárgazdaság egészét át­ható mély válság kezelésé­nek szinte semmi jele nincs. Úgy tűnik, hogy a kor­mányzati vezetők részéről gyakran hallott cáfolatok­kal ellentétben a közös pia­ci tagságért cserébe a ma­gyar mezőgazdaság felál- dozódik. Egyebek között így summázta az agrár­ágazatban kialakult hely­zetet Nagy Tamás pártel­nök az Agrárszövetség or­szágos elnökségének hét­főn, Kunszentmiklós hatá­rában tartott ülése közbe­ni sajtótájékoztatón. A nagy port felkavart Csurka István-tanulmány kapcsán — egy feltett kér­désre válaszolva — Nagy Tamás elmondta, hogy ez a téma az Agrárszövetség elnökségi ülésén is szóba került. Túl azon a megüt­közésen, hogy az MDF vá­lasztmányi ülésén inkább Debreczeni József kapott kritikát, a vidék pártját olvasható” üzenet, az, hogy megkezdődött a kormány­pártok pánikszerű mene­külése a felelősség elől. A sajtótájékoztatón Nagy Húszéin Tibor főtitkár fé­lelmetesnek és veszélyes­nek minősítette az élelmi­szerek és a feldolgozott me­zőgazdasági termékek árá­nak emelkedését. Hang­súlyozta: ehhez semmi kö­ze az alapanyag-termelők­nek, a felvásárlási árak ugyanis alig, vagy semmit sem változtak. Ugyancsak félelmetesnek minősítette a kormányzati vezetők im­porttal való fenyegetéseit is, rámutatva, hogy a ma­gyar mezőgazdasági terme­lés valódi piacvesztése nem a keleti gazdaságok össze­omlása, hanem az ésszerű importkorlátozás, a megfe­lelő védővámok híján kö­vetkezett be, mégpedig a belföldi piacon. Kutathatók az állampárti dokumentumok Szeptember 1-jélől ku­tathatók a volt állampárti — MDP, MSZMP — iratok a Magyar Országos Levél­tár Alkotmány utcai részle­gében — jelentette be La­kos János, az Országos Le­véltár és az Űj Magyar Központi Levéltár egyesíté­sével létrehozott intézmény nemrégiben kinevezett fő­igazgatója Elmondta: a levéltár szer­vezetében megalakult MDP —MSZMP-iratokat őrző osztály rendszerezi az érin­tett pártok központi szer­veinek és apparátusának, a budapesti kerületi, vala­mint a Pest megyei párt­szervek és pártszervezetek anyagait. Az Alkotmány ut­cai raktárakban lévő iratok közül — rendezettségük alapján — egyelőre az 1948—1979. közötti évek, továbbá az 1980 után kelet­kezett iratok esetében a központi pártszervek anya­gai tanulmányozhatók. A dokumentumok további ré­szének rendezése folyama­tosan történik, ígv azok egy ideig még nem hozzáférhe­tők. A főigazgató hangsúlyoz­ta: a kutatást a Miniszter- tanács 118/1989. (XI. 22.) MT-rendelete szabályozza elsősorban, amely kimond­ta: az az iratanyag, ame­lyet a keletkezését követően nyilvánosságra hoztak, idő­határ nélkül, szabadon ku­tatható. A többi anyag vo­natkozásában 30 éves idő­határt húztak. A levéltár ezeket az iratokat az illeté­kes — általában az anyagot létrehozó — szerv hozzájá­rulásával bocsáthatja a ku­tatók rendelkezésére. Ezért van jelentősége az 1991. évi 83. számú törvénynek, amely arról rendelkezett, hogy az állam tulajdonát képező anyagok kutatható­ságáról a kultuszminiszter gondoskodik. A miniszter a 121/1992. (VIII. 11.) kor­mányrendelet alapján gya­korolja ezt a jogkörét. En­nek értelmében hosszabb ideig korlátozás alá esnek az államtitkokra és a sze­mélyes adatokra vonatkozó, valamint a Magyar Köztár­saság külpolitikai érdekei­nek védelmét szolgáló anyagok. BÁR AZ INDUT kor­mányzó Kongresszus Párt második számú vezetője volt, 1991 júniusában arra készült, hogy végképpen búcsút mond a politikának. Egy évvel ezelőtt ugyanis bonyolult szívműtéten esett ót, s így az akkor 70 éves Narasitnha Rao úgy gon­dolta, hogy ezután csak a nyelvészetnek és a költé­szetnek szenteli hátralevő életét. Híres könyvtárát már haza is küldte szülő­városába, Hyderabadba, amikor közbeszólt a törté­nelem: Radzsiv Gandhit meggyilkolták, s Raónak, mint „átmeneti embernek” a helyét kellett hirtelen betöltenie. Legalábbis so­kan gondolták úgy, hogy Rao szereplése csak ideig­lenes lesz, amíg felül nem kerekedik a 867 millió la­kosú ország a sokkhatáson. Űj-Delhi politikai körök­ben ugyanis akkor az új miniszterelnököt öregnek, betegnek, határozatlannak tartották. A kormányfő, aki koráb­ban a közéletben nem egy kudarcot volt kénytelen el­■ VILÁGPOLITIKAI ARCKÉP M NEM ÁTMENETI VEZETŐ szenvedni, arról volt azon­ban ismert, hogy mindig meglepetést okozott, s visz- szaverekedte magát az él­vonalba. India legmaga- sabbrendű, az uralkodó brahman kaszthoz tartozó földbirtokos fogadott fia­ként először ügyvédként tevékenykedett, majd Andhra Pradesh déli ál­lamban folytatta politikus­ként pályafutását, és 1971- ben ott főminiszter lett. A földreform, amelyet kezde­ményezett, azonban szem­befordította a helyi veze­tőkkel, akik 1973-ban meg­buktatták. Ráadásul csa­ládja földbirtokainak 90 százalékát is elvesztette. Ekkor úgy tűnt, hogy a po­litika helyett be kell érnie a jogi pályával és a nyel­vészettel. Indira Gandhi azonban felismerte kiváló békéltető és kompromisz- szumokat kidolgozó képes­ségeit, s Új-Delhibe szólí­totta. Rao itt üstökösszerű poli­tikai karriert futott be rö­vid idő alatt: a Kongresz- szus Párt főtitkára lett, és olyan kulcstárcákat töltött be a központi indiai kabi­netben, mint a külügyi, majd a hadügyi. Radzsiv Gandhi is nagyra értékelte Rao taktikusi képességeit, de a második számú ember szívbetegsége, majd mű­tétje után, Űj-Delhiben már „leírták” mint vezető politikust. Rao ezúttal is meglepe­téssel szolgált. Bebizonyí­totta. hogy nem afféle „át­meneti vezető”. A tizen­négy hónap, amelyet a ha­talmas ország élén eltöl­tött, ezt bizonyítja. Amikor miniszterelnök lett, az or­szág devizatartalékai olyan mélyponton voltak, hogy India alig kétheti import­ját fedezték, és a 70 mil­liárd dolláros külföldi adósság törlesztésének képtelensége miatt, az Üj- Delhi kormányzatnak min­den hitelnyújtást megta­gadtak. Rao kormánya merész lépések egész sorát Hdatok a munkanélküliekről Önkéntes biztosítópénztárak tette meg, köztük a bürok­rácia leépítését, a külföldi beruházóknak kedvezmé­nyek egész sorát nyújtotta, és sikerült az előző évihez képest tizenötszörösére emelnie a külföldi működű tőke beáramlását. A hindu és mohamedán szélsőségeseket tárgyalások egész sorával csillapította le ezután, és viszonylagos belső békét teremtett a ko­rábbi, gyakran ismétlődő vérengzések helyett. Pa­kisztánnal is megállapo­dást kötött, hogy a vitás kérdéseket a tárgyalóasztal mellett rendezik, s kölcsö­nösen előnyös, kompro­misszumos szerződéseket írt alá India más szomszé­daival is. NEMRÉG, India függet­lenségi ünnepén elmondott beszédében arra szólította fel az ország népét, hogy az elkövetkező két-három esztendőben emelkedjenek felül az ellentéteken, s ar­ra összpontosítsanak, ami közös érdek: az ország fel­virágoztatására. Rao tizen­négy hónapos kormányzásá­nak eredményei láttán nem vonják kétségbe, hogy ha hallgatnak felhívására, a kormányfő érvényesíteni tudja ezután is rendkívüli békéltető képességeit. Árkus István A munkavállalói oldal — az Érdekegyeztető Tanács hétfői szociálpolitikai ülé­sén — vitatta annak létjo­gosultságát, hogy az általá­nos jellegű társadalombiz­tosítás szerepét bizonyos 'mértékig önkéntes biztosí­tópénztárak vegyék át. Így a magas jövedelműek egy magasabb szintű ellátás ér­dekében kivonulhatnának az általános társadalombiz­tosításból, ily módon a kötelező társadalombiztosí­tásnak a minimális kötele­zettségekhez sem lenne ele­gendő pénze. Azt sem tá­mogatták egyértelműen, hogy a kötelező társada­lombiztosítási járulék egy részét a társadalombiztosí­tási feladatokkal együtt mintegy „kiadják” ezeknek a biztosítópénztáraknak. A bizottság egyébként nem vetette el az önkéntes biztosítópénztárakra vonat­kozó kormányzati törvény­javaslat elveit. Ezek a pénztárak a törvényterve­zet szerint a nyugdíjcélú megtakarítások kezelésére, az önsegélyezésre, illetve egészségügyi szolgáltatások finanszírozására alapítha­tók. A pénztárak nonprofit jellegűek, a tagság befizeté­seiből gazdálkodnak. A ta­gok lehetnek magánszemé­lyek és munkáltatók, a be­fizetések után adó kedvez­mény vehető igénybe. ★ Az országos és a helyi érdekegyeztetés munkáját segítendő az Országos Mun­kaügyi Központ hajlandó az igények szerinti gyűjtésben adatck.it szolgáltatni a munkanélküliségről. Több szakszervezet ugyanis arra is kíváncsi, hogy az adott szakmában milyen a mun­kanélküliség — erről az Érdekegyeztető Tanács in­formációs bizottságának hétfői ülésén volt szó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom