Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

GÖDÖLLŐI xjtítia XIX. ÉVFOLYAM 185. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 6.. CSÜTÖRTÖK Az egyiittlét is fontos Táncos gyerekek a hírős városból Gyerekzsivaj töltötte be tegnap a volt járási hivatal épületének kapualját: nagy csapat fiú és lány gyüleke­zett ebédre várva. Mialatt sorra bejutottak az itteni ét­kezdébe, gyors bemutatkozást és bemutatást kérünk ve­zetőjüktől, egy magas, szőke, fiatal férfitól. Mint megtudtuk, a sze­gedi Gorica gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttes tagjai ők, s városunkban töltenek egy hetet. — Minden évben máshol táborozunk, idén Gödöllőt választottuk helyszínül. Hogy miért? Mert szép a környezet, jó a szálláslehe­tőség — az egyetem kollé­giumában lakunk —, s minden feltétel adott a nyugodt munkához — in­dokolta választásukat dr. Tóth László. — Dolgozni jöttek, vagy pihenni? — Ez elsősorban szakmai tábor; délelőttönként vagy akár egész nap is gyakoro­lunk jeles koreográfusok irányításával. Természete­sen maga az egyiittlét, a közös élménygyűjtés is fontos, ezért szabadidős programokat is szervezünk: kirándulunk a környék szép tájaira, strandolunk Veresegyházon, ellátoga­tunk a néprajzilag is érde­kes Bagra. — Hogyan bírják a gye­rekek ebben a hőségben a gyakorlást? Szezonvég? — Hozzá vannak szokva, jól lehet velük dolgozni. Legtöbbjüknek idén ez már a harmadik tánctábo­ra: voltunk Csillebércen az országos táborban, Kárpát­alján a testvéregyüttesünk­nél, most pedig itt, Gödöl­lőn. Ide nem bemutatkozá­si céllal jöttünk, csupán táborozni. — Azért megtudhatnánk valamit a Goricáról? — Együttesünk összeszo­kott társaság: hét éve ala­kult, általános iskolás kor­osztályú gyerekekből. Több alkalommal szerepeltünk külföldön, így felléptünk Svédországban és Olaszor­szágban is. Azon ritkaság- számba menő együttesek közé tartozunk, amelyek teljesen önállóan működ­nek; a pénzügyi támogatás 90 százalékát szülői befize­tések teszik ki. Ezt a gö­döllői táborozást is önerő­ből szerveztük. — Pillér — Az idegenforgalom Barbár árnyoldala búcsú — Üresen áll a ház, nem jönnek a németek! — pa­naszolják a kiadó szobát kínáló, külföldiekre váró magyarok, úgy érezve, idén visszaesett az idegenforga­lom. Ám akihez mégis megérkeztek a hőn áhított vendégek, az sem mindig maradéktalanul boldog. A következő eset szenvedő alanyairól legalábbis nem lehet ezt elmondani... A napokban történt. Idő­södő házasár sok éve meg­lévő hétvégi házát kiadta négy német fiatalember nek. Jókedvű, harsány, ti­zenéves fickók, kopaszra nyírt fejük nem ingatta meg a házaspár bizalmát.. Megmutatták nekik a há­zat, átadták a kulcsokat, s megegyeztek: két hét múl va ugyanitt rendezik a számlát. A tulajdonosok meg is jelentek az utolsó napon — ám a fiúknak hűlt helyét találták. Fizetés nélkül tá vbztalc az éj leple alatt. Búcsúzóul szétverték az ajtót, a kaput, a bútorokat, s minden lehetséges helyre — még a tévé képernyőjére is — horogkereszteket má­zoltak lemoshatatlan feke­te festékkel. Elképzelhető a tulajdonosok felháboro­dása, elkeseredése. Szóval: jó ha jönnek az idegenek, de sajnos árny­oldalai is vannak az ellen­őrizetlen vendégjárás­nak ... P. É. TÚRA A vásáros falu Ha Túra város lenne, akkor akár vásárvárosnak is nevezhetnénk, hiszen minden hónap első szerdá­ján — az önkormányzat egyik idei döntését köve­tően — állat- és kirakodó- vásárt rendeznek az új vá­sártéren, a Galga partján. Tegnap is igen nagy volt a felhozatal — talán csak a meleg volt ettől is nagyobb. A legtöbben a kirakodósok portékáit nézegették szal­makalaptól a függönyig, munkásőrruhától a keceli kékfestő kelméig. A iacipe- csenyések . még rátettek egy-két lapáttal a kániku­lára. Rövid sétánk során úgy tűnt, hogy most többen be­tartották azt az alapvető követelményt, hogy fel kell tüntetni az árakat is, nem elég csak az árukínálatot megmutatni. A vásár kényszerűségből került a község másik szé­lére. Korábbi helyén, a vácszentlászlói út mentén gázfogadó épült, el kellett költözni. Pedig azt köny- nyebb volt megközelíteni. Amikor az önkormányzat a havi vásárok mellett döntött, bizonyára arra gondolt, hogy ezzel nem­csak a lakosság kedvében jár, hanem a helyi kereske­delmet is élénkíti. Igaz, elég kellemetlen a járás a durva kővel terített vásár­téren, de az oda vezető Mező utcán egymásra ra­kott vasbeton elemek már sejtetik, hamarosan szilárd úton közelíthetik meg el­adók és vásárlók a teret. ASZOD Bluesestély Az aszódi Vécsey Károly Helyőrségi Klubban augusztus 7-én, pénteken 20 órától a hatvani B 30 és a gödöllői Tone Free együttesek lépnek fel a blues műfaj kedvelőinek. A belépődíj 100 forint. Eggyel feljebb ilt IAví Wm ilfll mm M m ü ’ A ^ ‘- >,%• r pggj Az elsősök kivételével a gödöllői Petőfi Sándor Általá­nos Iskola tanulói szeptemberben nemcsak magasabb osztályba lépnek, hanem egy emelettel feljebb is, mivel a vakációban egy újabb szintet építenek a tanoda első emelete fölé (Balázs Gusztáv felvétele) Hévízgyörk Építik a gázvezetéket 1992. augusztus 4-e biz-* tosan jegyzett nap lesz Hévízgyörk történelmében. Hosszú hónapok, talán évek előkészítő munkájá­nak eredményeként ezen a napon megkezdődött a gázprogram I. szakaszának építése, amelyet a verseny- pályázatot megnyert Föld­gép Kft. dolgozói és gépei végeznek. Az augusztus 2-án tar­tott falugyűlésen — amely­nek egyetlen napirendi pontja a gázprogram kivi­telezésével kapcsolatos la­kossági feladatok megbe­szélése1 volt — az önkor­mányzat képviselő-testüle- te által ismertetett határ­időt az építők tartani tud­ják, s már az idén több hévízgvörki lakásban gáz­zal fűlhetnek a tulajdono­sok. ISASZEC t ••v .*• r Az is lehet! Mindenesetre a fürdőruha-kínálat is lebi­lincselő lehet, ha a hívoga­tó táblát is lakattal kell őrizni a gödöllői művelő­dési központ előtt... (Balázs Gusztáv felvétele) GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. O A szerkesztőségi vezető- je; Balázs Gusztáv. 9 Munkatársak: p.,»ér Éva és Midi Szilveszter. 9 Posta­cím : Gödöllő, Pf. 14. 210«. Telefax és telefon: (28) 20- 796. © Szerkesztőségi foga­dóóra : hétfőn 10-től 13 órá­ig. © Hirdetésfelvétel: mun­kanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. 10 ^iflqp Fufballtorna Kétnapos sportprogram­mal — futballtornával — várja a hétvégén Isaszeg lakosságát és persze a kör­nyékbeli érdeklődőket a helyi KSK vezetősége. A nagyközség sportpályáján augusztus 8-án, szombaton 15.30 órakor Isaszeg—Gö­döllő, 17 órakor pedig Bag —Hévízgyörk mérkőzések kezdődnek. Másnap, 9-én, vasárnap 15.30 órakor a Gödöllő—Hévízgyörk, 17 órakor pedig az Isasze'g— Bag labdarúgó-mérkőzé­sekre kerül sor. Mozi Városi filmszínház: My Girl (Az első szere­lem). Színes, szinkronizált amerikai film. 18 és 20 óra­kor. Aszód, autósmozi: Állj vagy lő a mamám. Színes, amerikai vígjáték. Este fél tízkor. Az ezerfejű cézár Esti gyónás Szűk két héttel az NB Il-es rajt előtt — éjszakába nyúlóan — focilalugyűlést tartottak a bagi művelődési házban Jumrik László polgármester fővédnökségével. A száz szurkoló előtt hazai viszonyaink között szokatlan őszinteséggel tárták fel nehézségeiket a futballklub ve­zetői. — A gyónás ideje ez az este — mondta bevezetőjé­ben Gergely Lajos, majd a kályhánál kezdte: egy év­vel ezelőtt a sportegyesület anyagi helyzete kezelhetet­lenné vált. Mint köztudo­mású, nem egyedül az or­szágban. A csapat közben megnyerte az NB III-as bajnokságot, s miközben tiszta lappal megalakult a futballklub, úgy döntöttek, ha elsők lettek a fiúk, ak­kor indulni kell a nemzeti bajnokság második vonalá­ban. Akkor is, ha látták, nin­csenek meg az anyagi fel­tételek. Sokféleképpen pró­báltak pénzt szerezni. Ala­pítványt hoztak létre 365 ezer forint induló tőkével. Egy év alatt százezerrel sem gyarapodott. Az ön- kormányzat hosszas, felelős vita után a kért 2,4 mil­lió helyett egymillióval tá­mogatta a klubot. Sikerült néhány szponzort meg­nyerni, de jobbára saját zsebükbe kellett nyúlniuk a futballklub vezetőinek. Talán néhányan még emlé­keznek arra, hogy napila­pokban megjelent hirdeté­sekben kértek munkát az egyesületnek, illetve a klubnak, s több alkalom­mal dicsérték újságírók a sportvezetők küzdelmét az anyagi alap előteremtésére e mégiscsak kicsi falu kö­zönsége javára. De éppen helyben nem sikerült kiszélesíteni a kört! Nem tudtak újabb vállalkozókat megnyerni. Hogy miért nem, az a fó­rumon sem derült ki. Így csak a célok egy része tel­jesült, nevezetesen a klub megalakítása és a csapat eredményes szereplése. — Erre voltunk képesek, rövid távon nincs ráció a folytatásban, pedig volt az elmúlt egy évben példaér­tékű eredmény is — fejez­te be bevezetőjét Gergely Lajos. A közönség persze ennél többet szeretett volna tud­ni, például azt, hogy ami­kor maholnap kezdődik a bajnokság, van-e elég já­tékos. illetve mi lett a ré­giekkel, hol vannak. Ez­után hangzott el, hogy mi gyónni jöttünk, s azt gon­doltuk, meg is bocsátják. Csakhogy az ezerfejű cézár nem erről híres . .. Mégis jókor szólt a pol­gármester, hangsúlyozva, nem személyeskedni jöt­tünk össze, hanem higgad­tan megbeszélni, mit tehet­nénk. Jamrik László azt is elmondta, hogy miközben az állam nem támogatja a labdarúgást, az önkor­mányzat egymilliót, s mos­tanában a nevezési díjat is letette az asztalra. Ettől többet nem várhatnak a képviselő-testülettől, hiszen kell a pénz telefonra, gáz­ra, tornacsarnokra. Ha töb­bet adnának, a lakosok zsebéből húznák ki. Ha továbbra is NB Il-es focit akar látni a közönség, akkor bele kell nyugodnia, hogy a teljesítmény és a pénz egymástól elválasztha­tatlan oldalak, hangsúlyoz­ta Gergely Lajos, aki sze­rint csak most lehet moso­lyogni azon, ami miatt ta­vasszal görcsölt a gyom­ruk idegenbeli meccseken. Nevezetesen: ha győz a csapat, miből fizetik ki a prémiumot a játékosoknak. Az új edző, Haáz Sán­dor annak ismeretében mondott igent, hogy nagy bajban van a klub. Ez egy­részt kihívás számára, másrészt jó volt a híre a Bag színeiben küzdő csa­patnak. — Mi most a dán példát múljuk felül — jelentette ki, amikor elmondta, je­lenleg 12 játékossal edz. össze lehet hozni a csapa­tot napokon belül, csak tudni kell, milyen anyagi feltételek állnak rendelke­zésre. A klub vezetői viszont holnap is szembe akarnak nézni a szurkolókkal, azért is hívták össze a focifalu­gyűlést. Ahogy Lukács La­jos elnök kifejtette, egy év- zel ezelőtt minden poszt szabad volt — négyen vál­lalkoztak szinte a lehetet­lenre. Nyugodt szívvel ki­jelenthetik, egy fillérrel sem tartoznak az államnak, maguknak annál inkább. Így számukra fájó, hogy még a kritikát is nekik kell lenyelniük. Miközben 4-6 millió kellene a csapat mű­ködtetésére, s ebből csak az utaztatás egymilliót tesz ki, tavasszal belépőjegyek­ből 710 ezer forint bevétel származott. — Bárki a helyünkre lép­het, aki akar segíteni, ne­künk ennyire telt — jelen­tette ki. (A fórum után mondta, írjam meg, köszö­ni azok segítségét, akik ed­dig támogatták a klubot.) Ezek után miben foglal­hatjuk össze a fórum ered­ményét? Az érdeklődők néhány mendemondáról megtudták, mi is a hétköz­napi igazság. A jelenlévők többsége bizony nemigen tud többet adni, s az is ke­vés az NB II-höz. Így hát nem tehetnek mást, titok­ban abban bíznak, a klub ■vezetői csak találnak ki­utat. Ha nem, akkor az már más történet lesz, s nem itt kezdődik. B. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom