Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
A Komszomolszkaja Pravdában megjeient, az ITAR- TASZSZ és az AP által ismertetett írásában Bezimenszkij elmondta, hogy a „vezér” és Éva Braun tetemét 1945. május 4-én találták meg, miután Hitler bunkerében élettársával együtt április 30-án öngyilkosságot követett el, majd emberei a tetemeket benzinnel leöntötték, elégették és elföldelték. A 3. szovjet hadsereg felderítőrészlege, a SZMERS (az orosz rövidítés feloldása: Halál a kémekre!) megőrizte a tetemeket, abban a hiszem- ben. hogy Sztálin személyesen akarja megszemlélni azokat. Ezt követően Hitler és munkatársai földi maradványai — a 3. hadsereg mozgásával együtt — hosz- szú vándorútra indultak, melynek során 1945—46 folyamán — írta Bezi- menszkij — legalább hatszor elföldelték, majd újra exhumálták őket. A had- történész szerint ez az állítás okmányokkal is bizonyítható,. de egyes vélemények szerint a műveletet kilencszer ismételték meg. A végállomás Magdeburg volt. ahol a náci főkolomposok porhüvelyét még 25 esztendeig őrizték, míg 1970-ben végleg meg nem semmisítették. Bezimensz- kij közölte, hogy megtalálta az erről szóló hivatalos jelentést, és szándékában áll közzétenni azt. A hét elején a német televízióban két személy azt állította, hogy ők temették el Adolf Hitler és Éva Braun tetemét Magdeburg- ban 1945 végén. A hadtörténész azt is elmondta. hogy Hitler és Braun fogazatát, a rajta végzett fogászati műveletek nyomaival együtt még ma is őrzik Moszkvában, a SZMERS archívumában. — Semmi kedvem megszemlélni őket — mondta a hadtörténész —, undorom legyőzi kíváncsiságomat. Tolvaj terkófmajom Az Egyesült Államok zimbabwei nagykövetsége szerint az afrikai országba látogató turistáknak egy új, szokatlan veszéllyel is szembe kell nézniük. Legalábbis a külképviselet arról tájékoztatta Washingtont, hogy a múlt héten egy cerkófmajom ellopta egy kaliforniai turista levéltárcáját Zimbabwe egyik vadasparkjában. A „ragadozó” emlős mind ez ideig birtokában van az amerikai hitelkártyáinak, vezetői engedélyének, és a hazáig szóló repülőjegyének. Az AP tudósítása szerint a nagykövetség nem fedte fél a turista személyazonosságát, valamint nem számolt be a „bűntény” pontos elkövetési módjáról sem. 18 ezer 500 éves „műalkotások' Valódiak a barlangrajzok „Felkérés és előzetes figyelmeztetés nélkül" feltárta hátsó részét az igaz- áá ©szolgál tatás egyik női alkalmazottja előtt egy amerikai bíró. Mint a DPA jelentette. Indiana állam legfelső bírósága az ügyben kedden hirdetett ítéletet, és a bírót legalább nyolc évre eltiltotta hivatalának gyakorlásától. — Peter Katie egyszer csak-hátat fordított, lehúzta nadrágját, előrehajolt és a hölgynek megmutatta alsónadrágját és fehér hátának egy részét — olvasható az ítéletben. Katie bíró egyébként bizarr ítéleteivel már korábban is feltűnést keltett. Nemrég például fiatalkorúakat rossz iskolai előmenetel miatt ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre. Minden kétséget kizárólag több mint 18 ezer évvel ezelőtt készültek azok a barlangrajzok, amelyeket a múlt évben fedezett fel egy francia búvár. Henri Cos- quer véletlenül bukkant a barlang tenger alatti bejáratára, s amikor a barlangban a víz felszíne fölé jutott, megdöbbenéssel látta az ősemberek rajzait a falakon. Mivel egyesek kétségbe vonták a rajzok eredeti voltát, külön szakértői bizottság vizsgálta meg az elmúlt hónapokban azokat. A korszak neves szakértői egyértelműen megállapították: mind a rajzok tartalmi része, mind azok elkészítésének technikája, a felhasznált anyag arra mutat, hogy ritka értékű ősieletekre sikerült bukkanni, valóban az ősember „műalkotásai” találhatóak a barlangban. 18 ezer évvel ezelőtt a tenger szintje alacsonyabb volt, s a partvonal sem a mai helyen húzódott, akkor a barlangba még a föld felszínéről lehetett bejutni, s nyilván az ott lakók készítették a rajzokat, amelyek korát 18 500 évre becsülik. Érdekesség, hogy a rajzokon olyan állatfajok is vannak, amelyek napjainkban nem élnek a térségben, illetve azóta kihaltak. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Szonda. — 11.33: Közönségszolgálat. — 11.35: Őszi kavargás. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 11.53: Ajánlott levél — vagy Vers. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 10.10: Barcelona ’92. — 16.25: Mindennapi gazdaság. — 16.40: Sárdy János operett fel vételeiből. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Barcelona ’92. — 19.25: Műsorismertetés. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Összeállította: Orbán Ottó. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: A népzene hagyomány- őrzői. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. — 0.10: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Kölyök- rádió. — 8.35: Van Morrison and the Chieftains. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Zene-szó. (Különkiadás.) — 10.00: Halló, itt Barcelona! — 13.30: Hogy tetszik lenni? — 14.00: Kívánságműsor. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.03: Halló, itt Barcelona! — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — törvénytippel. — 6.00: A Reggel — 8.30: Közjáték. — 8.35: Walt Disney bemutatja. — 10.20: Szeszélyes évszakok. — 11.20: ZOOM. — 11.35: Itt Barcelona! — 15.05: Képújság. — 17.00: Délutáni egyenleg. — 17.10: Ütban 2000 felé. — 17.10: „Veletek vagyok mindennap”. — 17.55: Itt Barcelona! — 20.20: Híradó. — 20.45: Itt Barcelona! — 23.05: Közjáték. — 23.10: AKTuá- lis. — 23.35: Zürichi páncélterem. — 0.25: Késő esti híradó. — 0.30: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 16.45: Hírek. Időjárás. 16.54: Magyarországi néptáncok. Dunántúli csárdás és sárközi karikázó. —■ 17.05: Tele- szák. — 17.20: Közlemények. — 17.25: Dominó. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.18: Csacska-macska. — 18.40: K + P. 19.05: Boldog család. — 20.00: Popreál. — 20.25: Fórum a szövetkezeti törvényről. — 21.00: Stúdió ’92. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Japán autó magyarul. — 22.45: Betiltott filmek. Jönnek az oroszok. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt Németország! — 8.56: Owen Marshall. — 9.50: Gazdag és szép. — 10.15: Dr. Marcus Welby. — 11.05: Tic Tac Toe. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élet játékai. — 13.20: Kalifornia klán. — 14.15: A Spring- fild-sztori. — 14.55: A Főnök. — 15.50: CHIP’S. — 16.45: Rizikó. — 17.15: Forró nyeremény. — 17.45: Nyereményjáték. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbanékony. — 19.45: Jó idők, rossz idők. — 20.15: Gyilkosság a hobbija. — 21.10: Columbo. — 22.15: Kulturális magazin. — 23.20: Férfimagazin. — 23.50: Hírek. — 24.00: Borzasztó kedves család — 0.30: Légi farkas. — 1.30: A Főnök. — 2.30: Dr. Marcus Welbv. — 3.30: Robbanékony. — 4.00: CHIP’S. — 4.50: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jo reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Állatok olimpiája. — 9.30: Enterprise űrhajó. 19.20: Csak a te szerelmed. — 11.55: Szerencse- kerék. — 12.40: A nap tipp je. — 12.45: Telebörze. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Hotel. — 16.00: MacGyver. —- 17.00: Hírek. — 17.05: Mindent vagy semmit. — 18.15: Bingo. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: Nj’aralás Piroskával. — 22.55: Hírek. — 23.05: Újdonságok és történetek. — 23.45: 4-es csatorna. — 0.44): MacGyver. — 1.30: Műsorismertetés. OéíIioii vs íil<‘g(‘iilton Dunavarsányi négyes A Pest megyei labdarúgó-bajnokságról a statisztikát a csapatok otthoni és idegenbeli szereplésével folytatjuk. Otthon A GEAC egyetlen hazai 1. D.-varsány 13 — 2 44- 7 26 2. GEAC 10 4 1 36-13 24 3. Sz.-újfalu 9 4 2 31-14 22 4. T.-marton 7 7 1 25-19 21 5. Fót 8 4 3 35-16 20 6. P.-vörösvár 7 « 2 22-17 20 7. Bugyi 8 4 3 13- 8 20 8. Kartal 7 5 3 32-18 19 9. Üllő 6 7 2 26-18 19 10. Iklad 6 6 3 17-11 18 11. Nagykőrös 6 5 4 18-13 17 12. Il.-györk 7 3 5 16-14 17 13. Pilis 6 4 5 25-20 16 14. Maglód 6 4 5 19-19 16 15. Nagykáta 4 6 5 12-15 14 16. Aszód — 4 11 12-44 4 Ideg énben 1. D.-varsány 9 1 5 26-12 19 2. Sz.-újfalu 7 4 4 24-13 IS 3. T.-marton 6 4 5 25-24 16 4. GEAC 6 3 6 17-17 15 5. Nagykáta 4 7 4 11-12 15 6. üllő 3 8 4 24-26 14 7. Iklad 4 5 6 20-23 13 8. Karcai 2 8 5 16-24 12 9. Maglód 2 8 5 12*25 12 10. Hévízgyörk 3 5 7 15-27 11 1L. Nagykörös 3 4 8 18-25 10 12. Pilis 2 5 8 9-22 9 13. Fót * 2 4 9 20-33 8 14. P.-vörösvár 3 2 10 16-35 8 15. Bugyi 1 4 10 6-23 6 16. Aszód — 1 14 9-43 1 Egy évvel korábban hazai pályán: Főt 24. Pilisvörös- vár 23, Tápiószentmárton 22, idegenben pedig Sziget- szentmiklósi TK 18, Fót 15, Iklad 15, ez volt az élmezőny sorrendje. Idén a Var- sány mindkét kategóriában túlszárnyalta a korábbi ponttermést. Tulajdonképpen az 1991,92-es küzdelemsorozaton mesternégyest ért el, hiszen az őszi, valamint az , összetett elsőség mellett az otthoni és az idegenbeli rangsorban is a legjobbnak bizonyult. vereségét a Hévízgyörfctől, a Tápiószentmárton pedig a Dunavarsánytöl szenvedte el. A bajnok otthonában tavasszal a Nagykáta és a Szigetújfalu szólt közbe. Az utolsó három helyezett kivételével a csapatok gól- különbsége pozitív. Egyedül a Dundvarsány nem ért el döntetlent, a Tápiószentmárton és az Üllő viszont hétszer is megosztozott a pontokon. Vendégségben a Varsányinak már volt döntetlené, ősszel Szigetújfalun érte el ezt az eredményt. Egyetlen pontját a tápiószent- mártoni 0-0-s eredményével szerezte meg a sereghajtó Aszód. Az üllő, a Kartal és a Maglód a találkozók több mint felén, nyolc alkalommal remizett. Csupán az első három gól- különbsége pozitív, a GEAC-é pedig egálban van. Mindkét rangsorban ugyanaz a négy csapat alkotja az élbolyt, s ez kiegyensúlyozottságukat bizonyítja. Másoknál jelentős eltérés mutatkozik. A hazai pályán jól szerepelt Pilisvörösvár és Bugyi idegenben nem jeleskedett. A Nagykáta viszont — amely a hazai rangsorban az utolsó előtti — vendégségben meglepetésre több pontot szerzett, mint hazai pályán. A Bugyi vendégségben csupán egy győzelmet könyvelhetett el: a sereghajtó Aszód otthonában nyert. K. L. I'Urlirrnrl is lu rcsil a not A király régi zakója Megoldódott Bobby Fischer volt sakkvilágbajnok meglepetés- szerű visszatérésének rejtélye: egy hölgy tette lehetővé, hogy az amerikai géniusz húszesztendei távoliét után visszatérjen a sakkvilágba. A háttérben egy 19 éves magyar származású amerikai hölgy húzódik meg, akit Fischer feleségül kivan venni. Miután pedig az exvilágbajnok — saját bevallása szerint — vagyontalan, a családalapításhoz kapóra jött az 5,5 millió dollár.' amit Jezdimir Vasiljevic jugoszláv szponzor fizetett. Fischer magánélete, amelyet a múltban egy kaliforniai szekta határozott meg, immár nyilvánvalóan egyenesbe jött, miután édesanyjával is kibékült. A volt orvosnő, aki évtizedeken át nem törődött fiával, lengyel szülőhazájából áttelepült az Egyesült Államokba. E fejlemény pedig valóságos csodát művelt: a nyilvánosságtól rendkívül ódzkodó Fischer első sajtóértekezletét is meghirdette. A jelenleg Franciaországban élő Borisz Szpasszkij- jal 1972-ben Reykjavikban vívott világbajnoki döntő új kiadását éppen a polgárháború dúlta Kis-Jugoszláviában rendeznék meg. Fischer pénteki Belgrad ba érkezését a szerb újságok az „ENSZ-blokád leküzdéseként” ünnepelték. Fischer érkezésekor a jugosziáv vendéglátókat meghökkentette, milyen ősrégi. elnyűtt zakót visel az exvilágbajnok. A békebeli darabot húsz esztendeje méretre készíttette egy horvát szabóval Vinkovci városában — közölte Fischer az elképedt szerbekkel, és hozzáfűzte: ugyanott akar egy új zakót vásárolni. 1972-ben Fischer 12,5:8,5 arányban győzte le Szpassz- kijt, ám soha többé nem ült asztalhoz, hogy megvédje világbajnoki címét, A mostani páros mérkőzést szeptember másodikétól öt nyert játszmáig az adriai Sveti Stefan szigetén játszanék, majd tíz győzelemig Belgrádban folytatnák. A rendezők beharangozták. hogy a párharc főbírája esetleg a német Lothar Schmid bambergi kiadó lehet, aki húsz évvel ezelőtt is ellátta e tisztséget. „Az újságból értesültem a dologról. nekem személyesen senki sem szólt” — jelentette ki Schmid, és hozzáfűzte: „Időm sem lenne. Különben pedig föl kell tenni a kérdést, mennyire illik ez az egész és ez a pénzdíj a jelenlegi jugoszláv helyzethez?” íj forinagjliaíalom? A törökök élték túl ti hirtelen halált Óriási meglepetésre török sikerrel ért véget a 18 éven aluli labdarúgók Európa- bajnoksága. A fiatalok küzdelmének fináléját eddig szokatlan módon döntötték el; a rendes játékidő döntetlenje után úgynevezett hirtelen halált játszottak a csapatok, azaz az első gólig folyt a játék. A hosszabbítás 9. percében Tarkan találata hozta meg a dicsőséget a törököknek a portugálok ellen. (Mint ismeretes, a negyeddöntőben a magyarok a későbbi győztesektől szenvedtek 3-0-s vereséget.) Törökország—Portugál ia 2-1 (1-1, 1-1). Gólszerzők: Ylmaz, (18. p.), Tarkan (99.), illetve Cardoso (43). Feltárta hátsó r r f ír / részét a bíró SZENZÁCIÓS BEJELENTÉS Temetés, exhumálás, temetés... Adolf Hiller, Éva Braun és a Goebbels család földi maradványait csak 1970-ben semmisítették meg. A náci vezér és élettársa fogazatát azonban még mindig őrzik egy moszkvai katonai archívumban, amely a szovjet katonai felderítés valamennyi Hitlerrel kapcsolatos aktáját tartalmazza — ezzel a szenzációval felérő bejelentéssel szolgált Lev Bezimenszkij, neves orosz hadtörténész, a II. világháború kutatója, aki a háború éveiben Georgij Zsukov marsall tolmácsa volt.