Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
Michael Schumacher: Kösz, Riccardo! Az utolsó pillanatig kiélezett, élvezetes, remek versenyt hozott a Forma—1-es világbajnoki sorozat Német Nagydíja. Ez csak azért meglepetésszámba menő unikum, mert a Williams-Renault technikai csodája és Nigel Mansell fantasztikus formája miatt, már-már unalomba látszik fulladni az autós gyorsasági világbajnokság idei pontvadászata. A bajuszos brit oroszlán akkora előnnyel vezet vetélytársai előtt, hogy lassacskán már azt is megengedhetné magának, hogy el-elbliceeljen vagy lógjon egy futamot. Persze Nigel ezt a világért sem tenné meg. így, ahogy azt már megszokhattuk, vasárnap Hockenheimben is pole positiönból várhatta a rajtot. Mellőle induló csapattársának. Riccardo Patresén-ek azonban egy hajszállal jobb volt a reakcióideje, a zöld lámpa felvillanására valósággal kilőtt a rajtrácsról, de mint mindig, most is kár volt strapálnia magát, mert Mansell már az első körben visszaelőzte. Még Patresénél is jobban sikerült elkapnia a rajtot Martin Brúnóiénak, aki a 9. rajthelyről lőtte fel Benettonját a 6. helyre, míg Iván Capelli a 12. helyről kapaszkodott fel sokat bírált Ferrarijával, kitűnő reflexeinek köszönhetően a két Ligier-Renault (Eric Comas és Thierry Bout sen) elé a 8. helyre. Az első hat mezőnyét Mansell, Patrese, Senna, Berger, Schumacher és Brundle alkotta, » A rendkívül gyors és a 40-45 fokos hőségben különösen „kerékzabáló” hockenheimi pályán Mansell a 14. körben rohant ki kerékcserére, s bármennyire gyorsan végeztek a szerelők (8.11 másodperc), Nigel csak a harmadik helyre tudott visszatérni, Patrese és Senna mögé. A németek sztárjának, Michael Schu- machernek vad. támadásait egyelőre rendre visszaverő Bergern ek is kerékcserére kellett sietnie, igaz, csak ő sietett, mert szerelői 14.65 másodpercet pazaroltak a műveletre. Sőt egy körrel később Berger megint a bokszutcába ment. de a McLaren-Honda füstölgő hátulja jelezte, ezúttal nem szimpla kerékvállásrá. A 15. körtől Patrese, Sennüj Mansell, Schumacher, Brundle, Alesi volt a sorrend, Mansell pedig az új gumikon egyre lejjebb csavarta a körrekordot, s egyik pillanatról a másikra Senna nyakára szaladt. A 18. körben aztán előzést indított, de nem tudott a brazil elé férkőzni, ezért, hogy ki ne csússzon a pályáról, átvágtatolt egy bójákkal lezárt kanyaron. A következő kanyarban aztán faképnél hagyta Sennát, de kérdéses, mit szólnak a FISA illetékesei a kanyarét vágásos akcióhoz. Mindenesetre Mansell így versenyben maradt, s Patrese 20. percben elkövetett kerékcseréjének köszönhetően újra az élen száguldhatott. Patrese egyébként csak Mansell, Senna és Schumacher mögé, a negyedik helyre tudott visszaállni. Ezzel el is kezdődött a némettel vívott páros küzdelme, amely 10 körön keresztül tartott. Az idegtépő csata végét a lekörözött Morbi- delli lassító feltartása jelentette, Patrese kívülről előzött, a belül igyekvő fiatal németnek pedig hatalmásat kellett fékeznie, hogy bele ne rohanjon a le- körözöttbe. Ezután Patresének új áldozat után kellett néznie, és néhány másodperc múltán meg is találta azt a második helyen hajtó Ayrton Senna személyében. Ez a hadi ütközet a változatosság kedvéért megint 10 körön keresztül tartott, de sokkal kevesebb boldogságot hozott Riccardónak. Hatalmasat fékezve, mindent kockáztatva, már-már lehetetlen pozícióból korrigálva, próbálta megtalálni a legkisebb rést is, de a háromszoros világbajnok tökéletesen zárta az ideális ívet. Az utolsó előtti körben már a brazil mellé ért, de Senna rácsukta az ajtót. Az utolsó körben aztán Patrese nemcsak türelmét, hanem az esetleges 3. hellyel járó 4 pontot is elvesztette, mert egy előzési manőver közben túl későn fékjeit, elvesztette uralmát az autó felett, és a homokágyba sodródott. .Mansell ‘pedig hihetetlenül lelassult a végére, 14 másodperces előnyéből csak 4.5 maradt, de nyert, élete 29., idén 8. futamán diadalmaskodott. S lehet, hogy éppen a Ilungaroringröl távozik majd koronázott világbajnokként... — ncmelh — A Hockenheimben megrendezett Német Nagydíj végeredménye: 1. Nigel Mansell (brit, Williams) 1:18:22.03'; ó. 2. Ayrton Senna {brazil, McLaren) 4.500 mp hátrány, 3. Michael Schumacher (német, Benetton) 34.402 mp h., 4. Martin Brundle (brit, Benetton) 30.950 mp li., 5, Jean Alesi (francia, Ferrari) 1 U2.007 p h., 0. Eric Comas (francia, Ligier) 1:30.498 p. h. A vb-pontverseny állása a 10. futam után: 1. Nigel Mansell 80 pont, 2. Riccardo Patrese (olasz, Williams) 40, 3. Michael Schumacher 33, 4. Ayrton Senna 24, 5. Gerhard Berger (osztrák, McLaren) 20, 0. Marlin Brundle 10. Konstruktőrök: 1. Williams 120 pont, 2. Benetton 49, 3. McLaren 44, 4. Ferrari 15, 5. Lotus 7, 6. Footwork S. Am; iiii NÍcrnl/ti ciiilckt ie Berlinben lapátolt Dunakesziről — eddig — ketten vettek részt olimpiai játékokon, 1952-ben Béres Ernő atléta és 1936-ban Gelle Sándor kajakos. Béres Ernő történetéről, életének kiemelkedő spo-rtsi- kereiről beszámoltunk már ezeken a hasábokon, s most annak a Gelle Sándornak, sporttársai és barátai számára csak „Gésának”, emlékét idézzük fel, aki sajnos már régóta nincsen köztünk. Az 1936-os berlini olimpiai játékokon indult alagi kiválóság 1970-ben hunyt el, 56 éves korában. Sportmúltját leánya, a ma is Dunakeszin élő Gelle Zsófia eleveníti fel. — Édesapám és társai maguk készítette hajóval versenyeztek Berlinben. Tagja volt annak az öttagú Versenyzőcsoportnak, amely először szei'epelt a „kajakolimpián”. — Aktív versenyzői pályafutása befejezése után edzőként dolgozott — folytatta Gelle Zsófia —, 1941-ben BSZKRT-szakosztályt alapított. Munkáját külföldön is elismerték, olyannyira, hogy Magyarországról elsőként kapott külföldi szerződést, 1949-ben Moszkvába hívták dolgozni. Tulajdonképpen édesapám teremtette meg az azóta is világhírű szovjet kajak-kenu sport alapjait. Az országban elsőként érdemelte ki a mesteredzői címet. Nemzetközi bíróként is tevékenykedett. Hazatérése után itthon is fontos feladatokat kapott, az Újpesti Dózsában nevelte a versenyzőket, a válogatott szövetségi kapitányaként fogta össze a maconi világbajnokságra készülő nemzeti csapatot. Az 1956- ban újjáalakult szövetség elnöke volt, 1970-ben pedig a Központi Sportiskola vezetését vette át. Korai halála sajnos pontot lett sport- pályafutása végére. Solymosi László Pest Megyéi Hírlap s ■ >; Ki LITYi M38» M Két k«‘i Totószelvény 1. Aarhus—Kiruna 1-1 x 2. Karlsruhe—Halmstad 4-1 1 3. Waalwijk—Caen 1-0 1 4. Lyogby—Schalke 04 3-1 1 5. Dordrecht—Hammarby 2-1 1 6. S la via Praha— M. Natlianya 3-1 1 7. Leverkusen— M. Petah-Tikva 1-1 x 8. Saarbrücken—Aalborg 0-2 2 9. Rostock—Duisburg 2-0 1 10. F. Köln—FC Homburg 1-0 1 11. Leipzig—Hertha BSC 2-0 1 12. Wuppertal—St. Pauli 3-0 1 13. Osnabrück—Mannheim t-8 1 Pluszmérkőzés: 14. Oldenburg—Jena 0-2 2 Német ,,címvédés99 Itózsa ezüstje a surranó» Egér olimpiai bajnok (Folytatás az első oldalról.) Egérke valóban fantasztikus. Már nem „csak” a világ hátúszókirálynője, vegyesben is elfoglalta trónját. A délelőtti előfutamok alatt már látszott, nehezen akadályozhatja meg bárki is Krisztinát az ország, az úszók, és saját első barcelonai aranyérmének begyűjtésében. A délutáni nyolcas döntőbe legjobb idővel jutott, alaposan ráverve az amerikai, esélyesnek kikiáltott Summer Sandersre. A döntőben aztán éppen az egyesült államokbeli kislány és a kínai IAn Li volt a legveszélyesebb ellenfele. Sanders sokáig vezetett is, s a befejező gyorsúszás hivatott dönteni Egérke javára, aki hatalmas küzdőképességről tanúbizonyságot téve, élete talán legnehezebben ki- kényszerített győzelmét aratta. Az elfáradó Sanlást. Számára ez hatalmas csalódás, nem vitás, még akkor is, ha az esti B-dön- tőben hatalmas fölénnyel győzött, s időeredménye alapján az A-döntő negyedik helyére lett volna jó. Rózsa azonban a surranópályán épphogy, de indulhatott az érmekért folytatott esti harcban. Az ex-szovjet Volkov hatalmas iramban kezdett, de a gyilkos rajt „megbosszulta magát”, mert a hajrára visz- szacsúszott, s öten is lehajrázták. Ezek között szerencsére ott volt a mi világbajnokunk is, s tényleg csak egy hajszállal maradt le az aranyéremről. Az olimpiai bajnoki címet az amerikai meglepetésember, Nelson Diebel szerezte meg, Rózsa Norbert második lett, a harmadik pedig az ausztrál Philip John Rogers. A Rózsáék legnagyobb vetélytársának tartott brit kettős, Nick Gillingham és Adrian Moorhouse negatív megle- petésre csak a hetedik, nyolcadik helyen úszott célba. A 200 méteres férfi gyorsúszásban is érdekeltek voltunk, de sajnos csak a délelőtti elődöntőkig. Szila- gyi Zoltánnak még úszni sem volt módja... A szabályok ugyanis csak egy büntetlen kiugrást engednek meg, Szilágyi pedig a megismételt második rajtot is elhibázta, így korai indulás miatt kizárták a versenyből. Szabados Béla pedig futamában utolsó lett, így ő sem jutott délután szóhoz, illetve vízhez, de legalább úszhatott. A döntőben a győzelmet a FÁK-beli Jevgenyij Szado- vij szerezte meg a favoritnak tartott svéd Anders Holmertz előtt, a bronz a finn Antti Kasvióé lett, míg negyedikként ért célba a lengyel Artur Wojdat. Négy évvel ezelőtt, Szöulban az NDK együttese nyerte a 100 kilométeres országúti kerékpáros csapatversenyt. Tavaly a már egyesített német válogatott pályán, Stuttgartban vereséget szenvedett az olaszoktól. A barcelonai olimpián a Forma—1-es autóverseny útvonalát is felhasználva, négyszer kellett végighajtani az együttesnek a kb. 25 kilométeres körön. Negyedtávnál az olaszok 13 másodperccel vezettek, előnyüket féltávig még egy másodperccel növelték. Itt azonban bekövetkezett az „összeomlás**: az azzúrik az egyre nagyobb hőségben elfáradtak és alaposan visszaestek. A harmadik 25 kilométeren a németek több mint 20 másodpercet vertek rájuk, és átvették a vezetést. Előnyüket fokozatosan növelve, végű! egyperces különbséggel győztek, megszerezve Németország első aranyérmét a barcelonai olimpián. A kerékpárosok úgy számolják. hogy 100 kilométeren (a pálya pontosan 102,8 kilométer voll), a németek megvédtek olimpiai elsőségüket. Maratoni vívótusa derst a végén a kínai Lin ki is lehajrázta, míg az ausztrálok világbajnoka, Heyley Lewis a negyedik helyre jött fel. A 100 méteres mellúszás férfifavoritjai már korántsem szereztek ilyen felhőtlenül kellemes perceket, mint Egerszegi. A világcsúcstartó Rózsa Norbert és a szöuli olimpián ezüstérmet szerzett Güttler Károly egymás mellett úszott előfutamában, s kis híján mindketten kipottyantak a „futottak még” mezőnybe. Szinte elfürdőzték a távot, és ennek az lett az „eredménye”, hogy Rózsa csak nyolcadik helyen jutott a döntőbe, míg Güttler kilencedik legjobb eredménye azt jelentette, hogy csak a kisdöntőbe nyert besoroFáklvaraldók az utcán Szívroham a lelátón A barcelonai olimpia s nyomban a barcelonai szombati megnyitóünnepségét apró „közjáték” zavarta meg. Az iraki sportolók a NOB által az olimpiai stadionból szigorúan száműzött politikai demonstrációra használták ki a felvonulást, amidőn Ujjúkkal a győzelem V betűjét formálták. A U5 ezres nézősereg a világszervezet Bagdad elleni boj- kottpolitiká jának gyalázá- saként értékelte a mutogatást. ★ Miközben Ron Karnaugh amerikai úszó az olimpiai nyitóünnepségen menetelt, a nézőtéren helyét foglaló édesapja szívroham következtében elhunyt. A sportoló csalt vasárnap hajnalban értesült a tragédiáról, szállodába sietett, hogy édesanyját és nővérét vigasztalja. Karnaugh még nem döntött, indul-e ezek után a 200 méteres vegyes úszás versenyében, amelyet július 31-én tartanak, ★ A nyitóceremónia idején Barcelona utcáin a rendőrség nacionalista tüntetőkkel csapott össze, s közbelépésével elejét vette jobboldali szélsőségesekkel való összetűzéseiknek — közölték vasárnap rendőrségi források, és hozzáfűzték: a rendőrök akkor támadtak a nacionalistákra, amikor azok megkísérelték magukhoz ragadni az olimpiai fáklyát, amelyet éppen a városközponton vittek keresztül. A rendőrség szerint senki sem sérült meg. Fábián vezérletével .Joó? PnpaniO. ellőíó magát / __ Ág h 6., Fórián 7. A szöuli olimpián bajnokká avatott magyar öttusa-válogatott címvédőhöz méltó produkcióval kezdte az első barcelonai tusát, a vívást. A Mizsér Attila, Fábián László, Kálnoki Kis Attila alkotta csapat sorozatban tizenkét győzelmet aratott, de a 13-as szám valóban szerencsétlenséget hozott. A magyarok a volt szovjet, örök rivális gárdával csaplak ösz- sze, s 5-4-re veszítettek. Különösebb meglepetés nélkül zárult a legrangosabb kerékpáros körverseny, a Tour de France. Vasárnap az utolsó szakasz végén, a hagyományoknak megfelelően, a Champs Elysecs-n hajrázott a mezőny, hogy aztán a Diadalívnél érjenek célba. Az utolsó nekirugaszkodás, a 21. etap 141 km-e a német Olaf Ludwignak sikerült a legjobban, ám mindez nem változtatott semmit az összetettben. A francia körverseny felénél már látszott, hogy a spanyol Miguel lnduraint aligAztán este 7 óra tájban, ki- lencórányi vívás után gödörbe került a társaság, az olaszok és a csehek nehézkes legyőzése után 6-3-ra kikaptak a németektől. Az egyéni versenyben 15 forduló után Fábián vezetett 36 győzelemmel, Mizsér és Kálnoki holtversenyben a 13. volt, 27-27 sikeres asz- szóval. A 22 csapatot felvonultató vívótusa lapunk zártakor még javában tartott. ha előzheti meg bárki. A jelenlegi kétségtelenül legjobb kerékpáros ezzel a diadalával duplán duplázott; a 28 éves sportoló címvédőként nyert ismét a Touron, ráadásul a sportág történetében hatodikként egyazon évben megnyerte a Giro d’Ilaliát és a Tourt is (erre a bravúrra utoljára az ír Stephen Roche volt képes még 1987-ben). Akárcsak tavaly, a második hely ezúttal is a hegyimenő olasznak, Claudio Chiappuccinak jutott, míg a harmadik profi világbajnok, szintén olasz, Gianni Bugno lett. Igaza volt dr. Hammeri Lászlónak, a magyar sportlövők technikai igazgatójának, aki megjósolta, hogy a női légpuskások vasárnap kora délelőtti versenyére sokan lesznek kíváncsiak. A fokozott érdeklődés oka „prózai”: e versenyszámban osztották ki az olimpia első érmeit. Joó Éva gyengén, 95 körrel kezdett, aztán fegyverére támaszkodva koncentrált, lazított, majd ezután 98-at lőtt. A harmadik sorozatban egymást követték a 10-esek, a magyar szurkolók már remélték, hogy meglesz a 100, aztán áz utolsó lövés 9-esre sikerült. Fórián Éva két 98-as sorozat után a harmadikban mintha kapkodott volna: három 9- es is becsúszott. Joó az utolsó sorozat kilencedik lövését nagyon elrontotta: a 3- as elcsúfította a 10-esekből álló sort. Az alapversenyt tehát 390 körrel zárta a 22 éves sportoló. Szomorúan jött ki a Kiállásból, tudta, nem jutott be a döntőbe. Fórián neve mellett az utolsó lövése előtt 382 kör állt. Többször felvette, majd letette fegyverét, koncentrált, hiszen ezen múlt, hogy döntőbe kerül-e. Meglőtte a 10-est, s 392 körrel hetedik helyen, négy kör hátránynyal „belőtte” magát a legjobb nyolc közé. A legelőkelőbb pozícióban a szám sokáig egyeduralkodó versenyzője, a bolgár Veszela Lecseva került be (396). A döntőre más helyszínen, más fényviszonyok között került sor. Itt már a tizedek döntöttek a vereny- zők között. A 4 körös hátrány Fórián számára be- hozhatatlannak tűnt. Valóban így lett, a hetedik helynél nem tudott feljebb kerülni. Az olimpiai bajnok a koreai Kab Sonn Yeo lett a bolgár Lecseva és az.ex- jugoszláv Binder előtt. Versenye után ezt mondta Fórián Éva: — Célom a döntőbe jutás volt, mert ez Szöulban nem sikerült. Tervemet teljesítettem. A döntőben többet szerettem volna lőni, de talán az volt a baj, hogy nagyon izgultam. Az az igazság, hogy a nézők viselkedése is zavart, mert tapsukkal, kiabálásaikkal nem kedveznek ennek a sportágnak. A férfi szabadpisztoly o- sok mintha lekopírozták volna a nők teljesítményét, egyikük, Ágh István jutott be a döntőbe, Papanitz Zoltán elbúcsúzott a további küzdelemtől. A fiatal, 22 éves debreceni sportoló végül a hatodik helyet szerezte meg. A nyílt szám, a skeet résztvevői 75 korongot lőttek a nyitónapon. A magyarok közül Igaly Diána az ötödik, Vasvári Erzsébet pedig az 51. helyen várja a hétfői folytatást, az újabb 75 korong teljesítését. Hétfőn egyébként a skee- tesek mellett lőállásba állnak a női sportpisztolyosok, köztük Ferencz Agnes és Gönczi Anna, valamint bajnokot avatnak a férfi légpuskában is, amelyben Záhonyi Attila és Gáspár Olivér képviseli a magyar színeket. Elnöki biztatás A Magyar Olimpiai Bizottság meghívására Göncz Árpád köztársasági elnök vasárnap délelőtt az olimpiai faluban tett látogatást. Felkereste a magyar csapat szálláshelyét, ahol dr. Schmitt Pál MOB-elnök és Loch- mayer György csapatvezető fogadta, és adott tájékoztatást a versenyzők felkészüléséről. A vezetők elégedetten nyilatkoztak az olimpiai falu adta lehetőségekről, s szóltak arról is, hogy a versenyzők különböző csoportokban érkezve vesznek részt a játékokon. Göncz Árpád elbeszélgetett a sportolókkal, majd eredményes versenyzést kívánt a nagy seregszemlén. A köztársasági elnök az olimpiai faluban tett látogatással fejezte be barcelonai tartózkodását. l'apíríoriua a Diadalív alaU Indurain duplája: