Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-28 / 177. szám

JEGYZET Szemek Jogos volt az ország aggodalma az idei ara­tással kapcsolatban. Sze­rencsére úgy tűnik, a károgóknak nem lesz igazuk. Csőd ide, priva­tizáció oda, a tsz-tönk- remencsek sem akadá­lyozták meg az arra hi­vatottakat, hogy időben nekilóduljanak a kom­bájnok a búzatábláknak. S ma már arról be­szélhetünk, hogy a befe­jezéséhez közeledik or­szágszerte, így szűkeb b pátriánkban is, a búza aratása. Megtermett te­hát a jövő évi kenye­rünk, amely valameny- ny ifink kívánsága. Évről évre szóvá tcsz- szük ezeken a hasábokon az ilyenkor szokásos bosszúságokat is, ame­lyek mindannyiunkat idegesítenek. Az elszórt gabonaszemekről van szó. amelyek sajnos az idén is ott éktelenked­nek a nagy forgalmú út­vonalak mentén. A szál­lítók ezúttal sem fordí­tanak kellő gondot a pla­tók rakodására, sokszor ponyvák nélkül szállít­ják magtárba a termést, így akaratlanul is alá­hullanak a szemek. Most még a város fő­terére is jutott a gabo­naszemekből, a hírlapos- pavilon szomszédságá­ban vastagon terítve lát­hatjuk az aranysárga szemeket a földön, ame­lyek a gépkocsikról hullottak le. Jobban meg kellene becsülnünk a termést, amely az életet jelenti mindannyiunk­nak! G. J. Erdélyi vendégek Mendén Könnyek lent, fönt Bár a barcelonai nyári olimpia egy kicsit háttérbe szorítja a honi sportéletet, azért labdarúgásban zajla­nak az események. A gyöm- röi labdarúgók lejátszották első barátságos mérkőzésü­ket, az azonos osztályú Úri KSH otthonában 1-0 arányú vereséget szenvedtek. A gólt. Dobos J. szerezte. Ugyancsak gyömrői hír, bogy beindult a focisuli, amelyet Mazur István, az ifjúsági csapat edzője vezet. Továbbra is várják a 7—13 évesek jelentkezését kedden és csütörtökön 16 órától a »portszékházban. A részvé­teli díj havonta 300 forint. • A Magyar Kupa körzeti selejtezőjének első forduló­ját vasárnap játszották. Há­rom csoportban küzdenek a csapatok, a monoriban, a gyömröiben és a ceglédiben. Legközelebb augusztus 2-án, vasárnap az alábbi párosí­tásban játszanak a csapa­tok: Monori-erdö—Csévha- raszt, Mende—Ecser, Dán­szent miklós—Albertirsa, Ceglédbercel—Törtei. Az öregfiúk labdarúgó- bajnokságát a megyei szö­vetség leadta a körzeti szö­vetségeknek. A Monor— Cegléd Körzeti Labdarúgó Szövetség a nagykátai, a A csévharasztl labdarú­gók szorgalmasan készül­nek az új bajnokságra Trasszer Lajos edző irányí­tásával. Jakubikot és Bagót v-'sszaigazolfák Monorról, s tervezik Müller Béla meg­szerzését is a Vecsési Fut­ball Clubtól. Az edzőtől tudjuk, hogy a helyi önkor­mányzat továbbra is támo­gatja őket. Rendszeresen öntözik, nyírják a sportpá­lyát,- így az — a kánikula ellenére — jó állapotban van. Makai János, a csapat mindenese továbbra is so­kat dolgozik, ő a legfőbb segítője Trasszer mesternek. A legutóbbi 11. helynél előbbre szeretnének végez­ni a bajnokságban. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 0 Munka* társak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. 0 Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől * péntekig 8-tól 11-lg. 8 Chilian Augusztus 1-jén, 2-án Nyáry Pál Kupa néven két­napos labdarúgótorna lesz Nyáregyházán, amelyen a környékbeli csapatok vesz­nek részt. Sülysápon a Tá- pióvölgye, Űriban az ÁFÉSZ-kupá, Péteriben a Veszteg László Kupa. Mag­lódon a Kertész Károly Kupa mozgósítja a csapa­tokat. Gyomron augusztus 8-án, 9-én lesz a kétnapos jubileumi torna. (gcr) Lásziónét, a napközis óvo­da eddigi megbízott veze­tőjét. Utóda Kovalics Györgyné lett, akit három pályázó közül választottak meg erre a posztra a kép­viselők. Jövő hónapban vagy szeptemberben falu fórumot kívánnak tartani a kisköz­ségben, amelyen a legfon­tosabb napirendi pont lesz a vízműtársulat megalaku­lása. A tervrajzok már elkészültek, a megyei ön- kormányzattól céltámoga fást is igényelnek a vasa- diak a beruházáshoz. Tele­fonügyben is kedvezőek a fejlemények, a vasadiak a dabasiakhoz kívánnak tár­sulni. A várható belépési költség készülékenként Í5 ezer forint lesz. <c) MOblORI XXXIV. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM 1992. JULIUS 28., KEDD EGYRE TÖBB /ÍZ ÉRDEKLŐDŐ Az idén negyedik alkalommal rendezték meg a vá­rosban a Monori májusi napokat, amely először zajlott kéthetes időtartamban. Annak idején volt némi vita a szervezők között, hogy alkalmas-c ez a hónap a kulturá­lis rendezvény ekre, de az idő igazolt,», hogy a kétkedők­nek nem volt igazuk. A közelmúltban a városi önkor­mányzat művelődési és sportbizottsága is értékelte az idei májusi napokat, amelyek eseményei május 17. és 30. között zajlottak. A kiállításokat csaknem öt és fél ezren tekintették meg. Kiemelkedett a sor­ból az ásvány- és a gyer- mekrajztárlat. Az előbb leírtak ellené­re némileg emelkedett a hallgatók száma a hangver­senyeken. A pályázatok és vetélkedők több mint fél­ezer résztvevőt mozgósítot­tak, az „egyszerű” előadá­sokon nyolcszázan . vettek részt. Mint a bizottság megálla­pította, az idei rendez­vénysorozat újból sikeres­nek bizonyult. Köszönet jár ezért a szponzoroknak és a szervezőknek egyaránt. Különösen sokat tett a vá­rosi könyvtár kollektívája, amely évről évre kitűnik hangyaszorgalmával. Sok­szor szabadidejüket sem kiméivé dolgoztak a könyv­tár munkatársai ebben a két hétben. Ezért külön is köszönetét fejezi ki nekik a városi önkormányzat. A jövő A két hét folyamán nem kevesebb, mint 24 rendez­vényt tartottak különböző helyszíneken. A városi könyvtárban és a művelő­dési központban volt a legtöbb rendezvény. Nem kevesebb, mint öt kiállítás színesítette a két hét prog­ramját. Ásványok és őslé­nyek világa címmel a lel­kes amatőr régészek bemu­tatták értékes kincseiket, amelyeket jó lenne, ha a későbbi generációk is gya- rapítanának. N yerges-koncert Ü.iból sikert aratott a Lakóhelyünk, Monor elne­vezésű gyermekrajz-kiállí- tás, amelyre sok tucat pá­lyamű érkezett. Bár a tech­nikák eléggé egysíkúak voltak, azért az kiderült, hogy sok tehetséges fiatal forgatja ügyesen az ecse­tet, a ceruzát, a filctollat. A helytörténeti kör és az Iposz Monor környéki szervezete rendezte a vá­ros iparát és kereskedel­mét. illetve annak múltját bemutató tárlatot, amely Vonalra várva... Ifjú karikaturistánk ezt a címet adta az itt látható raj­zának: Vonalra várva ... Hát ami azt illeti, van benne valami, hiszen nemrégen számoltunk be lapunk hasáb­jain az utcai nyilvános állomások sanyarú sorsáról, arról, hogy milyen gyakran meghibásodnak, s javításuk sokszor hetekig elhúzódik. A monori főtéri utcai tele­font szerencsére ma már használhatják a városbeliek. (Ifjú Szelei Ferenc karikatúrája) szintén elnyerte a közönség tetszését. A Széchenyi Ist­ván munkásságát bemutató tárlat és a virágkiállítás szintén színvonalas volt, sok érdeklődőt vonzott. A hangversenyek iránt ezúttal is gyér érdeklődés mutatkozott, de hát ehhez már hozzászokhattak a ren­dezők. Pedig az idén neves vendégek is pódiumra lép­tek Monoron. A Nyerges Hotelban Gonda János, a mai magyar dzsessz klasz- szikusa, zeneszerző adott nagy sikerű hangversenyt. (Az ő tanítványa volt a szintén Monorról elszár­mazóit ifjú PÍeszkán Fri­gyes dzsesszorgonista is.) A Lions Klub által szerve­zett hangverseny bevételét jótékonysági célokra fordí­tották. Bemutatkoztak a Pest megyei szimfonikusok, a város zeneiskolásai és a Vagantes-trió is. Sok száz gyereket moz­gósítottak a különböző pá­lyázatok, vetélkedők. Az is­kolai énekkarok ismét bi­zonyították életképességü­ket, a vers- és prózamon­dók pedig nemcsak maguk­ra lehetnek büszkék, ha­nem felkészítő tanáraikra is. A színjátszó mozgalom a korábbi megtorpanás után újból hódít Monoron és környékén. Ezúttal is nívós előadásokat tapsol­hatott végig a kis létszámú, de annál lelkesebb közön­ség. A néptáncosok is di­cséretet érdemelnek a mű­sorukért. Jogos elismerés Több száz fiatalt mozgósí­tottak a sportrendezvé­nyek, volt utcai futó- és kerékpárverseny is. A programok megvalósí­tásához a szervezők segít­séget kaptak a város négy általános iskolájától és a gimnáziumtól, ■■ valamint a szakmunkásképzőtől. A kü­lönböző szakos tanárok nagy lelkesedéssel segítet­ték a programokat. I-Iogy mit hoz a jövő? Májusi napok jövőre is lesznek Monoron. Keresik — a jobbítás szándékával — az új módszereket, hogy esetlég még az ideinél is nagyobb sikerrel bonyolít­sák le a különböző rendez­vényeket. Nem kétséges, lassan hagyományt terem­tenek. Gér József GYÖMRŐ Polgárőrök A gyömrői önkormány­zat legutóbbi ülésén továb­bi támogatásról biztosítot­ta a helyi polgárőröket. Tervbe vették több hasáb­rádió megvásárlását, amellyel kapcsolatot tud­nak majd teremteni egy­mással a főleg hétvégeken szolgálatot, teljesítő polgár­őrök. Az önkormányzat azt várja tőlük, hogy segítik majd a jövőben is a helyi rendőrállomás munkáját, és támogatásukkal sikerül visszaszorítani a bűnözést a 13 ezres lélekszámú nagy­községben. i f»TiTrnfhji)/il ilm 1*1 m mTvI* i Műhelyembe gyakorlott varró­nőket fölveszek, farmer és vá­szon varrására. Pilis. Nyári -P. U. 11. (118 934/lK) Üzlethelyiség azonnal kiadó. Monor, Kossuth L. u. 110. alatt (volt bútorüzlet). Érdeklődni: Monor. Mátyás K. út 38. Tel.: 06-60-14-285. (118 417/2H) Eladó 15 db fekete, tarka 6— 12 hónap közötti üsző bika. — Cím: Monor. Kossuth 224. — (118 582/2K) Pilisen szoba, konyhás, ,ió ál­lapotú ház eladó, gondozott 300 n.-oles kerttel. Érdeklődni: Pilis. Csaba u. 42. (118 584/2K) Eladó Gombán, műút mellett. 260 n.-öles építési telek. Ér­deklődni lehet: Gomba, Felső- farkasd 3; A, AG. (118 585/2K) Olcsó zártszerelvények, idom­vasak, betonvasak, vasleme­zek, horganycsöyek, csatorna­vasak, vízaknatetők, drótfona­tok kaphatók. Monor. Toldi út 22. (113 7*47/2K) Eladó Monorierdőn, Béke köz 2. sz. 170 négyszögöles gyümöl­csös hétvégi házzal, bekerítve. Víz, Villany van. Érdeklődni: Monor. Bem ü. 13. (118 933/1K) Lángmentesítői munkakör be­töltésére fiatal, megbízható, katonaviselt, jogosítvánnyal rendelkező, dolgozni tudó fér­fi munkaerőt keresünk. Mű­szaki ismeretek és szobafestő vagy annak megfelelő, tudás előny. Jelentkezés személyesen 8—16 óráig a Pyrostop Kft, műszaki vezetőjénél. Üllő, Pes­ti út 108—200. (117 507/5H) Korábbi tudósításunkban megírtuk: baráti kapcsola­tokat ápolnak Mende köz­ség, s az erdélyi Gyergyó- újfalu általános iskolái. Immár hagyományosnak mondhatóan kölcsönös cse­reüdültetést szervez e két település minden évben. Idén a gyergyóújfaluiak ér­kezését várták a mendeiek, ám — mint az riportunk­ból is kiderült — nemhogy a jelzett időpontra, de még másnap sem érkeztek meg az erdélyi magyar gyerekek. Örömmel hallottuk, ha jókora késéssel is, de idő­közben szerencsésen meg­jött a többségében gyerme­kek alkotta, néhány fel­nőtt kísérte mintegy ötven­fős csoport Mendére. S nem csupán a határon való át­kelés ismert gondjai miatt, volt több mint kétnapos csúszás — a buszt sem kap­ták meg időben —, a ké­sésnek „egyéb” okai is vol­tak. Úgy tűnik, Erdély csak „földrajzi értelemben van közel hozzánk ...” Nos, erről ennyit, hiszen ettől mégiscsak fontosabb, hogy ha az összeállított program időpontjaiban volt is némi változás, emiatt egyetlen városnéző, ország­járó kirándulás sem maradt el. A gyerekeket vendégül fogadó családok is mindent megtettek azért, hogy sem­miben ne legyen hiányuk, s jói érezzék magukat a ki­csinyek. Különösen szép s érzel­mekre ható volt a gyergyó- újfalui gyerekek bemutatta műsor, amelyi’e a mendei művelődési házban került sor, s amely prózai-zenés összeállítás nem csupán a nézőtéren ülők szemébe csalt, könnyeket, de a mű - sort adó. népviseletbe öltö­zött gyerekek is igencsak elérzékenyültek ... Akár­csak a búcsú perceiben... Élményekben gazdagodva. ajándékcsomagokkal útnak eresztve indult haza Men­üéről a gyergyóújfalui gye­rekek csoportja. J. I. Hagyományteremtők Vasadi változások Falufórum lesz A vasadi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén ötévi időtartamra kinevezte a helyi általános iskola igazgatójává Bakos Ferencet, aki egy évig meg­bízás alapján látta el ezt a tisztséget. Nyugdíjazása miatt felmentették Szalai Fociturmix Kupa kupa hátán ceglédi, a dabasi és a mo­nori körzetek csapatainak bajnokságát szervezi. Vár­hatóan 12 együttes nevez majd, az őszi rajtot augusz­tus harmadik hétvégéjére tervezik. Üj csapatok is je­lentkezhetnek még ma, kedden délután 4 óra 30 perckor a monori Kiss Ernő utcai sportszékházban. A nevezési díj: 3 ezer forint, amelyet a helyszínen kell befizetni. Az öregfiúk baj­nokságát Müller Béla intézi a szövetségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom