Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-28 / 177. szám

Hangok a pusztaság csendjében Együtt a természet titkaival Szárnyasok a vizs&áiáaszialom Meggyűrűzött madárcsapatok A gyáli ház nagyszobá­ját eredetileg halinak szán­ták, ma tele van különbö­ző szoba- és trópusi növé­nyekkel meg két hatalmas akváriummal. Csakhogy ezekben nem díszhalakat, hanem csukának, süllőnek szánt kárászokat nevel a gazda, Ligeti Ferenc. Nem gyerekként kezdett el horgászni, mint a leg­több sporthorgász. Egyéni tragédiája vezette el a víz­partra. Valamikor autósze­relő volt, főleg nagy mun­kagépek és teherkocsik ja­vítására specializálódott. A sok cipeléstől elmozdultak a csigolyái, részben meg­rokkant. Az ő szavaival •élve: idő előtt kiszámolták a ringből. A hosszú kórházi keze­lés, majd a leszázalékolás eredményeként magának- való lett, kerülte az embe­reket. Aztán egy hétvégi, víz közeli kiránduláson egy nádszálra kötött primitív készséggel fogott néhány sovány kis keszeget. Ez adta a lökést, amelyet a felesége, Ágnes asszony is pártolt. Mindketten fel­csaptak horgásznak. Ez nem tegnap volt. Li­getiék azóta „nagymenők” lettek, bejárták kocsival az ország vizeit, de a legott­honosabban a Bugyi és Dabas közti csatornavilág­ban mozognak, meg a kun­sági nagy csatorna nádasai közt. — Szeretek úgy horgász­ni, hogy közel és távol ne lássak embert. Nem, mert Vali a rokonom, bár ez a rokonság olyan távoli és olyan bonyolult, hogy több­szöri nekirugaszkodás után sem tudtuik tisztázni. Van viszont egy másfajta kap­csolat, ami erősebb a vér­séginél is: földiek vagyunk. .Valamikor ő is a Sánc ut­cai iskola padjait koptatta. Vali egy rossz házasság­ból szaladt világgá, hogy itt, Magyarországon egy még rosszabban kössön ki. Ab­ból ráadásul egy lánya is született, akit — már me­gint férj nélkül — egyedül felnevelt, kiiskoláztatott. Mire mindezzel végzett, ő maga is kész lett. Az utol­só nagy nekirugaszkodása az volt, amikor kiperkálta az esküvői vacsora cechjét — hatvanezer forintot — és fizette a beugrót — nász­ajándékként — egy társas- házba. A vő képzőművészetit Végzett, a diploma alapján rajztanár. Félévet húzott ki egy Pest környéki község iskolájában, aztán lekö­szönt. Irritálta a krétapor, idegesítették a gyerekek. Viszont a képei nem fogy­tak, amiből Vali arra kö­vetkeztetett, hogy Ricsi nem Goya, nem is Mun­kácsy. Eme véleményét ki is nyilvánította, aminek viszont az lett a következ­ménye, hogy az ő pénzén befizetett lakásból Ricsi ki­tiltotta. Az események felgyor­sultak. Előbb a kerepestar- csai kórház, aztán a Kék­golyó utcai intézet. Az osz­tályos orvos — maga is er­délyi — igazán mindent embergyűlölő vagyok vagy haléhes, de a horgászat mellett hallgatózom is. Ki­lesem a természet titkait. Ehhez viszont tökéletes csendre van szükség. A sás közti zörejek, a kis és nagy csobbanások, a béka­koncert hirtelen elhallgatá­sa számomra mind mond valamit. A természet tar­tózkodó, gyanakvó, ha túl népes a vízpart, nem tárul­kozik ki az embernek. — Ügy hallottam, nem­csak horgászik, de ki is preparálja a trófeának szánt halakat. Kitől tanulta? — Senkitől. Az első kí­sérletem valamikor a het­venes évek közepén volt. Nem lévén tapasztalatom, saját káromon tanultam ki a módját. Különben csak csukafejeket preparálok, ez megtett Valiért, de a rák ellen a jószándék nem elég. Nekem megmondta, Vali­nak nincsen semmi esélye. Furcsa véletlen, nem sok­kal ezelőtt meghalt a Vali második férje, a Kisvai i apja. Banális közúti bal­eset. A Kisvali örökölt, il­letve kapott kétszázezer fo­rintot a rokonoktól, ingat­lanrész-megváltás fejében. Ebből a pénzből — a Ricsi ösztönzésére — befizetett egy olaszországi körútra. — Most ne utazzatok. Ha­lásszátok el más időpontra — mondtam a fiatalasz- szonynak. — Anyád a halá­lán van, már csak hetei vannak. Ilyenkor úgy illik, hogy vele légy. Kisvali nem mondott sem igent, sem nemet. Az anyja egy június végi nap hajnalán halt meg, az erdé­lyi orvos megtelefonálta, én pedig rohantam szólni. Az ajló zárva, hosszas csenge­tésre a szomszédasszony jött ki. — Már több mint egy hete, hogy elutaztak. Olaszországba. Onnan meg a francia tengerpartra. Bretagne-ba. Cím? Azt nem hagytak. Vali rokon volt. Távoli unokanővérem. De túl ezen a földim is, ő is abból a krumpliköves kis utcából indult el az életbe, ahol én is járni tanultam. És szá­momra ez épp elég. hogy elrendezzem a temetést, el­kísérjem az utolsó útjára. Zuhogó esőben temettük,' a sírnál összesen hárpián álltunk. A pap, a feleségem és én. Én tartottam az er­nyőt a pap fölé. Ricsi és Kisvali talán pont akkor a sixtusi ká­polna freskóit csodálták, vagy Michelangelo Dávid­ját, Valiról aligha esett szó. (—gyé—) a specialitásom. Szellős, száraz helyen addig szik­kasztom, szárítom őket, amíg a nedvek elpárolog­nak, s a lágy részek is csontkeményre száradnak. Még a szemek is. Az üveg­szem csökkenti a trófea értékét, ront a hatáson. Ligeti Ferenc be is mu­tat néhány trófeát, a leg­emlékezetesebb az a csuka, amelyet keszegezés közben fogott meg. A kukoricára rákapott egy termetes ke­szeg, s ahogy vezette ki a partra, nekiugrott egy fa­lánk csuka. — Másoknak is preparál? — Csak a barátaimnak, és csak barátságból. Nekem ez szórakozás, nem munka, akkor miért fogadnék el Július a nyári táborozá­sok csúcsidőszaka. Érdem­telenül keveset tudunk ar­ról, hogy Pest megye más- félszázezerné) is több 6—18 esztendős fiatalja mivel töl­ti a vakációt, milyenek az esélyei, hogy kellemes, ugyanakkor emberformáló élményekhez jusson. Bonyolultabb ma erre vá­laszolni, mint korábban. Részben az átalakulás, át­menetiség miatt, másrészt már eleve sokszínű; ösz- szetettebb ez a terület. Tán az sem túlzás, ha beismer­jük: egyelőre inkább az át­tekinthetetlenség a jellem­ző. A korábbi KISZ- és úttö­rőtáborok kilenctizedé ma az önkormányzatok tulajdo­na : a hét-nyolcnapos turnu­sokban két és fél-három­ezer gyerek fér el egyszer­re. Nyolc-kilenc váltást szá­molva ez 20-25 ezer fiatalt jelent. Több mint háromez­ren vándorláboroznak, a négy-ötezernyi cserkésznek legalább fele, de inkább többen, sokfelé eljutnak. Mindezt Nemoda István­tól, a Pest Megyei önkor­mányzat főmunkatársától, az előbb említett alapítvány titkárától tudtuk meg. Azt is, hogy Zamardiba és Kis­marosra az idén jóval töb­ben jelentkeztek, mint ta­valy. A zamárdi tábor fa­házaiban 130-an férnek el. A februári felhívásra sokan beadták az igényüket, a ku­ratóriumnak nem volt szí­ve senkit elutasítani. Húsz gyerek részére sátrakat állí­tottak hát fel a Tápiószecsön működő katonai-polgári szakközépiskola közremű­ködésével. A napi térítési díjat 360 forintban állapí­tották meg, ami az 5-700 fo­rintos árakhoz képest mél­tányosnak tűnik. Igaz, csak az alapítvány 100 forintos Aranyágon ül a sármány — e sorral kezdődik Weö­res Sándor egyik kedves gyermekverse. Vajon hány, jelenleg szünidős diák tud­na helyesen válaszolni ar­ra a kérdésre, hogyan fest ez a kismadár. Bizonyára kevesen, bár akadnak olyan helyek, ahol, ilyen érdekes, s még ennél is vonzóbb tudást gyűjthetnek össze kicsik és nagyok. Ócsa tájvédelmi kör­zetének bejáratánál sátrak, nagy sürgés-forgás fogadja az arra járót. Olasz, német, angol szavak vegyülnek a magyarral. Ahogy Szűcs Lászlótól megtudjuk, ép­pen Svájcból érkezett ven­dégeket kívánt a madár­vártához kísérni. Egyik munkatársa vállalja el a feladatot, s mi arról beszél­gettünk, mi vonzotta ide a nyugati ország huszonkét lakóját, mi a célja munká­juknak? A Nílus felé — Olasz-Svájcból ér­keztek a Természeti Világ­alap szervezésében szakem­berek és fiatalok, azzal az elképzeléssel, hogy megis­merkedjenek a természet­védelemmel, az ornitológiá­val. A főváros és a Duna­kanyar lesz a további úti­céljuk. Emellett persze ér­így a dolog. A harminchat éve megnyílt táborban je­lenleg a TIT által szervezett angol—német gyermektan­folyam zajlik, augusztusban szlovák nemzetiségű gyere­kek veszik át a terepet. Pest megyéből húsz település va­lamilyen szervezete élt az alkalommal, a budaörsiek például sporttábort hoznak itt össze. A kismarosi objektumot osztálylétszámra méretez­ték, egyszerre negyven gye­rek fér el a kőházban. Me­gyei támogatással emeletet akarnak ráépíteni az idény befejezése után, hogy kom­fortosabb, kényelmesebb le­gyen a nyaralás. Itt mind­össze 150 forint a napi térí­tési díj, de önellátós, azaz a táborozok maguknak főznek az épület konyhájában vagy a szabadtéri főzőhe­lyen. Hogy az ilyen jellegű — és főleg olcsó — helyre mennyire van igény, azt jól mutatja, hogy már az őszre is sokan jelentkeztek. — A korábbiakhoz ké­pest tálán 5-8 százalékkal eshetett vissza a megyénk­ben táborozok száma. Ám ez sem biztos, lehet keve­sebb, hiszen egyre több ci­vil szervezetről hallani, akik szintén foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ugyanak­kor sajnálatos módon so­kan mindenből kimarad­nak, esélyük sincs arra, hogy valahová beférjenek. Vagy mert pénze nincs a családnak, vagy mert egy­szerűen elvesznek a szerve­zetek között — mondta Ne­moda István. A Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány tit­kára azt is hozzátette még: jó dolog, hogy a megyében, a megyei közgyűlésben, szervezetekben kialakuló­dekli őket a magyar élet­mód, hagyomány, és gon­dolkodásmód. A már emlí­tett világszervezet központ­ja Svájcban van, a kelet­európai iroda pedig nálunk található meg. Bár ennek elsődleges célja a környe­zetvédelem, míg a mi teen­dőink jó része az oktatásra épül. Svájc és Ócsa Megtudjuk, hogy Szűcs László az Óbudai Termé­szetvédelmi Egyesület és az Ócsai Madárvárta Egyesü­let titkára, foglalkozására nézve hidrobiológus. Lassan tíz esztendeje folyik a ma­dárvonulás kutatása. Meg­fogják, gyűrűzik, védik a madarakat. Százhetven faj közel százezer példányát regisztrálták eddig. Temati­kájuk szerint működik egy hálózat, mely végigkíséri a madarak útját. A Svédor­szág melletti Aland .sziget­től a Fekete-tenger partvi­dékéig vannak megfigyelő- helyek, ahol számon tart­ják a szárnyasok haladá­sát, irányát, egyedszámát. Hazánk madarai a Nílus fe­lé haladva teszik meg az utat téli szálláshelyük felé. A Szahara szélesedik, s ez egyre több, megoldhatat­lannak tűnő problémát vet föl. ban a tényleg jó értelemben vett „ifjúsági lobbi”. Nekik is köszönhető, hogy tényle­gesen ifjúsági célokra talán még soha nem adtak ennyi pénzt, mint az idén. A 10 millió forintból sokan kap­tak: a „Szünidő "92” pályá­zatra a cserkészek figyeltek fel leginkább. (tóth) Bugyi községben már vége felé tart a vízvezetékek le­fektetése. A kivitelező a he­lyi kommunális üzem CVimola Károly felvétele) Visszakanyarodva az ócsai tájvédelmi körzet­hez, s a svájci vendégek­hez, Szűcs László megemlí­ti, hogy közösen tartják most a befogásokat. Né­hány segítő munkatársával igyekeznek beavatni az itt nyaraló magyar gyerekeket is ennek fortélyaiba. Jelen­leg óbudai kisdiákok a tá­bor lakói, hetente váltják egymást a csoportok. Ócsai gyerekek már némi isme­rettel felvértezve, a mun­kákba kapcsolódnak be. A svájciak július 19-én érkez­tek, és augusztus elején in­dulnak haza. Sármány a zsákban Szó esik arról a tervről, mely Ócsa és a két egyesü­let vezetősége között szüle­tett. A község területén sze­retnének egy tábort létre­hozni, ahol kedvezőbb kö­rülmények fogadnák azo­kat, akiket vonz az ornito­lógia, a természet. A mada­rászat továbbra is a tájvé­delmi körzetben maradna. Ez csak annyit jelentene, hogy többen ismernék meg a vidéket. Közben megérkezik az a csoport, mely befogta a ma­darakat. Apró vászonzacs­kókban vergődnek ijedten. Máris kezdődik a gyűrűzés, a megfigyelések rögzítése. Nádi sármány kerül elő a zsákocskából elsőként. Ap­ró, barnás tollazatú, Szűcs László kezében, s ő nem is tűnik rémültnek. Az adato­kat kislány rögzíti egy fü­zetbe. Milyen a tollazata, szárnyának hossza, és így tovább. Megméri súlyát, majd elengedi a sármányt. Röpte kezdetén még las­súbb a szárnyalása, mert érzi a gyűrű súlyát. Hama­rosan eltűnik a szemünk elől. Munka pedig akad, hiszen nyolc zsák rejt még parányi szárnyasokat. A gyerekek, felnőttek, ma­gyarok, svájciak vegyesen a vizsgálóasztal mellett fi­gyelik a műveleteket. A vendégek fotóznak. Bugyi községben eddig az is nagy eredménynek szá­mított, hogy az összes köz- intézményt sikerült ellátni egészséges ivóvízzel. Most viszont minden belterületi ingatlan előtt vezeték halad majd. A kivitelező várha­tóan még a nyáron befejezi a munkálatokat, utána kez­dődhet a rákötés. Valószínűleg sokan fog­ják ebben az évben beve­zettetni a vizet a község­ben. mert indokolt esetben az önkormányzat hozzájá­rul a bekötésekhez, ami az idén 12 ezer forintba kerül. Emellett a lakosságnak keli kiásni és betemetni az ár­kot, valamint az aknát az ingatlanon belül megépíte­ni. A környezet megóvása ér­dekében a legjobb megol­dás természetesen az elve­zető hálózat kiépítése lenne, mert sok emésztő nem felel meg az előírásoknak. Va­lószínűleg még az idén el­készítik azokat a terveket, amelyek alapján megálla­pítható. hogyan lehetne a leggazdaságosabban meg­oldani ezt a községfejlesz­tési feladatot. H. Cs. érte bármit? (—matula—) Hét és fél kilós volt a megboldogult, mondja Ligeti Fe­renc gyáli otthonában (A szerző felvétele) NYÁRI TÁBOROK, KISDIÁKOK Mindenből kimaradnak... támogatásával alakulhatott 3. Szabó Irén Ahány ház, annyi főcsap Fektetik a csöveket ToHk arcok Gyermeki „szeretet”

Next

/
Oldalképek
Tartalom