Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-09 / 161. szám
Az értelmiség szétszóródott Koordinátort keresnek Dabason Plakátok a századelőről A jó plakát nem mindenkinek tetszik, de mindenkinek feltűnik — ezt bizonyítja a Plakátok a fővárosban 1900—1914 című kiállítás, amely kedden nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban. A tárlaton 109, a Kiscelli Múzeum gyűjteményében őrzött rcklámrajzot tekinthetnek meg az érdeklődők, melyek Budapest nagyvárossá formálódásának időszakában készültek, s sajátos hangulatot árasztva idézik a XIX. század első éveit. A válogatás, a műfajban rejlő sokszínűséget igyekszik illusztrálni. A kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg. a Budapesti Történeti Múzeumban (Vimola Károly felvétele) Heti filmíegyzet Szabad préda Nagy Ferencről, a dabasi önkormányzat közoktatási, közművelődési és sportbizottságának elnökéről kevesen tudják, hogy művészi tehetséggel áldotta meg jó sorsa. Nekem sem árulta volna el, ha nem kérdezek rá: mint a helyi kulturális élet egyik „felelőse”, nem kacérkodik-e maga is valamelyik múzsával? Kerámiamunkái és tűzzománcai láttán úgy hir szem, hogy ez több mint kacérkodás. Sajnos Dabas- nak egyelőre nincs olyan kiállítóterme, ahol a város amatőr és hivatásos művészei — köztük ő is — egy- szer-egyszer bemutathatnák munkáikat. Nagy Ferenc matematika —technika szakos tanár a gimnáziumban. (A technika szakot csak azért választotta, mert jelentkezése idején éppen nem indult matematika—rajz párosítás.) Természetes, hogy bizottsági munkájával kapcsolatban az oktatás problémáit említi elsőként: Félkész uszoda — Az iskolákat és a többi közoktatási intézményt szerettük volna legalább szinten tartani, de a testület nagyon szűkre szabta a költségvetési keretet. Pedig ha fontos számukra a város jövője, akkor ebbe ez ágazatba kell a legtöbbet fektetni! Másik gondom a félkész tanuszoda. A gyerekek nagy része gerinc- bántalmakkal küszködik, amire az úszás a leghatékonyabb gyógymód. Szeretnénk elérni, hogy legalább az általános iskolás gyerekek tanuljanak meg úszni. Az építkezés azonban — sajnos — egyelőre áll. — Hallottam olyan híreket is, hogy egyes óvodákat he akarnak zárni. — Nem akarunk bezárni egyet sem! Egyik óvodánkat visszakéri a református egyház, de erről még nem tudok bővebb inforJelentős építészettörténeti értékek kerültek a felszínre a székesfehérvári középkori királyi bazilika közelmúltban megkezdett, újabb kutatásai során. A régészek megtalálták a középkori magyar állam legjelentősebb eseményeinek — a királyok koronázásának, esküvőjének, temetésének, a törvénynapoknak —• otthont adó hajdani monumentális épület délnyugati tornyához illeszkedő egyik támpillért. A 130 centiméter széles, 325 centiméter hosszú, 240 centiméter magas támpillérrész- let mívesen faragott mészkő kváderekből készült, két különböző építési időszakban. A megfigyelt járószintek alapján feltehető, hogy a támpillér az Árpád-korból, ületve a XIV—XV. századból származik. Két és fél méter magasságban maradt fenn, s jelenleg ez a legmagasabb fennmaradt falrészlet. Az előzőnél alacsonyabb szinten előkerült a torony délnyugati saroktámpillé- re is. A két támpillér kő6 mációval szolgálni. Gyónón éppen a helyhiány a problémánk. Kicsi az óvoda, nem tudtak minden gyereket felvenni szeptemberben. Épül ugyan egy új óvoda, de amíg nincs kész, addig átcsoportosítással kell megoldanunk a gyerekek elhelyezését. „Hiánycikkek” — Igaz-e, hogy Sári és Gyón önálló művelődési központot akar kialakítani? Talán nincsenek megelégedve a dabasi művelődési házzal? — Szerintem — anyagi lehetőségeihez képest — jól működik a dabasi művelődési ház, de Sári és Gyón önálló kerület. A sári falu ház fél éve lett kész, egyelőre nincs kihelyezett igazgatója, Gyónón pedig megvásároltuk a Halászkúriát, ennek a földszintjén szeretnénk egy kulturális központot kialakítani. — Dabas jókora város, mégis a szellemi-kulturális élet mintha csak a művelődési házra és a könyvtárra korlátozódna. Pedig régen sok egylet és kör működött itt. A politikai konfliktusok nem kedveznek ugyan a kultúrának, de azért nem lenne szükségszerű, hogy az emberek ennyire bezárkózzanak ... — Az értelmiség fizikai és politikai szempontból is szétszóródott, Bár mutatkoznak a szerveződés jelei, de egyelőre nem számottevő. Nagy szükségünk lenne egy múzeumra, egy kiállítóteremre, fedett mozira, strandra, és jobb telefonösszeköttetésre. Hozzánk még nem jutott el a crossbar. — Gondjaink tovább szaporodtak azzal, hogy bezárt az egyetlen könyvesboltunk. Az üzemeltető ÁFÉSZ-nek más tervei voltak a helyiséggel. A könyvesboltot egyelőre átköltöztették a volt MHSZ- épületbe, de hogy mikor zött 13 méter hosszan haladt a torony déli külső fala. Az új leletek igazolják, hogy nagy valószínűséggel a törökök ebben a toronyban tárolták lőszerkészletüket, amit a város 1601. évi felszabadításakor robbantottak fel. A detonáció szétrombolta a torony falát, s kidöntötte eredeti helyükről az óriás méretű kváderköveket. A mostani feltárás során felszínre került egy 70 centiméter átmérőjű, mauthauseni gránitból faragott római oszlop is, amely két mészkőlapon nyugszik. Két hasonló oszlopot már a korábbi kutatások során megtaláltak a régészek. Csaknem bizonyos, hogy a római gránitoszlopok a bazilika tornya előtti térséget díszítették. A kutatásokat jövőre folytatják a torony teljes alaprajzának a feltárásával. A Szent István által alapított középkori királyi bazilika újabb kutatásainak célja, hogy 1993 végéig be tudják fejezni annak a területnek a feltárását, amelyen 1996-ra felépítik majd a középkori történelmünkhöz, s az akkori uralkodóinkhoz, a bazilika jelentőségéhez méltó nemzeti emlékhelyet. nyit ki, és egyáltalán milyen keretek között üzemel majd, nem tudjuk! Új leletek — Nem túl biztató kép. — Nem minden tekintetben állunk ilyen rosszul. Több műemlékünk, is van ■— például az úri kaszinó —, ahol most a művelődési ház működik, és rengeteg klasszicista kúriát fedezhet fel, aki idelátogat. A Paphegyetn. -ahol a napokban fejezte be dr. Simon László régész az idei feltárást — lelkes gimnazisták közreműködésével —, újabb őskori és avar kori leleteket találtak. — Mivel nekünk nincs múzeumunk, a nagykőrösi Arany János Múzeumba. A feltárás folyamatát azonban végig lehet követni, a polgármester felvette videóra, idén is, tavaly is! — Visszatérve a bizottsági munkára, milyen feladatok várnak önökre a közeljövőben? — A beérkezett pályázatok alapján megválasztjuk a szakmunkásképző intézet igazgatóját, és a sári könyvtár vezetőjét, foglalkozunk az óvodák helyzetével, és meg kell beszélnünk az igazgatók jutalmazásának szempontjait is. Meghirdettünk egy koordinátori állást is, mivel pillanatnyilag nincs a hivatalban senki, aki a közművelődési és közoktatási koordinációt végezné! Pachner Edit Budapesti Egyetem Budapesti Egyetem néven szövetséget kíván létrehozni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanácsa és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szenátusa — tájékoztatta az MTI-t az ELTE rektori titkársága. A tervezett egyetemi szövetség célja: a két felsőoktatási intézmény közös programjainak fokozottabb összehangolása, mindenekelőtt a gyógyszerész- és pszichológushallgatók képzésében. A tervek között szerepel további közös oktatási programok kidolgozása — különösen a tudományos továbbképzés körében —. az információs hálózat fejlesztésének, valamint a könyvtárak és levéltárak összehangolt működésének biztosítása. A 98 beérkezett pályamunkából 34-et pénzbeli támogatásban részesít a Történelmi Dokumentum- filmek Kuratóriuma — hangzott el sajtótájékoztatójukon. A tájékoztatón elmondták: az Országgyűlés áltat megszavazott 100 millió forintból az első pályázat után. több mint 60 millió forintot osztanak ki a pályázók között. A kuratórium elsősorban olyan történelmi dokumentumfilmek készítését ösztönzi, amelyek életutak, a napjainkig tartó történelmi folyamatok, események, különös tekintettel az 1956-os forradalom, a forradalom által kiváltott tárAmióta a film megszólalt, szívesen alkalmaz vonzerőként népszerű énekes sztárokat. Nagyon távoli példákat nem hoznék, de azt mindenki tudja, hogy Bing Crosby, Frank Sinatra és az isteni Elvis — vagy az olaszoknál Mo- dugno, Rita Pavone, s még ki tudja, hol, ki tudja, hányán, a pódiumokon aratott sikereket tovább növelték a mozivásznon is. A Szabad préda (Free- jack) című amerikai film ezeken a nyomokon halad. Egyik főszereplője Mick Jagger. Akit lehet szerelni, lehet utálni, lehet figyelembe sem venni. De azt letagadni, hogy népszerű, hogy tízmilliók ismerik, hogy botrányai, nőügyei elég publicitást biztosítanak neki ahhoz, hogy ha egy filmen megjelenik, akkor annak közönségsikere legyen — nos, ezt letagadni nem lehet. Más szóval: ha ő benne van egy filmben, akkor egy bizonyos közönségrétegre mint filmnézőre már előre és holtbiztosán számítani lehet. Megjegyezzük: Mick Jaggért már korábban is megsadalmi folyamatok, vala^ mint a határainkon kívül élő magyarság XX. századi sorskérdéseinek feltárására és filmes megörökítésére vállalkoznak.' Támogatást kaptak filmdöku- mentumok megőrzését, feldolgozását megvalósító munkák is. A kúratórium tagjai azt is remélik — mint Sára Sándor filmrendező elmondta —, hogy a pénz szétosztásával már idén elkészülhet néhány dokumentumfilm. A Történelmi Dokumentumfilmek Kuratóriuma által meghirdetett pályázat folytatódik, a második forduló nyilvános pályázatának beküldési határideje szeptember 15. találták a filmesek. Először 1970-ben(!), amikor a Performance című film főszerepét játszatták vele. És még ugyanebben az évben elkezdett forgatni egy westernt, a híres rendezővel, Tony Richardsonnal is. A Ned Kelly a western egy igen sajátos darabja lett, nyers stílusa, a western világát kendőzetlenül bemutató őszintesége kicsit a műfaj megújulási lehetőségeit is sejteni engedte. No de vissza a Szabad prédához. Mick Jagger itt egy fejvadászt játszik, aki 2009-ben (tehát a jövőben), egy őrült, elszabadult, különlegesen veszedelmessé vált világban a törvényen kívüliekre (a freejackekre) vadászik csapatával. Akire vadásznak, az egy autóversenyző (Emilio Estevez játssza; a legtöbb, amit elmondhatunk róla, hogy olyan, mint egy fiatalabb és szőke Mei Gibson). Alex, a versenyző, egy különleges versenyen „elszáll” az autójával, és egy másik világban, egy másik emberben ébred fel. Ez volna a film sci-fi vonala. Nem túl nagy újdonság; az Békéscsabán az iskolacentrumban rendezik meg (július 12. és 25. között) a VI. európai gyermekszínjátszó-találkozót, az Európa Tanács és Göncz Árpád- né védnökségével. Az 1979-es nemzetközi gyermekév alkalmából az Európa Tanács Kulturális Együttműködési Tanácsa A gyermek és kultúra címmel szervezett pedagógiai szemináriumot Svédországban, s itt vetődött fel az európai gyermekszínházi találkozók gondolata. Eddig Belgium, Svájc, Dánia, Ausztria és Luxemburg vállalta a találkozók megötletet számtalanszor bedobták már filmekben, sci- fi regényekben. A szabad prédára vadászás is lerágott csont; csak nálunk vagy hat-nyolc ilyen alap- ötletű filmet láthattunk az utóbbi időben. No de mi a csudának kellene itt valami „vadiúj” dolgot kitalálni? A jó öreg sémák biztonságosan elműködtetik a filmet. Mert van ugye egy népszerű, világhíres sztár. Van egy (félig-meddig) sci-fi történet, amelybe beleépül egy (féllg-meddig) krimiszál. Van még egy szép lány is, Julie (Rene Russo), és van egy némiképp őrült, világuralomra törő bizonyos McCandless (Anthony Hopkins, A bárányok hallgatnak Oscar-dí- jas, őrült, pszichopata orvosa, aki itt is remekel, merthogy remek színész). Ennyiből már bőven ösz- szejön a kasszasiker. Ami Mick Jagger színészi teljesítményét illeti Imivel pontosan azt az „imázst” hozza, amit róla a Rolling Stones ban kialakítottak az évtizedek során (mert hát a R. S. 1963 óta létezik!), annyit mondhatunk róla: bizony fejvadászként is Mick Jagger ő. Ez lehet dicséret, lehet elmarasztalás. (Nem kívánt rész törlendő.) rendezését, s 1992-ben a volt szocialista országok közül elsőként Magyarország következik. A találkozó célja: a kreativitáson alapuló ön- és emberismeret fejlesztése, segítve a szociális és esztétikai érzékenység kialakítását. 31 európai ország 10-10 fős csoportját várják. A két hét alatt a gyerekek ellátogatnak Gyulára, megismerkednek Szarvassal, Orosházával, Geszttel, Kétegyházával és környékével, majd este Vésztőn a mágori emlékhelyen európai életfát avatnak. Nemzeti panteon Székesfehérvárott Árpád-kori emlékek Takács István Hatvanmilliót osztanak ki Történelmi dokumentumfilmek Európai életfát avatnak Gyermekszínházi találkozó