Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-23 / 147. szám
Kosa Pálnak cl kell mennie? A szellemi élet központja volt — Pali bácsi, ki mondta, hogy neked innen el kell menni?! — kérdezi egy idős bácsi a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban az igazgatótól, Kása Páltól. A bácsi az Ország-Világjárók klub rendszeres látogatója, héttőnként még a zenés klubesten is játszik a tangóharmonikáján. Keserűen magyarázza: — Valaki kinézte magának az igazgatói széket, és most mennie kell Palinak! De látja, megfenyegették szegényt — teszi hozzá nyomatékkai —, mert nem mer szólni semmit, Az önkormányzat sem állt ki érte... Kosa Pál irodájának egyik falán a Budaörsön megfordult színészek, énekesek zenészek dedikált fényképeinek tablója látható. Ezernyi emlék közepette nyugodtan magyarázza meg a helyzetet az igazgató. — Tudja, az emberek félreértik a felemás döntéseket; az önkormányzatban vita volt a művelődés házáról, benne az én szerepemről. Mást nem tudok mondani, és nem is érdekes — legyint keserűen. — Ez év végén nyugdíjba megyek. 1951 óta vagyok népművelő, Ismerem a szakma minden kínját! Nekem is elvették a kedvem, nem csinálom tovább ... Kosa Pál emlékei nyomán megelevenedik egy XX. századi, magyar haladó értelmiségi sorsa: szabolcsi parasztszülők gyermekeként tanul és rugaszkodik el az évszázadok óta megírt és örökölt foglalkozástól, a földműveléstől. De nemcsak ő, hanem Ferenc öccse is, aki később híres filmrendező lesz, elkerülni vágyik. Kása Pál 1951-ben kerül Tiszalökre népművelőnek. 1956-ban, a forradalmi eseményekbe ártatlan, de még inkább botcsinálta módon keveredik: egyszerűen kimászik a művelődési ház tetejére, hogy bevegye a zászlót, ennek tulajdonítanak majd másfajta „szerepet” és 6 év 11 Kosa Pál mondja; „mindig arra törekedtem, hogy a ház a szellemi élet központja legyen ” (Erdősi Ágnes felvétele) hónapot kap. „Jó, hogy fel nem akasztottak” — mondja már derűs iróniával. A büntetés letöltése után a lakóhelyétől ötven kilométerre levő Fehérgyarmatra kerül, és csak hosszú-hosszú áldozatos munkával sikerül visszaverekednie a szakmájába. — Most már inkább beszéljünk a budaörsi évekről — szakítja meg az emlékezés fonalát Kosa Pál. — Ez a budaörsi intézmény több mint négy évtizedes múltra tekint vissza: az első kultúrház még 1946-ban, a volt Volksbundházban létesült. Akkor — ahogy a mai idősek emlékeznek — a nagy nekibuzdulásban itt társadalmi munkával hatalmas szabadtéri színpad is létesült. A Volksbund-ház- ból hamarosan elköltözött az intézmény, a mai Károly király útra, majd onnét került a mostani helyére. Az elmúlt évtizedek során sok lelkes igazgatója volt — Keméndi József, Fuchs Ilona, Oláh Mária nevét feltétlenül meg kell említenem. Személy szerint mindig arra törekedtem, hogy a művelődés háza a szellemi élet és a szórakoztatás központja legyen. A kultúrára mindig kevés pénz jutott, de a város nehéz anyagi helyzete ellenére, az ön- kormányzat és a képviselő- testület ma is előteremti a működéshez szükséges pénzt. Munkánkat alaposan meg kell tervezni, minden fillért be kell osztani, mindezt úgy, hogy visszaesés ne legyen a szolgáltatásainkban. Sorolhatnék száraz tényeket és számokat, de mögöttük alig látszana a munkatársaim, a népművelők áldozatos munkája. Számukra ismeretlen a 8 órás munkaidő, a szombat-vasárnap pihenőnap. Ezután Kása Pál elmondja, hogy a művelődési ház tevékenységi köre állandóan változik. Felismerve a képzés-átképzés jelentőségét, rengeteg tanfolyamot szerveztek az utóbbi időben-. Ezek közül kiemelkednek a képzés jellegű oktatási formák, így például a kazánfűtői, a gépíró-, a szabás-varrás tanfolyamok Az elmúlt esztendőben ösz- szesen százhetvenen tettek eredményes vizsgát ezeken a tanfolyamokon, A nyugdíjba vonuló művelődési- ház-igazgató búcsú helyett, végezetül az egyik büszkeségéről, a Jókai Galériáról beszél: — A művelődési központ tíz éve rendszeresen szervezi kiállításait az intézmény klubtermében. Mi elsősorban a Budaörsön és környéken élő hivatásos és amatőr művészeknek, képzőművész pedagógusoknak biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. A kéthetes nyitva tartás alatt általában ezer-ezerkétszáz művészetpártoló nézi meg a kiállított műveket. Volt it! már kortársa kiállításának megnyitóján olyan Kos- suth-díjas szobrász, aki könnyes szemmel gratulált: „soha ilyen meghitt, emberközeli megnyitón még nem voltam” — mondotta. És nekem ennél több elismerés nem kell... Ha nyugdíjba megyek, ezekre a pillanatokra is örömmel gondolhatok. Deák Attila Nagykdta az élen Évzáró volt a népfőiskolán Sok iskolában tartottak szombaton évzáró ünnepélyt, ballagtak a végzős diákok. Így volt ez Nagy- kátán a KÁLÓT II. Rákóczi Ferenc Népfőiskolában is. A délutáni eseményen 47-en vették át Héjjá Andrásáé igazgatótól a tíz hónapos munkájukért járó oklevelet. A tanulók döntő többsége olyan 14-16 év közötti fiatal, akik nem tanultak tovább, munkahelyük sincs. A népfőiskolán heti 15 órában három teljes délután igénybevételével mezőgazdasági ismereteket szereztek, kiskerti gépekkel ismerkedtek, főzni tanultak, sok egyéb mellett az angol nyelv alapszabályait és -szavait próbálgatták. — Lehet, hogy Nagyká- tán is kevesen tudják, milyen nagy dolgot művelnek ebben az iskolában — jegyezte meg érdeklődésünkre Kovács János, aki a II. Rákóczi Ferenc Népfőiskolái Szövetség alelnö- keként vett részt az évzáró ünnepélyen. — Elsőként alakult az országban, már tavaly sikeres évet zárt, s egyetlen, amelyik ténylegesen iskolajelleggel, folyamatosan működik. Ehhez hasonló talán Gyulán indul szeptembertől, és Esztergomban szintén szerveződik egy. A többi időszakos iskola, inkább tanfolyamnak mondható. — Minek tulajdonítható, hogy éppen Nagykáta játszik úttörő szerepet a katolikus népfőiskolái mozgalomban? — Egyrészt a KÁLÓT- és KALÁSZ-hagyományok errefelé igen erősek. Nagyká- tán és környékén egyaránt. Ilyen értelemben — még ha az elmúlt 40 év sok mindent szétrombolt is — van mire építkezni. Másrészt kellett' hozzá egy óriási ügybuzgalommal, szinte megszállottként ügyködő szervező, mindenes, akit Gedai Gyula bácsinak hívnak. Minket is meghökkentett, milyen feltételeket tudtak itt teremteni ehhez TVR-TÜRÖR Szenvedtek, mert szerettek Meglehetősen kései órákban sugározta a televízió egyes csatornája az Ítéletlenül című dokumentumfilmet. Néhány esztendővel ezelőtt elkészíthette volna talán, ám aligha került volna képernyőre Almási Tamás filmje. A rendező ugyanis a kistarcsai börtön egykori „lakóit” visszavit- te szenvedésük színhelyére. S szembesítette egymással a hatalom két oldalán állókat. Az elítélteket, akik voltaképpen azt sem tudták, mi a bűnük, s a parancsnokot, akinek egyetlen „erénye” mérhetetlen butasága. A jól felépített dokumentumfilmnek ez a találkozás a csúcspontja. Mert dobogó szívvel, 6 együttérzéssel hallgathattuk Magdát, az írónőt, Kamillát, a tehetséges, de teljesen tönkretett színésznőt, Mónikát, az Esterházy grófkisasszonyt, avagy a meg- gy'őződéses kommunistát, Zsuzsát. Szorongva hallgattuk Erikát, aki a börtönben szülte meg kisfiát, s azonnal el is vették tőle. Ahány történet, annyi szörnyű sors. Csakhogy az esetek puszta elmondása nem emelte volna ki a filmet a való puszta másolatából. A rendező már-már a játékfilm eszközeivel élt, amikor a negyven évvel későbbi találkozót ábrázolta. Jellemeket sorakoztatott fel, példaértékűen, s azt hogy egy adott szituációban, ki hogyan viselkedik, A dokumentumfilm „hősnői” szenvedtek, mert szerettek. Tartoztak valahová vagy valakikhez. A társadalom kivetettjei — legalább félezer asszony, akik az ötvenes években Kis- tarcsán raboskodtak —■ negyven évig hordták magukban fájdalmukat. Sérült lelkek. S az, hogy most megszólalhattak talán enyhíti szorongásos álmaikat. Lelki szövetség Negyvenhárom esztendő után először csendült fel a református líceum ballagóinak éneke Kolozsvárott a Farkas utcai templomban. Szerencsénkre az éter hullámain keresztül valamennyien részesei lehettünk e lélekemelő eseménynek. Győri Béla, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője különös gonddal készítette el nem mindennapi riportját. Nem volt ünneprontó akkor sem. amikor a diákok mikrofonja előtt arról szólották: még mindig nem kapták vissza az Apáczai Csere János Gimnázium épületét. Így a városban szétszórtan, meglehetősen mostoha körülmények között tanulhatnak. Vetési László lelkész is a hontalan gimnáziumról szólott, azzal a hittel, hogy a fiatalok viszik tovább szellemiségét. Győri Béla nem titkolta el meghatódottsá- gát sem, amikor az ötvenhatvan esztendővel ezelőtt végzett véndiákokat szólaltatta meg. Keresztény, ma- . gyár ünnep volt Kolozsváron. Nem lehetett megha- tódottság nélkül hallani a " Himnuszt Székelyföldön. Világóra. A rádiós szerkesztők, úgy tűnik, egymás műsoraira is figyelnek. Ugyanis a külpolitikai újságírók heti magazinjában szó esett arról is, ami a reggeli adásba tudatosan nem fért bele. Vagyis megismerhettük az érem másik oldalát. Azt, hogy a kolozsvári polgármester .miként él vissza hatalmával. Milyen intézkedésekkel szeretné ifi ég csíráiban elfojtani a romániai magyarság kezdeményezéseit? Ugyan, milyen érettségi lenne az, amelyikből hiányozna a kötelező magyar nyelv- és irodalomvizsga? Netán a kolozsvári polgármester is ismeri Széchenyi szavait, mely szerint „nyelvében él a nemzet”?! Erdősi Katalin a tevékenységhez. Van állandó hely, eszközök, amelyeket jószerével „összetar- háltak”, de sajátjuk, úgy használják, ahogyan akarják. Gyakorlókért, gépek, főzőeszközök, író- és varrógépek. No meg 11 tanár végez itt jobbára társadalmi munkát. Ez nagy dolog. — Ráadásul ezekkel a gyerekekkel aligha foglalkozna más ... — így van. Noha szakmát egyelőre nem tudnak adni, azért egyfajta esélyteremtő tevékenység folyik itt. Szakmaszerzéshez, vállalkozáshoz, egyáltalán a társadalomba való beilleszkedéshez. Ezért azt tartjuk, hogy ilyen esetekben is járjon ugyanaz a „fejkvóta” az állami költségvetésből, mint az oktatás többi területének. Számunkra ez egy koncepcionális kérdés, amivel befolyásolni akarjuk a kormányzatot és a törvényhozókat. Ezek a fiatalok itt hangosan énekelték a Himnuszt, az ünnepség végén a Szózatot. Számomra nagy élmény volt... Gedai Gyula, az iskola titkára, egyben nemrég beválasztották a Magyar Népfőiskolái Szövetség választmányába is. Tőle megtudtuk: az iskola jelentős támogatást kapott a P. Ker- kai Alapítványtól, az önkormányzattól, szövetkezetektől, vállalatoktól. Mivel a tanulók jelentős része a környékbeli településekből jár be Nagykútdra, a jövőben számítanak más ön- kormányzatok támogatására is. Augusztus 7. és 31. között pedig ismét várják a jelentkezőket — korhatár és valláskülönbség nélkül. (tóth) Kitüntetett művészek A Magyar Köztársaság elnöke — a miniszterelnök előterjesztésére — a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta művészi munkássága elismeréseként Kárpáti Kamii József Attila-díjas írónak, költőnek és Rákos Sándor író, költő, műfordítónak irodalmi munkássága elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adományozta művészi alkotótevékenysége elismeréséül Ilosfai József szobrászművésznek. A kitüntetéseket Gönc2 Árpád hétfőn a Parlament Nándorfehérvári-termében nyújtotta át. Az átadáson jelen volt Fekete György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Jókai Anna, a Magyar író- szövetség elnöke. Átépítés alatt Megjelent a Századvég Kiadó legújabb könyve, az Átépítés alatt. A kötetben a két hónappal ezelőtt Magyarországon, Lengyelországban. Csehszlovákiában, Ukrajnában és Oroszországban lefolytatott közvélemény-kutatások eredményei és elemzések találhatóak — tájékoztatta a Századvég Kiadó a sajtó képviselőit. A könyvhöz neves politológusok írtak tanulmányokat. A közvéleménykutatók arra keresték a választ, hogy a rendszerváltások korszakában milyennek értékelik a polgárok országaik és a térség helyzetét, milyen problémákat, konfliktusforrásokat látnak maguk előtt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a régióra kétféle gondolkodás jellemző: a realista és az illuzórikus. Új kiállítási lehetőség Visegrádon Ácsmesterből mecénás Még friss fa- és festékillat fogadja az érkezőt, aki Visegrád első galériájába, a Korona Galériába látogat. Ragyognak az ablaküvegek és az olasz kerámiapadló, makulátlan fehérek a falak. A kiállítóterem húrom helyiségét nyerstégla díszítésű boltívek választják el, mégis egységes térré alakítják, s szinte vezetik a nézőt. A kézzel festett műtárgy- másolatokat kivéve a kortárs képző- és iparművészet jeles képviselőinek munkáival találkozhatnak az érdeklődők. Egy-egy nagyobb időszaki kiállítás is szerepel a galéria gazdáinak terveiben. Most — elsőként — egy iparművész páros porcelánbabáit és kerámiáit állították ki. Az ünnepélyes megnyitó sikere mutatja, mennyire szükség volt már egy ilyen jellegű vállalkozásra Visegrádon. Persze felmerül a kérdés, kinek jut eszébe ma — amikor a kultúra és a művészet nem tartozik a legjövedelmezőbb üzletek közé — galériát nyitni. A Korona Galéria megálmodója, Zeller Márton nem jótékony hajlamú milliomos, nem művész, és nem üzletember. Hajdani kenyérkereső foglalkozását tekintve kőműves-ács, később művezető, majd a királyi vár gondnoka, most nyugdíjas. Ha nem is közvetlenül, de áttételesen mégis kapcsolatba került a művészettel, elsősorban az építészettel. Részt vett — többek között — a visegrádi, a tatai és az esztergomi vár helyreállítási munkáiban, később pedig gondnokként a Salamon-torony- ban rendezett kiállításoknál segédkezett. Akkortájt kezdett nővére, Havas Nelli együtt dolgozni a keramikus Vertei Andreával. Zeller Márton szerette volna, ha ők is bemutathatják munkáikat a Salamon-to- ronyban, de mivel a kiállításokat évekre előre szervezték, nem sikerült a terve. Elhatározta, hogy ha módja lesz rá, alapit egy múzeumot, vagy egy galériát. Nemcsak a testvére miatt, hanem azért is. ment örömét lelte a kiállításren- dezésben. Régi családi házuk lett az alapja az új galériának (és az utazási irodának, amely szintén a családi vállalkozáshoz tartozik). Három hónap alatt készültek el vele. Zeller Márton maga tervezett mindent, s ha büszke rá, jogosan büszke, mert a galéria gyönyörű. A kirakatból most Havas Nelli és Vertei Andrea bájos figurái kandikálnak a járókelőikre — a meghívó szerint július 12-ig, de valószínűleg meghosszabbítják a kiállítást. Két hónap múlva Nádler János tárlata következik, utána Szkok Iván is vállalt egy kiállítást. A Visegrádra kirándulóknak ezentúl nemcsak a királyi várba, vagy a Ma- kovecz-féle művelődési házba érdemes ellátogatniuk, hanem a Fő utca 46. szám alatti Korona Galériába is! 1*. E.
