Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-22 / 146. szám
Újabb megállapodásokra lesz szükség Éjféli vita a Juhász-iskoláról A képviselő-testület június 15-i ülésén — kezdeményezésemre — vita alakult ki arról, a polgármesternek volt-e felhatalmazása arra, hogy kötelezet'séget vállaljon az egyházzal szemben a Juhász Gyula Általános Iskola 11195-ben történő átadására. Az ügvben, valamint más ingatlanok ügyében, a képviselő-testület május il-'én hozott, csaknem egyhangú határozatot. Ennek alapján fogalmaztam meg a Váci Hírlapban május 21-én megjelent írásomban: „A Juhász Gyula Általános■ Iskola Visz- szaadásának nem lesz akadálya akkor, ha az egyház továbbra is iskolát kíván Üt működtetni.” A vita során a polgármester úr erre a cikkre is hivatkozott, amikor kifogásaimat értetlenül fogadta. Más azonban egy újságcikk, és más egy képviselő-testületi határozat. A májüs 11-i ülésen született határozat az ügyben a következőket tartalmazza: fa képviselő-testület) „utasítja a polgármestert, hogy a Bátliori u. 17—19. (Juhász Gyula Általános Iskola) épületeinek át- és tulajdonba adásához tisztázza, hogy az egyház mikortól vállalja a tevékenység folytatását, iilcive funkcióváltozás esetén jelentse be az élj iskola építéséhez szükséges pénzügyi fedezet iránti igényt, mint az átadás előfeltételét.” A polgármester tehát csak az átadás feltételeinek tisztázására kapott felhatalmazást. Az általa kötött megállapodás ezzel szemben, jogi szakértők egyöntetű véleménye szerint (az ülésen ugyanis erről is vita folyt), egyértelmű kötelezettségvállalást tartalmaz az ingatlan átadására. Az éjfél körül, a vita lezárása céljából tartott szavazáson, n képviselők eay- főnyi többséggel úgy szavaztak, hogy a polgárA kereskedelmi szakkösépiskolá ban Önköltséges szakmunkástanf oly am Kétéves, önköltséges tanfolyamokat szeretne indítani a Kereskedelmi Szakközép- iskola és Szakmunkásképző, vendéglátó-ipari és kereskedelmi szakmákban, a következő tanévtől. A jelentkezéseket június 30-ig várjak a Szent Miklós tér 14.- ben, ahol bővebb felvilágosítást is kaphatnak az érdeklődők. A 'kezdeményezésről és a részletekről Bata Sándorné iskolatitkár adott felvilágosítást lapunknak. —- A tervezett tanfolyam reális igényt kíván kielégíteni? — kérdeztük először az iskolatitkártól. — Igen, mivel többen kereslek bennünket, a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésének lehetőségeit kérdezve. — Kiknek indulnának ezek a tanfolyamok? — Elsősorban azoknak, akik képesítés nélkül dolgoznak, és szerelnék megszerezni a szakmunkás-bizonyítványt. Ezért csak alsó korhatárt szabtunk meg, felsőt nem: tizenöt éven felüliek jelentkezhetnek. — Milyen szakmákban szándékoznak tanfolyamot indítani és milyen feltételek mellett? — Cukrász, szakács, felszolgáló, a kereskedelemban pedig élelmiszer-eladó szakmákban tervezzük, mert elsősorban erre van igény. A tanfolyamok indítása természetesen a jelentkezők számától függ. Úgy kalkuláltunk, hogy húsz fő jelentkezése esetén már kifizetődő egy-egy tanfolyamot elindítani, s ebben az esetben a tandíj sem haladja meg az elviselhetőség mértékét. A résztvevők két év alatt végzik el, összesen czerórás gyakorlatot teljesítve abban a szakmában, amelyre jelentkeztek. (G.) Alit, hol, mikor? Deákvári búcsú mesternek felhatalmazása volt a megállapodásra (a polgármester úr, korrekt módon, tartózkodott a szavazástól.) Ez azonban a helyzeten nem változtat, legfeljebb az ügyrendi hibák számát szaporítja eggyel. Vannak ugyanis bizonyos dolgok, amelyeket nem lehet többségi szavazással megváltoztatni (ha például a városháza előtti téren a fű zöld, hiába hoznak akár egyhangú határozatot -a képviselők arról, hogy sárga, a tű akkor is zöld marad). Most tehát, van egy felhatalmazás nélkül született megállapodásunk, és egy megalapozatlan képviselő-testületi határozatunk. Felmerül a kérdés, mi lesz eközben az iskolával? Nos, 1995-ig még sóit időnk van. Az átadás, majd az egyházi fenntartás feltételeinek tisztázásához égy sor kérdésben mindenképpen újabb megállapodásokra lesz szükség az önkormányzat és az egyház között (mint ez éppen a június 15-i ülésen, a Karolj na-iskola ügyében történt). Tisztázni kell például, hogy mire lesz elég 1995- ben az iskolaépület 1985- ben történt bővítésének költségei fejében igényelt kártalanítási összeg (hiszen ddigra abból a pénzből legfeljebb fele- vagy harmad- akkora épületet lehet létesíteni, mint 1985-ben. Mi lesz, ha az egyház nem lesz képes a vállalt iskolafenntartási kötelezettségének eleget tenni azért, mert nem lesz igény újabb több mint GüO tanulót befogadó iskolára? E kérdések tisztázására, s a hiányzó legalitás-pótlására a kölcsönös türelem és megértés fenntartása esetén, az elkövetkező években minden bizonnyal lehetőség. lesz. Gonifert Donét képviselő, SZDSZ VÁCI t/iíiia XXXVI. Évfolyam, no. szadi 1993. JÚNIUS 22., HÉTFŐ /I bírságok felél kérik T örvény tervezet a „piszkosoktól” A néhány éve piszkos 12 néven kezdeményezett városok közti összefogás idén olyan szintre jutott, amikor már számottevő tényező lehet az egész ország életében. A környezet védelmi szakminisztérium és a parlament illetékes bizottsága számol a legszennyezettebb 12 város véleményével. ezért kikérik véleményüket a leendő környezetvédelmi törvény tervezetének végső megfogalmazásához. Mint hírül adtuk, a környezetvédelmi napok rendezvényeként legutóbb városunkban ülésezett a „P 12”. Most először fordult elő, hogy teljes létszámban mindenki jelen volt. Ennek a megbeszélés fő témá ja lehetett az oka. Mindenegyes városhoz eljutott a törv>ény- tervezet szövege, aminek véleményezését ki-ki eljuttatta Vácra, Bíró György környezetvédelmi vezetőhöz, aki a különböző kiegészítések alapján összefoglalót készített. Ezt vitatták meg városunkban a minisztérium és a parlamenti bizottság képviselőjének jelenlétében. Dr. Tarján Lászlóné politikai államtitkár és lí oth Nándor bizottsági elnök mellett jelen volt az MDF-es parlamenti képviselő is. Mészáros Péter, aki a ..P 12”-rőFelőször' interpellált a Parlamentben. Szakmailag segítséget nyújtva, két független szervezet: is képviseltette ma- : gát. -az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés, -valamint a Göncöl Alapítvány. A vita ellenére, számos kérdésben egyetértett a jelenlévők. többsége, vagvis a tizenkét város küldöttei, így egységesen ítélték el azt a szemléletet, amely a környezetvédelmi ós a gazdasági problémák megítélését egyenrangúan kezeli. A kör ny ezctvédelmi kérdéseknek mindig elsődlegesnek kell maradniuk, ami meghatározhatja a gazdaság mozgásterét is. A másik ilyen egyetértési pont a környezetszennyezési bírság elosztása az Allamkasz- szába, illetve az önkormányzatokhoz. A kezdet kezdetén is 50-50 százalékot javasoltak a városok, ebből lett 70-30 az államkassza javára. Az új tervezet szerint azonban nem javul, hanem tovább romlik ez az arány, mindössze 20 százalékot hagvva meg helyben. A „P 12” természetesen ezután is határozottan ragaszkodik a felefele arányhoz. Hiszen azoknak a településeknek kei! a legtöbbet fordítaniuk ellen- intézkedésekre. ahol a környezetszennyezés megtörtént. A szennyezettség! adatok hozzáférhetősége is kívánnivalót von maga után. Az. országos információs hálózat birtokában lévő mérési eredmények pillanat nyilas csak akkor hozzáférhetőek az önkormányzatoknak, ha megfizetik áz árát. Legyen ez ingyenes, bármikor leJúnius 22., hétfő: Hét elejei túrajavaslatunk: Let- kés—Varjúhegy, Nagymág- fa (több száz éves fa), ALsó- cikó, Damásdi régi kőbánya. Ipolydamásd. Június 23., kedd: Katona Lajos-emlékkiáUítás a városi könyvtárban: Bari János tárlata a sződligeti művelődési házban. Június 24., szerda: 17 órakor a pedagógusklub- ban Szabó Katalin előadást tart az egészséges életmódról, majd Pártos Józsefné szóvivő értékeli a klub második negyedévi munkáját. Június 25., csütörtök: 16 órakor találkoznak a váci éremgyűjtők a városi könyvtár klubhelyiségében. Június 20., péntek: János- napi ünnepély lesz délután a Váci Nyomda Kft. kultúrtermében, s ugyanott nyugdíjas-találkozó. 17—21 óráig ifjúsági klubfoglalkozás, változatos programmal a Madách Imre Művelődési Központ 47/48-as termében. Június 27., szombat: Fstc R órakor a Dunapart Színház bemutatja a városháza udvarán Szopholclész Odi- pusz király című drámáiét. Két főszereplője: Mihályi Győző és Tímár Éva. Rendező: Szőke István. Június 2R., vasárnap: Jézus Szíve ünnepe, a deákvári római katolikus templom búcsúja. A családi bajokat lehetőleg nem teregeti ki az ember. Legalábbis, az emberek többsége igyekszik, hogy a gondok a kapun belül maradjanak. Ne legyen pletykaiéma a szomszédoknak ... Egy idő után viszont már nagyon nehéz magunkban tartani. Ilyenkor aztán jól jön egy ismeretlen. Akivel buszon vagy vonalon találkozunk. Neki el lehet mondani. Jön, meghallgat, aztán mégy. Feltehetően, soha többé nem találkozunk vele ... El akaróm adni a házamat. mesélte az idős asszony, miután valamilyen ürüggyel megszólított. Szép ház. a szegény férjemmel együtt raktuk minden tégláját. Itt szerettem volna meghalni. folytatta, de hát nem lehet! . Egy nagy sóhajtás erejéig megszakította mondandóját, .aztán tooább- mesclt. Tudja, két lányom van. Mind a kettő nálam lakik. Az egyik a nagy szobában, a férjével és a kislányával, a másik a kisebbik szobában. Ö egyedül. Elment a vöm. és elvitte a kisfiút is. Nem . rossz ember, kicsit ugyan ivott., de nem az volt a baj! Nem szívelték egymást a sógorral... Nem váltak cl. ha erre gondolt! A vöm egy ideig minden hétvégén ott volt a gyerekkel, de mindig az lett a vége, hogy hármasban elmentek' sétálni vágy beültek a kocsmába. Mert. ha ott voltak, a másik lányom még a férje, tették a megjegyzéseket. Most meg már alig látom a másik unokámat; a lányom utazik hozzájuk. De ott se jobb a helyzet, nem mehet fel az anyósáékhoz... Tudja, nekem mind a két gyermekem egyformán fontos. És nem akarom. hogy az egyik kisemmizett legyen! Hát. ezért, kell eladnom a házak Két akármilyen ház vagy lakás kellene helyette. hogy mind a két gyerekem a sajátjába költözzön. Én meg már ellessek akárhol addig a néhány évig! Vagy egy esztendeje. ott van a fiókomban a hirdetés. Néha már azon vagyok, hogy elviszem az újsághoz, aztán meggondolom magam. Hátha rendbe jönnek a dolgok. hátha egyeznek majd. hiszen a lányaim olyan jó testvérek voltak! De most mégis elszánom magam. Múltkor nagyon rosszal voltam. félek, előbb halok meg„ minthogy elrendezném a dolgokat! Kicsit elhallgatott, mintha a halál lehetőségét mérlegelte volna. — Mi lesz. ha nem sikerül elrendezni a dolgokat, ha nem. t.íídjá eladni a házat, vagy nem kap helyette kettőt? — vetet-' tem közbe. Akkor a Julikámnak vége, mondta, s a szeme tele lett könnyel. Nincs , munkája, és nem lesz otthona sem. Egyedül marad, mint az ujjam. Mert. a férjéhez sem mehet... De szép az a ház. ha meghirdetem. biztos lesz. aki megveszi vagy elcseréli! Ugye, maga szerint is? Az utolsó pillanatban léptem le a vonatról. Még arra sem volt időm. hogy megkérdezzem: hol hol van az a szép ház ... — gö. kérhető. Ugyanakkor a rájuk bízott hatósági jogkörökhöz országosan teremtsék meg a gazdasági hátteret. Pillanatnyilag tehát olyan feladatot támogatnak pénzügyileg az önkormányzatok. amelyek a szaktárcához tartoznának. A vitát végighallgatta dr. Bubó Éva, a környezetvédelmi törvénytervezet jogi tanácsadója is. Jelenléte a többi felelős személlyel együtt biztató a javaslatok megvalósítása szempontjából. Beszámolónk végén meg kell említenünk, hogy a General Elektric, a váci Tunssram-gyár többségi tulajdonosa, meghívta a piszkos 12-t egy szakma látogatásra a gyár csata- mezői fény csőtör malék-f él- dolgozójába. Bejelentésük. miszerint még az idén végeznek az évek alatt felgyülemlett nehézfémeket tartalmazó hulladék hasznosításával, megnyugtathatja a közelben élőket hiszen ha az ígéretet betartják, teljesen eltűnik az üvegtörmelék, a város egyik jelentős szeny- nyező góca. Dudás Zolién Cementesgondok A Cement ipar, a Magyar Cementipari Szövetség lapja, júniusi számában Koltai Imre vezérigazgató tájékoztatását olvashatjuk. Elmond: a, hogv a váci központú CEMÜ mar jó néhány hónapja pénzügyi problémákkal küzd. Ahogy a cementes társaságok, úgy más, cementiparon kívüli társaságok is veszteségesen működnek. A CEMÜ pénzügyi problémái döntően abból adódnak, mert a társaságok, rossz helyzetük miatt, nem tudják fizetni határidőre a bérleti díjakat és egyéb törlesztéseket. Ma már. $z. a cél luk és az érdékük, hogy a felszámolásról. a CEMÜ megszűnésérőt minél előbb hozzanak határozatot az illetékesek, fejeződjön be minél hamarabb a privatizáció. Lassan már a dolgozóknak bért sem tudnak fizetni, a jelenlegi állapot fenntartása senkinek sem érdeke. (Papp) VÁCI 1IIKI.AU Vác, Dr. Csányi I-ászló krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Eorgó János. ® Munkatársuk: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet, ffl Postacím: Vác, Pf. 32. 2fi0l. Telefax és telefon: (2D 14-095. Telex: 282-2S7. © Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től n-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-tql 17 éráig. ház eladó .