Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

Az épület madártávlatból Ebek harmincadján m y, Az egykori étterem Ottjártunkkor szakadt. A meleg rétre lehullott özön­vízszerű eső nyomán sűrű párába burkolózott az egy­kori királyrét! KISZ-iskola, a későbbi Expressz ifjúsági tábor. Az erdőben megbújó épület elkeserítő látványát a madarak trillázása sem tudta elviselhetővé tenni. Sem a keserűséget, ami a mérhetetlen pazarlás nyo­mán megköt az emberben. Ilyen gazdagok volnánk, hogy veszni hagyunk egy jobb sorsra -érdemes épüle­tet? Ahol még nem is olyan nagyon régen diákok nyaraltak, innen véve úti célul a Magas-Taxot vagy Nagy-I-Iideg-hegyet; ahol telente sízők szánhattak meg és baráti társaságok töltötték együtt a szilvesz­ter éjszakát. Mint ahogy ez már lenni szokott mifelénk, mindent, ami mozdítható, elvittek már innen. De mint a ké­peken látható, még vi­szonylag kis költséggel helyre lehetne hozni. Hi­szen a falak állnak, még megvannak a radiátorok, a konyhában ott a mosogató, az étterem még ebbéli álla­potában is elképzelhetővé teszi, mi mindent lehetne itt csinálni. Lehetne ismét az ifjúságot szolgáló cser­kész-úttörő vándortábor, otthont adhatna erdei isko­láinak (s hogyan örülnének ennek a lakótelepek kat­lanjaiból mindenáron ki­szabadulni kívánó gyere­kek). Télen szállodaként működhetne, hiszen Nagy- Hideg-hegy megfelelő hóvi­szonyok esetén legtovább kínál itthon kiváló sítere­pet e téli sport barátainak. Hátha mégis akad valaki, aki fantáziát lát a dolog­ban. Még akkor is, ha az erdei kisvasút leállításával ugyancsak megnehezült az üdülőterület megközelítése. Bányász Hédi MEGTAPSOLT „MOCSKOS KIFEJEZÉSEK’’ Citromos vodka Vlagyivosztokban James Flannery, a Reuter brit hírügynökség vlagyi- vosztoki tudósítója felteszi a kérdést, hogy melyik a kakukktojás Oroszországban az alábbi három magatartás közül: a) szolgáld ki a vevőt minél mogorvábban; b) a vevőnek soha sincs igaza; c) úgy keress pénzt, hogy légy kedves a vevőhöz. Válasz: egyik sem. Mind a három megtalálható. Az első kettő ősrégi íratlan szabály orosz kereskedők számára. A harmadik most tör magának utat, s mind gyakrabban alkalmazzák. Az érdem sok tekintetben Dale Carnegie amerikai íróé, aki fél évszázaddal ezelőtt egyik úttörője volt az úgynevezett népi lélek­tannak. Ma ő a legtöbbet olvasott szerző Oroszország­ban. Carnegie, aki 1955-ben halt meg, az eladási tech­nika apostola volt, s a har­mincas években megtanítot­ta az amerikaiakat, hogyan lehet legyőzni a vevő ellen­állását. A nagy gazdasági csődhullámot követő évek­ben „Hogyan lehetünk sike­resek az üzleti életben?’’ című könyve milliószámra kelt el az Egyesült Álla­mokban. Ez a könyv, amely­hez azelőtt csak vezető ká­derek juthattak hozzá a Szovjetunióban, ma az élen szerepel Oroszországban a legtöbbet olvasott könyvek listáján, megelőzve Paul S. Bragg „Az éhség-étrend Magányosan árválkodik a sűrű erdő mélyén a meg­vakult szemű térvilágító lámpa (Porubszky Dezső felvételei) A MAVAD Rt. vecsési 2. telepén működő vadgazdálkodási főosztálya felvételre keres — felsőfokú végzettségű mezőgazdasági szakembert (előny a vadgazdálkodásban vagy az állattenyésztésben szerzett gyakorlat) — középfokú mezőgazdasági végzettségű, legalább ötévi gyakorlattal rendelkező szakembert — lebonyolító adminisztrátort (előnyt jelent a számítógépes gyakorlat). Jelentkezni lehet levélben, rövid önéletrajzzal, Molnár Gáspár főosztályvezetőnél (Budapest, Pf.: 16. 1525) vagy a 175-9611-es telefonon, a személyzeti osztályon. Vállalkoxunk kazánok savazására, tűztéroldali tisztítására, vízlágyítók karbantartására, új kazánok, vízlágyítók beszerzésére és beépítésére, gázszerelésre, a tervezéstől az átadásig, gáz- és olajégők javítására. A kazánházon belül mindent, generálkivitelezésben! Hívjon minket! Érdeklődni lehet Barna Józsefnél vagy Pataki Tamásnál. Prometheus Tüzelés te eh ni km Vállalat Bél-pesti üzeme Budapest, Gyömrői út 140. 1108. Tel./fax: 127-4092, tel.: 147-3555. csodái” és Alex Comfort „A szex öröme, útmutató a szeretkezéshez” című mű­vét. Carnegie könyvének sike­re csak egyik jele annak, hogy mennyire igyekeznek az oroszok utánozni az ame­rikai életformát. Reggeli fu­tás, üzleti mohóság, haszon- szerzési láz, csapatszellem — mindez megtalálható. Sőt még amerikai evangélisták is osztogatnak irodalmat az utcasarkokon, hangosan hir­detve orosz és angol nyel­ven tanaikat a tudományos ateizmuson nevelkedett em­bereknek. Oroszország termékeny talaj új hitvallások számá­ra. Olyan, korábban mocs­kosnak mondott kifejezése­ket, mint „privát vállalko­zás” vagy „polgári kapita­lizmus”, ma megtapsolnak. Persze a régi módszerek nem tűnnek el azonnal. Egy példa: múzeumok két-há- rom órás ebédszünet címén bezárják kapuikat, ponto­san akkor, amikor legna­gyobb a látogatók száma. Dale Carnegie módszere — írja a Reuter tudósító­ja — akkor fog véglegesen győzedelmeskedni, amikor áttöri az éttermek és étel­bárok vasfüggönyét. Vedd — mondjuk — a vlagyi- vosztoki repülőteret. Meleg délután, ennivalót alig kapni, s italból csak egy­fajta létezik: citromos vodka. — Két pohárkával ké­rünk. — Csak egész üveggel ad­hatunk. — Akkor adjon egy üve­get, majd később megisz- szuk a többit. — Nem, itt kell meginni, az üveget tilos elvinni. — Rendben van. megkí­séreljük. — Nem lehet, az étterem 20 perc múlva bezár. — Miért? Éhesek és szomjasak vagyunk. — Azért, mert tanfolya­mot tartunk a pincéreknek arról, hogyan kell kiszol­gálni a vendéget. Apróhirdetések ÁLLÁS Nyugati típusú managerképzés azonnali álláslehetőséggel. Je­lentkezés: levélben, önéletrajz­zal, válaszborítékkal. Cím: Ke­néz István, Dunahafaszti, Dó- zsa Gy. u. 11. 2330. (113 770/1K) Csinos, fiatal, táneolni vágyó lányokat hétvégi diszkóba fel­veszünk. Jelentkezni lehet 24- én, szerdán, 17 órakor a Monori Művelődési Központban. — (114 637/1K) Hétvégi diszkóba felveszünk két csinos, fiatal lányt pultos­nak, valamint két fő mosoga­tót. Jelentkezni 24-én, szerdán, 17 órakor a Monori Művelődési Központban lehet. Monoriak előnyben I (114 658/1K) ADÁSVÉTEL lYIonorierdőn 538 nm-es telek eladó a Diófa utcában. 06-53- 70-487. (114 445/2K) KÖZLEMÉNYEK Pótvizsgára, előkészítőre je­lentkezés. Matematika—fizika. Tel.: 165-9749, 185-2698. Este: 160-1543, 166-0711. (112 212/13K) Használtruha-kereskedők, fi­gyelem! A Quality Kft., Buda­pest XI., Fehérvári út 44., nyá­ri kilós áruját kínálja 360 Ft/ kg-os ártól (bébiruha, nyári blúz, póló, short stb.). Érdek­lődni: a 166-7644, 276-os mellék, 9—15 óráig. (114 459/2K) Ingatlan-értékbecslés, va­gyonértékelés. Sári Pál, Pécel, Ady Endre u. 1. Tel.: 48, vagy üzenet 183-5051. (114 652/1K) Másodéves lipicai méncsikó és egy 3 éves enyhén sodrott, biz­tos kocsis heréit csikó eladó. Patvarc, Gyarmati u. 42. 2660. Tel.: munkaidőben 06-35/12-487. (114 635/IK) Hétvégi diszkó idejére a Mo­nori Művelődési Központ mel­lékhelyisége szerződésbe kiadó. Jelentkezni lehet 24-én, szer­dán, 17 órakor a Monori Mű­velődési Központban. (114 661/ 1K) Panzió jellegű, telefonos, 10 szobás családi ház, 100 nm alapterületű étteremmel, rak­tárhelyiségekkel, panorámás erkélyekkel, 260 n.-öl terület­tel, Zalaegerszeg városszélén, Balatoni út mentén, sürgősen eladó vagy 3 szobás családi házra cserélhető. Zalaegerszeg, Válicka út 34. Telefon: 06-92- 20-151. (114 665/1H) Duuaharasztin, a Szondi utcá­ban, 500 n.-öl építési telek el­adó. Érdeklődni: Gergely Mik­lós, Dunaharaszti, Mindszenthy út 25. (114 141 3K) Péceícn komfort nélküli csalá­di ház 600 n.-öl telekkel sür­gősen eladó. Érdeklődni lehet egész nap: Pécel, Rákóczi út 41. sz. 2119. (114 152/1K) _____ Fe nyő fűrészáru diszkont fate­lep! Páty, Árpád u. 57. Tel.: 165-5143. (114 198 1K)______________ Cs aládi ház eladó. 1 szoba, konyha -f melléképület, 900 ezer. Dunavarsány, Kolozsvári u. 74., érdeklődni ugyanott csak 76. sz. alatt, Rim Györgynél v. Bugyi, Sallai u. 1. sz. Lengyel Mihálynál. (114 313 1K) _____ Vo lvo 145-ös megkímélt, jó ál­lapotban eladó. Irányár: 180 000 Ft. Tel.: 148-8803, 10—20-ig, Sza­bó. (114 389/1K)____________________ Szurdok-dűlő 6. szám alatti ta­nya eladó. Villany, fúrott kút van. Állattartásra kiválóan al­kalmas. 1200 n.-öl szántóval. — Érdeklődni: mindennap. 14 órá- tól, (114 072/1K)____________________ Eladó vagy hosszabb távra bér­be adó Monor, Munkácsy u. 30. számú, 162 nm-es, két szoba, komfortos családi ház. Érdek­lődni: üllő, Kertekalja u. 29. (114 084/2K) Családi házért adok 2, telefo­nos, budapesti lakást: 4 szobás, Duna-parti öröklakást -j- szo­ba, hallos belvárosi tanácsit. Értékegyeztetéssel adok még 120 nm-es luxusnyaralót. 173- 1534, hétköznap esténként. — (114 107/1K) Gödöllőn eladó: panorámás zártkert, új faházzal, termő gyümölcsfákkal, szőlővel, 183 n.-ölön, berendezéssel együtt. Vezetékes víz, villany van. 1,1 M Ft. Érdeklődni: hétfőtől pén­tekig 8—17 óráig: 06/28-20-975, 18 óra után: 06/28-20-054. (114 127j 5K) VEGYES Újdonság! Szuper fényablak­mosóval gyerekjáték az ablak­pucolás. Mos-szárít egy időben. Megrendelhető nagy kér.-áron. Tel./fax: 147-9646. Tel.: 114-2780. (113 477,6K)_________________________ Sz én legolcsóbban a Szén- Transztól. Oroszlány, Mátyás király u. 3. 2840. Tel./fax: 06- 34-60-654. (113 546 411)____________ Mo noron 180 n.-öl leiken lak­ható kis ház -f családi ház. alapja eladó. Érdeklődni: Mo- nor, Nemzetőr u. 35, (113 B91/3K) Kis-Dunához és Budapesthez közel levő, gyönyörűen felújí­tott családi házam *400 n.-öies telekkel eladom vagy nívós, összkomfortos lakásra cseré­lem. Telefon folyamatban. — „Nagy lehetőség. PMH 114 129” jeligére a Hírlapkiadóba. — (114 129/3K)_________________________ Üj 180 1-es betonkeverő gép el­adó. Szí.-vár, Borszéki u. 10. Tel.: 06-22-23-954. (114 G64/1H) 500 n.-öl panorámás telek, eb­ből 200 n.-öl gyümölcsös Szán- tód-Kőröshegyen sürgősen el­adó. Irányár: 1600/n.-ö]e. — „Nagy lehetőség, PMII 114 130’» jeligére a Hírlapkiadóba. — (114 130/2K) ______ Dö msöd, Petőfi u. 14. sz. alatt levő, jól felszerelt húsbolt el- acló. (114 149/tK)__________________ Hi rdessen a Dunán! Bérbe ad­juk, reklám célra kompok, ha­jók és révházak hasznosítható felületeit. Érdeklődni: PRHV vállalkozási osztály. Tel.: 201- 0044, fax: 201-4364. Áraink: ha­jók külső oldalfelülele: 10 000 Ft/hó -f áfa, hajó, kompok kül­ső oldalfelülete: 7500 Ft/hó -f* áfa/komp, hajóállomások, rév­házak oldalfelületére:. 15 000 Ft/ hó + áfa/épület. (114 526/1K) Sztrogoff Mihály nyomában - 71 évesen lóháton teszi meg. A ka­land nem idegen az idős francia lovastól, aki a ten­gert is szereti. Bátor kalandra vállalko­zik az egyik leghíresebb francia lovas: Jean Paqui, aki volt lovas világbajnok és a francia akadályugrató válogatott edzője is, Sztro­goff Mihály nyomába ered, Verne Gyula regénye cári futárjának útját járja végig Moszkvától Irkutszkig, vas­úton, hajón és lóháton, il­letve fogaton. Ez önmagában is jelentős teljesítménynek ígérkezik, ám Paqui valamivel idő­sebb Sztrogoff Mihálynál, 71 éves. Űtjára csak fele­sége és hűséges kutyája kí­séri el. de természetesen számít arra. hogy minde­nütt megkapja a helyi ha­tóságok támogatását, bár nem ragaszkodik pontos „menetrendhez”. Ügy sze­retne előrejutni, ahogy azt éppen a körülmények lehe­tővé teszik. Ütját a francia Állami Ménesgazdaság pat­ronálja. Az úi'lovas Moszk­vától vonaton megy Nyizs- nyij Novgorodig, innen ha­jón folytatja útját a Volgán és Kámán keresztül A Szi­bérián átvezető több mint 3000 kilométeres szakaszt azonban vagy kocsival, vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom