Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-22 / 146. szám
NAGYKOROS! KJfítia XXXVI. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM 1992. JÚNIUS 22., HÉTFŐ Szociális érzékenységgel Ötletek a miniszternek A Népjóléti Minisztérium pályázati felhívást közűit Ha én lennék a miniszter címmel. Szakmunkástanulók pályázatait várták, akik kifejthették véleményeiket, azt, hogy mit tartanának fontos teendőnek. Meszes Miklósné némettanár biztatására a 224-es Szakmunkásképző Intézet tanulói közül Kecskeméti Mónika, Zatykó Ilona, Szí Katalin és Bíró Nándor vállalkozott gondolatainak megfogalmazására. A mi-- nisztériumba összesen 73 pályázat érkezett, közülük 18-at, hívtak be az ünnepélyes díjkiosztásra. A nagykőrösiek is ott voltak az eseményen, gondolataikat aktuálisnak értékelte a bizottság. A diákok elemezték a munkanélküliség, a környezetvédelem, az állami gondozottak, a nyugdíjasok, a hajléktalanok, a kábítószer-fogyasztók, az értelmi és mozgáskorlátozottak, a nagycsaládosok problémáit. Zatykó Hona. elsős élelmiszer-eladó a terhes anyákat felvilágosító munka intenzitását tartotta fontosnak egy egészségesebb generáció érdekében. Az állami gondozott gyermekeknek olyan gvermeksze- rető nevelőszülőket tartana alkalmasnak, akik öt-hat gyermek nevelésére is vállalkoznának. A nagy, személytelen intézmények helyett kis, családias légkörű közösségekben látja biztosítottnak az állami gondozottak eredményes fejlődését, életre nevelését. Okosan érvelt pályázatában arról is, hogy az ilyen családban felnőtt gyerekek a későbbiekben munkával, tanulással, megfelelő magatartással bizonyítsanak is. Ha egy állami gondozottra ez a törekvés a jellemző, a társadalom anyagilag- segítse az életkezdést, mivel támogatás nélkül a talpon maradás igen nehéz. Sürgette a védett munkahelyek létesítését. Szerinte az ilyen vállalkozókat jelentős adókedvezményben kellene részesíteni. A kisnyugdíjasok mindennapját a filléres gondok jellemzik. Egy olyan korosztály van igen nehéz helyzetben, amely 30-40 évi szorgalmas munka után nem érdemli az éhezést, a fázást, a magányt. A zsúfolt szociális otthonok helyett szerény, de otthonos öregek házát kellene építeni, ahol a szolgáltatások biztosítása mellett a saját környezet kialakítható. A munkanélküliség problémakörét érintve leírta, hogy szerinKEDDEN: Tűzoltóbusz Az Országos Tűzoltó-parancsnokság rendelkezik egy olyan, átalakított autóbusszal, amely propagandacélokat szolgál. Kedden, június 23-án, 9—12 óra között Nagykörösön, a tűzoltóbázison lesz ez az Ikarus, nyilván az érdeklődők nagy örömére. Elsősorban gyermekek figyelmébe ajánljuk a számítógépes játékokat, az igénybe vehető kúszócsövet, illetve a technikai bemutatót. te az Expo megrendezése ezen a problémán sokat enyhítene. A közhasznú munkától az emberek idegenkednek, eléggé helytelen módon. Az átképzések sokaságát kellene beindítani, hogy a munkát szerető emberek ne érezzék idő előtt feleslegesnek magukat. Az állandó áremelkedések nagy terheket rónak a családokra. A pihentető nyaralás, a szórakozás sok ember, sok család számára elérhetetlen. A mostani nehéz perióduson túljutó országnak sokat kell majd tennie azért, hogy nyolcórai becsületes munka adjon olyan anyagi biztonságot, hogy a mindennapok és a szabadság regeneráló hatású lehessen. Beleg, megfáradt, idő előtt megrokkant emberek sokasága él ma köztünk. Ez nem jó a társadalomnak, és nem jó az egyénnek sem. A kitartó munkával keresett pénznek olyan értékűnek kellene lennie, hogy a család megélhetését lehetővé tegye. Mindehhez — a gondolat fejtegetője tudja — jó gazdasági háttér szükséges. Az átalakulás azonnal nem hoz, mert nem hozhat látványos eredményeket, az új gazdaság működésének beindulásáig a nehezebb éveket is vállalni kell, türelemmel, olykor lemondással. Mindahhoz, amit pályázatában Zatykó Ilona vázolt, béke, jól működő gazdaság és kellő szociális érzékenység kell. Mint megfogalmazta, reménykedik abban, hogy az érintett kérdések megoldhatóak. Bár a legtöbb probléma anyagi vonzatú, akad olyan is, amelyen segítő szándékkal, jóakarattal, emberséggel napjainkban segíteni lehet. Sz. J. AZ ÜGY LEZÁRULT, DE... Marad a kényszerházasság Az ezüstlakodalmi évfordulót is jóval megha'adó házasság uíhi Kőcser válni akart. Aztán meggondolja magát. Egyesek szerint nem is akart válni, mások azt mondják. lekéste ezen eseményt. A helyzet mindeneseire komolynak látszik, nem is volna illendő súlyánál könnyedebben kcze'ni a dolgot, de lényegében ennyire tehető suminázata és végkifejlete a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ, valamint lcocséri tagsága között az utóbbi időben feszültté váló viszonynak. Ámbár, többek véleménye az, nemcsak a máról van itt szó, és a történelmi időkig kanyarodnak vissza.' bizonygatva, hogy Kocsérnak soha az életben nem volt ínyére a körösi szövetkezettel való, úgymond, kényszerházasság. Most azonban, hogy végre beköszöntőitek a sorsfordító idők, mindjárt hozzá is láttak a törvények kijelölte rend szerint -felbontani a kényelmetlen frigyet. Ahogy az már szokás lett széles e hazában, elkezdődött az aláírásgyűjtés azoktól, akik a kenyértörést látják célravezetőnek. Mintegy 170 szignátumig nyújtózkodott a lista, amit azután el is vittek a postával a szövetkezet vezetőségének asztalára, indítványozva általa a kocséri ÁFÉSZ- tagság jövőbeli önállósulását kimondó gyűlés ösz- szehívását. Jöttek sokan, de mégis kevesen. A pontosan 776 tag közül csupán 137-en. Csakhogy a döntésre jogosult publikum ilyen arányban képviselvén a többséget, az idevonatkozó törvények értelmében határozatképtelen, hogv a hivatalos terminológiát használjuk. Bekó József né, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke a pulpitusról mindjárt emlékeztette is a résztvevőket eme súlyos hiányosságra — ami másfelől, bizonyára nem kell különösebben bizonygatni — az ÁFÉSZ-érdekei szerint terelte előbbre az eseményeket. Egyszóval sem gazdaságilag, sem pedig példaszerű hatását illetően nem lenne szerencsés dolog, ha Kocsér hipp-hopp kiesne a nagyszövetkezet kötényéből, ill viszont újra visszalopakodott a kérdés, amiről pedig azt hitték, már nem kérdés: Végül is el akar szakadni Kőröstől Kocsér, vagy sem? Mert ahogy tapsöt kapott néha az elnök asszony is az egyébként igen mértékletes érveléseiért, tetszésnyilvánítás kísérte az ellentábor szóMozi Június 22-cn a nagyteremben: Örült szafari. Üjra a busmanok földjén. Színes, szinkronizált botswanai vígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. KÖZLEMÉNY Fájdalommal tudatjuk, hogy' szeretett férjem, édesapánk, Horváth Lehel, f. hó 17-én elhunyt. Temetése június 23-án 13 órakor a református temetőben lesz. A gyászoló család. — (111 931,1K) Forgó-töltő gépsoron NAGYKÖRÖS! KlltUAP Nagykörös, Széchenyi tér 14. *- A szerkesztőség vezetője: Ballal Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. 9 Postacím: 27SO Nagykörös, Pl. 23. Telefax cs telefon: (53)-51-393. ® Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. nokait, akik pedig erősen bizonygatták: Kocsér elégedetlen. Sorra csukta be vagy adta ki az ÁFÉSZ a falubeli üzleteket. Az áruellátás ugyan jó, de az ma már nem dicsőség, a maszek is érti a szakmát. Beruházások nem történtek, a falu semmilyen támogatást nem kapott, egyszóval már az nyereség lenne, ha elválna az ÁFÉSZ-től a kocséri tagság útja. Jó, de mi lesz. ha a szövetkezet kivonul a faluból? Ennyi sem marad. Rengeteg a szóbeszéd. Mesélik, a boltosnak is szóltak: csomagoljon. Az egyik legjobb kereskedőnek! (Szalai Albert egyébként maga kérte Nagykőrösön való elhelyezését, amennyiben szétválásra kerülne a sor). Azt is beszélik, értékét veszti majd a vagyonjegy is! A rémhír hatására voltak, akik el is adták részüket. Amit még meg sem kaptak, vagyis a semmit érő kiértesítések avanzsáltak áruvá a kocséri értékpapírpiacon. Ki tudja, mennyi ebből a valóság, az viszont biztos — miként arra az elnök is rávilágított — az üzletrészjegyek nem vesznek el, bárhogy is alakul a két település tagságának viszonya. Hogy mennyit érnek majd, az már egy másik kérdés, de talán nem puszta illúzió méltányos osztalékra apellálni. Végtére is, figyelemre érdemes dolog az, hogy aí ország 120 koldusbotra jutott ÁFÉSZ-ének sorsában nem osztozik a körösi. Talpon maradt, prosperál, tervez és remél. Az sem vágná földhöz, ha ki kéne osztani a kocsériak jussát. a 16.8 millió forintot de hát errről dönteni éppen a kocsériak dolga lenne. Lehetséges, hogy a jelenlegi gazdasági káosz láttán mégis úgy gondolják biztonságosabb együtt maradni. Ki lát a lelkekbei A gyűlésezők, úgy tűnt inkább arrafelé hajlanak. Barabás Ferenc polgár- mester végül megpróbálta összegezni a fejleményeket. A falunak áíma-vágya önállósulni. Ez az álom azonban most valahogy szertefoszlott. A mozgolódás, ha nem is eredményezett változást, valamire felhívta a figyelmet. Arra, hogy nincs minden rendjén a közösben. Ha többre nem is futotta most, legalább a szövetkezet vezetésének lelkiismeretét felrázták az események: többet kellene adni, hagyni a falunak. Nos, úgy látszott, ezen gondolatokban meg is nyugodott a publikum, s elégedetten nyugtázta az elnök bejelentését, amely szerint a szövetkezet 200 ezer forinttal járul hozzá a tornaterem építéséhez. De vajon ki merné állítani, hogy most már végérvényesen lezárult az ügy? Lehet hogy holnapután újabb fejlemények foglalkoztatják odaát a közt. De az is lehet, soha ?neg nem tudjuk, mit is akart voltaképpen majdnem nyolcszáz ÁFKSZ-lag Ko~ csórón anno 1992 nyarán. M. J. Műszakonként csaknem 50 ezer darab körteneklárf kész:lenek és töltenek palackokba a Nagykőrösi Konzervgyár V. üzemében. Az ügyes berendezést Kiss Zoltánné kezeli (Varga Irén felvétele) Sporthírek Diákfocisták A megyei egyesületi labdarúgó-bajnokság, idegenben. Nk. Toldi DSK ifi— Üllői KSK ifi 2-1 (1-1). Az egyébként jó talajú pálya a 16-oson belül rendkívül rossz minőségű és gödrös volt, ami befolyásolta a szoros eredmény létrejöttét. Gólszerzők: Lengyel és Hegedűs. Az Ifjúsági-sporttelepen. Nagykőrösi Toldi DSK ifi —Nagykáía SE ifi 5-0 (1-0). Megérdemelt a győzelem a nagyon küzdő ellenféllel szemben. Góllövők: Erdélyi (3), Békési és Máté. Körzeti bajnoki, a Kinizsi-sporttelepen: Nk. Toldi DSK serdülők—Nk. Kgy. Kinizsi serdülök 2-1 (1~1). A diákok győzelme megérdemelt. Gólok: Nikolics (2), illetve Kocsi. Az összevont körzeti bajnokságban: Tápiósági KSK —Kocséri SK 3-0. A vendéglátók győzelmével a két csapat helyet cserélt a táblázaton. Az 1975. augusztus 1. után született labdarúgókból álló Pest megyei ifjúsági válogatott kétszer is játszott előkészületi mérkőzést. Budapesten a Soroksári VOSE felnőttjeit 2-0- ra, Szentendrén az ottani Petőfi-ifit 5-1-re legyőzték. Az öt toldis fiú közül az utóbbin Császár és Zsolnai szerzett 1-1 gólt. Az Ifjúsági-sporttelepen kettős barátságos mérkőzés volt az NB-s utánpótlás-bajnokságban szereplő szomszéd városiakkal. Nk. Toldi DSK ifi—Kecskeméti SC ifi 3-1, jó játékkal győzelem. KSC serdülők—■ Nk. Toldi DSK serdülök 2-0. A TV. korcsoportos diák megyei bajnokságban. Ceglédi Szakmunkásképző— Nk. Gimnázium 12-0 (5-0); az ellenfél jóval képzettebb volt, idegenben. Az Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Toldi DSK—Nk. Szakmunkásképző 2-0 (1-0); küzdelmes, szoros találkozón; gólok: Fazekas és Fülöp. PÁLYA ÉS TERV Nyársapáton nagyon lelkesen kezelik a homokos talajon kialakított labdarúgó-játékteret. Kora tavasz óta hengerelik, locsolják. hogy erősödjön a talaj és a fű. Felnő-ttcsapat kialakítását és a körzeti bajnokságban való elindulást tervezik. Már ősszel, de ha a jó talajra várni kell, akkor inkább még várnak egy évet. SPORTNAP A Táborfalván megrendezett országos ifjúsági és sportnapon mintegy hatvan nagykőrösi munkanélküli is részt vett. A jól sikerült rendezvényen a városunkba! iek fakultatívan vettek részt a sportprogramban. Tóth László 1540 grammal-pont- tal a 43 sporthorgász halfogó versenyén a második helyen végzett. S. Z.