Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-23 / 121. szám
CEGLÉD I Stílfa XXXVI. ÉVFOLYAM, 121. SZÄM 1992. MÁJUS 23., SZOMBAT BESZÉLGETÉS TÓTH ISTVÁNNÁL Visszavárja India A közelmúltban nyílt meg a ceglédi galériában Tóth István Balázs Béla-díjas érdemes művész, az évszázad kiváló fotóművésze Egy csepp India című nagy sikerű kiállítása. A világszerte ismert alkotóval ennek apropóján beszélgettünk. — Ha végiggondolja több évtizedes munkásságát, művészetében mennyire fontos az Egy csepp India? — Ezt én is próbáltam Önmagámban értékelni. Régi vágyam teljesült, hogy Indiába ellátogathattam. Ügy érzem, nemcsak nekem, az országomnak is szólt ez a meghívás. A korábbi alkotásaim és az indiai fotóim között óriási ellentét van. S ez nem csupán az ottani emberek mentalitásából fakad. Az eddigi munkáimnál kiválasztottam a modelleket, s komoly értékelés után dolgoztam. Kint viszont az utcán abban a pillanatban kellett komponálni, dönteni. Persze idehaza ezt is könnyebben lehet csinálni. Mindenesetre pályakezdésem utcai riportjainak most nagy hasznát vettem. Nem beszélve arról a segítségről, amit vendéglátóimtól kaptam. Ugyanakkor nehezítette a dolgomat a számomra elviselhetetlen klíma. — Rengeteg látvány zuhant önre, ám nem törekedhetett a teljességre. Mit nem tudott megörökíteni, magával hózni? — Kimondottan az volt a koncepcióm, hogy portréikat készítek. Kint némiképp változott ez az elképzelésem. Ügy döntöttem, ha az időmből futja, zsánero- kat és műemlékeket is fo- tografálok. Tizenöt nap alatt képtelenség volt mindent megörökíteni. Elgondolkoztat az indiai nagykövet úr kérése, hogy ismét térjek vissza a hazájába. Mutassam meg az új India arcát is. — Az előző érában nem volt párttag, és most sem az. Mégis úgy látszik, mintha kegyvesztett lenne. Elfordultak-e öntől? — Valóban sohasem voltam párttag, és most sem vagyok az. Annak idején keményen megbélyegeztek, mint elvetemült reakcióst. Egykor felfüggesztették a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagságomat. Mert KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1992. IV. 30., drága jó férjem temetésén megjelentek, sírjára virágot és a családdal együttérzésüket kinyilvánították gyászunkban. Felesége PÉNTEK LAJOSNÉ, Cegléd, Széchenyi út 41. (110 874/1K) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1/ # A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs: Tamasi Tamás. # Postacím: Cegléd. Pf. I». 2701. Te lefax és telefon: (20) 11-400. • Telex: 22-6353. # Hirdetésfelvétel : Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata. Cegléd. Teleki u. .10.: kedd. csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda L0—17 óráig. Tejelőn: (20) 10-763. 1956 után azt merészeltem mondani, a háborús bűnösöket már szabad lábra engedték, az én képeimre pedig háromsarkos bélyegzőt nyomnak, hogy kiküldhe- tők-e vagy sem külföldre. Egy ideig szakmailag betonfalúkba ütköztem. Mivel a Nyugat kapuja nyitva állt előttem, később megszűntek a bélyegzések. Már kétszázötven nemzetközi díjam volt. De a fordulat a Műcsarnokban megrendezett kiállításom után következett. Ugyanis 1979-ben felterjesztettek Balázs Bé- ía-díjra. Ekkor tört meg a jég. Ettől kezdve a hazai szerepléseim lényegesen gyarapodtak. Végül is nem mondom azt, nem tudják, hogy itt élek Cegléden és ki vagyok. Ám azt hiszem, valami nincs rendben ... Ügy érzem, nem változott semmi körülöttem. — Évekkel ezelőtt felvetődött egy emlékház gondolata, ahol állandó kiállítás lenne a müveiből. Nincs semmi biztató jel arra, hogy ez megvalósul? — Jó néhány éve vetődött fel az az elképzelés, hogy a Rákóczi úti Veér- házat átalakítják Benedek Péter és Tóth István műveinek kiállítótermévé. Elkészült a terv — a megye is szentesítette —, a működési engedélyt is kiadták. Aztán vezetőváltás volt. Akkor csupán egy négyszer négyes szobát kínáltak alkotásaim bemutatására. Erre köszönettel nemet mondtam. Majd egy kedvező ajánlatot tettek — aminek örültem —, a megnyitást nem távoli jövőben jelölték meg. Ennek már körülbelül hat éve. Egyébként a közelmúltban egy ösz- szejövetelen tárgyaltak a ház sorsáról, működéséről. Nem kerestek meg, még a nevemet sem ejtették ki. — Külföldön napjainkban is szép sikereket ér el. Ennek ellenére mintha leállt, visszavonult volna. Vagy egyelőre nem tud mit mondani a világról? — Rengeteg mondanivalóm van. Csak nem látom értelmét. Persze némiképp az anyagiak is motiválják ezt. Ma már több ezer forintba kerül egy-egy utazás, amit meglehetősen nehéz finanszírozni. Eddig egész pályámon hoztam efféle áldozatot, nem győzöm pénzzel. Most elkezdtem festegetni. Nagyon élvezem. Ha úgy tetszik, legnagyobb szenvedélyem és életutam terhére teszem ezt. Senki se próféta a saját hazájában. Ez kétélű dolog. Balázs Béla- és SZOT-díjas érdemes művész vagyok. Háromszáz- huszonkilenc nemzetközi díjat kaptam. Külhonból, szinte naponta érkezik egy- egy újabb elismerés. Aminek örülök is. De ez nem ambicionál. Valami más kellene, hogy ez a munka realizálódjon. A múlt nyáron elégettem hatezer ne- gatívomat. Mert mindig felteszem a kérdést: Kinek fotografálok? — Nem érzi, hogy ez komisz tékozlás volt? — De igen. Ám ezt a tékozlást valaki másnak kellene észrevenni. Az utókornak érték lehetne. Szerencsére Melbourne, New York, Sidney, Bhopal, Helsinki, Párizs, Hamburg fotómúzeumaiban őrzik képeim. Némi vigasz, hogy itthon Csornán egy papi létesítményben látható száz fotóm. Különbén semmi jel nem utal arra, hogy a művészetem kell itt. Fehér Ferenc Abonyi telefon Célszerűbb most belevágni Az abonyi postahivatal nyilvános távbeszélő-állomását használók gyakorta tesznek megjegyzést a telefonálási lehetőségeket illetően. Sokan nem értik például, hogy a több mint IS ezer lakost számláló településről csak kézi kapcsolású központ közreműködésével tudnak telefonálni. Ugyanakkor a néhány kilométerrel odább, mondjuk a Szolnok megyéhez tartozó Szászberek községből immáron a nemzetközi távhívásba kapcsolt országok előfizetőit is lehet hívni. A helyi önkormányzat nemrégen közreadott szórólapján ez áll: „Abony nagyközség 86 kilométerre van a fővárostól. Kedvező fekvésénél fogva ideális helye lehetne bármilyen vállalkozás településéhez. Az alapfeltétel azonban a telefon. Ha ez nincs, nem számíthatunk, hogy munkahelyek teremtődjenek és vállalkozások induljanak." Mivel az itt élő tizenhatezer emberre mindösz- sze kélszázharminckilenc távbeszélő állomás jut, az államigazgatás helyi szerve a jelenlegi állapoton az úgynevezett önkormányzati modell vállalásával szeretne javítani. A szisztéma lényege: az önkormányzat, illetve a távbeszélő állomást óhajtó lakosság — úgymond — finanszírozna egy helyi távközlési beruházást. Ehhez a Magyar Távközlési Vállalat (továbbiakban: Matáv) és az abonyi önkormányzat létrehoz egy kft.-t. Ez gondoskodik a beruházás határidőre történő elkészítéséről. Majd a megépített hálózati rendszert tartozékaival együtt eladja a Matávnak. Az ár a tulajdonképpeni építési költség lesz, csökkentve a beruházási hozzájárulással és szerelési költséggel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érdeklődők, a majdani telefontulajdonosok körülbelül negyvenezer forintot a kft.- nek fizetnek. Ennek az összegnek a felét, húszezer forintot a megépült hálózat és egyebek megvásárlását követő hét év leforgása alatt a távközlési vállalat visszatéríti. Az első két esztendőben kamatot, majd azt azt követő öt évben magának a befizetett összegnek a felét adják vissza. Az érintettek tehát húszezerért hálózatot és telefont kapnak. Mégpedig olyan telefont, amely az országos és nemzetközi távhívásra egyaránt alkalmas. Miért jó ez? — vetődhet fel a kérdés. Most a Matáv az országos gerinchálózat fejlesztésével van elfoglalva, következésképp a helyi hálózatok építésére nincs pénze. Az előbbi nélkül pedig az utóbbi nem tudna megfelelően funkcionálni. Ha most az abonyi önkormányzat a helyi telefonkorszerűsítést nem vállalná, a Matáv legkorábban 1995—96-ban — amikor a gerinchálózat bővítéssel elkészül — tudna az itteni hálózatbővítéssel, korszerűsítéssel foglalkozni. Nem mindegy, mikor jut a település modern telefonhálózathoz, az sem,’ hogy mennyien. Távlatokban a Ma táv négyezer abonyi előfizetővel számol. Egyelőre azonban — ha az ügylet létrejön — kétezer előfizető befogadására alkalmas közó pontot telepítenének a nagyközségbe. Ez része lenne a ceglédi központnak,' amelyet a Siemens cég készített. Ha az abonyiak a mos-: tani lehetőséget netán el- szalasztanák, a beharangoz zott 95-96-os fejlesztési! sem remélhetik százszázalékos biztonsággal. Ugyanis már napjainkban is számtalan település pályázza az efféle megoldást. Félő, a sok jelentkező már most „elviszi” azt a pénzt, amit a Matáv annak idején ide irányíthatna. Ezért célszerűbb most belevágni. Gy. F. Gálffi-est Május 25-én, hétfőn 18 órakor az abonyi könyvtárban Gálffi László Já- szai-díjas színművész önálló estjét rendezik meg. HÉTFŐN Előadás Május 25-én, 18 órakor a Kossuth Művelődési Központ színháztermében rendezik meg a Mészáros-iskola estjét, amelyen az iskola diákjai adnak műsort. Mozi A Szabadság filmszínházban május 23-án, 24-én, szombaton, vasárnap, délután 6 órakor: Talpig zűrben (amerikai vígjáték). Este 8 órakor: A hús (olasz film). Az autósmoziban május 23-án, 24-én, szombaton, vasárnap, este 9 órakor: Hook (amerikai film). Csökken a zsúfoltság A ceglédi Egyesített Szociális Intézmény, közismert nevén a szociális otthon építkezés előtt áll. A jövő hónapban egy regi épületrészt lebontanak, ahol jelenleg 24-en élnek. Helyére, az önkormányzat anyagi fedezetével, 48 személy elhelyezésére alkalmas szárnyat építenek. Ez létszámbővítést nem jelent majd: az átadás után a régi épületekben csökkenhet a zsúfoltság (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A Mizsei üti műhely előtt nincs egyetlen lovas kocsi sem. Amikor odaérünk, éppen egy után- futós Lada lódul úti célja felé. Kintről tisztán kivehető a kalapácsütések csilingelő hangja. Csak az üllőn ad ilyen muzsikát a szerszám. Nemhiába a város kevés kovácsműhelyének egyikénél vagyunk. Odabenn félmeztelen, hatvan év körüli férfi üti a még tüzesen izzó vasat. A kohóban púpozott szénrakás piroslik. Aztán, amikor hamvad a zsarátnok, meg- cibál egy padlásnak futó drótszálat, és a láthatatlan lóbőr fújtató éltető szellővel táplálja, keltegeti a tüzet. A férfit Semetka Istvánnak hívják. Nem ő a kovács. A mester régi barátja. Örökölt komaság ez, mert még az apáik együtt gyere- keskedtek. A műhely tulajdonosa balesetet szenvedett, a munkának viszont menni kell, hiszen a megrendelőket nem lehet cserbenhagyni. A rokkantnyugdíjas cimbora így szegődött el az üllő mellé. Semetka úr hátát, lábát műtéti hegek szabdalják. Állni sem tud hosszabb ideig, ezért alkalmi ülőalkalmatosságot kanyarít maga alá. — Először pékinas voltam, de valami oknál fogva eltanácsoltak. Akkor tanultam ki a lakatosságot. Hosszú ideig a Közgépben dolgoztam. Érdekelt sokféle munka, így négy szakmát szereztem. Ismerték a képességeimet, mindig oda irányítottak, ahol éppen szükség volt rám. Negyvenévi munka után két éve, hogy leszázalékoltak. Azóta sem bírom a tétlenkedést. Szeretek alkotni, mert örülni tudok annak, amit létrehoztam. — Igaz, a kovácsmesterséget nem tanultam, de amit itt kell — a lópatko- lás kivételével —, mindent megcsinálok. Mostanában például az építkezésekhez, állványozásokhoz ácskap-: csókát, bilincseket rendelnek nagyobb számban. Tavasz lévén, hozzák a horo- lókat, kapákat. Nemes anyagból készül itt akár véső, balta is. Ezt a paj- szert egy gumijavító kisiparosnak csináltam. Van itt az udvaron egy motor meg egy lerobbant utánfutó. Életre kelnek ezek is. Rotációs kapa lesz belőle^ meg kistraktor, de jöjjön csak, nézzen szét a portán, mert érdemes! A kovácsipar dolgaiban járatlan szem — tisztesség ne essék szólván — leginkább egy nagy halom rozsdás ócskavasat vél feliem dezni az udvaron. A magyarázó szavak fényében levedlik a rozsda az öreg vasakról, és alkalmas szerszámként szolgálják ismét a földműveseket. — Amikor behajtották a parásztokat a szövetkezetbe, sokan olcsó pénzért fölkínálták feleslegessé vált felszerelésüket Miklós István barátomnak. Nézze csak, ez egy eke, ez meg kukoricabicikli, de van itt sok másféle eszköz is. Mostanában kezd élénkülni az érdeklődés a gazdák körében. A cimborám előrelátó ember, most megint hasznosulhatnak a kiérdemesült jószágok. beszélgetnénk még to- vább, mert volna mondanivaló, de gátat szab az eszmecserének az egyik kuncsaft, akinek még nem teljesült a megrendelése. Ismét fújtatni kell, felszítani a tüzet. Táncba kezd a kalapács. Mintha ezt mondaná: „Egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács Mára már jó, ha mutatóba marad mester ebben a szép szakmában. (tamasi) Őröl? ö(t cím horasácf