Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
MAGUKRA MARADT ÖREGEK (II.) Együtt, mint egy nagy család Kinek kártyázással, kinek varrogatással telik a napja (Vimola Károly felvétele) Rágalmazásért 30 ezer forint birság Zátonyra futott jó szándék Szigetszentmiklóson, az idősek klubjában 31-en kapnak ellátást. Ebből ti- zenketten bentlakók, ők csak hétvégére mennek haza. A többiek pedig reggeltől délutánig vannak itt. A vezetőnő fejből tudja, hogy a legidősebb néni június 11-én fogja betölteni a 95. életévét. A legfiatalabb Irénke néni, aki még csak 53 éves, de már tíz éve rokkantnyugdíjas. — „Fiúk” nincsenek itt? — kérdezem. Erre a hölgyek nagy lelkesen elővezetik Józsa Lajos bácsit, aki egy távolabbi fotelben ült. Három férfi tagja van a csapatnak. Lajos bácsiról elmondják, jó humorú, érti a vicceket. — Szeptember óta járok ide, egész nap kártyázunk, szórakozunk. Mindenkinek udvarolok, nehogy összevesszenek velem a lányok, hogy csak egynek teszem a szépet. — Vannak gyerekei? — Van egy fiam, itt lakik a városban, és unoka is van. De itt érzem magam a legjobban. Kocsival visznek haza, és amikor kiszállok az autóból a ház előtt, mindjárt beteg vagyok. Most reggel óta nincsen semmi bajom, mert itt vagyok. Az intézet nemrég kapott egy kilencszemélyes piros Renault-t, ezzel oldják meg a szállítást. Aki közel lakik, és még bírja, gyalog megy, a betegeket kocsival viszik. Végre a mellettem ülő Rozika néni is megszólal. — Vénlány vagyok, egyedül éltem egész életemben. Albérletben lakom, a vezetőnő befogadott. Hálát adok az istennek, hogy idekerültem. Elmeséli, mi mindent csinált egész életében. Volt cselédlány, majd erdészeten dolgozott, később konyhalányként kereste kenyerét. Most a 6720 forint nyugdíjából 2000 forintot fizet albérletre. Sokat kell spórolnia, hogy a téli tüzelője meglegyen. Elnézem ezt a kedves arA humánum és az ésszerűség egyformán amellett szól, hogy mindent megtegyünk az ország cigány népességének felemelkedéséért. Már így is késésben vagyunk. A sok évtizede lappangó problémák a gazdasági helyzet következtében elemi erővel törhetnek a felszínre. Egyaránt szenvedést, súlyos károkat okozva mind a cigányságnak, mind a társadalom többségének. Sokan vallják azt a nézetet, hogy a legeredményesebben maguk a cigányok segíthetnek egymáson, ha kialakul saját értelmiségük, aminek mostanában sok biztató jelét látjuk. Ezek közé tartozik, hogy a múlt héten az első magyarországi cigány középiskola létrehozását tűzte ki céljául a Pécsett megalakított Gandhi-alapítvány. Ahogy Hága Antónia országgyűlési képviselő mondta: ez mérföldkő lehet a cigánygyermekek szebb jövő- jéhez vezető úton. Lakatos Menyhért író azt hangoztatta: A cigányság szellemi hátránya az egész nemzet cot, Rozika néni szép, tiszta tekintetét, és sajnálom, hogy egyedül kellett élnie. — Miért nem tetszett férjhez menni? — kérdezem. — Ezt nagyon hosszú lenne elmondani — mondja, s kérdőn néz rám. Biztatásomra kirajzolódik szomorú sorsa. Szüleit nagyon korán elvesztette, így kislány korától keményen dolgozott. Egyszer a nővére másfél éves gyerekére kellett vigyáznia, de a gyerek leesett egy magas helyről, és eltörött a gerince. Béna lett. Neki kellett egész életében eltartania, gondoskodnia róla. 46 évig élt. Hát ezért nem ment férjhez. Még Rozika nénit hallgatom, de a szoba másik sarkából már integet egy szemüveges néni, ha végeztem, menjek oda, ő is szeretne valamit mondani. — Hadd dicsekedjek — mondja Veronka néninek a falon lévő gobelinre mutatva. ‘— Én készítettem, amikor idekerültem. Akkor egy nap alatt még csak nyolc öltést tudtam csinálni, mert nagyon gyenge volt a kezem. Veronka néni öt évvel ezelőtt kapott agyvérzést, a fél oldala teljesen lebénult. Etették, kiszolgálták, egyik tragédiáját okozhatja, s ezt hatékony közép- és felsőfokú oktatással lehet megelőzni. — Kik támogatják az alapítványt — érdeklődtünk Hága Antóniánál, és Báthory Jánosnál, a Nemzetiségi Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettesénél. Tőlük arról értesülhettünk, hogy magánszemélyek, szervezetek és dunántúli önkormányzatok egyaránt megtalálhatók az ügy támogatói között. Nincsenek viszont még a listán Pest megyei nevek, noha régiónkban — mint már annyiszor leírtuk, —- közel harmincezer cigány él. Említhetjük közöttük 1 ezer 100 fővel Ke- repestarcsát, ennél magasabb lélekszámmal Örkényt, közel 500-zal Pomázt, ide sorolhatnánk a több nemzetiségű Csobánka polgárainak egy jelentős részét kezét sem tudta megmozdítani. Hihetetlen akaraterővel győzte le a betegséget. Ma már. a heti szennyest ki tudja mosni, megtanulta, hogyan kell fogni a ruhát a béna kezével, a másikkal pedig dörzsölni. Tud palacsintát sütni, fölszeleteli a húst, a tésztát is meggyúrja, csak konzervet nem tud bontani. Többen is megmutatják a függönyt, amit Esztike karácsonyra vett, de még most is gyönyörködnek benne. S látom, kutatnak emlékezetükben, mit kéne még elmondaniuk, hog}1 elhiggyem, itt jobb lenni, mint otthon. Még feketekávét is kapnak reggel és este. Ügy élnek itt együtt, mint egy család,, olyan, mintha testvérek lennének. Ha valaki nem tud jönni, mert beteg, aggódnak érte, meglátogatják. Aztán megérkezik a piros Renault, hogy hazavigye őket. Nincs kedvük menni, otthon senki nem fogadja őket, egyedül lesznek. A folyosón búcsúzás közben még viccelődnek, ékelődnek egy kicsit egymással. Lajos bácsi is elbúcsúzik a lányoktól, de nevetve még utánaszól valaki: — Lajos bácsi, köszönjön, ha hazamegy! is. Ám ezeken a helyeken még alig hallottak valamit a legújabb, néhány napos kezdeményezésről. Várható is, hogy főként a Dunántúlról verbuválódnak majd az új iskola diákjai, ha az megnyílik. Előreláthatólag egy, másfél év múlva, ahogy Báthory János számolgatja az időt, amíg az elhatározásból terv, a pénz segítségével építkezés (és iskola lesz. Jó lenne tehát, ha szőkébb pátriánkból is érkeznének a megvalósítást gyorsító támogatások, mert ez érdekünk, nemcsak a cigányság érdeke. Nyitott az alapítvány, s nyitva a lehetőség is. Bárki jelezheti a hivatalnak — mondta biz- tatólag Báthory János —, hogy településük tehetséges fiatalemberét fogadják be a majdan nyíló középiskolába, kollégiumba. Még jobb Ha netán kétségbe vontam volna ama állítást, miszerint a . dabasi főorvos asszony kényszernyugdíjaztatására hozott önkormányzati döntés nem más, mint megtorló akció, ebbeli kétségem máris eloszlott. Egyrészt Albert Béla tudósítónk levele alapján, másrészt meghallgattam két tősgyökeres dabasi urat — Sziráki Istvánt és Cza- gányi Zoltánt —, akik kö- tegnyi dokumentumot prezentáltak ama eseményekről, melyek megelőzték — pontosabban kiváltották — a dr Bodó Ágnes elleni megtorlást. A történet 1989-ben kezdődött, amikor a Hadtörténeti Múzeum felhívással fordult az ország lakosságához, gyűjtsék össze, és küldjék be azon személyek névsorát, akik a második világháborúban estek el. Dabas—Gyónón ez a gyűjtés szervezetten ment végbe, a Gyóni Géza Nyugdíjasklub tagjai 78 nevet szedtek lajstromba és megküldték a HM-nek. Túl ezen kéréssel fordultak a városi tanácshoz (1990. aug. 2.), hogy járuljanak hozzá egy emlékmű felállításához Gyón egyik közterén. A jóváhagyást a legutolsó tanácsi ülés szentesítette, az erről szóló határozatot (3883/ 1990. IX. 12.) az a Nagy Ferenc megbízott tanácselnök írta alá, aki most egyike a képviselői testületnek. Tényként az is a témához tartozik, hogy a helyi kisgazdapártiak — élükön a Horváth fivérekkel — élénken támogatták az ötletet. Az is igaz viszont, hogy akkor még nem volt szó arról, hogy eme emlékműre a gyóni ’56-osok neve is felkerül. Erről egy későbbi 1990, október 15-i összejövetelen döntöttek a nyugdíjasok, s ugyancsak akkor határozták el a Hősök Emlékére Alapítvány létrehozását. Az alapító okiratot a cégbíróságon bejegyeztették, ez után indul meg a gyűjtés Sziráki István és Czagányi Zoltán vezetésével. És akkor kapták fel a fejüket a városháziak, élükön Horváth Sándor képviselővel. Horváth úrnak a kuratórium tagjai ellen volt kifogása, s ezt szó szerint emígyen kommentálta az 1991. április 19-i testületi ülésen: — Ne az keresztellenne persze, hogy az or. szág nyugati felén kívül a keleti régióban is létrejönne egy másik alma mater, ha a példa ragadós lenne, de tarthatunk attól, hogy erre még várni kell. Figyelnünk és tisztelettel adóznunk innét a Duna mellékéről, a Tisza közeié- bői azért van miért és van kire. Péli Tamás cigány festőművész például a képeiből rendezett alkalmi kiállítás egy darabját, a százötven éve elhunyt Körösi Csorna Sándor emlékére alkotott művét adományozta az alapítványnak. A Phra-lipe — Testvériség — Független Cigány Szervezet szászezer forintot ad az alapítványba. Indiából könyvadományokkal támogatják majd a Gandhi nevét választó, szellemiségét ápoló alap-'tványi iskolát. Úgy látszik, erősödik az a tudat, hogy a közel fél évezrede Európába érkezett cigányság a messzi Indiából származik. A Gandhi-alapítvány kuratóriumának elnökévé Bogdán Bélát, a Nemzetiségi és Etnikai Hivatal cigányügyi főtanácsosát, titkárává Hága Antónia és Derdák Tibor képviselőket választották meg. K. T. I. je meg a gyereket, aki az apa hóhéra volt! Nos, nézzük meg közelebbről, kik ezek^a „hóhérok” : Kecskés Anna-Mária: született 1957-ben(!). Dr. Bodó Ágnes, elsőéves medika volt 1956-ban. Czagányi Zoltán. A konszolidációt követően azonnal kitették az utcára, hosszú ideig nem volt állása. Sziráki István. Három és fél évre ítélték az ’56-os szerepléséért. Nagy Józsefné nyugdíjas varrónő. Sebők Pálné nyugdíjas, volt -könyvelő. Ezen személyekről „méltán” fel lehet tételezni, hogy a forradalom leverése után forradalmárokat akasztgattak. Ezt még Horváth Sándor sem gondolta komolyan, ő csupán egy személyen szeretett volna rúgni, és az dr. Bodó Ágnes volt! Hogy miért? Erre a 11-6/B-1991. 04.04-es jegyzőkönyv ad némi támpontot: a Bodó házaspár nem tartja egyenrangú partnernek a képviselői testület egyes tagjait. (Magyarán: egyes képviselő uraknak bő az a kabát, amibe képesítésük és képességük alapján belebújtak ...) Horváth Sándor ominózus felszólalása két eredménnyel járt. A gyűjtés elakadt — az adakozókat megfélemlítette a kinyilatkozás —, a kuratórium tagjai pedig feljelentést tettek a dabasi bíróságon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás címén perelték Horváth Sándort. Ha az MSZDP-ről esik szó a környezetemben, mindig a gyerekkorom jut az eszembe. Először is az a vörös, kalapácsos ember, a szociáldemokraták régi szimbóluma bukkan fel az emlékképek közül. A háború utáni évek kiskereskedői, kismesterei egyetlen percig sem gondolkodtak azon, hogy vajon helyük van-e ebben a pártban ? Természetesnek tartották ezt, hisz két kezük munkájából, szorgalmukból éltek. Meglepőnek tűnt hát azon a múlt heti szentendrei megbeszélésen a kérdés, ahol Bácskai Sándor főtitkár és Gelbmann László, a Pest megyei csoport vezetőjének társaságában vitatkoztak a városi szervezet megalakításáról: — Minek tartják a kisiparost ezek a mai szoedemek? — Dolgozol. Ha elvégzed a munkádat, tartod a markodat. Bérből és fizetésből élsz — válaszolta erre Gelbmann László, aki szerint kisemberek pártja az övék. Vajúdással terhes újjászületéséről Bácskai Sándor adott rövid áttekintést, érintve a sajtóból már ismert részleteket, a vezetői posztokért folytatott harcokat. Közelgő kongresszusukon ennek szeretnének pontot tenni a végére. Kevés fiatal arc, régi emlékeket őrző, idéző szoc- dem-veteránok néztek egy kérdés hallatán: — Esetleg változzék-e a párt neve? Toldják be talán a munkás- vagy a néppárti meghatározást? A csöndes latolgatás vége mégis az lett, hogy jó ez a név úgy, ahogy van. Olyannyira, hogy kapós is, mert tisztán maradt az évtizedek csöndjében, s most mindenki Csatáné dr. Félix Agnes büntetőtanácsa a panasznak helyt adott, s 30 ezer forint pénzbírságra ítélte Horváthot. Az ítélet azok után lépett jogerőre, hogy másodfokon a Pest Megyei Bíróság is jóváhagyta, s Horváth úrnak megküldték ama kis cetlit, mely felszólítja 30 032 forint befizetésére. A kuratórium tagjai tehát elégtételt kaptak az inzultusért, mindazonáltal az emlékmű felállítása végleg elakadt, az eddig ösz- szegyűlt pénz legfeljebb egy kopjafára futja. Ezt viszont az érdekeltek leszavazták, mi több, március 25-én kérték az alapítvány törlését a cégbíróságtól. Egy szépen induló akció lángjai kialudtak, zátonyra futott a jó szándék. Lévén, hogy a leköszönt kuratórium tagjai közül egyedül dr. Bodó Ágnes léte függ az önkormányzattól, mi sem természetesebb, hogy Horváth Sándor és a vele szimpatizáló torgyá- nisták a főorvos asszony ellen indították a megtör - lási akciót. Állításom igazolásául, befejezésként Albert Béla levelét idézem: „Dr. Bodó Ágnes eltávolításának hirtelen felmerülése mögött sokan tudni vélik, most jött el az idő egyes képviselők számára, hogy elégtételt vegyenek.” Hát bizony ez még igen messzi van a daibasi polgármester által oly sokszor felemelgetett demokráciától. Matula Gy. Oszkár , meg szeretné kaparintani magának, hogy szociáldemokrata színekben politizáljon. Egy pártról úgysem a neve mondja meg, kit képvisel, hanem a program s annak hitelessége. Gelbmann László szerint Pest megye számos kis csoportjaiban összesen vagy háromszáz tagot számlálhatnak napjainkban. Zsigmondi Károly, aki Szentendrén főleg ismerőseit hívta meg a Duna- parti Művelődési Házba egy tájékoztató beszélgetésre, 1945-ben még az ifik közé tartozott. A két párt egyesítésekor az Újpesti Gyapjúszövőben volt főművezető, de nem igazolt át a munkásságnak egy olyan történelmi hitelű szövetségéből, amely például az 1947-es választásokon 80 százalékot kapott a Duna- parti városban. El is kellett hagynia az újpesti gyárat, az építőiparban kötött ki, mígnem a szakemberhiány rákényszerítette a vezetést arra, hogy visszahívják. Majdnem tíz évvel dolgozott tovább az üzemben. Fél évszázadnyi szolgálat után, említi keserű szájízzel: nyolcezer-hétszáz forint nyugdíjjal honorálja ezt neki most az állam. Hasonló életkorú emberek, sorsok. — A munkásoknak is kellene egy párt meg képviselet a parlamentben — ismételgetik csendben, majdnem csak úgy, maguk elé. Ha el is múlt már az a régi, heves lobogás, megvan még a bölcsességgé érett tapasztalat, amit átadhatnak a fiatalabbaknak. Ügy gondolják, Szentendrén sokan vannak, akik szívesen feltámasztanák ezt a történelmi pártot. Talán még a nyárig meg is teszik. Kovács T. István H. Cs. Gandhi neve, szelleme Az a la pit vány és régiónk A kalapácsos ember pártja
