Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-28 / 75. szám

Alpok--A ürsa Közösség Az Expo sikeréért (Folytatás az 1. oldalról.) állítás rendezésének elkép­zeléseiről meghallgatták Kassai Róbertnek, a világ- kiállítási fórum elnökének tájékoztatóját. Miután a rendezvényre mintegy 20 millió látogatót — 12 mil­lió külföldit, s 45 ország ki­állítóit — Várnak, érthető okokból az nem lehel csak fővároscentrikus —• mon­dotta többek közt. Ebből az is következik, hogy az óriási turistaforgalom természet­szerűen érinti a hazánkon kívül eső, (le a régióhoz kapcsolódó térségeket is. Ennélfogva szükséges, hogy egyeztessék a nyugati ha­társzélen rendezendő prog­ramokat, fejlesztéseket, üz­leti lehetőségeket. Az Al­pok—Adria Közösség tagjai érdekeiknek megfelelően közreműködhetnek az Expo megvalósításában. A tanácskozáson az ausztriai Stájerország, Ka- rintia, az olaszországi Ve- neto tartomány, továbbá Bajorország küldötte részle­tes egyez'etést sürgetett a témában, s azt, hogy az érintett országok és régiók gazdasági k .marái hivatalo­san is kapjanak tájékozta­tást a szervezettől az elkép­zelések kimunkálására. Hor­vátország delegáltja ten­gerparti programok szerve­zését ajánlotta a rendezők figyelmébe. Az Alpok—Adria Közös­ség gazdasági bizottsága — amelynek elnöke jelenleg Vas megye képviselője — júniusi ülésén konkrét el­képzeléseket terjeszt elő az Expo megvalósításának kö­zős feladatait illetően. A piacszervezésen véreznek el Egyenruhások a közlekedésben Az Országgyűlés — erő­sítve az önkormányzatok bérbeadói jogait, s érvé­nyesítve a bérlők méltá­nyos érdekeinek védelmét — várhatóan még ebben az évben törvényt alkot a la­kások és helyiségek bérle­tére vonatkozó szabályok egységesítésére, egyszerűsí­tésére, a lakásokkal való ésszerűbb gazdálkodásra, valamint a bérlakásrend­szer ellentmondásainak fo­kozatos megszüntetésére. A Belügyminisztérium által előterjesztett törvény- javaslatot — amely már több módosításon átesett — a héten tárgyalta a kor­mány, tegnap pedig a Ma­gyar önkormányzatok és önkormányzati Képviselők Szövetsége tartott konfe­renciát a témakörről. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában a go- döílő székhelyű szövetség elnöke, űr. Gémest György polgármester és — házigaz­daként — dr. Kocsis Ká­roly, a GATE rektora kö­szöntötte a megjelenteket, köztük dr. Boross Péter belügyminisztert, a minisz­tériumok szakembereit, a témában illetékes parla­menti bizottságok tagjait, a lakásbérlők érdekszövetsé­geinek vezetőit s az önkor­mányzatok képviselőit. A konferencia célja a törvénytervezet több szem­szögből történő, komplex KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ (Folytatás az 1. oldalról.) vaslatot ugyancsak megvi- A lakások és a helyisé- tatta, és az Országgyűlés gek bérletéről, valamint el- clé terjeszti a kormány, adásáról szóló törvényja- . . A javaslat lényeges ré­szé: amennyiben a bérlő lakását az önkormányzat eladásra kijelöli, a bentla­kónak elővásárlási joga van. A leendő törvény pe­dig tiltja, hogy a bérlő „feje fölül eladják a tetőt”. Korlátozná ugyanakkor a bérletviszony átruházásá­nak a jogát: a jövőben csak a szülök és gyermekek örö­kölhetnék a bérleti jogot. A közúti közlekedés biz­tonságáról is tájékozódott csütörtöki ülésén a kabinet. A személyes adatok vé­delméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvénytervezet par­lamenti pártokkal folyta­tott egyeztető tárgyalásai­nak eredményéről -szintén tájékozódott a kormány, s énnek alapján az Ország- gyűlés elé terjeszti a ja­vaslatot. Távközlési kiállítás Budapesten A vállalkozók „fekete ” vezetétől a legutolsóig kí­sérte végig a változásokat dr. Bálint Tibor, a BM ha­tósági főosztályának veze­tője, akitől megtudtuk: öt verziót ért meg a törvény- javaslat. Ma a középpont­ban az önkormányzati tu­lajdonú lakások és helyisé­gek bérletére, illetve elide­genítésére vonatkozó sza­bályok állnak, de foglalko­zik a más tulajdoni formá­jú — állami, szövetkezeti stb. — lakások, helyiségek körével is. Hogy melyek a legfőbb jellemzői? Mindenekelőtt az, hogy csupán kerettör­vény kíván lenni, vagyis teljes szabadságot ad az önkormányzatoknak, ame­lyek a törvény által kínált lehetőségekkel élve, saját településük viszonyainak megfelelően alkotnak majd — meghatározott időn be­lül — önkormányzati ren­deletet a témáról. A tör­vényjavaslat valódi tulaj­donosi jogot akar adni a bérbeadóknak, erősíteni kí­vánja pozícióikat. Dr. Sóvágó László or­szággyűlési képviselő, a parlament önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsá­gi és rendőri bizottságá­nak titkára az állam fele­lősségéről szólt, amely nem akar beavatkozni a feladat­ra érettnek tartott önkor­mányzatok autonómiájába, de figyelemmel kíséri és támogatja tevékenységüket. Ugyanakkor ő is józanság­ra intett' a bérleti díjak megállapításának kérdésé­ben. Némiképp eltért az el­hangzottaktól dr. Salamon László országgyűlési kép­viselő, a parlament alkot­mányügyi. és törvény-előké­szítő bizottságának elnöke, aki indokoltnak tartaná törvényben meghatározni a bérleti díjak felső határát. Az egész napos program további részében, hozzászó­lások és kérdések követ­ték egymást. A konferen­ciát egy megállapodás ér­telmében a Hanns Siedel- alapítvány finanszírozta. Támogatásukkal még négy hasonló jellegű, az önkor­mányzatokat érintő problé­mákkal foglalkozó tanács­kozást szervez a szövetség. I». É. A HÉT Szűrös Mátyás sajtótájékoztatója Feszített tempójú jogalkotás (Folytatás az 1. oldalról.) vével fémjelzett 10-ek frak­cióvezetője, Ugrin Emese és a kisgazdák történelmi gyö­kereit magukénak valló 35- ök frakcióvezető-helyettese Böröcz István már közös nevezőre jutott. Ha ezek után a két parlamenti cso­portosulás is azonosul frak­cióvezetőik pozíciójával, akkor minden remény meg­lesz arra, hogy az alkot­mányügyi, illetve az embe­ri jogi bizottságban- ismét helyreálljon a kormány­többség, apii tükrözné a ko­rábbi hatpárli konszenzust. Szűrös, Mátyás azt is el­mondta, hogy ad-hoc bi­zottság foglalkozik azokkal az indítványokkal, amelyek létrehozását javasolták. Szó van a többi között egy ag­rár-, egy oktatási és egy «91 "<j?£írkm Lakásügyi koniereszcia Gödöllőn A LABDA AZ ÖNKORMÁNYZATOKHOZ KERÜL? megvilágítása; informáló­dás és visszajelzés még a törvény megszületése előtt. A téma a magyar társada­lom egyik legégetőbb prob­lémája: a létező 3,8 millió lakás 25-30 százaléka ugyanis bérlakás, s ezekből 700 ezer önkormányzati tu­lajdonú. Az önkormányza­tok gazdálkodásának nyil­vánvalóan fontos eleme lesz a bérlakásokkal törté­nő gazdálkodás, amellyel összefüggésben ma még egész sor kérdés merül fel. Mennyit tarthatnak meg szociális bérlakás céljára, s mennyit idegeníthelnek el? Milyen bérleti díjat, il­letve értékesítési árat álla­píthatnak meg? Szabad ke­zet kapnak-e az önkor­mányzatok? Mi történik, ha lakóközösségeken belül nem mindenki kívánja megvenni a felkínált la­kást? A kérdésekre a választ a lakástörvénynek kell majd megadnia. Megalkotása — dr. Boross Péter belügymi­niszter szerint — nem könnyű feladat, hiszen meg kell felelnie lakásügyi, szo­ciálpolitikai. valamint a piacgazdasági és az igazsá­gossági követelményeknek. Nehéz gazdasági körülmé­nyek között kell megtalál­ni és formába önteni a leg­megfelelőbb megodást. A lakástörvény első ter­lagertekezlet határozott a rádiófrekvenciák felosztá­sának felülvizsgálatáról. Az elfogadott döntések hatásá­ra 2000 után Magyarorszá­gon is ■ működhetnek majd a lakosság igényeit jobban kielégítő földi és műholdas személyi távközlési szolgá­latok. A sajtótájékoztatón beje­lentették: Budapesten ren­dezik októberben az Európa Telecom ’92 nemzetközi távközlési kiállítást. (Folytatás az 1. oldalról.) Az üzemanyag-felhaszná­lásnál megmarad az áta­lány-elszámolás lehetősé­ge, vagy a régi, vagy egy új norma szerint. Ez utóbbi aiapján 1000 köbcentimé­terig 8. 1500-ig 9, ezenfelül 10 liter benzin ára számol­ható el 100 kilométeren­ként üzemanyagköltség­ként, számla nélkül. A Nemzetközi Távközlé­si Egyesület, döntése alap­ján a Spanyolországban megtartott igazgatási vi­menedzselését. A tanácsadó cég vállalja projektek ké­szítését is. Az elmúlt héten bein­dult szolgáltatás első ta­pasztalatairól Dakó Gyu­la, a Dakó Marketing igaz­gatója az MTI kérdésére el ­mondta: az érdeklődés egyelőre kicsi a vállalkozók koréban, holott nemcsak VOSZ-tagok vehetik igény­be. Kereskedőimi Központ Kft. és a Dakó Marketing Enter­prise azzal a céllal, hogy kezdő és gyakorló kisvál­lalkozások számára infor­mációkkal segítse a piacra jutást. A vállalkozók szak­értői elemzést kérhetnek egy-egy ötlet piacképessé­gének felmérésére, profil­módosításra, tanácsot a csődből váló kilábalásra, külföldi piacra jutásra, va­lamint kérhetik termékük A statisztikai előrejelzé­sek szerint 1992 a vállalko­zók ,.fekete éve” lesz: akár a 10 ezret is elérheti a a csődbe ment magánvál­lalkozások száma, és ennek elsősorban az az oka, hogy a : céget alapítók 70-80 szá­zalékának fogalma' sincs a piacszervezésröl. Ennek felismerésével szervezett tanácsadó szol­gálatot a VOSZ Nemzetközi ifjúsági bizottság felállítá­sáról, illetve az úgyneve­zett európai közösségek bi­zottságának létrehozásáról, ami az európai integráció szervezeteihez kapcsolódó nemzeti törvényhozások számára szinte kötelező lecke. Az alelnölc beszámolt ar­ról is, hogy a házbizottság legutóbbi ütésén Horváth Balázs tárca nélküli mi­niszter irányadó jelleggel felsorolta azokat a jogsza­bályokat, amelyeknek a kormány prioritást ad az el­ső féléves jogalkotási prog­ramban. Számos, már be­nyújtott javaslat mellett ide tartozik a munHaváila-, lói résztulajdonosi prog­ram, a postatörvény, a mé­diatörvény, a frekvencia­törvény és a lakásprogram is. H@FOK@K Koszorúzás! ünnepség volt Kőszegen, a mártírha­lált halt rnunkaszolgálatosok emlékhelyén. 9 Buda­pest volt a színhelye a kétnapos nemzetközi befek­tetési konferenciának. 9 Nemzetközi szemináriu­mot rendeztek a fővárosban, Az Európai Közösség információforrásai címmel. • Gyöngyös adott ott­hont a szakmunkástanulók országos versenyének. • Pécs fogadta a Szó a drog ellen elnevezésű tudo­mányos tanácskozás résztvevőit. • A hét híre az is, hogy a meteorológiai világnap alkalmából ünnepi ülést tartott a Magyar Meteorológiai Társaság. kor szárazság lesz a nyá­ron ... Hosszú ősz lesz ak­kor, ha a fagyosszentek napjai valóban fagyosak, a Medárd-napi eső további negyven napra ígér csapa­dékot, s ha a vakond ma­gasat tűr ősszel, akkor hideg lesz a tél, ha pici a halom, akkor enyhe. Ha ősszel sok a gomba, akkor a hó is sok lesz ... Tapasz­talat, hiedelem, reményke­dés ölelkezik ezekben a jóslatokban, s való igaz: a remény nem alaptalan. Tél­re tavasz következik, bo­rúra derű, éjszakára nap­pal; amíg a Föld forog. S még valami, ami szintén táplálója a reményeknek: hosszú távon a természet kiegyenlíti az adósságait, pótolja a hiányzó csapadé­kot, napsütést, téli enyhe­séget, nyári forróságot. Tavaly júliusban pél­dául 37,2 C-fok volt a maximális és 13,6 fok a minimális hőmérsélcklet. ami bizony hatalmas kü­lönbség! Szeptemberben a megye egy jelentős részén nem esett eső, azaz a le­hullott csapadék mennyi­sége nulla milliméter volt, de a szerencsésebb helye­ken sem haladta meg a 2-3 millimétert. A megyében egyébként sem egyenletes a csapadékeloszlás. Pél­dául az alföldi rész Cegléd és Jászberény közötti sáv­jában — a valamikori Mo- npri járás felső részén, a Nagykáíai járás területén — kimondottan száraz jel­legű a klíma, magasak a téli, illetve a nyári hőmér­sékleti csúcsok. Ami a me­zőgazdasági termelés szem­szögéből nézve fontos, az esetleg mellékes az ide­genforgalom számára, s megfordítva ugyanez a helyzet. A megyében a hegyvidéken az évi közép­hőmérséklet 8,5 C-fok, az alföldi részen kerek 10. Ez lényeges eltérés, amiből többletfűtési igény épp­úgy származik, mint bizo­nyos mezőgazdasági kultú­rák termesztésének a ked­ve;:!) vagy kedvezőtlen le­hetősége. A napsütéses órák számának különbsége száz, a csapadékmennyiség a Börzsöny vidékén évi 800 mm, az alföldi részen vi­szont 500-550. ami erőtel­jes csökkenésre mutat északról dél felé haladva. A Szélső hőmérsékleti értékek is jelentősen eltér­nek a megye egyes terület­részei között. Van, ahol a legutóbbi ötven eszténdő- ben nem mértek mínusz 21 C-foknál hidegebbet, s olyan hely is, ahol mínusz 34 fok a rekord. Budaörs tartja például egy évszá­zadra visszatekintve az or­szágos hőmérsékleti hi­degrekordot ... A jó idő éppúgy viszonylagos foga­lom, mint a szép nő: ki- nek-kinek más és más. A síelni vágyó örül. a nagy. hónak, a kenyérszállító: jármű vezetője korántsem osztozik ebben az örömben. Esőt áhít a földművelő, napsütést az, aki nyaral... A hőfokok függetlenek óhajainktól. . Szerencsére. Ha függnének, kinek-kinek., külön időjárása lenne. Mészáros Ottó A négyében pontosan kimutatható, hogy északról dél felé haladva fokozato­san emelkedik az évi kö­zéphőmérséklet. így van ez, annak ellenére, hogy nem sok száz vagy ezer kilomé­teres távolságokról van szó, igaz, a hőfokkülönbsé- gek sem hatalmasak, ti- zedfokokban, illetve egy­két fokban mutatkoznak meg. A laikus számára a csekélynek tűnő eltérés a szakembernek fontos: a földművelésben éppúgy sze­repe van cgy-egy tájegy­ség évi középhőmérsékleté­nek, mint a közlekedésben, a fűtési energia felhaszná­lásában. A megye nagy ré­szének éghajlata szélsősé­gekre hajló: hideg telek, forró nyarak váltják itt egymást. Az északi, hegyes vidéken kiegyensúlyozot­tabb légkörben élnek: több a csapadék, a szélső hő- mérsékleti csúcsok nem annyira távoliak egymás^ tói, mint az alföldi részen. További, szinte találom­ra választott jellemzők . a megyéből: a téli középhő- mérséklct-különbségek ki­sebbek, mint a nyáriak. A legkevesebb csapadékos nap februárban és szeptember­ben van. Dobogókő a me­gye leginkább széljárta he­lye ... ; fontos vagy csak érdekes mindez? Nagy új­ságnak számított annak idején, a múlt század vé­gén, amikor Kiskartalon — a Verseghez tartozó ura­dalmi pusztán — megkezd­te munkáját az időjárási megfigyelőállomás. Jele volt ez annak, miként nyomul be oda a tudományos meg­figyelés és elemzés, ahol korábban a parasztság idö- jcslási várakozásai szabták meg a „prognózisokat” na­pokra. hetekre, hónapok­ra. Ezek a várakozások legtöbbször jeles napokhoz kapcsolódtak. Nemcsak Sándor, József, Benedekhez (akik zsákban hozzák ...), hanem például ahhoz is, hogyha Benedek-napon mennydörgést hallani, ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom