Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
4p>. : GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1992. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Vibeg és a Duna Volán Magasabb földérték Az önkormányzati vagyon törvény ben előírt kötelezettségnek megfelelően a közelmúltban a Vibeg Vendéglátóipari Építő- és Szolgáltató Vállalat, valamint a Pest Megyei Duna Volán Vállalat felszámolója tájékoztatta a gödöllői önkormányzatot ingatlanértékesítések kapesán az illető vállalatok által megállapított belterületi földértékről. A képviselő-testület a vállalatok által közölt értékeket nem fogadja el A Vibeg értékesíteni kívánja a Dregonya utca 1■ szám alatti 751 négyzetméteres, beépített ingatlanát. Az ingatlanhoz tartozó belterületi föld értékét a cég szakvélemény alapján 1 460 200 forintban állapította meg, közölve, hogy becslése szerint ez az összeg az ingatlan eladási árának 15 százaléka. A Vibeg belterületi föld-, értékközlését követően a polgármesteri hivatal adó- irodájának vezetője érték- becslést készített a földterületről. A szakvélemény szerint az ingatlan a város- központhoz közvetlenül kapcsolódó területen fekszik. jól megközelíthető, kiépített, pormentes úton, Víz, gáz, villany, csatorna, telefon közművekkel rendelkezik. Az adóiroda vezetőjének becslése szerint^ a föld négyzetméterenkénti ára 3000 forint, szemben a Vibeg által közölt becslés alapján kiszámított 1944 forinttal. A képviselő-testület ezzel egyetértve úgy határozott, hogy az önkormányzatot megillető vételárrészt 2 253 000 forint, értek alapján kéri megállapítani és teljesíteni. Egyidejűleg felhívta a vállalatot, hogy az ingatlanra kötött adásvéKörzeti labdarúgó-bajnokság Kiállításokkal kezdtek A körzeti felnőtt-, ifjúsági és serdülőbajnokságban már zajlanak a küzdelmek. Bár hét kiállítás történt — 3 felnőtt és 4 ifijátékos hagyta el a pályát a 90 perc letelte előtt szabálytalankodásért —, különös durvaság nem történt. A játékvezetők igyekeztek „megfogni” a mérkőzéseket, és ez sikerült is. Érdekessége a kiállításoknak, hogy azok a találkozók utolsó perceiben történtek. Talán frontátvonulás volt? A forduló krónikája: Dány—Péccl 1-2 (0-2). Vezette: Turóczi (Deme). Az első félidőben a Pé- cel volt jobb, majd szünet után feljött a Dány. Erdőkertes—Szada 4-0 (2-0). Vezette: Adám (Fodor). Nyolcvan percen át rendkívül sportszerű mérkőzés folyt a pályán, majd az indulatok kezdtek elszabadulni. Az 1-1 kiállítás jó féknek bizonyult. Galgahévíz—Kistarcsa 1-2 (0-1). Vezette: Bodó (Mogyoródi). A nagy iramú mérkőzésen mindkét csapat 90 percen át hajtott. Veresegyház—Valkó 2-0 (0-0). Vezette: Vajner (Vzsák, Mikus). A sportszerű, élvezetes GÜDOLLÓI hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. 0 A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva. • Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. • Hirdetésfelvétel : munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. mérkőzésen jobb játékkal a szerencsésebb csapat nyert. Kerepestarcsa—Mogyoród 1-1 (1-1). Vezette: Fekete (Lesku, Németh). Kiváló játékvezetés mellett igazságos döntetlen. Domony—Zsámbok 2-0 (1-0). Vezette: Tóth J. (Merkel). A sportszerű mérkőzésen megérdemelten nyert jó játékvezetés mellett a hazai csapat. Ifjúságiak: Dány—Pécel 2- 1, Veresegyház—Valkó 7-0, Kerepestarcsa—Mogyoród 1-5. Serdülők: Dány—Pécel 1-3, Aszód—Veresegyház 3- 4, Zsámbok—Erdőkertes 10-0, Kartal—Gödöllő 0-2, Túra—Isaszeg 6-0, Vác- szentlászló—Iklad 2-1. A hétvégi program. Felnőttek, 28-án és 29-én 15 órakor: M ogvoród—Domony, Valkó—Kerepestarcsa, Kistarcsa—Veresegyház, Szada—Galgahévíz, Pécel—Erdőkertes, Zsámbok —Dány. Ifjúságiak, 28-án és 29- én 13 órakor: Valkó—Kerepestarcsa, Kistarcsa—Veresegyház, Pécel—Erdőkertes, Zsámbok—Dány. Serdülők, 28-án 9.30-kor: GLC —Túra, Erdőkertes—Kartal, Veresegyház—Zsámbok. Pécel—Aszód, Iklad—Vácszentlászló, Isaszeg—Dány, a Hévízgyörk szabadnapos. Csiba József 10 Mozi Városi filmszínház: Istenek fegyverzete 1. Hongkongi kalandfilm. 18 és 20 órakor. KÖZLEMÉNY Közlemény! Felsőfokú mérlegképes könyvelői tanfolyamunkra, szeptemberben indul, ; április 10-éig jelentkezhet. Gü- I döllő, 10-961. (102 471 IK) teli szerződést az önkormányzathoz nyújtsa be. A magyar állam tulajdonában, a felszámolás alatt lévő Pest Megyei Duna Volán Vállalat kezelésében lévő Méhész közi telephely kiterjedése 7 hektár és 8391 négyzetméter. A felszámoló tájékoztatása szerint a belterületi földérték 700 forint négyzetméterenként. Az adóiroda vezetője erre a földterületre is készített értékbecslést, ami szerint a földérték négyzetméterenként 1500 forint, ösz- szesen 117 586 500 forint. Tekintettel arra, hogy a Méhész közben és a környező területen a lakótelekárak is meghaladták már az ezer forintot, a vagyongazdálkodási irodavezető előterjesztésében a Duna Volán közlését sem javasolta elfogadásra. Ezt a képviselő-testület is aránytalanul alacsonynak'tartotta. és az ön- kormányzatot megillető vételárrészt a fent említett magasabb ár alapulvételével kérte megállapítani és teljesíteni. Felhívta természetesen a vállalatot a végleges adásvételi szerződés benyújtására az önkormányzatnak. A képviselő-testület legutóbbi ülésén emellett határozatot hozott arról is, hogy az úszótelek-alakítást követően eladja a Haraszti közben lévő 15 darab garázshoz tartozó önkormányzati tulajdonú földterületet a felépítmények tulajdonosainak négyzetméterenkénti 800 forintos vételáron. B. G. Gázhálózatot építenek Túrán Némi túlzással — ami megbocsátható — azt mondhatjuk, hogy Túra a gázhálózat-építés lázában ég. A víztorony tövében szinte elbújik a gázfogadó állomás, de a .falu közepén nemcsak szembeötlik. hanem a közlekedést is nehezíti a gázvezeték fektetése. Ezt a kis nehézséget azonban könnyen elviselik a község polgárai, hiszen a korszerű fűtéssel majd időt, fáradságot és széntároló helyet takarítanak meg. Alsó képünkön a Tabán utcában dolgozó munkásokat kaptuk lencsevégre, akik az árokba „bűvölték” a műanyagcső-kígyót. Munkájukat vasárnap is folytatták. Régi álom válik napról napra valósággá a tízezer lakosú községben. (Balázs Gusztáv felvételei) Túrái Takarékszövetkezet Küldöttértekezlet A Túrái Takarékszövetkezet igazgatósága március 28-án, délelőtt 9.30 órára hívta össze a tevékenységi köréhez tartozó községekből (Túra, Zsámbok, Hévízgyörk, Iklad, Galgamácsa, Galgahévíz, Kartal, Valkó, Püspökhatvan, Aszód, Dány) és Budapest XIV. kerületéből a taggyűléseken megválasztott küldötteket. A küldöttgyűlésen megvitatják a szövetkezet 1991. évi mérleg- és eredménykimutatását, a nyereségfelosztási javaslatot. A küldöttek megismerik az esztendő üzletpolitikai elveit, végül jóváhagyják, esetleg elutasítják az igazgatóság által előterjesztett egyéb javaslatokat. A felügyelő bizottság szintén számot ad a munkájáról. A küldöttértekezletet Túrán, a Köztársaság Üti Általános Iskolában tartják. Művelődési központ Weöres-est pénteken „Szerettelek, mint egy madarat / ki véletlenül vállamra szállt.” Károlyi Amy Gyengéd című versének soraival hívják az érdeklődőket a Weöres Són- dor-estre a gödöllői művelődési központba, március 27-én 18 órára. Közreműködik Domokos Mátyás esztéta, író, irodalom- történész és verssel Körömi Gábor. A belépődíj 80 forint, diákoknak negyven. AÍtís szemmel a Petőfi-gimndziumról (II.) Rugalmas magatartás 1991 őszén több cikk látott napvilágot a Pest Megyei Hírlapban. Az evangélikus egyház nem cikkezett erről. Most szeretném az olvasókkal tárgyilagosan, naplósze- rüen megismertetni, mi is történt a gimnázium egyházi terveivel kapcsolatban az elmúlt fél év alatt. Szeptember 8-án, a már korábban említett ünnepségen elhangzott az egyházi szándéknyilatkozat, amely együtt fejezte ki a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Déli Evangélikus Egyházkerület, a Pest Megyei Egyházmegye és az Aszódi Evangélikus Egyházközség álláspontját: „a törvény alapján visszaigényeljük és egyházi középiskolaként kívánjuk újra gyülekezeteink és egész népünk szolgálatába állítani 1992. szeptemberétől kezdve” az aszódi gimnáziumot. Ez a nyilatkozat a város vezetőjének jelenlétében és ellenvetése nélkül hangzott el. Támogató egyházak Október 8-án az önkormányzati testület ülésén került előtérbe a szándék- nyilatkozat, amely a városban nem volt új, hiszen korábban a tanácsi testület is tudott erről az egyházi szándékról! Október 22-én volt az első konkrét tárgyalás, amikor az álláspontokat ismertették az asztal két oldalán ülő bizottságok. Október 28-án konkretizált szándéknyilatkozatot nyújtott be egyházunk az önkormányzathoz, melyet egy nappal később megtárgyalt a testület, de döntés nem született. November 18-án a Gal- ga menti egyházak képviselőivel találkozott az evangélikus egyház vezetősége, ahol' a megjelentek kinyilvánították: szükséges a Galga völgyében az evangélikus iskola újra- megnyitása. November 26-án az egyházi vezetőség a gimnázium tanári testületével találkozott. Itt nyílt lehetőség olyan kérdezésre, amely lényegileg érinti az iskola visszavételét. A választ is a legilletékesebbektől kaphatták meg. Ezen a találkozón részt vett dr. Szűcs Pál, a Munkaügyi Minisztérium szakképzési főosztályának főosztályvezetője is. A megbeszéléskor nem volt lényegbevágó kérdése a tanári testületnek! December 4-én újabb tárgyalás volt az önkormányzat bizottságával az evangélikus egyház 8 aszódi ingatlana ügyében. December 10-én tartotta ülését az aszódi önkormányzat, melyen megszületett a döntés: — egy bozótos, semmire sem használható ingatlan kivételével — „az aszódi önkormányzat nem tudja önként visz- szaadni” a viszakért épületeket. Továbbviszi Így került ez az ügy is a megalakulóban lévő kormánybizottság elé. Meggyőződése egyházunknak az, hogy a leghasznosabb lett volna a gyors és önkormányzati szinten történő megegyezés. De ez sem az egyházon múlott, hiszen a tárgyalásokon igen rugalmas magatartást tanúsított az egyházi bizottság: 1. Vállalta az evangélikus egyház, hogy a gimnázium jelenlegi oktatási formáit továbbviszi. A mindenkori oktatási és szakosítási törvényeknek megfelelően végzi a gimnáziumi tanítást, a szakközépiskolai oktatást, a franciá tagozatot, — sőt ezek mellett más világnyelvek (német, angol, olasz) és a környékbeli népek nyelvének tanítása is terveink között szerepel. 2. A tanárok alkalmazása kérdésében irányadó a Művelődésügyi Minisztérium állásfoglalása: csak az a tanár nem tanít az egyházi iskolában, aki nem akar ott tanítani. Aki pedig el tudja képzelni az egyházi gimnáziumban a tanári pálya folytatását, attól az egyház azt kérte, hogy tudása legjavát adja a tanulóknak, éljen példamutatóan, és ne agitáljon az egyház ellen! Ügy gondoljuk, hogy ezek a feltételek, bár nehezek, de nemcsak az egyházi gimnáziumban, hanem bárhol, bármelyik iskolában természetesek kell, hogy legyenek! Új szellem Mi lesz veled, Petőfi- gimnázium? Reméljük, hogy hamarosan újra evangélikus gimnázium leszel. Falaid közül egyre műveltebb, képzettebb, szorgalmasabb, tisztelettudóbb, becsületesebb, hasznosabb fiatal kerül majd ki. így nemcsak a névtábla cserélődik ki, hanem új szellem, új élet költözik falaid közé, mert ezért építettek téged 1931-ben nagy áldozattal! Detre János evangélikus lelkész Aszód __ (Vége)