Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-26 / 73. szám

Egy hciiuipos fesztivál tervei Majális a főtéren? A valamikori jőtéri bú­csút szeretné feleleveníteni Vácon két vállalkozó, Kon- dász Róbert és Pataki Sán­dor, s erre jó alkalmat lát­nak május elsején és máso­dikén. Szerintük, a kerek évforduló is apropó lehet: mint mondták, tíz évvel ezelőtt rendeztek utoljára búcsút a város főterén. Elképzelésük szerint, ez a majális vagy fesztivál az igényesebb közönséget von­zani, mert a műsor szerep­lői is garantálnák a színvo­nalat: a 100 Folk Celsius együttes, Szandi, Bach Szil­via, Markos—Nádas, a Pa- Dö-Dö, Fenyő, Komár. Ger­gely Róbert, a német Six Pack együttes. — Garancia lenne a rendezvény kultu­ráltságára az is, hogy — mint elmondták —, nem lennének sörsátrak, kol­bászsütők ... A két vállalkozó arról is beszélt, hogy érdeklődésük­re már sokan válaszoltak úgy, hogy szívesen bérelné­nek árusítóhelyet a feszti­válon. Terveik szerint, olyan árusok kapnának itt helyet — többek között népművészek, népi mester­ségek művelői —, akik jó minőségű termékeket hoz­nak. Tárgyaltak a lehetséges szponzorokkal is. Tájékoz­tatásuk szerint, több nagy cég — például a Samsung, a Marlboro —, a helyiek közül a Forte, a Tungsram, a Staféta is mutat érdeklő­dést. Felvették a kapcsola­tot a Danubius rádióval és a tévével is. Ügy képzelik el, hogy a teret csak részben zárnák le, tehát az autók a Buda­pesti főútról eljuthatnának a Széchenyi utcába. A nagyszabású tervhez, természetesen, engedélyek kellenek, s az engedélyek között, elsősorban az önkor­mányzaté. Ameddig ez nincs meg, addig a terv csak terv marad. —ó. —s. Kéthavonta találkoznak A cserkészek örök fiatalok Messzire eljutott a híre, hogy a váci öregcserkészek találkozót szerveznek. Több, mint húszán mentek el a Reménység Egyesület székházába, akik között a legfiatalabb is elmúlt öt­ven. Az egyik farkaskö­lyökből, dr. Kondér Gyu­lából ma a Reménység el­nöke lett. A váciakon kívül Buda­pestről is szívesen keresték föl az ifjúkori barátokat, s aki tudott fényképeket is hozott. Józsa Kálmán, volt csapattársuk, nyilván­tartása szerint, aki 1939- től volt tágja a 29-ben ala­kult cserkészcsapatnak, 59 halottjuk lett az utóbbi évek folyamán. Csapatparancsnokuk, dr. Vanyek Béla 1966-ban hunyt el. Az öregcserké­szek büszkék arra, hogy 80-100 tagjuk is volt egy­szerre. Szalag István, aki most a városvédők elnöke, felidézte a táborozások emlékét, amikor számos név került szóba, olyanoké, akik nem jöttek el, és talán még élnek valahol. Azon­nal elhatározták kutatni fognak utánuk. Ezután kéthavonta ösz- szejárnak majd. Legkö­zelebb május 17-én, va­sárnap. d. z. Váci Hajó SE iCözgyűlés Közgyűlést tart a Váci Hajó SE március 27-én 17 órai kezdettel, az egyesü­let klubhelyiségében, ame­lyen meghallgatják az el­nökség tevékenységéről és a gazdálkodásról szóló be­számolót, s ezzel együtt megvitatják a beterjesztett javas la tokát. VÁCI XXXVI. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1993. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Rajzoló-festő hőny i táros Vásznon születő boldogság A városi könyvtár legfel­ső emeletén rendezték be a hangtárat, melynek gaz­dája Báli Péter, aki alig­ha engedi el az embert anélkül, hogy el ne beszél­gessen vele, ne ajánljon valamit a legújabb szerze­ményei közül. Nem rohan­ja le azonban saját alkotá­saival, amelyek körbe-kör- be díszítik a hangtár falát. Valahogy mindig a vendé­gek kérdeznek rá: Hát eze­ket ki festette? Ilyenkor, ha lehet még közvetlenebb, kenyérré lehet kenni, hi­szen legbenső világát vit­te vászonra, papírra, amit a kívülállók kegyeire bí­zott. Az utóbbi években több önálló kiállítással is jelent­kezett. A legközelebbi áp­rilis 9-én 17 órakor nyí­lik Budapesten, a Kertész utcai általános iskolában a „Kertész utcai napok” ke­retében. Báli Péter biológia-rajz szakos tanár, ami munkáin is meglátszik. Vonzódik a bonyolult növényi struk­túrákhoz, ami meghatároz­za képi érdeklődését is. :— Mindig is érdekelt a környező világ, s ezt a vi­lágot már régóta próbálom lefordítani a grafika nyel­vére. Mégpedig úgy, hogy a lényegét megtartsam, mégis új értékekkel gyara­podjon. Újpesten nőtt fel, ott a Derkovils Klubban kapott Indíttatást Bangha Ferenc­iéi és Szabados Árpádtól a technikák megismeréséhez. Közben szorgalmasan járt önképzőkörökbe, majd az egri tanárképzőben foly­tatta. — Mi történt a főiskola után? — összesen hét évet ta­nítottam, ami közben nem hagytam fel a rajzolással és linómetszeteket készítet­Báli Péter: Felfegyverkezve tem, de más eljárásokat is gyakoroltam. — A rajzokat nézve meg­lepő, hogy valaki tüskés szabálytalan gyomnövények kesze-kusza vonalait igyelc szik visszaadni egy fehér lapon. Mi készteti erre? — Minden emberben ott él a vágy, létrehozni vala­mit. Ez örömet okoz. Én is így vagyok, s remélem azoknak is sikerül örömei okozni, akiknek falán ott függenek képeim. A termé­szeti formák elemei a ke­zeim által síkba rendeződ­nek, új kapcsolatok jönnek létre köztük, s így új értel­met kapnak. A pont és vo- nalrendszerek ritmusát szemlélve, az ember min­dig megtanul valamit. Az alkotás önmagában is ta­nít. — Maga az alkotás ...? — Igen. Óvodás vagy kisiskolás korban a kézbe vett kréta vagy agyag fej­leszti — többek között — a gyerrhek manipulációs készségét, megalapozza az írást, ugyanakkor nyitot­tabbá is teszi a gyereket a külvilág jelenségei iránt. Megtanítja rácsodálkozni Másodikból harmadikba Angol felvételi Angol felvételit tartanak április 24-én, az Árpád fe­jedelem iskolában. Ezen a napon 13 órakor a Kőkapu iskola épületében várják azokat a másodikosokat, akik a következő évet an­gol tagozaton szeretnék folytatni. A felvételi anyanyelvi tantárgyakból lesz. A fel- vételiztető tanárok kérik, mindenki hozza magával ellenőrző könyvét, és le­gyen náluk íróeszköz. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgt» János. # Munkatársak: Dudás Zol­tán es Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Tavasz az Ipolyitól egy fűszál, egy madártoll varázslatos szépségére, ami boldogabbá teszi. Később, amikor majd a fűszálat, hangyát szemlél­ve elgondolkozunk önma­gunkról, a világról, amit magunk építettünk ma­gunknak, talán bölcsebbek is leszünk kicsit — állí­totta határozottan Báli Pé­ter. akinek képeiből a Ka­tona Lajos Városi Könyvtár hangtári szobájában állan­dóan láthatunk bemutatót. (dudás) (Vimola Károly felvétele) Szemétszállítás Gödön Hetente kétszer Április elsejétől heti két alkalommal szállítja el a háztartási hulladékot Göd­ről a Váci Kommunális Kft. A kft. és a polgármes­teri hivatal között létre­jött szerződés szerint, a nyári időszakban — ápri­lis 1-jétöl szeptember 31-ig — ismét heti két alkalom­mal lesz szemétszállítás. Azokban a körzetekben, ahol télen hétfőnként szál­lították el a szemetet, most hétfőn és csütörtökön szál­lítanak, a „keddi körzetek­ben” kedden és pénteken gyűjtik össze a háztartási hulladékot. Találkozások Salamander — sárkányokkal A Vácon nemrég meg­nyílt Salamander bárban két sárkány őriz egy órát. Rémisztőek. Talán meg is ijed tőlük az idő, s nem te­lik majd olyan gyorsan... A sárkányokat Tamás Pál domborította rézből az óra köré. És még tizenegy rézdomborítása látható az egyébként is hangulatos helyiségben. A Csányi körúton kialakított bár megnyitásával együtt nyílt meg a tárlat is a városban már jól ismert, Marosvásár­helyről Vácra települt mű­vész alkotásaiból. Rézdom­borításai mellett láthatóak toll- és tusrajzai — a fél­homályban lévő bárban jól érvényesülő, foszforeszkáló papíron — s néhány akva- rellje. A találkozás talán nem véletlen: a Salamander egy olyan kör — majdani törzs- közönség — találkozóhelye szeretne lenni, amelyet a kávé, étel vagy ital, egy kis nosztalgikus zene mellett a művészeti alkotások is vonzanak... (B.) Sződligcten Családi szombatok Lassan hagyománnyá válnak a családi szomba­tok Sződligeten. Március 28-án, szombaton 13 órá­tól ismét várják a község lakóit a művelődési házba: lesz játszóház, ismeretter­jesztő előadás fiataloknak és videovetítés is. Három ász Három ász címmel kaba- réshow lesz a Madách Im­re Művelődési Központ­ban március 27-én. 19 órai kezdettel. A címben szereplő három ász: Gál- völgyi János, Szombathy Gyula, Balázs Péter, a pótász pedig Tahi Tóth László. Az együttélés alapvető normái Kutyások és gyerekesek Sajnos elég sok olyan dolog van a városban, mely irritálja a jóérzésű váci pol­gárok közérzetét, teher­autók lakótelepi parkolá­sától kezdve a piszkos vá­roson keresztül, a kutya­ügyig. Ha a jogszabály szerint akarok fogalmazni, akkor az állattartás szabályainak be nem tartása, illetve „ve­szélyeztetés kutyával”, okoz konfliktushelyzetet. Van­nak a város területén olyan helyek, ahol a kutyatartás nem célszerű, sőt problé­mát okoz. Ezek főleg a la­kótelepek. Az állatnak mozgástér kell, természetes szükség-, letét is el kell végeznie, s ha a gazdi leviszi, ezt rög­tön meg is teszi. Kultúr- államokban ezt a tulajdo­nosok azonnal össze szok­ták takarítani. De nálunk? Ezen talán meg is bótrán- koznak a kutyatartók. A helyszín, ahol a kutyák természetes szükségletüket végzik, a közterület, járda, park, játszótér. És mire használják (vagy használ­nák) a parkot az emberek? Pihenésre, gyermekeik sé- táltatására. De így? — És kialakulhat (vagy már ki is alakult) az újabb konflik­tushelyzet, kutyások és kis­gyermekesek között. Sajnos, egyre több a la­kótelepen a kutya és egy­re kevesebb a gyermek. De remélhetőleg, ez rövid időn belül meg fog változni, és akkor a kutyatartóknak és a kisgyermekeseknek együtt kell élni. Lehetőleg, konf­liktusok nélkül, emberi mó­don. Nagy Gábor KESZ-vezelö Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.) március 26-án; csütörtökön este féi 6 órakor — a mű­vészi alkotások sorozatban , az ... és pokol című francia filmet vetítik. Ren­dezte: Claude Berri. Fő­szereplők: Yves Montand és Daniel Autevil. — Este fél 8 órakor A bárányok hallgatnak című íélektani amerikai horror a műsor. Rendező: Jonathan Demme. Főszereplők: Jodie Foster és Anthony Hopkins. Té­mája: Az amerikai varos­ban naponta ismétlődnek a gyilkosságok. Egy kezdő rendőrt bíznak meg a nyo­mozással. A film ezt a bra­vúros történetet vetíti elénk... ^rian 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom