Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

A föld körül forog minden Meg kell őrizni a falvak békéj ét A kárvallottak köre legutóbb az új szövetkezeti és az átalakulási törvényről hallott alapos tájékoztatót a vá­rosházán. Dr. Réti Miklós országgyűlési képviselő meg­hívására dr. Farkas Gabriella jogász és Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára ismertette azokat a teendőket és mozzanatokat, amelyek segítségével ebben az esztendőben új alapokra helyezik hazánk mezőgazdaságát. CEGLÉDI ^aíiiap XXXVI. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM 1992. FEBRUÁR 26., SZERDA Kertészettel is foglalkoznak Azt várják, hogy nem lesz veszteséges (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Dr. Farkas Gabriella a gyakorló jogász felké­szültségével tárta a hall­gatóság elé a legfontosabb tudnivalókat. Szavait a kárpótlás kérdéskörével kezdte. Mint lapunkban már megírtuk, február 29-éig alakulhatnak meg az ér­dekegyeztető fórumok, hogy a kárpótlásra jogo­sultak ne legyenek kiszol­gáltatva, hanem védhes­sék saját érdekeiket. A nagyüzemeknek a licitálás­ra szánt földeket arányo­san, művelési áganként, a településhez közelebb és távolabb kell kijelölni. Olyan táblákat is ki kell választani, amelyeket — ha nincs akadálya — az eredeti tulajdonos megsze­rezhet. Bár a törvényben köz- igazgatási és bírósági jog­orvoslat is szerepel, a leg­célszerűbb olyan érdek- egyeztetésre jutni, amely megelőzi a gyötrelmes jo­gi procedúrát. Minél kö­rültekintőbben járnak el, annál hamarabb megkez­dődhetnek a földárveré­sek. Tu lajdánosok lesznek A szövetkezetekben meg kell kezdeni az átalakulá­si munkálatokat, amelyek naptári menetrend szerint zajlanak. Minden talpalat­nyi földnek valós tulajdo­nosa lesz, akik eldönthetik, mit akarnak kezdeni a földdel. Április 30-ig meg­történik a vagyonnevesítés, amelyben a közgyűlés dön­tésének lényeges szerepe lesz. Az érintettek üzlet­részhez jutnak. Március 20-ig kell bejelenteni erre vonatkozó igényüket azok­nak, akik legalább öt évig tagok voltak, illetve ha el­haltak, akkor az örököseik­nek. A szövetkezet kiadja az üzletrészt, ha azt ké­rik. A jogosultságot okmá­nyokkal kell igazolni. A tagoknak, alkalmazottak­nak személyenként 20-30 aranykorona földterületet különítenek el. A maradék földet a vagyonnevesítés szabályai szerint kell a ta­gok között felosztani. Ezt követően dönthetnek a gaz­dák, hogy egyénileg, ki­sebb szövetkezetben vagy a jelenlegihez hasonló'mó­don kívánnak-e gazdál­kodni. A kiválási szándé­kot be kell jelenteni, és 1992. december 31-ig lehet kiválni. Akik kiválnak, azok üz­letrészük fejében termé­szetben vihetnek ki va­gyonrészt. A kilépő tag ki­veszi a földjét, és az üz­letrésze benn marad, illet­ve a szövetkezet megvált­hatja tőle. Ha több va­gyont akarnak kivinni, zártkörű árverések lesz­nek, amelyeken az üzlet­cegiEdi hírlap Cegléd, Kossuth tér 1. © A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs: Tamasi ramás. © Posta­cím Cegléd. Pt IS- 2701. Te­lefax és telefon: (20) U-400. © Telex: 22-6353. • Hirde­tésfelvétel : Hírlapkiadó Vál­lalat Közönségszolgálata. Cegléd. Tetem u. 30.: kedd. csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (20) 10-763. részével licitálhat az ille­tő. Az együtt maradók az új szövetkezeti törvény szellemében alapszabályt alkotnak és vezetőséget választanak, minden külső beleszólás nélkül. 1993. ja­nuár 31-ig a cégbíróságon be kell jelenteni az újjá­szerveződött szövetkezete­ket. Kedvezőbb hitelek Sárossy László államtit­kár a magántulajdonon ala­puló gazdaság jelentőségét méltatta. A változások el­kerülhetetlenek, ezért min­dén érintett személynek fel kell készülnie, Hogy a törvény értelmében a szá­mára legkedvezőbb dön­tést hozhassa. A változá­sok hellyel-közzel feszült­ségeket kelthetnek, ezért fontos megőrizni a falvak békéjét, a legbölcsebb do­log ésszerű engedmények alapján megállapodni, hogy minél kevesebb tüs­ke maradjon az emberek­ben. A szövetkezetbelieknek célszerű több lehetőséget végiggondolniuk, mielőtt döntésre viszik a legfon­tosabb kérdéseket, mivel ebben az esetben valóban maguk döntenek leglénye­gesebb dolgaikról. Fontos, hogy mindenki figyelembe vegye a törvényben meg­szabott határidőket, hiszen azon túl hoppon marad­hat. Sárossy László arról pró­bálta meggyőzni hallgató­ságát., hogy a jövőben ér­demes földtulajdonosnak lenni, noha a mai helyzet­ben sokan rossz előjele­ket látnak. A földadótör­vény például három évig tartó mentességet nyújt azoknak, akik kárpótlásul kapott földet művelnek, il­letve a szövetkezetből vit­ték ki a tulajdonukat. Esélyegyenlőséget kínál, hogy a nagyüzem és a kis­gazdaság egyenlő mérték­ben adózik ezentúl. Aki me­zőgazdasági tevékenységet folytat, a földadót levon­hatja az adóalapjából. A gazdák 750 ezer forint árbevételig adómentességet élveznek, illetve 150 ezer forint jövedelemhatárig. Az államtitkár elismerte, hogy az ágazatnak elfogadható jövedelmezőséget kell biz­tosítani. A földhöz már csak azért Is érdemes ra­gaszkodni, mert ha kiala­kul a piaca, értékének megfelelő árra tesz szert. Kidolgozzák a jelzálogköl­csön lehetőségét is, ami a tőke nélküli gazdálkodók elindulását hivatott támo­gatni. Gyorsított bankköl­csön-csomagnak kell szol­gálnia az átalakulást, mint amilyen a kétmilliárd fo­rintos reorganizációs hi­tel, amelynek az a lénye­ge, hogy a kamatok két­harmadát az állam vállal­ja magára. A Világbank­kal tárgyalások folynak ehhez hasonló hitelfelvé­teli megoldásokról. Újfajta társulások Aki egyéni vállalkozás­ba kezd, ne azzal a szán­dékkal induljon, hogy min­den eszközzel felszereli a gazdaságát, mert ez sok millió forintba kerülne, és eszközei egy részét nem tudná hatékonyan kihasz­nálni. Többek társulhat­nak egy-egy traktor, vető­gép, kombájn beszerzésé­re és használatára. A meg­levő nagyüzemi géppark bérmunkában igénybe ve­hető. Beszerzésre és érté­kesítésre kell szövetkez­niük a gazdáknak, hogy kedvezőbb árakat érhes­senek el. A közös piaci tagságra profi módon kell felkészülnie hazánknak, ezért a mezőgazdaságot három év alatt verseny- képes ágazattá kell for­málni. A vendégek nagy türe­lemmel és kellő részletes­séggel válaszoltak az ér­deklődők kérdéseire. So­kak megnyugodhattak a kedvező válasz birtokában, és most már a részletek is­meretében tervezhetik meg a maguk és családjuk jö­vőjét. T. T. A napokban az Opál Ke­reskedelmi Rt.-az alaptevé­kenységétől némiképp elté­rő vállalkozásba kezd. En­nek kapcsán beszélgettünk Faller Ádám igazgatósági elnökkel. — Mi inspirálta önöket arra, hogy virágkertészet­tel foglalkozzanak? — Voltaképpen nem té­rünk el az alaptevékeny­ségünktől. Azért vásároltuk meg a gerjei kertészeti te­lepet, mert úgy látjuk, az élelmiszer-értékesítésből nem tudunk elérni árbevé­tel-növelést. Ezt már a múlt esztendő is mutatta, s a januári forgalom kihang­súlyozta és megerősítette. A kapacitásaink kihaszná­latlanok. Következésképp azt éreztük Célszerűnek, hogy a tőkét egy más szek­torban, a virágkereskede­lemben — ami rokon szak­ma — próbáljuk befektet­ni. Induláskor termesztés­sel nem foglalkozunk, ha­nem egy klasszikus nagy- kereskedést kívánunk meg­valósítani. Ehhez most megteremtettük a technikai feltételeket. — Mennyibe került a be­ruházás? — A vételár hárommil­lió-kétszázezer forint, ami­ben benne foglaltatik a Rákóczi úti virágbolt bér­leti joga is. Bevallom, első megtekintés után egy kicsit jobbat vártunk. Nagyon rossz állagú épületeket, üvegházakat, technológiai berendezést találtunk ott. Mintegy félmilliót kellett rákölteni, hogy egyáltalán elkezdhessük az új tevé­kenységet. — Honnan a kurázsi? Önök előtt már két cég nem tudott boldogulni... — Hogy az elődjeinknek miért nem ment igazából, azzal nem szívesen foglal­koznék. Megfelelő válasz­ték szükségeltetik, hogy a virágboltosok ne a buda­örsi nagybani piacra jár­janak, hanem — Budapest kihagyásával — ebben a térségben beszerezhessék az árut. Mi arra számítunk, hogy Bács-Kiskun, Szol- nok-Jász-Nagykun északi, míg Pest megye déli részé­ről majd hozzánk jönnek el a kereskedők. Egyelőre ki­mondottan cserepes virágot kínálunk — ötezer darabot tudunk elhelyezni a meg­levő üvegházakban. A te­leppel határos földterület — amelynek kezelői, hasz­nálati joga még vitatott — fóliaházait is megvettük, ősszel az sem lehetetlen, hogy vágott virágot ter­meszthetünk. De nem ez az alapvető elképzelésünk. Inkább az, hogy a kerté­szethez saját értékesítési bázist építsünk ki Ceglé­den, Monoron, Üllőn, Ve- esésen. Ha ez megvalósul, a későbbiekben felvetődik, hogy a környék kereskedőit friss virággal is ellássuk. Induláskor persze nemcsak Idősebb ceglédi olvasó­ink észrevételezték, hogy megszűnt egy általuk ked­velt egészségügyi szolgál­tatás. A városi rendelőinté­zetben egy időben ingye­nes vérnyomásmérést tar­tottak, és azt sokan rend­szeresen igénybe vették, mostanában azonban meg­szűnt ez a lehetőség. Dr. Csikós Rózsa belgyó­gyász főorvostól megtud­tuk, hogy az intézményben tervszerűen folyó létszám- csökkentés következménye a kényszerű változtatás. Azt sem titkolta, hogy a körze­ti orvosok közül többen helytelenítették a korábbi gyakorlatot,' ugyanis bete­geik egy része kikerült fel­ügyeletük alól. és kezelé­sük esetlegessé vált, ami a gyógyítás szempontjából nem szerencsés. cserepes virágot kínálunk. Tőzeget, virágföldet, kötö­ző- és díszítőeszközöket, és minden olyan kelléket vá­sárolhatnak nálunk, ami a vágott virág csinosításához kell. S amennyiben a rak­tározási feltételeink ideáli­sak lesznek, selyemvirág is bővíti majd a választékot. — önök aligha bíztak bármit is a véletlenre. Si­került jól feltérképezni a piacot? — Hosszú távon gondol­kozunk. Felmértük a lehe­tőségeinket. Ez az esztendő meghozhatja azt, amit rá­fordítottunk erre a telepre. A kertészettől azt várjuk, hogy nem lesz veszteséges. Ügy számoltunk, hogy a térségben körülbelül évi öt-tízmilliós kereslet van cserepes virágból. Ez alig­hanem nyereséges vállalko­zást sejtet. Annál is in­kább, mivel csekély élő­munka elegendő a működ­tetéshez. Csupán öten dol­goznak a telepen. Azzal elégedett lennék, ha az Opál neve ugyanúgy csen­gene a virág- mint az élel- m iszerszakmában. mérje Most, hogy kialakulóban van a háziorvosi ellátás, még inkább célszerű, hogy a kezelőorvos maga kísérje figyelemmel páciensei ál­lapotát. A rendelőintézet­nek nem áll módjában visszaállítani a korábbi helyzetet, ám aki rosszul lesz és hirtelen szorul se­gítségre, annak a belgyó­gyászati rendelőben ezen­túl is soron kívül megmé­rik a vérnyomását. KÖZLEMÉNY 500 000 forintért, Budád úti hob­bikért. 35 nm-es házzal eladó. Te!.: 186-3540. (93 137/1K) Bárki tankolhat... Saját járműveik tankolására építették évekkel ezelőtt a Volán Körösi úti telepén a töltőállomást. Második éve már, hogy kft.-vé alakultak, s bárki tankolhat a telep ud­varán levő kútnál. Az 1991-es évet tisztes nyereséggel zárták (Apáti-Tóth Sándor felvétele) t. t. Csökkenjen a létszám Ki hol

Next

/
Oldalképek
Tartalom