Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám

Bizonyos mértékig szolgálta lás ÍJ IGÉNYEK, NYITOTT KAPUK KÖLCSÖNÖS ÉRDEKEK Lassan hozzászokunk, hogy bizonyos feladatkörö­ket egyetlen, de legalábbis az eddigieknél kevesebb munkatárs lát el. S ennek nem csupán a kényszerű létszámleépítés az oka, de erőteljes a tevékenységek korszerűsítésének, az egy­mással összefüggő területek összevonásának szándéka. Dr. Mihály László jogta- csos, a TÁKISZ jogi, szer­vezési és oktatási munka­társa ugyancsak egy sze­mélyben felel az egyébként önmagukban is jelentős te­rületekért, s idáig eredmé­nyesen. — E munkaterület ne­vezhető-e szolgáltató jelle­gűnek? — Bizonyos mértékig igen, hiszen ötszáz gazdál­kodóval van kapcsolata a TÁKISZ-nak, de nem első­sorban a jogszolgáltatás te­kintetében. Természetesen ez sem kerülhető el, hiszen nem egy esetben megke­resnek, s tanácsot kérnek — s ez esetben nem lehet nemet mondani, a felvilá­gosítást, információt meg keli adni. S ez személy sze­rint nekem is hasznos, hi­szen az államigazgatás mel­lett egyéb jogi problémák­ra is kitekintésem lehet. Ami viszont kifejezetten a munkakörrel kapcsolatos teendő, az a belső szabály­zatok elkészítése, az igaz­gatói utasítástervezetek összeállítása, illetve a TÁ- KISZ által kötött szerződé­sek kidolgozása. Meglehe­tősen nagyszámú ügyben kell eljárni, hiszen ez év­ben valamennyi költségve­tési szervvel megkötjük a szerződéseket — jóllehet a bérszámfejtést s az egyéb eddig ingyenes tevékenysé­get a jövőben is ellenszol­gáltatás nélkül biztosítjuk az intézményeknek. Ugyan­akkor napirendre kerültek a kezelői jog gyakorlásá­val kapcsolatos kérdések, aktívan és a dolgozóink megelégedésére működik a jogsegélyszolgálat; vannak tehát aktuális teendőink. — Meglehetősen gyako­riak a tanfolyamok, a kü­lönféle továbbképző kurzu­sok. Ezeknek csupán az előkészítésében kell részt vállalnia? — A folyamatot végig kell követni az előkészí­téstől a befejezésig, örven­detesen nagy az igény a képzések iránt, s ez nem­csak azért van, mert a költ­ségvetési szerveknél mobil a létszám és nagy a moz­gás, hanem mert időről idő­re fel kell újítani az isme­reteket. A középfokú pénz­ügyi tanfolyamon ötvenen, a felsőfokú kurzuson hat- vanan tanulnak, ezerkét- százan pedig az új szám­viteli törvénnyel kapcsola­tos ismeretekről hallgatnak előadásokat. Ugyanakkor az operátori tanfolyam iránt is erőteljesebb az ér­deklődés: jelenleg százöt­venen tíz-húsz fős csopor­tokban ismerkednek a szá­mítógépek kezelésével s a szükséges elméleti tudni­valókkal. — A ház tehát messze­menően nyitott a települé­si igények iránt. Milyen irányban lehetne tovább­fejleszteni e kapcsolatot? — Tapasztalataim szerint egyre differenciáltabb igé­nyekkel kell számolni, hi­szen már az eltelt egy év alatt is kiderült: a költség- vetési intézmények nincse­nek elkényeztetett helyzet­ben, meglehetősen szűk a kör, ahonnan segítséget és információkat, munkájuk­hoz támpontokat remélhet­nének. A kollégák által végzett költségvetési átvi­lágítások során például ki­derült, hogy e körben bi­zony a jogszolgálatnak is helye lenne, pontosabban a a munkajog és a polgári jog bizonyos, a pénzügyi témákhoz kapcsolódó, egy­mást kiegészítő kapcsolatá­ban. — Történt már ez irány­ban valamiféle kezdemé­nyezés? — Ez egyelőre csupán el­képzelés, amely az eddigi működés során fogal­mazódott meg. Ellen­ben indultak kezdemé­nyezések a szakkönyvter- jesztésre, amely ugyancsak a települések segítését cé­lozza. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadóval meg­kötött érvényes szerző­désünk ahhoz segít hoz­zá, hogy a megrendelők olcsóbban jussanak a szakirodalomhoz: s a kis­AZ OLDAL A PEST MEGYEI TÁKISZ támogatásával készült írta és szerkesztette: Vasvári Éva kereskedelmi árrés ki­iktatásával ez lehetséges is. Ez a vállalkozás kölcsö­nös érdekeken alapul. Ál­tala mindenki jól jár, ki­váltképpen a költségveté­si intézmények, amelyek munkatársainak lehetősége van ilyenformán elérhető áron megszerezni a mun­kát segítő nélkülözhetetlen szakirodalmat. Én magam is voltam vidéken hivatali alkalmazott, így tudom, mit jelent, ha a polcon ott van­nak a segédeszközök: .a legújabb jogszabálygyűj­temények. Ezek nélkül nem lehet dolgozni, ezek ma­napság a munka ábécéjét jelenük. Alvphmeretek ÖT NAP, ÖT RÉGIÓ A számviteli törvény megismertetése az égjük legaktuálisabb teendő a TÁKISZ-ban — az új sza­bályozás elveinek közzété­tele minden szinten és kör­ben napirenden van. A közelmúltban, 3-a és 7-e között dr. Schmidt Gé­za igazgató polgármeste­reknek, jegyzőknek és in­tézményvezetőknek tartott egész napos továbbképzést: az OTP Pest Megyei Igaz­gatósága Semmelweis utcai épületében. A részvevők körzetek szerint érkeztek — öt nap alatt a megye öt régiójá­ból —, így hétfőtől pénte- gik több csoport vett részt az előadásokon. Elsősorban egy átfogó kép megszerzé­sére nyílt mód, a legalap­vetőbb tudnivalók megis­merésére. A SZEMÉLYI SZAMOK HASZNÁLATÁRÓL Sok a vita a személyi számokat illetően. Hasz­nálhatják-e, szükségesek-e — egyáltalán mi a helyzet velük? Dr. Bokor Pál, az APEH első elnökhelyettese tájé­koztatása szerint az adóha­tóság használhatja a sze­mélyi számot, méghozzá olyan kiterjesztett értelem­ben, hogy a kifizetőhelyek és a munkahelyek is élhet­nek a személyi szám fel- használásának jogával 1992. június 30-ig az adóz­tatás kellő feltételeinek megteremtéséhez. 1992. jú­nius 30-a után pedig egy új általános törvény fog meg­születni. Egyébként a személyi számot csak meghatározott célra lehet felhasználni. Az adóhivatal például csakis adóztatásra! Ehhez az át­láthatóságot biztosítja, vagyis az állampolgár is tudja, hogy a személyi szám használatával ez az egyetlen céljuk. Bizonyára egyetlen ön- kormányzat sem utasítaná vissza a címben jelzett na­gyobb biztonság lehetőségét, s gondolkodott már azon, hogyan juthatna több in­formációhoz, Többféle in­formációbázisunk lehetne, játsszunk el a gondolattal, hogy miként nézhetne ki egy számunkra megfele­lő adatbázis. — Egyszerű, olcsó eszkö. zökkel lehessen megvalósí­tani, könnyen lehessen ke­zelni. — Az adatok lekérdezése ne kerüljön sokba, jól el le­hessen igazodni az adatok között. — A működtető eszközök széles körben hozzáférhe­tőek legyenek, megfelelő magyar nyelvű dokumen­tációval. — Az adatokat illetékte­lenül ne lehessen igénybe venni, a használatot meg­felelő kulcsszavakkal véd­jék. — Ne csak egyes adato­kat, hanem nagyobb adat­halmazokat, vagy számítás- technikai programokat, de_ monstrációs anyagokat is ki lehessen nyerni az adatbá­zisból. — Adatokat, adathalma­zokat, programokat minden részvevő korlátozás nélkül betehesse az adatbázisba. — Ha az adatbázist el tudtam érni adatforgalom céljára, altkor adhassak fel a megfelelő címzettnek hivatalos leveleket is, mely levélről a rendszer egy nyugtát is készít, ha azt el­olvasták. — Ha egy személynek tudtam levelet küldeni a rendszeren keresztül, ak­kor körlevelet is adhassak fel. Nos, a fenti, minden kri­tériumnak eleget tevő adat­állomással áll a BM Pest Megyei TÁKISZ az önkor­mányzatok rendelkezésére. Eddig végig adatbázisról beszéltünk, most azonban adatállomásról. Ez nem vé. letlen, ugyanis mi a tech­Önmagáért kell hessélnie TANULÁS UTÁN: TÁNÍTÁNI Különös történetek szól­nak az idegen — nyugati — befektetők meglepetéséről, amikor a gazdálkodás meg­annyi átláthatatlan és bü­rokratikus honi -rr.-c.ássá- gaival találkoznak. Több­ségük — lehangoló követ­keztetésük nyomán — el­rettenve fordít hátat a ha­zai partnernak. Nem vélet­lenül, hiszen egyelőre csak kullogunk az európai nor­mák után. E hátrányon igyekszik változtatni az új számviteli törvény, amely immár a kívánalmakhoz igazítja a könyvelés mód­szerét. — Igen, így van — mond­ja Szöllősi L ászióné, a TÁKISZ költségvetési cso­portjának főelőadója. — Az Európai Gazdasági Közös­séghez való tartozásnak az új pénzügyi rendszer al­kalmazása is fontos krité­riuma. A törvény teljesen új alapokra helyezi a köny­velési gyakorlatot, alkal­mazkodik a gazdaságban végbement változásokhoz: igazodva a létrejött új tu­lajdoni formákhoz, figye­lembe véve, hogy a vállal­kozások, a társaságok az eddigiektől eltérő szabá­lyok között működnek. Az új számviteli törvényt azonban — alkalmazása előtt — meg kell ismerni. Értelmezni szükséges az új elemeit, azokat a merőben új elveket, amelyek meg­határozzák a pénzügyi te­vékenységet. A TÁKISZ dolgozói — köztük Szöllősi- né — tanfolyam keretében ismerkedtek a törvénnyel. — Sok oktatáson vettem már részt — meséli a fő­előadó —, de ez mind közül a legerősebb volt. Függet­lenül attól, hogy a törvény szövegét már azelőtt is ta­nulmányoztuk, mégis sok új ismeretet kaptunk: s ami fontos, a tények értel­mezéséhez új szemléletet is. Tulajdonképpen megerősí­tést szereztünk mindab­ban, amit egyébként a jó pénzügyi szakember min­dig is tudott, nevezetesen: hogy a könyvelésen sok múlik. Ma pedig különösen igaz ez, hiszen a pénzfor­galom nyomonkövethetősé- ge és kimutathatósága ■ a tervezés egyik pillére. A mérlegnek önmagáért kell beszélni, annak olyan bete­kintést kell adni, amely a gazdálkodó eredményessé­gét, avagy eredménytelen­ségét azonnal jelzi. A tanfolyamon részt vevő munkatársak nemsokára maguk is tanítanak majd: a költségvetési szervek dol­gozóinak adják át a tudni­valókat. Egyelőre kérdés, melyik a nehezebb: tanul­ni, avagy tanítani-e ... — Egy „próbaoktatás” már lezajlott, a közelmúlt­ban tanítottam egy napot — meséli Szöllősiné —, most azonban a helybéli mun­katársaknak. Azonos szin­tű tudásunk lévén nem nek. Valószínűleg különböző lesz a tudásszint, úgy kell tehát oktatnunk, hogy min­denki megértse a lényeget, s munkája során alkalmaz­za is. — Mi arra törekszünk, hogy közérthetőé» és ala­posan felkészítsük a mun­katársakat — ha lehet, sok életszerű mintapéldával —, hiszen nagy feladatok előtt állnak. Egyre erőteljesebb az önkormányzatok és a A hölgyek a számítógép „titkaival” ismerkednek. As operátori tanfolyam folyamatos: háromhetente két tur­nusban húsz-húsz munkatárs végez volt ez nehéz, könnyen szót értettünk. Ez talán kevésbé lesz így az elkövetkezők­ben, hiszen a kisebb tele­pülések önkormányzatai köztudottan nincsenek el­kényeztetve szakemberek­kel. Néhol rendkívül erős a gárda, másutt azonban ke­vesen dolgoznak nagy le­terheltséggel: s talán híján a szükséges előképzettség­költségvetési intézmények felelőssége és önállósága — ehhez pedig a szakember­gárdának is fel kell nőni. Ebben szeretnénk támoga­tást adni. J&SesnS az TÖBB INFORMÁCIÓ = NAGYOBB BIZTONSÁG nikai lehetőségét teremtet­tük meg egy adatbázisnak, de az adatokat az egyes részvevőknek kell elhelyez­niük benne. Ezúton kérjük az önkor­mányzatok segítségét, ame­lyek szeretnének bekapcso­lódni az adatbázis kiépíté­sébe, hogy elképzeléseikkel, igényeikkel egy rövid tele­fonbeszélgetés erejéig ke­ressenek fel minket. Hogyan működik az adat- állomásunk, hogyan lehet szolgáltatásait igénybe ven­ni? A választások során hasz­nált eszközegyüttes szük­séges a kapcsolatfelvétel­hez, egy modem, egy szá­mítógép, és egy telefonvo­nal megfelelő módon össze, kötve, valamint a PRO- COMM-f- vagy ezzel kom­patíbilis szoftver. A tele­fonvonal csak az adatátvi­tel, adatlekérdezés idejére foglalt, utána továbbra is korlátozás nélkül felhasz­nálható beszélgetésre, faxo­lásra. A fenti beruházás segít­ségével több adatállomást is el lehet érni, úgy aTÁ- KlSZ-t, mint egyéb keres­kedelmi adatbázist. Állomásunk hétfőtől pén­tekig 8.30—16 óráig műkö­dik, a 117-6392-es telefon­számon. Jelenleg nagyon kevés érdemi adatot tar­talmaz, de a levelező, va­lamint a hirdető része za­vartalanul üzemel. Bejelentkezésük után kér­jük, válaszoljanak a rend­szer minden kérdésére, mert ennek alapján ellen­őrizzük, és hívjuk vissza önöket. A telefonbeszélge­tés után válnak teljes jogú felhasználóivá a rendszer­nek. Ha csak egy telefonvo­nallal rendelkeznek, és na­gyon sok lelkesedéssel, kér­jük, akkor is forduljanak hozzánk bizalommal, előze­tes egyeztetés után a hely­színen saját eszközeinkkel bemutatót tartunk. (118- 0111/310, 301.) Zsák Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom