Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-23 / 19. szám

Ü gimnáziumuk és szakközépiskolák sikerlistája Kiegyenlített tudással A középiskola, mint minden iskola, osztályozza diákjait, mert ez az egyetlen mérési lehetősége. A mérce hiteles­ségét ne-m szokás kétségbe vonni, még akkor sem, ha az élet a későbbiekben csak részben vagy egyáltalán nem igazolja az írásba adott értékelést. A sikernek és a kudarcnak nincs elfogadott minősítése; ezt maga éli meg az ember a következmények révén, Aztán már eb­ben a tükörben jelenik meg az iskola is. intézményi rend­jével, módszereivel és értékeivel. Nincs két azonos raj­zolatú emlék az alma materről. És nincs tárgyilagos pontosságú mérce ahhoz sem. hogy oktató-nevelő tevé­kenységük szerint bárki is értékrendbe állíthassa a kö­zépiskolákat. Ezúttal arra törekszünk, bogy a lehetőség határain Lm,'! Üt a közén iskolák egy újabb csoportját állítsuk sorrendbe, az úgynevezett vegyes iskolákét. Vagyis azokat, amelyekben gim­náziumi és -szakközépiskolai osztályok egyaránt működ­nek. Teljesítményüket a gimnáziumokéhoz hason­lóan azzal lehet mérni, hogy diákjaik milyen arányban jutnak l>e az egyetemekre, főiskolákra. ŐRZIK A HELYÜKET Neuwirth Gábor egyete­mi docenssel, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iro­da vezetőjével beszélget­tünk a vegyes iskolák szá­mítógép alakította képéről. (Az elemző tanulmányt részleteiben a Köznevelés publikálja majd.) — Hol helyezkednek el a vegyes iskolák a magyar középfokú oktatás palettá­ján? — Ennek az iskolatípus­nak meghatározó vonása, hogy átmenetet jelent a gimnázium és a szakközép- iskola között. Általában ki­sebb településeken hozták létre, ott, ahol nem lehet külön szervezni egy gim­náziumot meg egy szakkö­zépiskolát. Értelemszerű, hogy ezek az iskolák egy­aránt kínálják a továbbta­nulás lehetőségét, illetve a szakmák felé orientálódást a diákjaik számára. Mi 79 iskola adatait dolgoztuk fel, öt évre visszamenően. S ha összehasonlítjuk az 1987 óta feltüntetett helye­zési számokat, kitűnik, hogy vannak olyan iskolák, amelyek nemcsak egy-két esztendőben képesek jó fel­vételi eredményre. — A legfrissebb adatok ismeretében ön milyen ten­denciát Iád érvényesülni a vegyes iskoláknál? — Röviden szólva, a köztes állapotból fakadó tendenciát. Kényesen job­bak az eredményeik, mint a .tiszta szakközépiskoláké, de általában nem érik el a legjobb gimnáziumok .ma­gas továbbtanulási ará­nyait. Az utóbbi azonban nem aggasztó, hiszen a-79 iskola közül mindössze tíz­ről mondható el, hogy 10 százalékosnál alacsonyabb a felvételi arány, öt évre vo­natkoztatva. Ám vannak köztük olyan iskolák, ame­lyek 1991-ben egészen ma­gas, 50-60 százalékos to­vábbtanulási arányt mond­hatnak magukénak. LÉPÉSVÁLTÁS — Az ön olvasatában ho­gyan nevesíthető az iménti, statisztikai adat? — Nvolc iskoláról álla­pítható meg, hogy évek óta kiemelkednek a magas fel­vételi arányukkal. Ezek a következők: az egri Gárdo­nyi, a csongrádi Batsányi, a nagykanizsai Batthyány, a pápai Türr, a gödöllői Török Ignác, a tiszaújvárosi Eötvös, a kecskeméti Ko­dály és az orosházi Tán- csis gimnázium és szakkö­zépiskola. Az öt év átlaga alapján összeállított sor­rendből azonban az is kitű­nik, hogy 1991-ben, tehát legutóbb három iskola hív­ta fel magára a figyelmet azzal, hogy jelentősen elő­reugrott a sorrendben. De mindegyik középfokú is­kolatípusra jellemző volt tavaly, hogy köz.ülük néme­lyek látványosan változtat­tak a korábbi pozíciójukon. — Negatív irányban is? — Erről nem szeretek beszélni, hiszen a számok mögött nem látjuk az oko­kat. Négy intézménynél ta­pasztaltam jelentősebb visszaesést. A hevesi gim­názium és szakközépiskola 34, a mezőtúri Teleki Blan­ka 31, a kaposvári Munká­csy 29, a tolnai Földvári 27 hellyel került hátrább a megelőző négy év átlagához képest. ZÁRUL AZ OLLÓ ■— Ha összevetjük ezt a sorrendet a „tiszta” gim­náziumok sorrendjével — amiről legutóbb beszéltünk .—, kitűnik, hogy ott 72 százalékkal kezdődik a fel­vételi arány, és még a 43. is a 40-49 százalékos kate­góriába tartozik.' Itt 40-44 százalékos a három legjobb eredménye. Voltaképpen mit fejez ki ez a különb­ség? — A papírforma kétség­telenül jelzik a felvételi esélyek érvényesülését, ám az is tény, hogy a 79 ve­gyes iskola közül az első három a -legjobb 33 gimná­zium között lehetne az eredményével. És még az utána következő 30-39 szá­zalékos kategória is a 134- es gimnáziumi sorrend fel­ső harmadához tartozhatna. — Mi a helyzet a felvé­telre jelentkező diákjaik nyelvtudásával? — Az első három iskola — a pilisvörösvári“ a szé­kesfehérvári Vasvári, a karcagi Gábor Áron — fel­vételizőinek több mint 50 százaléka tett sikeres nyelv­vizsgát. De még a 31. he­lyen lévő iskolából is a diákok 25 százalékának volt nyelvvizsga-bizonyít- ványa. Ez a tavalyinál .lé­nyegesen jobb eredmény. — A vegyes iskolák létét ön szerint is külső körül­mények indokolják: mind a gimnáziumot., mind a szakközépiskolát egy igaz­gatásban célszerű működ­tetni. Bár a tiszta profilú szakközépiskolák mostani helyzetéről nem beszéltünk, kérem, mondja el, hogyan látja a tagozódás jövőjét. — Le kell szögeznem, hogy ennek a problémának nem vagyok szakembere, s a véleményemet is eszerint fogalmazom meg. Ügy gon­dolám, hasznos, ha a kö­zépiskola szakmai előkészí­tést is ad. És itt most ki kell lépnünk a beszélgetés szorosán vett témájából, te­hát a '.'egyes iskola kereté­ből, és inkább a szakközép- iskola és a gimnázium pár­huzamát .kellene nézpi. Az előbbi, ha átáll a tech­nikusképzésre, az oktatás első négy évében közelebb kerül a gimnázium közis­mereti anyagához, és az ötödik évben erősödik a szakmai jelleg. Azaz a gimnázium és a szakközép- iskola között zárulni kelle­ne az ollónak, a közisme­reti tantárgyak elsajátítása tekintetében közeledniük kellene. Ha ez a tendencia nemcsak a tantervekben, hanem a tényleges tudás­ban is megjelenik, akkor a két iskolatípus továbbélé­sének van jövője. Ez a mondat azonban feltétele­sen indult: „ha...” Pilla­natnyilag nem vagyok biz­tos abban, hogy a tan ter­vekben lévő változás a végzős diákok fejében is megjelenik. A számítógép pedig nem mutathat más eredményt, mint amit a fel­vételi vizsgák igazolnak. Király Ernő ★ A Pest megyei iskolák helyezése a hetvenkilenc vizsgált középiskola toplis­táján: 5. Török Ignác Gimná­zium és Szakközépiskola, Gödöllő; 14. Arany János Gimná­zium és Szakközépiskola, Nagykőrös; 42. Damjanich János Gimnázium és Szakközép- iskola, Nagykáta; 57. Táncsics Mihály Gim­názium és Szakközépiskola, Dabas; 03. Petőfi Sándor Gimná­zium és Szakközépislfbla, Aszód; 67. Baktay Ervin Gimná­zium és Szakközépiskola, Dunakeszi. m n á i> I óTLs tv i»i í KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Cigányfélóra. — 11.35: Iskola a határon. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Mindennapi tudomány. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Út­közben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Hagyományápo­lók. — 13.45: Hitélet. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cé­gér..— 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.03: Kos- suth-klub. — 15.55: Mellény-zseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.20: Örökzöld filmmelódiák. — 17.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jö­vök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 19.35: Jim, a parti gyilkos. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Művelődési ajánlat. — 22.00: Késő esti króni­ka. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Him­nusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivalda­fényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hí­rek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótakedvelők­nek. — 12.45: Rólunk van szó! — 12.50: Vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: A Szabó család. —• 13.30: Könnyű fúvósmelódiák. — 14.00: Kabarécsütör- tök. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rock-mobil. — 18.30: Helykereső. — 19.00: Hírek. Idő­járás. — 19.05: Magyar tájak dalaiból. — 19.30: Az én újságom. — 20.00: Kattogó kabaré. — 21.00: Hírek. Idő­járás. — 21.05: Daráló. — 21.35: Heavy-metal híradó.— 22.00: Sanzonfélóra. — 22.30: Dzsesszlista. — 23.00: Hí­rek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napfor­duló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Verkli. — 9.05: Walt Disney bemutatja. — 10.50: Képújság. — 18.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: Folkszínpad. — 16.39: Töredék. — 17.15: A gyógyszer: használ vagy árt? Német dok.-filmsor — 17.30: Teli Vilmos. Francia té- véfilmsor. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Menedzser ma­gazin. — 19.00: Mini klip-mix. — 19.15: MOST. — 19.10: Esti mese. — 19.50: „Zengő ábécé”. — 20.00: Híradó. — 20.23: Telesport. — 20.35: Szomszédok. — 21.10: Fride- rikusz-show. — 22.35: AKTuális. — 22.55: Közjáték. — 23.00: Műkorcsolyázó Európa-bajnokság. — 23.40: Késő esti híradó. — 23.45: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap-tv. — Műsorvezető; Berkes Zsuzsa és Radics Péter. — 16.00: Műsorelőzetes. — 16.05: Ecranul nostru. — 16.30: ötről hatra. — 17.30: Gyerekeknek. — 17.35: Műsorelőzetes. — 18.00: Híradó. — 18.15: Telesport. — 18.30: Kérdezz! Felelek. — Műsorvezető: Palcsó Brigit­ta. — 19.00: Testestől-lelkestől. NSZK tévéfilmsor. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — 21.00: össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.45: Édes gondok. Szlovák film. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! — 8.35: Hammer (am. krimisor). — 9.00: Tenisz. — 10.55: Elekt­romos álmok (am.—angol filmvígj.). — 13.30: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). — 12.55: Hírek. — 13.00: Egy apával több (am. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Springfield-sztori (sor.). — 45.05: Dal­las (am. sor,). — 15.55: CHIP'S (am. krimisor.). — 16.45: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.15: Nyere­ményjáték. — 18.09: Dallas (ism.). — 18.45: Híradó. — 19.15: Jump Street 21. (am. krimisor.). — 20.15: Mini Playback Show. — 21.15: A nagy szabadság (NSZK sor.). — 22.20: Lady Dracula (NSZK film). — 23.50: Benny Hill-show. — 23.50: Hírek. — 21.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). — 1.00: Tenisz. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jeannie (ism.). — 9.00: Hírek. — 9.05: Aki a hazát sze­reti (ism.). — 10.40: Booker (ism ). — 11.40: Szerencse- kerék (ism.). — 12.20: A nap tippje. — 12.15: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 11.30: Va­rázslatos Jeannie (am. sor.). — 15.00: Hírek. — 15.05: Falcon Crest (am. sor.). — 1G.00: Visszatérés Edenbe (ausztrál sor.). — 17.00: Hírek. — 17.05: Minden, semmi, vagy. — 18.15: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.29: Sze­rencsekerék. — 20.15: Csodák. — 21.15: Hunter (am. krimisor.). — 22.15: Tévétükör. — 22.50: Hírek. — 23.00: A gyilkosság pillanata (NSZK—olasz western). — 0.40: Romantikus találkozások (ism.). — 1.40: Akut (ism.). Blólsliencít^ inzulin*. íamík nélkül Ivott, ütött, rúgott Alighanem példa nélküli a magyar sport történe­tében az az inzultus, amely még vasárnap, a női torözők Világkupa-versenye után cselt meg a Nemzeti Sportcsarnokban. Czakkel István, az MTK vívóniesterc tel lieg bántalmazta Szekeres Pált, a BVSC volt válogatottját, aki tavalyi autóbalesete következményeként egész életére tolókocsiba kény­szerült. A felháborító cselekedet nem sokáig maradhatott ti­tokban, annak ellenére, hogy az eddigi információk szerint az esetnek nem volt tanúja. A sértett,. Szekeres Pál azonban . nem . kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy valójában mi és ho­gyan történt a Nemzeti Sportcsarnokban. Ö igen udvariasan közölte, hogy nem akar a részletekről be­szélni, az eset leírását le­vélben elküldték a Magyar Vívó Szövetségnek, s vár­ják annak lépését. Ssöcs Bertalan, az MTK vezető edzője még három nappal a történtek után is felháborodottan, edzőkollé­gáját súlyosan elítélően be­szélt. — Egyelőre nem ismer­jük a hátteret, de annyit tudok, hogy Czakkel István igen ittas állapotban kö­vette el cselekedetét, és tu­domásunk szerint, nemcsak megütötte Szekeres Pált, hanem még a tolókocsijába belerúgott. Én először arra gondoltam, hogy egy átigazolási ügy van a hát­térben, ugyanis Czakkel egyik tanítványa, Marsi Márk a BVSC-ben akarja folytatni pályafutását. S te­kintve, hogy Szekeres is BVSC-s sportoló volt, itt véltem meglelni az össze­függést. Ezt azonban Czak­kel tagadja, de nőm tud magyarázatot adni. — Mik a következményei ennek a felháborító csele­kedetnek? — Edzői tevékenységét azonnali hatállyal felfüg­gesztettük. s rövidesen megkapja a klubtól a fel­mondólevelet. Kovács Tamás, a szövet­ség technikai igazgatója ugyancsak kereste a szava­kat, amikor a vasárnap történtekről beszélt: — Egyszerűen nem is tu­dok mit mondani... Sze­keres Palit éppen a vasár­napi versenyen köszöntötte nagy szeretettel a közönség, s a sportcsarnokban kapta meg a német vívótársada­lom pénzbeli ajándékát a további gyógykezeléséhez. Várjuk Szekeresek írásbeli bejelentését, s ennek isme­retében teszi meg majd a szövetség azt a lépést, amely megfelelő válasz lesz Czakkel István cselekede­tére. A SiüzéptiiiiiíaiíL kiivcíiteziirlt Iskolás teremfoci E télen másodszor írtak ki az általános iskolások megyei labdarúgó-terem­tornáját. A két korcsoport­ban 87 együttes nevezett, ezzel megduplázódott a ta­valyi létszám. Igaz, akkor csak egy kategória fiatal­jai játszottak. Az előcsa- tározások többsége lezaj­lott, 11 helyszín adott ott­hont a küzdelmeknek. A kétszer 15 perces találko­zókon egy kapus és öt me­zőnyjátékos alkotja a csa­patokat, amelyek tizenkét játékost nevezhetnek. A lebonyolítást segítette, hogy egy-két kivétellel az iskolák díjmentesen bo­csátották rendelkezésre a termet, s ez tetemes költ­ségkímélést jelentett. A se­lejtezőkben testnevelő taná­rok, megyei aktívák mű­ködnek közre a mérkőzése­ken. a döntőben PLSZ-hcz tartozó játékvezetők fújják a sípot. Bár néhány helyen még hátravannak a csoport­mérkőzések, már elkészült a középdöntők beosztása. II. korcsoport (5-6. osz­tályosok). I. csoport, február 2. Érd: a ráckevei és albert- irsai terület győztese mel-* lett az Érd, valamint az abonyi Gyulai-iskola ját­szik. II. csoport, február 8. Aszód: Pécel I., Pécel II., Kóka, váci Petőfi-iskola. III. csoport, február 22. A színhelyet még nem je­lölték ki. A résztvevők: Szentendre I., Szentendre II., dunakeszi Körösi Cso- ma-iskola, Budaörsi II. Számú Iskola. I. korcsoport (3-4. osztá­lyosok). I. csoport, február 8. Al- bertirsa. A résztvevők: Al- bertirsa, Érdi 4. Számú Is­kola, váci Petőfi-iskola, Ráckeve. II. csoport, február 8. Tá- piószecső. Az indulók: Tá- piószecső, pécéli í’etőfi-isk., Páty, Szentendre. Sun De Li lesz a magyar kapitány? A Magyar Röplabda Szö­vetség elnökségi ülésén két fontos határozat született. A vezetőség döntése értel­mében az MRSZ bekapcso­lódik a jelenleg csehszlovák —osztrák részvétellel zajló Szuper Ligába. Az 1992/ 93-as idényben két-két fér­fi- és női együttesünk sze­repel majd az SZL-ben. Egy régóta húzódó ügy végére is pont került. Mint ismert, a férfi- és a női vá­logatott szövetségi kapitány nélkül „árválkodik". A fér­fiaknál már múlt időt kell használni, ugyanis az elnök­ség Németh Lajos (33) szak­edzőt, a Testnevelési Egye­tem tanárát, a férfi junior válogatott vezető edzőjét nevezte ki kapitánnyá. Női szövetségi kapitányt még nem neveztek ki, Ga- ramvölgyi Mátyás szakmai alelnök Sun De Lit, a Va­sas női csapatának edzőjét javasolta kapitánynak, de mivel számos tisztázandó' kérdés merült fel a szakem­ber alkalmazásával kapcso­latban, várhatóan csak feb­ruár 5-i ülésén dönt az el­nökség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom