Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-23 / 19. szám

Autós birkózók Az FTC csarnokában tar­tották az Imrik Károly or­szágos szabadfogású junior emlékversenyt, amelyen a Csepel Autó birkózói is sző­nyegre léptek. Fazekas La­jos (57 kilogramm) bronz­érmes lett, Szabó Attila (82 kilogramm) az ötödik he­lyen végzett, A kalocsai Vatai László országos serdülő kötöttfo­gású emlékviadalon a Cse­pel Autó versenyzője, Fran­kit Károly kiemelkedő tel­jesítményként második lett a 70 kilogrammos súlycso­portban. Ezen kívül két ha­todik helyet könyvelhettek el a Pest megyeiek, Szed- lák Ferenc (40 kilogramm) és Louícó Krisztián (47 ki­logramm) révén. — Berthóty — Tanuló sípmesterek Képzés és továbbképzés, ez á két föladat jelenti a labda­rúgó-játékvezetők iskoláját. Az előbbit, azaz az alapfokú tan­folyamot decembertől februá­rig rendezi évről évre a megyei szövetség. A mostani előadás- sorozatnak kilenc hallgatója van. Összesen tizenegy elő­adást tartanak, s február 24-én lesz a vizsga. Ugyancsak az év elején szok­ták rendezni a sípmesterek to­vábbképzését. Szombaton tíz órakor a Steindl Imre utcában lesz a vizsgázással egybekap­csolt összejövetel. Hetven já­tékvezetőt tartanak nyilván szűkeb b pátriánkban, szeret­nék, ha közülük legalább öt­ven megjelenne. Foeigála a Sportsegély javára Csank ismét a kapuban Ripacsok, szószátyárok, képet viselők és hasonló ne­vek nem mindennaposak a magyar labdarúgás világá­ban. Érthető, mert ezeket csak azok az együttesek vi­selik, amelyek szombaton a budapesti Körcsarnokban lépnek pályára, azon a te- remlabdarúgó-gálán, amely bevezetője a kétnapos prog­ramnak, aminek bevételét a Sportsegély javára aján­lották fel. A látványosnak és szóra­koztatónak ígérkező műsor* ról Kiss Gábor, az esemény főszervezője elmondta, hogy harmadszor rendezik meg a focígálát, amelynek fő­védnöke többek között G ro- sícs Gyula, tíuzánszky Jenő és Hidegkúti Nándor, az egykori aranycsapat legen­dás tagjai. összesen kilenc férfi- és négy női csapat nevezetes ezekben akadnak neves szí­nészek, parlamenti képvi­selők televízióriporterek, labdarúgóedzők, újságírók, ahogy azt a csapatok nevei fedik”. A szombat-vasár napi gála és szórakoztató műsor célját két tucat szponzor is segíti, pénzügyi támogatásuk révén szinte biztos, hogy a segély javá­ra befizetendő összeg jóval meghaladja majd a 100— 200 ezer forintot is. Szombaton 9.30 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik a sportprogram, amelyben férfi és női lab­darúgó-mérkőzések, aero­bic-, görkorcsolya-, BMX- kerélcpár- és dzsúdóbemu- tató is szerepei. Megszakí­tás nélkül, délutánig lát­hatják majd a nézők a hír­ből, vagy a lelevízió képer­nyőjéről ismerteket, s 17.30 órakor lesz az eredmény­hirdetés. Vasárnap 16 órá­tól neves együttesek' lépnek fel a könnyűzenei műsor­ban, úgyhogy ki-ki kedve szerint „válogathat” majd közöttük, s láthatja-hall- hatja kedvenceit. A szerve­zők az első napra 100, a másodikra 220 forintos be­lépőket állapítottak meg, gj'erekek viszont ennél jó­val kevesebbért is ott le­hetnek a Körcsarnok tri­bünjein. A Váci Izzó rajongóinak a fent említett ínyencsége­ken kívül már csak azért is érdemes lesz kilátogatniuk a Körcsarnokba, mert a szombati labdarúgógálának váci szereplője is lesz. Nem is akárki képviseli az őszi bajnokegyüttest, az év edző­jének Választott Csank Já­nos ugyanis meghívást nyert a labdarúgóedzők csapatába. A kiváló szak­vezető, aki egykor az Eger focicsapatának volt a ka­pusa, ezúttal is a hálóőrök mesterségéből nyújt majd ízelítőt az ellenfeleknek. Az Izzó ugyan jelenleg a fonyódi edzőtáborban gya­korol, de mivel pénteken a Hl. Kér. TTVE-vel vívandó edzőmeccsel már zárják is a tábort, a hétvégén a ve­zető edző is ráér egy kis „karitatív” tevékenységet folytatni. Hosszú napja lesz, az biztos, mert reggel a Nap TV-ben lesz fellépé­se, aztán pedig a Körcsar­nokban jelentkezik bevetés­re. N, A. Sokba körűinek az ifik Fociköltségvetés A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség megtartotta idei el­ső elnökségi ülését dr. Ransburg Gábor elnök és Hídvé­gi Csongor főtitkár vezetésével. Első napirendi pontban p testület első félévi munkatervét tárgyalták meg, majd a költségvetési tervezetet. Akárcsak a Parlamentben, itt is sokáig tartott a gazdálkodás megvitatása. Végül is jóváhagyták azt a tervezetet, amely szerint a szövetség 3 404 600 forinttal gazdálkodik. A bevételek, akárcsak korábban, a nevezési, va­lamint a tagdíjakból, iga­zolási és átigazolási költ­ségtérítésből, valamint egyéb forrásokból, így az állami támogatásból szár­maznak. Szó esett arról, hogy a nevezési díjakat emeljék fel. Ezt azonban elutasítot­ták. így a megyei I. osz­tályban 11 ezer, a II.-ban 8 ezer forintot kell fizetni. Feltételesen vették fel az oregfiúk-bajnokság 30 csa­patának , nevezésére elő­irányzott 00 ezer forintot, az elképzelések szerint ugyanis az old boyok küz­delmét a körzetek rendez­nék. Ellenérvként elhang­zott, hogy e viadal lebo­nyolítására a körzetek nem lennének képesek, s helye­sebb az eddigi módszert al­kalmazni. Az öregfiúkhoz hasonlóan a teremfocit is körzetesíteni szeretnék. Még ez sem elfogadott, így a teremfoci-nevezésekből befolyó 70 ezer forintot is jóváhagyták. Vajon mennyi tagdíjat kell azoknak a csapatok­nak fizetniük, amelyek nem kapcsolódnak sport­körhöz, hanem önálló foci- egvüttésként játszanak? Azt a megoldást fogadták el, hogy a legalacsonyabb tag­díjat kell fizetniük, azaz 2 ' ezer forintot. A kiadásoknál most is jelentős tétellel szerepel az utánpótlás segítése, va­lamint a körzetek támoga­tása. Idén is megtartják a Pest megyei városok diák- válogatottjainak tornáját, amelyet tavaly először ír­tak ki. A hagyományos Duna Kupa nemzetközi if­júsági torna nagy összeget emészt fel, több mint fél­millió forintot. Az olasz Casing ebben az évben nem indul, helyette a francia Hirson gardája ját­szik. Az egyéb kérdések sorá­ban szó esett arról az el­képzelésről, hogy a serdülő- és ifimérkőzéseken időle­ges, 5 perces kiállítást ve­zessenek be. —Kei tier— Ausztrália zokog: Hifi Illa«* kírsrtt Ki az a Ferreira ? Aki nem eszik, éhen hal, aki nem iszik, szomjan hal, aki nem alszik, álmon hal. Vagyis, ha holnap nem írok semmit az ausztrál nyílt teniszbajnokság eseményeiről, akkor ez utóbbi történt. Lehet, hogy sokan őrültnek tar­tanak, hogy egyéb fakultatív program helyett immár egy hete minden éjszakát „szemrágógumizással”, azaz a tévéképernyőre meredve töltök, de hát istenkém, ez van, nekem már csak a sport a dilim. Biztos, nem va­gyok vele egyedül. S akik hasonló cipőben járnak, illetve alvajárnak, azok a tanúim, hogy ezért a teniszért érde­mes virrasztóin. Mert amit például az Edbe rg—Lend í-esemege nyújtott... Na, nem volt olyan feneketlenül fergete­ges, mint a McEnroe—San­chez találkozóként emlege­tett, sci-fi-be oltott horror­filmsorozat, de azért meg­járta. A világranglista el­ső és ötödik helyezettje is gyilkolta egymást rendesen, s a tenisztudás dolgában sem lehetett kivetnivalót felfedezni egyetlen labda­menetben sem. A gigászok csatája három óráig tartott, s úgy indult, hogy a 31 éves „Rettegett Iván’’ si­mán lemossa 26. születés­napját éppen múlt vasár­nap ünnepelt ellenfelét. Rögtön Edberg nyitó szer­vagémjét elnyerte, s ezt a csöppnyi előnyt végig is vitte (4-6). A második játszmában is elvette, egy­szer a rezzenéstelen arcú svéd adogatásait, s már nyugodtan „hátradőlhetett'’ volna, de Edberg 5-5-nél utolérte, sőt a következő Lendl-szervagémben is megviccelte az inkább már amerikai csehszlovákot (7-5). S ha egyszer egy bolt be­indul... Sorra vette el Lendl adogatásait, s a harmadik játszmát 6-1 arányban betakarította. Kiderült, hogy nemcsak az úgynevezett serve and volley-játék nagymestere, de esze is, mint a tenger. Ha a meccs elején Lendl sorra könnyedén elütött mellette, tökéletes kontrol- láltsággal fogadta bomba- erős adogatásait, akkor nincs mese, más _ fegyver után kell néznie. És lön ... A hálójáték professzora maradt az alapvonalon. Halálpontos alapütéseívél' terelgette Ivánt egyik ol­dalról a másikra, míg az nem'hibázott. Ezt tette a negyedik játszmában is, de a break-labdáknál tovább nem jutott. A rövidítésben aztán Lendl újra makacs- kodott, s a lehető legkisebb különbséggel, de elorozta (6-7). Így 2-2 lett az állás, de Edberg rakétákat gyúj­Engiék: 4. hely Paso doble A lausanne-l műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokságon már a jégre leptek a jégtánco­sok Is. Az első kötelező tán­cot, a paso doblc-t, a Független Államok Közösségének párosai roptak a legszebben: az első helyet versenyzőik foglalják el. Engi Klára és Tóth Attila egy olasz jégtáncospárrai holtver­senyben a negyedik helyen áll. tott, s kétség sem férhetett továbblépéséhez (6-1). A második helyen rang­sorolt amerikai Jim Cou­rier ennél sokkal könnyeb­ben jutott az elődöntőbe, az izraeli Amos Mansdorf nem volt egy súlycsoport­ban vele (6-3, 6-2, 6-2). A világranglista negyedikje, a németek minden remé­nye azonban még Edberg- nél is jobban megizzadt, s ráadásul még csak nem is nyert. Michael Stich ugyanis hatalmas, 3 óra 34 percig tartó csatában kika­pott a holland Richard Krajicektől, A világrang­listán mindössze 45. helyen álló 21 éves hollandus 5-7, 7-6, 6-7, 6-4, 6-4 arányban bizonyult jobbnak, vagy in­kább szerencsésebbnek. De a legnagyobb érdek­lődéssel várt összecsapás még csak ezután követke­zett. A Cserkaszov, Becker, majd Sanchez testén ke­resztül idáig jutó szuper­sztár, John McEnroe vi­szonylag könnyű feladatot kapott. A dél-afrikai Wayne Ferreirá mind­össze annyit lehetett tud­ni, hogy 20 éves, Johannes­burgban él, szőke és csupa szeplő a képe. Meg, hogy ő verte ki David Wheatont. Ezzel együtt a csúcsformá­nál is magasabbra lendült McEnroe-nak nem jelent­hetett problémát. S épp ez volt a baj. Most Big Mac volt az abszolút esélyes, csak ő veszíthetett. Veszí­tett is. Viszonylag simán, 6-4, 6-4, 6-4-re. Talán nem volt elég nagy a kihívás, talán elhitte, hogy már nem érheti baj, talán elfá­radt. Talán, talán ... De, amit Melbourne-ben adott,, azt senki mástól nem kap­hatjuk. Az elődöntő párosítása: Edberg—Ferreira, Courier —Krajicek. Németh Andrea Hó végi határidő Aki késik, pórul jár Már jó ideje lejárt a labdarúgóknál az igazolá­sok kiadásának határideje, de sok szakosztály még nem váltotta ki a könyvecskéket. Mintegy két és félezer késlekedő van Pest megyében. Ók azonban pórul járnak, ha nem pótolják sürgősen mulasz­tásukat. A tavaszi rajtot megelőző Magyar Kupa mérkőzéseken már csak az új igazolással lehet játszani, s a márciusban kezdődő bajnokságon is ez a részvétel előfeltétele. A PLSZ illetékesei felhívják a szakosztályok fi­gyelmét: sürgősen váltsák ki az új igazolást, leg­később a hónap végéig jelentkezzenek. Érdiek ,.4e»ivérháborúja' Rajó — a padlóról Az érdi Ua.jó Balázs többször is a padlóról felkelve, re­mek versenyzéssel jutott a következő fordulóba (Hancsovszki János felvétele) A múlt heti érdi PÁRA Kupát követően az UTE Németvölgyi úti teniszcsar­nokába költöztek a legjobb magyar férfi teniszezők. Az összesen 150 ezer forint dí­jazású Izsák János-emlék- versenyen több megyei, el­sősorban érdi versenyző is indult. Közülük legelőke­lőbb helyen, ötödikként emelték ki Rajó Balázst, aki sikerrel vette a főtáb­lán az első fordulót, igaz, igencsak meg kellett izzad­nia a győzelemért. Csehszlovák ellenfele, Peter, az első játszmában már 5-4-re is vezetett elle­ne, de Rajónak sikerült 7-5­re fordítania. A második játszmában szintén jobban kezdett a csehszlovák, 5-1- re elhúzott, de Rajó ismét felkelt a padlóról, egyenlí­tett, s a rövidítést is hozta, ezzel nyerte 7-6-ra a má­sodik szettet, és vele a meccset. Két érdi csatázott egy­mással a Kirchknopf-Bíb- za mérkőzésen, s az előbbi került ki győztesen a „test­vérháborúból”, 6-2, 6-3 arányban diadalmaskodott. A szintén PÁRA-verseny- ző, Réthelyi is a következő körbe jutott, 6-4, 6-4-re ver­te az újpesti Bogyót. órejf svéd nem vén svéd Első bálos Bor je apó A világbajnok svédek csaknem legjobb csapatu­kat szerepeltetik az al- bertville-i téli olimpia jég­korongtornáján. A 23 fős együttesben csupán egyet­len újonc akad, a kapus Roger Nordstrom. A tapasztalt korosztályt képviselő Hakan Loobtól és Mats Naslundtól a csatár- játék hatékonyságának ja­íjra kitöri a Maratlona-mánia Csak rá vár a Boca niego Maradona, az SSC Napoli doppinghasználat miatt június 30-ig eltiltott argentin labdarúgója, visz- szatérési szándékával világ­szerte újabb viharokat ka­vart. A dél-amerikai sztár az utóbbi napokban arról beszélt, hogy kisebbik lá­nya kedvéért talán mégis folytatja a profifutballt, holott tavaly április óta ezerszer nyilatkozta, elege van az egészből. S ha már az újrakezdés lehetőségét felvetette, hát azonnal megindult a talál­gatás. Carlos Heller, a Bo­ra Juniors (itt tett szert vi­lághírnévre Maradona, mi­előtt Európába jött volna játszani) elnökhelyettese azt nyilatkozta, repesnének az örömtől, ha újra leszer­ződtethetnék a csillagot. Al- fio Basile labdarúgó szö­vetségi kapitány úgy véle­kedett: amennyiben Mara­dona ismét játszik, szinte természetes, hogy helye lesz a kék-fehér mezes, fekete nadrágos argentin váloga­tottban. vulását , reméli Conny Evason vezető edző, aki azonban az igazi szenzációt Bor je Saltning beválogatá- sával keltette. A hátvéd ugyanis már negyvenéves. Ami viszont még nagyobb meglepetés: a veterán jég- korongozónak az albert- ville-i lesz élete első olim­piája! Pedig „Borje apó’’ bő két. évtizede van ezen a csú­szós pályán, 1148 profi­meccset játszott az NHL- ben a Toronto Maple Leafs és a. Detroit Red Wings színeiben, megannyi Kana­da Kupán és világbajnok­ságon viselte a svéd válo­gatott szerelését. — Tudom, ez pályafu­tásom utolsó nagy lehető­sége, s ha már ott lehetek Albertville-ben, mindent elkövetek a siker, a nagy játék érdekében — nyilat­kozta Salming. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom