Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-25 / 276. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 27G. SZÁM v Ára: 0,60 foriní 1991. NOVEMBER 25., IIÉTFÖ A nap f Nagy-Britannia Kommu­nista Pártja nincs többé, él­jen a Demokratikus Balol­dal — ezzel a szavazási eredménnyel ért véget az egyik legkitartóbb nyugati kommunista párt 71 éves története szombaton Lon­donban. A kelet-európai szocia­lista tábor által elismert párt 1920-ban alakult, és az 1926-os általános szrájk után tagsága már több tíz­ezres volt. A csúcsot 1942- ben érte el 56 ezer taggal, 1945-ben két parlamenti képviselője is volt. Mai lét­száma mintegy 5000 fő. A küldöttek szombaton kétharmados többséggel megszavazták a program- váltást is. A program töb­bé nem hirdeti a munkás- osztály forradalmát, helyet­te alkotó marxizmust, fe­minizmust, faji égvén 1 ősé­get, környezetvédelmet, de­mokratikus szocializmust, humanizmust és más „ha­ladó hagyományokat” kí­nálnak. — Elvtársak, azért lép­tünk be a pártba, hogy megváltoztassuk a világot. Rá kell ébrednünk, hogy ez olyan hagyomány része, mely megbukott — mond­ta Nina Temple, a volt kommunista, immár De­mokratikus Baloldal nevű párt titkára. ÖSSZEÉRŐ KAMIONSOROK Részleges határzár négy átkelőnél A magyar—jugoszláv ha­társzakaszon péntek este elrendelt részleges határzár négy átkelőhelyet érint — tájékoztatta a Magyar Táv­irati Irodát Zubek János határőrségi szóvivő. Időlegesen szünetel kife­lé a kamion- és buszforga­lom a barcsi, a drávaszabol- csi, az udvari és a herceg- szántói határállomáson. Az említett helyeken a sze­mélyforgalom is veszélyes, mert Vinkovci és Eszék tér­ségében heves harcok zaj­lanak. A Jugoszláviába utazók­nak a határőrség ezért a röszkei, a tompái, a lete- nyei, a bajánsenyei és a ré- dicsi átkelők igénybevéte­lét javasolja. A Tompán alig egy hete életbe lépett új forgalom- szabályozás irányítói szá­mára rendkívüli megterhe­lést hozott a mostani hét­vége. A jelentős számú köz­lekedési rendőr segítségé­vel bevezetett és fenntar­tott forgalmi rend célja az, hogy a határállomás előtt kényszerűen veszteglő ko­csisorok ne vágják teljesen ketté a községet. A Bács-Kisltun megyei település főútjára mindad­dig, amíg az átkelőhely for­galma ezt lehetővé nem te­szi, nem engedik be a ka­mionokat. A teherszállító járműveket a falu határá­ban, a baja—szegedi úton várakoztatják. A mostani nehézséget az okozta, hogy a másik, közeli határátke­lő, Kelebia is várakozási re­kordot döntött ezen a szombaton, vasárnapon. Már itt is több mint nyolc óra volt az átlagos várako­zási idő. A kamionsorok így összeértek a két határ- átkelőhely felé vezető úton. Bács-Kiskun megye há­rom határátkelőhelyén, Hercegszántón, Kelebián és Tompán egyébként a ju­goszláviai polgárháború következtében megnöveke­dett forgalom hétvégeken legalább tízszerese, húsz­szorosa a korábbiaknak. Tompán a határátkelőhely 1978-ban történt építésekor évente 300 ezer utassal szá­moltak, teherforgalommal pedig egyáltalán nem. Ez­zel szemben naponta átla­gosan 1000-1200 kamion Tölgyessy Pétert választotta elnökévé az SZDSZ küldöttértekezlete Az elnökjelöltek személye körüli, nemegyszer éles vi­ta, s emellett természetesen a szabad demokrata párt jövőbeni politikai arculatának meghatározása állt a középpontban az SZDSZ küldöttértekezletének első — szombati — munkanapján. A több mint 890 küldött rész­vételével zajló tanácskozást Konrád György író nyitot­ta meg. lenzékiség szempontjából rendkívül fontos határo­zottságát vesztette el az utóbbi időben. (Folytatás a 3. oldalon.) halad át a községen, s ha­vonta 400 ezres az utasfor­galom. ★ Az ostromlott Eszékről és környékéről vasárnap a ko­ra esti órákig újabb kétezer ember érkezett Magyaror­szágra Drávaszabolcson, a Szlavónia felől még meg­közelíthető egyetlen határ- állomáon át. Velük együtt péntek óta már közel hat­ezren lépték át a határt a szlavóniai harcok elől me­nekülve. Zsobrák János alezredes, a pécsi határőrkerület szó­vivője az MTI munkatársá­nak elmondta, hogy az elő­ző napokhoz képest vasár­nap többszörösére nőtt a határőrségtől ideiglenes vé­delmet kérő emberek szá­ma. Míg pénteken és szom­baton összesen kétszázöt­venen, addig vasárnap már több mint félezren jelent­keztek ilyen igénnyel. A személygépkocsikkal, menetrendszerű autóbu­szokkal érkezők mellett vasárnap már olyanok is akadtak, akik gyalogszer­rel vágtak neki a biztonsá­got ígérő útnak. A szlavón fővárosból autóbuszokkal két eszéki iskola diákjai érkeztek, akiknek elhelye­zéséről a Magyarországi Horvátok Szövetsége is segí­tett gondoskodni. Mivel a Baranya megyei menekült- táborok már megteltek, az újonnan jöttékét a szom­szédos Somogy megyébe irányították. A magyar—jugoszláv ha­tár baranyai szakasza egyébként vasárnap is nyu­godt volt, bár Eszék irá­nyából szinte egész nap hallani lehetett a várost ostromló tüzérségi lövegek moraját. „AZT HISZEM, MIND VISSZAJÖVÜNK” ........'1-11'.- 1-112.1" 1 . I A FŰNEMESSÉG SEGÍTSÉGET AJÁNL Nem hirdették a hírét harsonás heroldok, de a hét végén a budapesti Atrium Hyatt Szállodában megrendezték első világtalálkozójukat a magyar főnemesek. A horizont magazin és a Central Euro­pean News Agency Hungary közös szervezésében zajlott le ez a nem mindennapi esemény. (Beszámolónk a 3. oldalon) AZ IRAN (MINISZTER MAGYARORSZÁGON Mintegy 2 millió tonna kőolaj magyarországi im­portjáról tárgyal budapesti látogatása során Golamreza Agazadeh, az Iráni Iszlám Köztársaság olajipari mi­nisztere, aki vasárnap Bőd Péter Ákos ipari és keres­kedelmi miniszter meghí­vására érkezett hazánkba. A két tárca vezetője a magyar—iráni energetikai együttműködés szélesítésé­nek lehetőségeiről folytat tárgyalásokat. A két ország között két éve szűnt meg a barterke- reskedelem, azóta jelentő­sen fejlődött a gazdasági együttműködés. Az elmúlt évben Magyarország 200 millió dollár értékben ex­portált Iránba, amelynek ellenértékeként 1 millió tonna kőolaj érkezett ha­zánkba. A mérleg így is magyar aktívumot mutat, s ez szükségessé teszi a kapcsolatok fejlesztését. Mosf eléss@B*^ MIKULÁS-TALÁLKOZÓ — A megértésre és se­gítségre szoruló gyereke­kért létrehozott Magyar Mikulás Alapítvány az 1991. évi Szent Miklós-nap al­kalmával megkezdi műkö­dését — hangzott el az ün­nepélyes bejelentés vasár­nap Budapesten az első magyarországi Mikulás-ta­lálkozón. Az alapítvány célja, hogy hazánkban is életre keltse az Európa-szerte nagy ha­gyományokkal rendelkező Mikulás-kultuszt. A Miku­lás-legenda hagyományai­ra alapozva az egymás iránti megértés és segítő- készSég, az önzetlen szere­tet értékeit hordozó kezde­ményezésekkel igyekeznek megtalálni a segítségnyúj­tás közvetlen lehetőségeit. Különös figyelmet kíván­nak fordítani — hangoztat­ta a találkozón Szakcsi-La­katos Béla, az alapítvány „atyja” — a családi gon­doskodást nélkülöző, ross* körülmények között ne­velkedő. testileg vagy szellemileg sérült gyere­kekre. Az ajándékozás szelle­mében azonban — mely nem ismer korhatárokat — az idős, magukra ma­radt emberekkel is törőd­ni szeretnének az alapít­vány tagjai. Mivel azon­ban az alapítvány csak nemrégiben kezdte meg működését, és a Mikulás zsákja is igen sovány, a. Magyar Mikulás Alapít­vány szívesen fogadja a csatlakozni kívánó Miku­lásokat és az eszmét támo­gató felajánlásokat. A megnyitót követően a leköszönő pártelnök, Kis János tartotta meg poli­tikai beszámolóját. Az SZDSZ-en belüli helyzet- értékelés mellett részlete­sen elemezte a belpolitikai élet fő tendenciáit, vala­mint a közép-kelet-európai régió átalakulási folyama­tának jelenlegi szakaszát. Határozott és egyértelmű célként fogalmazta meg: az SZDSZ-nek legkésőbb 1994-ben kormányra kell kerülnie. Az SZDSZ köz- szereplését, a politikai pa­lettán betöltött helyét mér­legelve Kis János elismer­te, hogy a párt éppen az el­BílPOUTtKAI KRÓNIKA A héten, illetve az azt követő napokban bizonyára sors­döntő változások várhatók a jugoszláv válságot illetően, s remélhetően megkezdődik a függetlenségüket, önálló­ságukat kikiáltó köztársaságok elismerése — jelentette ki Antall József miniszterelnök egynapos római látoga­tásáról hazatérve. ® Demszky Gábor főpolgármester szombaton hazaérkezett észak-amerikai útjáról. Az egy­hetes program első felében Montreal és Toronto város­vezetőivel tárgyalt az önkormányzatok közötti együtt­működési lehetőségekről. A megbeszéléseken szó volt a környezetvédelem, a tömegközlekedés és a hulladékfel­dolgozás, valamint a városfejlesztés kérdéseiről. ® A II. világháború 573 helyi áldozatának tiszteletére emlék­művet avattak vasárnap Hajdúnánáson. Szabad György, az Országgyűlés elnöke avatóbeszédében kiemelte: csak annak van jövője, aki tiszteli a múltját. @ A kelet-kö- zép-európai térséget érintő aktuális biztonságpolitikai kérdések szerepeltek annak a kétnapos tanácskozásnak a homlokterében, melyet a hét végén rendzett Budapes­ten az Ifjúsági Demokrata Fórum. Már hiányozna, ha nem lenne Budapest-szerte az MDF-piac. Az utóbbi időben haj­nalban az ország minden részéről érkező teherautókat várják a friss árura vágyó, kis keresetből is megélni próbálkozó emberek. S aki itt akarna megtollasedni; várja a zárórát, hogy a göngyöleget összeszedve induljon a MÉH-telcprc. Képeink a Komjádi- uszoda melletti piacon készültek (Erdőst Agnes felvételei) MDF-piacon

Next

/
Oldalképek
Tartalom