Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-07 / 235. szám

ETTŐL NEM LEHET ELVONNI• Szüret a hegyen, a színpadon Az egyik szemem sírt, a mátsik nevetett az első októberi hétvégén Bagón. Nevetett az egyik, mert páratlan élményben volt részem: ingáztam a sző­lőhegy és a művelődési ház között. A szőlőben szüleim szüreteltek, a kultúrházban vendég volt egész Magyarország, a hagyományőrző együttesek 13. országos találkozóját rendezték színpadán. Miért szomorkodtam? Azért, mert rádöbbentem, hogy a falusi munkától végérvényesen elváltak azok a kulturális hagyományok, melyeket már csak a pódiumon láthatunk. Nem dalol már senki sem a szőlőhegyen, nem mennek oda köszönteni a «züretelőket a cigányzené­szek, nem öntik puttonyba a fürtöket, sem kádba, ha­nem műanyag zsákba, amit aztán elzárnak a Lada cso­magtartójába. Ha valami nem változik, maholnap szőlő sem lesz a szőlőhe­gyen. Hát veletek, táncos lábú, dalos kedvű lánykák és legények, asszonyok és em­berek, veletek mi lesz? Megszakad a lánc e szeren­csétlen számnál: tizenhár- mas? Az első nap délelőtt-' jén felborult a program. Többen lemondták a sze­replést Régi barátom, akit nem véletlenül hívnak Por- törőnek, mert ahol táncolni kezd, ott a legtisztábban tartott padló is porzik, ar­ra gyanakszik, hogy egyre kevesebb csoport bírja pénzzel. Tízezrekbe kerül a busz, míg az ország egyik sarkából a közepébe, Bagra ér; drága a népviselet, költ­ségesek a kellékek, és a munkáját is ott kell hagy­nia az embernek, ha meg akarja mutatni, hogy mit örökölt művészetben apjától, anyjától. Es ez a' munka meg is várja az embert! Szüretelne már Horváth Mihály is. Tudja: ha elkez­dődik a szüret, hamar fogy a szőlő. Lecsapnak az em­berseregélyek. Mit tölt ak­kor a kulacsába? Szerencsére csak jöttek a vendégek, tapasztalhatják a szíveslátást. A ..színpad­próbán” még a szürke hét­köznapi viseletben egyene­sítették ki görnyedt tagjai­kat a Békés megyéből ér­kező szereplők, majd lassan kimérték a kört, összekul- csolódtak a kezek, és éne­kelni kezdtek. Egy óra múlva már a legszebb ru­hában virágzott ki művé­szetük. Előtte azonban megnyi­totta a találkozót Jamrik László bagi polgármester. Arról beszélt, hogy a régi hagyományokat nálunk kü­lönösen a mezőgazdaságban dolgozók őrizték meg. Vi­kar Béla már a múlt szá­zad közepén megállapította, hogv népköltészeti alkotást csak a szegényparasztság őriz. Móricz Zsigmond is azt írta. módos gazdához nem is illett az, hogy éne­keljen vagy mesét mond­jon. Széthúzták a függönyt, és a bagi népi együttes mű­sora kezdődött elsőként. Nem udvariatlanságból, hanem azért, hogy utána tudjanak segíteni a vendé­geknek a helyi szereplők. A „Mikor a menyasszonyt fektetni viszik” című elő­adásukból nem hiányoztak a további ismerősök: Tóth Sándnrné, Balázs Jánosné, akiknek az énekük csodás, és Skuczi László, aki tán­4 v/frrfnu cával feledhetetlen. A szü­netben beszélgettem Tóth Jánossal, akinek a felesége ugyancsak régi tagja a Muharay-együttesnek. El­mondta: hiába fáradt mun­ka után élete párja, alig várja, hogy ebbe a közös­ségbe mehessen. Ettől nem lehet elvonni... Reméljük, hogy azzal sem, ami még nem volt: a találkozó legjobbjainak ma már jutalom sem jár. Én "még nem akarom elhin­ni, hogy sötét felhők tor­nyosulnak a hagyományőr­zők előtt. Állítólag már nem is igen hívnak rheg magyar együttest külföldre, mert nem remélhetnek vi­szonzást: itthon alig ren­deznek nívós fesztiválokat. Talán nem is az égből várhat megújulást ez a mozgalom, hanem a fal­vak talpra állásától, a fa­lusi közösségek éledésétől. Lehet, hogy ezzel együtt is­mét benépesednek majd a szőlőhegyek is? A homok, a levelek, a levegő illata olyan, mint régen. A nap is úgy nyugszik le a Tatár- ülés mögött. Balázs Gusztáv A zenészek szívesen muzsikálnak egy-ket hallgatónak is a kultúrterem udvarán (A szerző felvétele) Több iskolába jelmikezhetnek egy lapon Megszűnik a nulladik hely A nyolcadik osztályba já­ró. diákok meg a szüleik már ilyentájt, ősszel tör­hetik a fejüket a hogyan topábbon, azon, melyik középfokú oktatási intéz­ménybe jelentkezzen a gyerek. Ami a jelentkezések technikai részét illeti, any-' nyi változás történt a ko­rábbi évekhez képest, hogy a felvételi lapon az úgyne­vezett nulladik hely — ahol speciális, tagozatos osztá­lyokat lehetett megnevezni — az idén megszűnt. Egy­fajta jelentkezési lap lesz, amelyen elvileg akárhány iskolát meg lehet jelölni. A felvételi kérelmeket az ál­talános iskolák február lö-ig — a bizonyítványosz­tás után — továbbítják a középfokú oktatási intéz­ményekhez, tehát a felvé­telinél a félévi értesítő eredményei is számítanak. Kivételt csupán a két tan­nyelvű gimnáziumok és művészeti szakközépiskolák jelentenek, amelyekbe már ősszel elküldik a felvételi lapokat. A Művelődési és Közok­tatási Minisztériumból ka­pott információ szerint a változtatás azért szükséges, mert előfordult, hogy volt olyan gyerek, aki október­től decemberig mást sem csinált, csak felvételizett. A zűrzavart növelte, hogy volt, akit egyszerre több is­kolába is felvettek. Az új jelentkezési mód egyéb­ként az állami és egyházi iskolákra is kötelező lesz. A szakemberek véleménye egyébként az, hogy bár tetszőleges számú iskolát lehet megjelölni a felvételi lapon, a gyakorlat az, hogy elegendő hármat-négyet ki­választani és felsorolni. Az idén még várhatóan nagy tülekedés lesz a he­lyekért, hiszen a demográ­fiai csúcs még tart, s a helyzetet bonyolítja, hogy az iparban és a mezőgaz­daságban a struktúraváltás következtében a szakmun­kásképzőknél és a szakkö­zépiskoláknál gondot je­lenthet a gyakorlati hely biztosítása. Sokszor a pályaválasztó fiatalok és a szülök sincse­nek mindig tisztában azzal, hogy ténylegesen milyen szakmákat tanulhatnak, s a. gimnáziumokban és a szak- középiskolákban milyen szakok léteznek. Nekik je­lenthet segítséget az Isko­la- és Szakmakereső című pályaválasztási tanácsadó. Mivel az ígéretek szerint a könyv már október első he­tében kapható lesz, elegen­dő gondolkodási idő . jut majd a megfelelőnek látszó iskola kiválasztására. A ta­nácsadó megyei, illetve fő­városi bontásban tartal­mazza a középfokú iskolá­kat, s az ott oktatott szako­kat, szakmákat. A kiad­vány vidéken a Művelt Nép Könyvterjesztő Válla­lat üzleteiben, míg Buda­pesten a nagyobb könyves­boltokban lesz kapható.- Természetesen arra is számítani lehet, hogy a jö­vő év még tartalmaz meg­lepetéseket is. Az új ren­delkezések értelmében ugyanis az iskolák — a fenntartó önkormányzatok egyetértésével — maguk határozhatják meg azt, hogy a könyvben is szerep­lő jegyzékben található szakmákból melyiket ve­szik fel új szakként a jö­vő tanévben. Ez a pályavá­lasztási időszak végéig né­mi bizonytalanságot is je­lent, hiszen februárig még újabb szakokat, szakmákat is indithatnak az iskolák, illetve dönthetnek úgy is, hogy egyes szakokon, szak­mákban nem indítanak képzést a gyakorlati okta­tási háttér hiánya miatt. H. É. ■ Színházi levél A hulla férje Elég hátborzongató cím egy színdarabnak. Olyan­nak is volt szánva. 1851- ben írta Jókai Mór; még az évben be is mutatta a Nemzeti Színház (természe­tesen a régi, az első Nem­zeti, mely a mái Múzeum körút és a Rákóczi út sar­kán, a svéd irodaház he­lyén állott). Nem tudom, mekkora feltűnést keltett annak idején. Az 1851 — 52-es évadban körülbelül negyven(!) bemutató volt a színházban; közülük négy vagy öt hasonlóan hátbor­zongató mű. Jókai Igazo­dott a kor igényeihez; ha rémdráma, vadromantika kell, azt is tudja, nem rosz- szabbul, mint az e műfaj­ban importált francia vagy német szerzők. Voltak persze magyar elődök is e téren. Vörös­marty például, aki Vérnász címmel írt bonyodalmas és véres rémdrámát már 1833- ban. Vagy még korábbról — 1818-ból — Kisfaludy Károly Stibor vajdája. És Margó I N G ATA G La donne e mobile... A Rigolettá harmadik felvonásának világhírűvé lett áriáját, még inkább annak kezdősorát (Az asszony ingatag) és méltat­lankodó iskolaigazgató szavai idéztetik fel ben­nem. Egy éven belül harmadszor fut neki a meg­mérettetésnek! Tavaly, még a tanácsi rendszerben kapott megerősítést tisztében a tantesületi vokso­lást követően. Az önkarmányzai választások után a képviselő-testület első dolgai közé tartozott a tantestületi voksolás, az önkormányzati testületi megerősítés megejtése, azaz a korábbi aktus meg­ismétlése. Most meg az a verdikt, hegy pályázat kell, s mert az alkotmánybírósági döntés után a tantestületnek ilyen tekintetben nem sok joga ma­radt, majd az önkormányzat dönti el teljes egé­szében, ki keli neki az iskola elén. A méltatlan­kodó igazgató történetesen nő, aminek aligha len­ne szabad szerepet játszania a harmadszori meg­mérettetésben, ám sejthető, mégis van része ben­ne. A településen ugyanis nincsen nő a képviselő- testületben, amint más intézmények élén sem, az óvodát és az iskolát kivéve. A helyzet maga nem kivételes. A megyében sok településen futnak neki másodszori, harmadszori iskolavezetői választásoknak, mert... S erre a mertre sokféle a felelet, az indokok között termé­szetesen vannak méltánylásra érdemesek, s olya­nok is, amelyekről messziről kiabál a kitaláció, az eröltetettség. Az viszont bizonyos, hogy ezekkel az ismételt választásokkal bizonytalankodás lopako­dott be az iskolák falai közé. Ila ugyanis a néhány hónapja megadott, határozott idejű kinevezésre azt lehet mondani, hogy nem érvényes, akkor mi a biztosítéka az immár legújabb kinevezés érvényes­ségének? Az igazgatók ingatag helyzetét elsőnek a tantestület érzi meg. a szakmai munka helyét más foglalja el, s ez a más akaratlanul is a gyerekeket rövidíti meg azzal, hogy elvonja a figyelmet, az erőket a mindennapos oktatást nevelési felada­tokról. Érdekes, további elemzésre érdemes tapasztalat, hogy Francesco Maria Piave szövege az asszony ingatagságáról valahol ott rejtezhet a döntést ho­zók fejében. Mind a pályázatok, mind a kineve­zések elemzése ugyanis azt mutatja, hamarabb és egyértelműbb döntés születik a férfiak, mint a nők esetében. Még olyan helyzetben is, amikor az igaz­gatón kívül a tantestület valamennyi tagja nő ... A politikában, a közéletben, így a képviselő-testü­letekben is (az Országgyűlésben nem kevésbe!) a nők tényleges társadalmi arányának csupán a tö­redéke a lányok, asszonyok részvétele, s akkor most következnének az intézmények...?! Miért? Miféle rossz beidegződések, előítéletek hatnak itt? A megye alsófokú oktatásának hálózatában a több, mint százezer gyermeket döntően nők (arányuk 84 százalék!) tanítják. Vajon ilyen arány mellett jó-e, helyes-e, a gyermekekben megfelelő mintákat teremtő-e az, ha a túlnyomóan nőkből álló tantestületeket férfiak kormányozzák? Vajon miféle mércék érvényesülhetnek a férfiak javára, s a nők hátrányára? S mert a helyzet bonyolult, azt sem hallgatom el, hogy némely esetben maga a tantestület óhajt férfit vezetőként... A tekintély­elvűség régi nyavalyája társadalmunknak, ám fé­lő, éppen ez kerülhet előtérbe némely területen akkor, amikor pontosan a fordítottjáról, a tansza­badság nemes eszményéről, a tantestületi alkotó­műhelyek önállóságáról van szó. Egy lépes erre, egy arra? Hát persze, ha az asszony ingatag ... de ö az ingatag?! Mészáros Ottó Katona Józseftől A bor­zasztó torony, vagyis a go­nosz talált gyermek, 1812- ből. Meg az ifjú Petőfi 1845 —46-ból való drámája, a Tigris és hiéna. Jókai melodrámának ne­vezi a művét. Ma ezt úgy mondanánk: érzelmes, sőt érzelgős, bonyolult mesé- jű, szélsőséges indulatok­kal teli, romantikus szen­vedélyű figurákat mozga­tó, hátborzongató momen­tumokat tartalmazó szín­padi mű. Mint ahogyan a felsorolt drámák is ilyesfé­lék voltak. A krimi és a thriller (megremegtető, bor­zongást keltő történet) ke­veredik benne valami naiv áiatlansággal és könnyes érzelgősséggel. A mese vi­szonylag egyszerű. Egy go­nosz természetű márki meg­mérgezi ifjú feleségét, hogy új szerelmét nőül vehesse. A nej azonban nem hal meg, hanem hozzámegy fia­tal rajongójához. A már­ki elveszi szerelmét, aki nem más, mint halálra gyö­tört első feleségének gyer­meke — tehát saját lánya. E bonyodalmakba többen belehalnak — ami, ha job­ban belegondolunk, nem is csoda. A hulla férje most a Bu­dapesti Kamaraszínház évadnyitó bemutatója. Ér­dekes előadás. Főleg azért, mert egy rég elfeledett mű­fajt ismertet meg velünk, s bebizonyítja: nem is volt ez olyan elviselhetetlen színpadi termék. De még inkább azért érdekes, mert a rendező, Csizmadia Ti­bor, és a színészek java (Egri Kati, Derzsi János, Tyll Attila, Kránitz Lajos, a még főiskolás Létay Dó­ra, Kölgyesi György) egy picike távolságtartással vi­szik színre ezt a történetet. Nem perszifiálják a vad- romantikát; épp csak any- nyit csúsztatnak, annyi túl­zást engednék meg, ameny- nyitől idézőjelbe kerül a stílus, a történet. Talán furcsa ezt a jelzőt alkal­mazni az előadásra: elegáns munka. De valóban az, mert elegánsan interpretál valamit, s egyben annak a mai „olvasatát”. Lehetne harsány karikatúra és le­hetne giccses drámázás. Szerencsére egyik sem; kel­lemes, stílusos, szórakozta­tó este. Takács István

Next

/
Oldalképek
Tartalom