Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-07 / 235. szám

VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM 1991. OKTOBER 7.. HÉTFŐ A tizedik Hanti-napokon Igazi siker volt Tizedszer rendezték meg a Honti-napokat, s ezúttal a rangos rendezvényre két 'magyarországi. együttes volt hivatalos: a szobi Da- nubiusz táncegyüttes és a nagybörzsönyi pávakor. A színpompás íolklórbemuta- tóra szeptember 29-én ke­rült sor, Ipolyságon. A két magyarországi cso­porttal együtt húsz népi együttes mutatta be a honti tájak oly gazdag, szemet- lelket gyönyörködtető népi műsorát. Fele-fele arány­ban szlovák és magyar együttesek hozták el őseik mai napig is megőrzött, népi ihletésű szokásait, já­tékait, dalait, táncait. Hisz a honti táj, az Ipoly mente oly gazdag mindezekben! Egy kis füzetecske, Honti- napok címen, hűen mutat­ta a be a honti táj életének múltját: „A hagyományos népi kultúra az emberiség nagy örökségének része. A nemzetek, népek, népcso­portok, közeledésének egyik eszköze.” Másutt így ír; „Egymást alaposabban megismerve és megértve, hogy együtt tudjunk élni békében, szeretetheti. Ahogyan őseink tették év­századokon át. Magyarok, szlovákok, németek, egy­más közelében, egymást se­gítve.” Dr. Zsolnay Ernő, a vát ros polgármestere, Cerba István, a városi kulturális központ igazgatója, Zbo- rovjan Frantisek, a gála­műsor rendezője és sok­sok szlovák és magyar se­gítőtársuk, nem utolsósor­ban az előkészítő bizottság tagjai, a különféle szerve­zetek, intézmények, ma­gánvállalkozók anyagi tá­mogatása révén jöhetett léi­re a rendezvény. Immár a tizedik alkalommal. A csoportok a Fő térről vonultak fel énekszóval, jó­kedvvel. Szlovák és magyar daloktól volt hangos a vá­Hétfö—kedd: Árpád-napok Megőrizendő hagyomány Az Árpád Fejedelem Ál­talános Iskolában több éves hagyomány az Árpád- napok megrendezése. Iskolánk ebben az évben is sok pályázatot tett köz­zé. A negyedik osztályosok­nak irodalom—környezet pályázatot hirdettek meg. Két témából válogathattak a tanulók. Az első „Bará­tunk a víz”, a második: „Ellenségünk a víz”. A na­gyobbaknak irodalmi—tör­ténelmi dolgozatot kellett készíteniük Széchenyiről, melynek címe: „Magyaror­szág — volt, és azt szeret­ném hinni, lesz.” Számítás- technika- és Széchenyi- rajzversenyre is jelentkez­hettek a diákok. Számos vendéget meg­hívtunk. Kedves színfoltja lett volna a rendezvénynek a Csíkszeredái gyerekek vendégszereplése. Sajnos nem kaptak engedélyt az utazásra, de én szeretném, ha jövőre ők is velünk örülhetnének ezeknek a kedves napoknak. Tanáraink ebben az év­ben újra színes programo­kat állítottak össze. Októ­ber 7-én délután 2 órakor lesz az ünnepélyes megnyi­tó, amelyen az aradi tizen­három vértanúról emléke­zünk meg. Ezután érdekes, szabad programok követ­keznek: vetélkedők, smink­verseny, lábszépségverseny. Az október 7-i nap záró­programja a fél 6-tól 9 óráig tartó diszkó. Október 8-án 8 órától sportmérközések lesznek. Ebéd után helyosztó mér­kőzések következnek. 3 órakor derül ki, hogy kik lettek a pályázatok, vetélke­dők győztesei. Az ered­ményhirdetés után ünnepé­lyes zárással búcsúznak ez éyre az Árpád-napok. Nagyon remélem, hogy ezt a szép hagyományt még sokáig meg fogja tartani is­kolánk. Hronyecz Katalin 6/A. ros. Hatalmas tömeg kísér­te őket a szabadtéri szín­padhoz. Dr. Zsolnay Ernő polgármester szlovák és magyar nyelven nyitotta meg az ünnepséget. Majd egymás után peregtek a szlovák és magyar együtte­sek számai. Dalokkal, tré­fás népi szokásokkal, fer­geteges táncokkal volt tar­kított a műsor, olyan él­ményben volt része a kö­zönségnek, melyek valaha őseik életét is örömmel tölthette el. A helyiek mellett a szobi táncegyüttes verbunkosa, páros táncai, de a nagy- börzsönyi pávakör andalító, majd gyorsba átcsapó ma­gyar népdalai, s a két szó­lamban énekelt német da­lai is nagy sikert arattak. A hatalmas szabadtéri színpad nézőterén több száz főnyi közönség sok­sok tapssal köszönte meg a csoportok lelkes, szép számait. Az utolsó, a tolmácsi együttes számához csatla­koztak a gálaműsor összes szereplői, s a színpadon, de előtte is, vidáman, jóked­vűen ropták a magyar csárdást. Majd kis ajándé­kokat kapott minden cso­port, s ezzel véget ért a kitűnően megrendezett, lel­kes csoportok műsora. Győrök József, a nagybörzsönyi pávakör vezetője Tiszthelyettesek lesznek A váci Híradásipari Műszerész Tiszthelyettesképzó Iskolában gyakorlati órát tarta­nak az oktatók. A nyolc általános iskola elvégzése után jelentkezhetnek Ide diákok, elsősorban azok, akik a haditechnika elektronikai része iránt vonzódnak (Vimola Károly felvétele) Ma délután Cukorbetegklub A nyári szünet után, ok­tóber 7-én, hétfőn 16 óra­kor folytatódik a Cukorbe­tegek klubjának sorozata. Az őszi első foglalkozás tartalmáról érdeklődtünk dr. Barta Györgyitől. A doktornő elmondta, az el­ső alkalommal még nem hívnak előadót, kötetlen beszélgetés formájában kaphat választ ki-ki saját egyéni problémájára. A klubtagok azért mégis kapnak szakember vendé­geket, egy gyógytornász és egy dietetikus vesz részt a klubnapon. Néhány otthon elvégzendő gyakorlatot ta­nítanak be és étkezési ta­nácsokkal is szolgálnak. Mit, hol, mikor? Dionüszosz ünnepe Október 7., hétfő: 17.30- kor a Dunakanyar Foló- klub tagjainak és más ér­deklődőknek a művelődési központ 8-as termében Be- cseics János színesdia­vetítéssel kísért útibeszá- molója Végig a spanyol tengerparton címmel. Október 8., kedd: 10 és 11 órakor Zabszerda cím­mel zenés, mesés, játékos foglalkozás az 1. és 2. osz­tályosoknak. — Még e hé­ten látható Fejér Ferenc festőművész kiállítása a művelődési központ aulájá­ban. Október 9.. szerda: A pe­dagógusklubban (8-as te­rem) dr. Ste fails István tart előadást 16 órakor: A biblia ismertetése régész­szemmel. — 17 órakor a Bartók Béla utcai Kultúrá­ul négy ökrös szekér nyomd ban Petői i-em lékhelyek képviselői találkoztak Tisztűjítás a SZDSZ-néi Kevesebb ügyvivő Az eddigi hét helyett öt ügyvivőt választott az SZDSZ váci szervezete, a közelmúltban megtartott tisztújító közgyűlésén. Mint Gerendái Péter ügyvivőtől megtudtuk, a szervezet megmaradt tagsá­gának mintegy kilencven százaléka jelen volt a köz­gyűlésen, ahol az öt ügyvi­vő közül egy ügyvezetőt is választottak, s döntöttek arról is, hogy ki legyen a szervezet küldötte a no­vemberi küldöttgyűlésen. A megválasztott négy ügyvivő — Birk Zoltán, Bóczné Újvári Mária, Ge­rendái Péter és Rusvai András — tagja volt a régi ügyvivői testületnek is, az ötödik ügyvivő, Vassné Molnár Ágnes először ka­pott bizalmat. Az ügyveze­tői teendőket a jövőben Rusvai András látja el, a szervezet küldötte: Fisch Gábor. Immár évek óta rendsze­resen megrendezik a Petö- fi-emlékhelyek országos ta­lálkozóját. Ismeretes, hogy Petőfi Pencen és Vácott több alkalommal megfor­dult. így kapott meghívást Pene és Vác. Pencet Pét- rik Lajos polgármester és Kis Márta, a Faluvédő Egyesület nevében képvi­selte, Vácot a polgármeste­ri hivatal részéről Jávor Gyuláné, a Múzeumi Egye­sülettől Bócz Gézáné kép­viselte az ünnepségen. Külön meg kell említeni Jakus Lajos Petőfi-kutatót, akitől nemzedékek — e so­rok írója is — tanultak sokat. Az országos találko­zó szeptember 28-án volt — annak emlékére, hogy száz­hatvan évvel ezelőtt ezen a napon vitte édesanyja Petőfit a sárszentlőrinci gimnáziumba tanulni. A megnyitón köszöntőt mon­dott a helyi polgármester, Szusz János. Ezután tíz órakor az evangélikus templomban elkezdődtek az előadások. Csepteri Béla helyi előadó kezdte meg a sort, Sárszentlőrinci út- ravaló egy nagy életműhöz címmel. Az előadás részle­tesen foglalkozott a Sár- szentlőrincen töltött két vi­dám iskolai évvel (1831— 1833). Itt tanította költőn­ket a huszonnégy éves Lehz András, aki rendkívül fel­készült, tehetséges tanár volt. Ebben az iskolában kötött egy életre szóló ba­rátságot Sass Istvánnal, akinek a Petőfi-kutatás máig sokat köszönhet. Pompás előadást mutat­tak be a helyi Petőfi Sán­dor Általános Iskola tanu­lói, akik Sass István meg­bízható visszaemlékezését keltették újra életre. Olyan élethűen adták elő az egyik iskolai kalandot, hogy szin­te látni véltem a százhat­van évvel ezelőtti esemé­nyeket. A továbbiakban előadást tartott Fekete Sándor Pe- tőfi-kutató. Előadásának témája Széchenyi Petőfi- képe volt. A kutatók is új ismeretekhez jutottak Fe­kete Sándor előadásából. Érdekes, kevésbé ismert té­máról tartott előadást Gu­lya János professzor, aki Németország egyetemein tanít. Előadásának tárgya: Petőfi híre a nagyvilágban. Ezután koszorúzás volt Hittig Lajos — az első szállásadója Petőfinek — házánál. Penc és Vác kép­viselői is elhelyezték koszo­rúikat. Hittig Lajos jegyző házában megtekintettük a kiállítást. Itt szeretném megemlíteni azt, ami Sár- szentlőrincet Penccel ösz- szeköti. Mégpedig a költő gyermekkorának boldog, gondtalan éveit a sárszent­lőrinci táj és a penci völgy őrzi örökre meg. Ugyanis Petőfi Pencen az 1835—36- os tanév karácsonyán járt először, akkor már aszódi diákként. Az elköltött ebéd után ki­rándulást tettünk „A négy­ökrös szekér” nyomában. Mint azt tudjuk, a hajdani iskolatárs és barát, Sass István nemcsak tudós orvos volt, hanem remek írói készséggel megáldott ember is. Petőfi költeményeit a világ számos nyelvére le­fordították, így A négyök­rös székért is. Ekkor a hu­szonkét éves Petőfi már or­szágos hírű költő volt. 1845 szeptember végén Petőfi felkereste régi barátját Borjádon. Itt a költő külö­nösen a méhesben szeretett tanyázni, mely ma is meg­van még. Igen — ez a mé­hes — eltűnődtem én is, gondolataim a múltban ré­vedeztek. A valósághoz ».visszatérve, ez a méhes igen termékeny hely volt, ugyanis — mai ismereteink szerint— hét vers íródott itt. Bereznai László lis Kávézóban Rőczei György tanár-grafikus meg­kezdi előadás-sorozatát. •— 17—21 óráig a 34-es terem­ben az ifjúsági színjátszó stúdió foglalkozása. Október Itt., csütörtök: A pedagógusklub kétnapos természetjáró túrára indul. Útvonal: Monor—Sárospa­tak—Hollóháza—Szikszó. — 16 órakor az éremgyűjtőle egyesületének összejövete­le a Katona Lajos Várost Könyvtárban. Október 11., péntek: 17 órakor a MTESZ-székház- ban alakuló közgyűlést tart a Múzsa művészet- és tu­dománypártoló egyesület, — 17.30-kor a Madách Im­re Művelődési Központ 4-es termében évadnyitó foglalkozást tart a Dunaka­nyar Fotóklub alkotó- és ifjúsági csoportja. — 20.30- kor a debreceni Pókháló dzsesszenekar koncertje a Kulturális Kávézóban. Október 12., szombat: 11 órakor Vác—Kapuvár NB 11-es kézilabda-mérkőzés. 14 órától Dionüszosz-ünnep, látványos szüreti mulat­ság. A felvonulás a kőka­putól indul és Duna-parti szórakozással végződik. — Szüreti mulatság, bál lesz Nagymaroson is: a disznó­toros vacsora után a Ciklon együttes szolgáltatja a ze­nét a Maros étteremben. BBB Moziupa Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): október 7-én, hétfőn este fél 6 és fél 8 órakor a Spionfióka című amerikai film a műsor. Rendezte: William Dear. Főszereplők: Fvichard Grieco és Linda Hunt. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. # A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. £& Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. 0 Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-től 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. XJéíilav 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom