Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28 / 228. szám

NAGY HAGYOMÁNYA VOLT A fakanálforgatás is lehet szakma — Színházi levél« Másmilyennek lenni Nagyanyáink korában egyértelmű volt, hogy a leányoknak, asszonyoknak legfőbb feladata a ház kö­rüli teendők gondos ellátá­sa. Az élet követelményei azután úgy alakultak, hogy a háziasszonyi tennivalók háttérbe szorultak. Néhány évvel ezelőtt azonban mind többen felismerték, hogy még a szakmai hivatástu­dattal megáldott nőknek is hasznára válik, ha jó gaz­daasszonyok. Sokszor éppen ezek az ismeretek biztosí­tanak a fejlődő idegenfor­galomban sokuknak biztos keresetet. Ekkor került napirend­re, hogy az oktatási rend­szerbe ismét be kell iktatni a gazdaasszony-képzést. En­nek egykor nagy hagyomá­nyai voltak hazánkban, azonban 1948-ban az okta­tási reform során egyet­len tollvonással megszün­tették. Amikor hosszabb szünet után 1989-ben a Baranya megyei Szentlő- rincen ismét megkezdték a gazdasszonyképzést, min­den előzetes várakozást meghaladó érdeklődés mu­tatkozott a megújított ok­tatási forma iránt. A sike­res kezdet után napjaink­ban már az ország egyre több általános és középis­kolájában szerepel a tan­rendben a gazdaasszony-is­meretek oktatása. Talán még több helyütt is beke­rülve az órarendbe, ha len­ne elegendő szakképzett pe­dagógus. E hiány pótlására ismere­teket tanító pedagógusok képzésére 3 esztendővel ez­előtt a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Tanárkép­ző Intézete vállalkozott. Az első évfolyam tanulói most érkeztek el oda, hogy a szakmai ismeretek elsajá­títása után a pedagógusi feladatok következnek. A közeli hetekben az e pályá­ra készülök elindulnak Ba- ranyaszentlőrincre, ahol az ottani szakiskolában, a kö­zépfokon tanulók oktatásá­hoz kapcsolódóan, ismer­kednek a mesterséggel. Rá­juk vár az a feladat, hogy próbaoktatással tegyenek Babits Mihály könyve, „Az európai irodalom tör­ténete” olyan munka, amely nem hiányozhat egyetlen művelt, irodalom- szerető ember polcáról sem — hangzott el a kötet be­mutatásakor a sajtótájé­koztatón. A most megjelent könyv az 1943-as kiadás reprint je. -„Az európai iro­dalom története” 12 évvel ezelőtt jelent meg utoljára. A mű címe megtévesztő, tanúságot tanári adottsá­gaikról, arról, hogyan tud­nak foglalkozni azokal a fiatalokkal, akik majd a kisdiákokat a háziasszonyi ismeretekre tanítják. A próbatanítások után kell írásbeli és szóbeli vizsgát tenniük, a szerzett ismere­tekről, hogy aztán e tanév végére elindulhassanak majd újonnan választott pályájukra. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a gazd- asszonyi teendők ismeretét minél több általános és kö­zépiskolában iktassák a tantárgyak közé. K. Z. hiszen nem csak Európa, hanem az öreg kontinens kultúrájához szorosan kap­csolódó más földrészek — Amerika, Ausztrália — iro­dalomtörténetét is tartal­mazza. A kötet Szerb An­tal A világirodalom törté­nete című munkájának ro­kona, de annál líraibb és személyesebb, mesélőbb és szabadabban asszbciáló. A könyvet az Auktor ki­adó jelentette meg tízezer példányban. TALÁN SEGÍT Hungaro­didact Hungarodidact elneve­zéssel oktatási, oktatástech­nikai, képzési szakkiállí­tást és vásárt rendeznek október 8—11. között Bu­dapesten, a kőbányai vá­sárvárosban. A kiállítás — amelynek a Hungexpóval, a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztériupn- mal, valamint a Munkaügyi Minisztériummal közösen a Stuttgarti Vásár leányvál­lalata, á Durma Messe Stuttgart International lesz a gazdája — az oktatási módszerek és eszközök nemzetközi kínálatát mu­tatja be. A szervezők elmondták: Európa nyolc országából több mint 200 kiállító cég és oktatási intézmény mu­tatja be az alsó-, közép- és felsőszintű oktatás, vala­mint a szakmai alap- és továbbképzés legkorsze­rűbb eszközeit és módsze­reit. Az első magyarorszá­gi Hungarodidact szakki­állítást több mint 100 elő­adás, szakbemutató, mű­helybeszélgetés és rendez­vény kíséri, s egyidejűleg megrendezik az első pálya- orientációs, innovációs és átképzési szakvásárt, az ISINFO-t is. A kiállítók legnagyobb hányada ma­gyar, teljes tankönyvkiadá­sunkat, taneszköz-gyártá­sunkat reprezentálják. 1900-ban a párizsi világ- kiállításon a magyar okta­tási bemutató Grand Prix- díjat nyert, erre jelenleg sajnos nem sok az esély, hiszen a hazai szakképzés mélyponton van. Talán a mostani vásár is segít ki­lendíteni a holtpontról a magyar oktatás ügyét, s az a 30-40 ezer látogató, akire számítanak a rendezvé­nyen, magáévá teszi az új oktatási módszereket. Nyugati nagy hírmaga­zinok legutóbbi számaiban több terjedelmes cikk is foglalkozott a homoszexua­litás okaival. Általánossá kezd válni az a vélemény, hogy azoknak, akik saját nemük iránt éreznek von­zalmat, agyuk valamelyik pontján egy aprócska kap­csolási hiba van (így nevezi több cikk a rendellenessé­get). Ami persze nem azt jelenti, hogy ezek a fér­fiak vagy nők abnormális egyedek lennének. Csupán egyetlen területen mutatko­zik náluk eltérés a szabá­lyostól. Mint ahogyan ilyen kapcsolási hiba lehet (ha a kutatók logikáját elfogad­juk), akár az abszolút hal­lás vagy a festőkre jellem­ző rendkívüli szín- és for­maérzékenység. Mivel azonban ez a szín­házi levél nem genetikai is­meretterjesztés, gyorsan meg kell mondani: a témát azért kellett előhozni, mert abban a zenés játékban, mely örült nők ketrece címmel az Operett Színház­ban megy, a homoszexuali­tás áll a központban. Te­gyük hozzá: nem pornográf megközelítésben, s még csak nem is a szokatlan szituációkat végsőkig kiak­názó olcsó viccelődés szint­jén. Valami másról van itt szó, s elsősorban nem is a darab jóvoltából, mert a szerzők — a francia Jean Poiret, akinek a darabja nyomán az angol Harvey Fierstein írta ezt a zenés változatot, a Hello, Dolly zeneszerzőjének, Jerry Her­mannak a dalait is beledol­gozva a librettóba — nos, a szerzők korántsem mélyítik el úgy ezt a kényes témát, mint ahogyan mélységesen emberi megközelítést ad neki a színpadon Haumann Péter, ű játssza ugyanis Al­bint — azaz az ünnepelt női sztárt, Zazát. Zazának sok-sok éve élettársa Georges (Németh Sándor). E két ember furcsa, sok­kal inkább tragikomikus, mint mulattató kapcsolata a másmilyenség drámáját bontja ki. És ez a dráma az, amit Haumann hallat­lan érzékenységgel, a kö­zönségesség és az affektált- ság, az. olcsó poénkodás és a szenvelgés buktatóit egy­aránt elkerülve, végigél a színpadon. Albin — Zaza egy genetikai kapcsolási hiba produktuma és áldo­zata. Éppúgy érez, szenved, szeret, mint bárki más — csak mindezek tárgya tör­ténetesen egy saját nemé­ből való egyén. Haumann megindítóan interpretálja ezt a nagyon emberi, na­gyon keserű, kínzó és meg­alázó szituációt. Magasan a megírt darab színvonala fölötti színészteljesítmény ez. Azon ritka esetek egyi­ke, amikor a színész meg­emeli az írói anyagot, ne­mesebbé, értékesebbé teszi. Ehhez a mutatványhoz azonban olyan mesterszí­nész szükségeltetik, mint amilyen Haumann. Figyel­jünk rá nagyon; kiveszőben levő színésztípus, sajnos ... Takács István Az európai irodalom története SZOMBATI KB IMI A GYILKOS NEM LEHET FÉRFI Az áruház legfőbb vezetői közül is többen megjelen­lek, élükön az ifjabb Mr. B.-vel, akit Columbo az első napon kihallgatott. Mary Jane előírásosan köszöntött mindenkit. A detektív azonban észrevette azt is, hogy az ifjabb Mr. B. kapott egy puszit is az arcára, noha, gondolta Columbo, a lány egyáltalán nem olyan puszilkodós faj­ta. Duke is megérkezett: össze nem illő nadrágot-zakót és magas nyakú pulóvert viselt. Odabiccentett Mary Jane- nek, és csatlakozott a munkásokhoz. Farley és Rafe jött utoljára. Váltottak néhány szót Mary Jane-nel, majd a koporsót körülvevő gyászolókhoz álltak. Mr. Margolis lépett a helyiségbe, egy imakönyvet szo­rongató, sötét ruhás, sovány, sápadt férfival. A lelkész felolvasott néhány imádságot a koporsó mellett, és a gyászolókhoz fordult. — Búcsúbeszédet mond valaki? — Hangja olyan mély Tolt, mintha a sírból jött volna. A húsz-egynéhány jelenlevő zavartan nézett egymás­ra. Aztán Rafe szólalt meg: — Várjon. Csak azt szeretném elmondani, hogy ő Tolt az egyik legkedvesebb, legaranyosabb ember, aki valaha is élt. Nem kellett volna meghalnia. Ez szörnyű. Visszafojtotta a zokogást. A lelkész pár szót mondott még, és a szertartás véget ért. Columbo észrevette, hogy Rafe rövid beszéde után lesújtó pillantást vetett Farleyre. A nyomozó nem tud­ta, mire vélje. Az a néhány nyom, amelyre rábukkant, ellentmondásos és zavaros volt. De abban biztos volt, hogy azok nem Farleyhez vezetnek. Ingatag lelkületű embernek vélte, olyannak, akit elbűvöl a bűncselek­mény elkövetésének varázsa, de csak az elképzeléséig jut el. Addig a pontig, hogy úgy érzi, maga is végrehajt­hatta volna. Az ügy bizonyos vonatkozásai Mary Jane-re utaltak, mint gyanúsítottra, ő volt az utolsó, aki látta Shirleyt, és az a furcsa ügy a ceruzalámpával birizgálta Columbo fantáziáját. De a bűncselekmény különösen vé­res, férfiasán brutális. Aztán ott van Duke, aki kínosan feszeng a többiek között, noha egy halott közelsége nem nagyon zavarhatja. Sokat láthatott Vietnamban. De rej­teget valamit, egy olyan tényt, amely, úgy érzi, gyanúba keverheti őt Columbo szemében. A logika szerint Duke- nak kellene a gyilkosnak lennie. Columbo tehát várt, visszahúzódott és figyelte, hogy mit árul el magáról. Rafe kiment a helyiségből. A többiek is kezdtek elszál­lingózni. Az ifjabb Mr. B. Columbo felé biccentett, mi­közben belekarolt Mary Jane-be. Columbo őt számításon kívül hagyta, mert látszott rajta, hogy a gyilkosság tel­jesen kiborította, és azért is, mert tervei között szere­pelt Shirley gyors előléptetése az áruházi ranglétrán. .. BSgBS3 B - - , C OLUMBO NYOMOZ Gyilkosság karácsonyra írta: Alfred Lawrence / Fordította: Kira József Milyen okból, a lány tehetsége vagy szépsége miatt? Co­lumbo biztosan érezte, hogy a férfi nem lehet a gyilkos. Figyelte, ahogy Broughton elhagyja a helyiséget Mary Jane társaságában. A mellettük levő ravatalozóban meg­szólalt az orgona, jelezve, hogy már egy másik szertartás kezdődik. Van valami furcsa Mary Jane magatartásá­ban, gondolta Columbo. A lánynak határozottan nem tetszett, hogy Columbo ott szaglászik körülötte, és ez nyugtalanította a detektívet. Nem azért, mintha olyan érzékeny lelkületű lett volna. Távol állt tőle, de megta­nulta az évek során, és az általa vizsgált több száz ügy kapcsán, hogy akinek nem volt ínyére a közelléte, an­nak a legtöbb esetben volt valami takargatnivalója. Columbo kocsija haladt utolsónak a temető felé. A sort Mary Jane autója vezette, őt követte Farley, majd a többiek: nyolc kocsi kígyózott végig a ragyogó téli napsütésben. Columbo még nem ismerte fel az indítékot. Nem értette, hogy az, aki megölte Shirley Bellt, miért tette. A lánynak nem volt sok pénze, és egyáltalán nem volt ellensége. Minden értesülés, ami ez idáig hozzá ér­kezett, megerősítette azt a tényt, hogy Shirleyt mindenki szerette. Columbo azonban azt is tudta, hogy sok „jó” ember éppen a nagylelkűségével szerez magának ellenséget. Az embereket megszégyenülésük ragadtatja erőszakra elle­nük. Mintha az ártatlanságuk, kedvességük, jóakaratuk ingerelné a tett végrehajtóját. A szertartás a sírnál ugyanolyan rövid és szomorú volt, mint a ravatalozóban. A temetések között pendliző másik lelkész a sírgödör széléhez lépett. A koporsót leeresztették. Mary Jane, Rafe és Farley rögöket ejtettek rá. A lelkész röviden beszélt porról és hamuról. Rafe a zsebéből előhúzott egy kis Bibliát, kivett belőle négy lepréselt violát, és a koporsó­ra dobta. — Isten kegyelmére bízunk. Az emberek szétoszlottak a sír- mellől. — Az isten kegyelmére, szerelmére... szerelem! — gondolta Columbo. — Igen, az lehetséges. — Anélkül, hogy észrevette volna, hangosan beszélt. A lelkész meg is kérdezte, hogy segíthet-e valamiben. — Nem, nem — mondta Columbo sietve. — Csak han­gosan gondolkodtam. Körbepillantott a szürke és fehér zömök sírkövekkel fedett sík területen. Észrevette, hogy Farley, Rafe és Mary Jane a kocsijaik kellett beszélgetnek. Aztán Máry Jane egyedül beült a kocsijába, Farley és Rafe pedig együtt hajtott el a másik kocsival. — Már korábban gondolnom kellett volna erre — va­karta meg Columbo a fejét, és visszasétált a kocsijához. Távolabb egy kis csoport gyülekezett, egy másik temetés. Columbo autója mellett Duke várakozott. — Hadnagy? — Azt akarja, hogy bevigyem a városba? — Nem. Van kocsim. De beszélnem kell magával. — Bizony. — Arról az éjszakáról. Gondolkodtam ... ott... — bic» centett a sír felé. — Kedves lány volt. — Én is úgy vélem. Szóval. Azon az éjszakán. Elalud­tam a kapcsolónál. Érti, mire gondolok? — Talán, ha elmondja az egészet. — Felmentem a dekorációs részlegbe, amikor Farley ott volt, és ittunk pár pohárral. Lehet, hogy túl sokat. Miután elment, kinyújtóztam egy pillanatra. Hogy pi­henjek. Columbo bólintott. — ... és elaludtam. A váltótársam ébresztett fel. Ez bánt engem állandóan. Talán megelőzhettem volna a történteket... — Ez minden, amit el akart mondani?. Egy kis italo­zás és kész? — Igen. — Mit tud Mr. Lanierről? Mikor ment fel hozzá? — Még dolgozott. Éppen akkor fejezte be. A kabátját vette fel. — És nem hallott semmit előtte? — Semmit. De a lépcső, ahol Shirleyt megtalálták, na­gyon messze van tőlem, láthatta, ahol bejött. — Igen. Mit gondol? — Hogy érti? — Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondol az egészről. 7— Nem tudok semmit. Én tiszta vagyok. Mélyen alud­tam. Kérdezze meg Farleyt. Vagy a váltótársamat. Ök el fogják mondani. — Oké. Lazítson, egy kicsit. Columbo elengedte Duke-ot. Amint visszafelé hajtott Los Angeles belvárosába, bizonyossá vált benne, hogy egy idő után elkapja a gyilkost. Ügy vélte, eljött az ide­je, hogy kicsit többet tudjon meg Shirley Beliről. (Következik: Kitérő Chicagóba)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom