Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-25 / 225. szám
Piishiiiek ma is jó a történelmi szimata Nagy vitát kavart esszék, válogatás a hallgató leveleiből OSIABOHTAS VARJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 Ezentúl rendszeresen, havonta legalább kétszer tart könyvbemutatót a patinás Püski Könyvkiadó Kft. Budapesten, az I. kerületi Krisztina körút 26. számú székhazában. Ezenkívül a könyvek szerzőivel. szerkesztőivel ugyancsak havonta két alkalommal beszélgetéseket szervez az olvasóknak, mondta el Szeredi Pál, a kiadó szóvivője. Szeptemberben eddig két könyvet mutattak, illetve mutatnak be. Az egyik Salamon Konrád Erkölcs és politika című életrajzi kötete volt. A másikat, Mandics György Temesvári Golgota című, kétkötetes dokumentumregényét ma délután mutatják be a Püski Könyvesházban. A hagyományos történelmi, politikai érzékenységéről hires Püski kiadó Mandics könyvét azért választotta, mert továbbra is hű akar maradni a könyvkiadói és könyvterjesztői szakmában korábban kivívott jelentős szerepéhez, irányához. A könyv szerzője a Ceauses- cu-korszakban Iliescu rezidense volt. A Temesvár ostromának tizenöt napját felölelő dokumentumregényt három kiadó, a Püski, a Szépirodalmi és a két éve alakult Interart jelentette meg. A Széchenyi Társaság három új kiadványát szeptember 26-án 17 órai kezdettel mutatják be a Püski Könyvesház Krisztina A Pest Megyei Hírlapban augusztus 5-én megjelent A magyar szót szlovákul ragozzák c. cikk rosszindulatú, kisebbségellenes, intoleráns hangvételét és pontatlan, csúsztatásokkal teli megfogalmazásait visszautasítjuk. J. A. írásának már a címe is ironizáló; teljes egészében sértő nemcsak Pilis- szentlászló szlovák ajkú lakosságára, de az egész magyarországi szlovák nemzetiségre nézve is. A szerző idegennyelv-tudását nem ismerve nehéz megítélni, minek alapján sugallja az olvasónak, hogy a pilisi szlovákoknak leküzdhetetlen akadályai vannak nemcsak egymás megértésében anyanyelvükön, de az anyaországbeli plébánossal való kommunikációban is. A cikkíró azon méltatlankodik, hogy „ ... hallani a prédikációt. Hallani, de nem érteni. Szlovákul folyik a mise. (...) Nincs tolmács, nincs fordítás.” Ügy tűnik, nem akarja megérteni, itt a szlovák szó nem irányul a más ajkúak ellen. Ugyanakkor nem igaz, hogy a misét hallgatók elsöprő többségének gondot okoz a szlovák szó. A cikk szerzője előítéletből kiindulva olyan riportalanyok után kutat, akik igazolhatják tévhitét. Nincs szerencséje. Hiába állítja, hogy a pilisszent- lászlóiak az imádságos énekeket „megértik szlovákul is, de énekelni csak magyarul tudják”. Ez sem igaz! Ellenkezőleg, éppen a szlovák egyházi énekeknek a mai napig történő ápolása segített a pilisi szlovákoknak megőrizni nyelvüket, kultúrájukat. körúti klubjában. A Látottak és láttatok című kötet a rendszerváltást követő első szabad március 15. eseményeit a sajtó tükrében vizsgálja. A kötetben helyet kaptak a nagy központi napilapok, a Beszélő és a Dolgozók Lapjának korabeli cikkei is. A könyv előszavát Székely András Bertalan írta. Sz. Dévai Judit kötetcímadó tanulmányából idézünk: A pártállam négy évtizedes ünnep környéki hisztériakeltése után 1989-ben először fordulhatott elő, hogy — ha nem is teljes félelemmentességgel — a magyar nép méltóképpen megünnepelhette március 15-ét. A szerző szociológiai elemzése néhány héttel az emlékünnepségek után készült. Az azóta bekövetkezett rendszerváltás fényében akkori megállapításai többnyire ma is helytállóak. Ugyancsak a szeptember 26-i könyvpremieren mutatkozik be a Széchenyi Társaság Füzetei sorozat két új darabja. Az egyik Pozsgay Imre Széchenyi üzenete című, idén április 25-én elhangzott előadásának szövegét tartalmazza, a másik gróf Teleki Pál egykori miniszterelnök 1940. június 13-i és július 2-i két beszédét a magyar nemzetiségi politikáról. A füzetek ezres példányszámban jelentek meg. A terjesztés hagyományos nehézségein úgy próbálnak úrrá lenni, hogy a Püski Könyvesházon kívül a Stúdium « Annak az újságírónak i ugyanis, aki korrekt műdön S kíván foglalkozni a hazai ^ nemzetiségek problcmau- 5 kajával, illik tudnia, 'hogy 5; Magyarországon a 11. vil.ig- ^ háború után — de a/.előtt is i — néhány kivételtől elie- X kintve a színtiszta nemzeti- S ségi településeken is ma- § gyár tanítási nyelvű iskolá- ^ ban tanítottak. A felgyor- sült asszimiláció küvetkez- S tében kissé eltérő, de még- X tscsak hasonló a helyzet a S „fiatal fiúk’* esetében is, X akik állítólag „egy kukkot ^ sem értenek az egész” szlo- ^ vák miséből. Szlovák nyelvtudásuk a cikk szer- S zöje szerint „csak arra jó, x hogy az idegenek, a magya- $ rok között megbeszéljék a !$ titkaikat”. J. A. tudatáig 5; nein jutott el, hogy itt egy | banális ellentmondásba ke- i veredik. Ha ugyanis a gye- s rekek szlovák (anya)nyel- ^ ven meg tudják beszélni § titkaikat, „egy kukk”-nál ^ biztosan többet értenek a i szlovák nyelvű miséből is. X Ahelyett, hogy ezen a kép- ^ telenségen elgondolkodna, „a bokáig érő tacskó mél- ^ tatlankodásán” bíbelődik, s § észre sem veszi, hogy a 15- ^ nyeg elszelel . . . Csodálkoz- § hatunk-e ezek után azon, S hogy „elfelejti” megemlíte- § ni azt a tényt, miszerint Pi- § Iisszentlászlónak évek óta nem volt saját plébánosa. § S ez a hiány adta elsősorban X a helyi önkormányzatnak S azt az ötletet, hogy szlová- S kiai plébánost kérjen. A címben felvetett „problémával” kapcsolatban — ugyanis, hogy Pilisszent- lászlón „a magyar szót szlovákul ragozzák” — talán nem érdemtelen megjegyezni, hogy a pilisi szlovákok mintegy háromszáz éve kerültek a történelmi Magyarországon belüli „népvándorlás” során mai lakóhelyükre. A cikk szerzője a magyarországi szlovákok anyanyelvtudását ironizálva talán nem tudja, hogy a tájnyelvi különbözőséés a Magiszter könyvesboltokkal, valamint a Széchenyi Társaság tagjaival és barátaival megegyeztek, ők segítenek az árusításban. Tízezer példányban szintén a Püski adja ki a Csur- ka István Vasárnapi jegyzeteiből összeállított válogatását. A csaknem harminc esszét tartalmazó könyv bemutatója október 4-én, pénteken 17 órakor szintén a Krisztina körúti Püski Könyvesházban lesz. Az 1987 és 1991 augusztusa között írott rádiós jegyzetek, esszék közül a szerkesztő azokat válogatta össze, amelyek nagy port vertek föl. A kötetet a rádió Vasárnapi Újságjához írott hallgatói levelekből vett szemelvényekkel egészítik ki. A könyvpremier vendége Győri Béla felelős szerkesztő és M. Kiss Sándor történész. A Püski Kiadó vidéken, tehát például Pest megyében is jelen van kiadványaival, ám az állami könyvterjesztők egy része nem vállalkozik az árusításra. Bár a kiadónak Szentendrén, Foton és Ve- csésen vannak bizományosai, ám akik a helyi könyvesboltokban mégsem kapják meg a keresett kiadványokat, azok a kiadó budapesti címére — I. kerület, Krisztina körút 26. — írjanak vagy a szentendrei művelődési központban és a Széchenyi Társaság helyi szervezeténél érdeklődjenek. . K. K. gek és az ebből adódó esetleges megértési nehézségek nemcsak a szlovák nyelv sajátjai. Nincs ebben semmi különös, semmi megmo- solyognivaló. Legalábbis annak a számára, aki egy kicsit is ismeri a kisebbségben élők problémáit. Az ilyen gúnyűzést csak a toleranciahiányban szenvedő, hozzá nem értő, rosszindulatú „többségi” állampolgár engedheti meg magának. Ami az anyaországtól elszakadt kisebbségek nyelvét illeti, hasonló a helyzet a világ minden kisebbségénél. Nem hisszük tehát, hogy „ildomos” lekicsinylőén írni például a pilisi szlovákok archaikus nyelvéről. Főleg abban az esetben nem, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a magyarországi szlovákok nyelvét a természetesnek semmiképp sem nevezhető asz- szimilációs hatások is formálták olyanná, amilyen. A cikkíró a besztercebányai püspök úr nevét írásában (talán tévedésből?) magyarosította. Az új plébános nevének írásába is becsúszott egy ékezetelhagyás ... Egész sor más „apróságot” is fel lehetne sorolni, ami nem tanúskodik a szerző túlzott körültekintéséről. Például nem lehet tudni, minek okán keveri a prédikációt a misével stb. ... De sajnos nem csupán felületességről van szó. Tudomásunk van arról, hogy J. A. „rámenős”, provokatív kérdésekkel kényszerítette ki a főtisztelendő úrtól azt a „dacos” kijelentését, miszerint addig marad Pilisszentlászlón, amíg a kormány el nem zavarja. dktafni kellene A nyugdíjasok egyik „vigaszdíja” az utazási igazolvány, az a bizonyos 16-1-2 rovatos papírcsík, ami az ötven-, illetve kilencvenszázalékos utazási kedvezményt adja. Nekem már sajnos nem, mert ingyen utazom... Ám mégis tapasztalom, hogy ehhez az utazási igazolványhoz gondok tapadnak. Ügy tudtuk, tudjuk, hogy az egy-egy alkalomra felhasznált — egy vagy két — szelvény 24 órán belül, akár több közlekedési vállalat járművein igénybe vehető. Visszafelé nem, csak a célhoz. Ennek ellentmondó jelenséggel találkozhatunk. Feleségem például a minap a kalocsai busszal jött Pestre, majd Rákospalotán, Újpesten át Veresegyházra. (Szeptember 6-án, pénteken a 2428 számú, 19 óra 46-kor induló vonattal.) A pénztárosnő mindenképpen bélyegezni akart, mondván: az Volán, ez meg MÁV. A másik esetnek szem- és fültanúi voltunk. Hévízre utazva előre váltott buszjegyünk pecsétjére a veresegyházi MÁV-állomás pénztárosnője szó nélkül kiadta feleségemnek a kedvezmény'es jegyet a Nyugatiig. De a szakaszban — szeptember 12-én Veresről 6 óra 40-kor induló, 2437. számú vonat nemdohányzójában — a fiatal kalauz a PüspöksziUgyanis, miután a plébános úr a „De mégis, mennyi időre jött?” kérdésre közölte, hogy meghatározatlan időre; J. A. másodszor, harmadszor is megismételte kérdését. Úgy látszik, vannak, akiknek nehezére esik elviselni (vagy inkább megemészteni?), hogy szlovákiai plébános jön a nemzetiségi faluba, s ráadásul nemcsak egy-két napra! De fogalmazhatnánk úgy is, hogy a kérdező megkapta, amit hallani akart. Bár talán jobban örült volna ha Ján Búzák csak látogatóba jött volna. Nos, nem csodálkozunk, hogy J. A. ilyen lelkiállapotban különösebben nem érdeklődött a befogadó székesfehérvári egyházkerület álláspontja iránt. Sőt, írásában meg sem említi, hogy az új szlovákiai plébános beiktatása alkalmából jelenlétével megtisztelte a falut a székesfehérvári püspök úr, Takács Sándor is. S J■ A. „díszes kompániá® nak” titulálja az ünnepi s ebédre meghívottakat (s a köztük e sorok szerzőit is). § Nehéz ezek után megítélni, ^ kivel is állunk szemben: i egy indulatait zabolátlanul s meglovagló kibiccel, vagy S pedig „csak” a leírt szó § tartalmát nem értő, súlyát ^ nem érzékelő és azért fcle- 5 lősséget nem vállaló újság- | Íróval. Állítása szerint az v ebédre „a szlovákiai papo- S kát” várták a „szlovák S nemzetiségű faluban”. Nem § számít, hogy Takács Nán- ) dór püspök úr mellett ott S volt több magyar (országi) S esperes, plébános, polgár- ( mester és más meghívott. ^ (A Pest Megyei Hírlapnak is ^ érvényes meghívása volt az o eseményre.) J. A.-nak, úgy látszik, „nem téma” az sem, hogy a lágyról Váchartyánba busz- szal érkező utas szelvényére jegyezni akart. Nem sikerült neki, mert az utasnő némi vita árán lebeszélte. Most itt vagyok, mint az anekdotabeli felszarvazott férj, a legnagyobb bizonytalanságban: annak ellenére. hogy a szabályok a továbbutazásra jogosítanak, s ezt a szelvényen, a menetrendkönyvben, a rádió nyugdíjasműsorában olvashatjuk, hallhattuk, megszűntek? Netán az illetékes minisztérium változtatott a szabályon? Ha igen, illenék erről a nyugdíjas utazóközönséget is oktatni. S ha mégis változatlan a helyzet, akkor a MÁV-illetéke- seket, a pénztárosokat, a kalauzokat oktatni — feleslegesen ne bosszantsuk egymást! Fazekas Mátyás Veresegyház Legyem mw vége Leplezetlen üdvrivalgás fogadta a hazatért, s annyi év után ismét pályára, hazai pályára lépő Varga Zolit, aki kezet nyújtott a „császárnak”, Albert Flóriánnak. Ez a jubileumi játék gondolatsort indított el bennem. Varga Zoli hazatért, ismét gazdagabbak lettünk néhány napra. De elszorul a szívem, ha felsorolom azok nevét, akik elhagyták e gyönyörű hazát, s csak haló poraikban tértek haza. Elég néhány baráti találkozó két nyelven, s az őszinte közeledés jegyében folyt, és hogy a szlovák, ill. magyar vendégek egybehangzóan a legnagyobb elismeréssel szóltak arról, amire a cikkíró több esetben fittyet hányt, degradálni próbált. Itt szeretnénk megjegyezni — aminek J. A. aligha örül —, hogy Pilisszentlászló szlovákiai plébánosának , beiktatását, az illetékes magyarországi egyházi hatóság és a magyar állam nemzetiségi ügyekkel foglalkozó szervei a hazai szlovákok történetében egyedülálló esetet, példaértékűnek minősítették. Csak sajnálni lehet, hogy most, amikor megindult az állam és az egyház valóságos közeledése, s a nemzetiségi politika is próbál túllépni a pusz.ta kinyilatkoztatáson, és erőfeszítések történnek a nemzetiségpolitikai formalizmus felszámolására, akadnak, akik igyekeznek beárnyékolni és lejáratni a nem kis munka árán elért parányi, de konkrét eredményt is. Imrich Fuhl, a Ludové noviny főszerkesztője Franyó Rudolf, Pilisszentlászló polgármestere Michal Hrivnák, a Ludové noviny megbízott főszerkesztő-helyettese Anton Paulik, A Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetének elnöke Petkó Gábor, a pilisszentlászói egyházi tanács nevében Alexander Kormos, A Szlovákok Szabad Szervezete elnöke Gregor Papucek, a Magyarországi Szlovák Írók Egyesülete elnöke nevet felidézni a kivándorlók sorából. Türr István, Klapka György, Kossuth Lajos, Szilárd Leó, Teller Ede, Neumann János, Sellye János, Bartók Béla, Szeleczki Zita, Karádi Katalin, a Korda testvérek. Nekem fáj, hogy világhírű politikusok, tudósok, művészek, s nem utolsósorban magyarok oldott kéve módjára szóródtak szét a világban. S ma azt látom, sok százan hagyják el a hazát — jobb életkörülményekért, másokat gyarapítva tudásukkal, tehetségükkel. Szeretném megérni azt a kort, amikor megáll ezt a kivándorlási hullám, amikor nem a hamvak térnek haza, hanem élve hires embereink. Korunk nemzedékének a feladata egy olyan demokrácia megteremtése, ahol nem a szavak, hanem a tettek alapján alakítjuk az értékrendet, ahol a bizalmatlanságot, az acsarko- dást a szeretet és a bizalom váltja. Ha megértjük végre, hogy annyi tragédiánk rákfenéjét csak nemzeti összefogással szüntethetjük meg. Sik István Gödöllő Amire figyelünk Az ember nemcsak hallja a híreket, hanem elgondolkodik a hallottakon. Több mint egy hónappal ezelőtt az Autótechnikai Kereskedelmi Vállalat autóvásárt hirdetett azzal: a Moszkvics 528 ezer forint helyett — új kocsi! — csak 365 ezer. Ilyen „kedvezményes” vásárt máshol ' is közreadnak. Ezt hallva elgondolkodtam: valójában mennyit is ér egy-egy új személygépkocsi, ha 150-160 ezer forint ide-oda az áraknál nem számit? Joggal gondolhatok arra, hogy az árképzés, az árrés ma nem tartozik a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló LXXX. törvény hatálya alá? Illetve, hol a tisztességes üzleti haszon HAT-ARA? Más, de számomra szót érdemlő. A Pest Megyei Hírlapban egy beköszöntő erejéig olvastam az új fő- szerkesztő kinevezéséről. Most akadt a kezembe a Hírlap 1961. október 14-i, a „Sajtó önkéntesei”-ről szóló írása. Akkor beszámolt a szerkesztőség arról, hogy „többen együtt ültünk”, s beszélgettünk a lapról. Újságírók, levelezők, olvasók, előfizetők. Újólag átfutva az írást, két ismerős névvel is találkoztam, akik ma is tudósítói a lapnak: a veresegyházi Fazekas Mátyás és a gödöllői Csiba József. Az akkori ismerősöktől tudom, hogy sajnos a tököli Bundies Péter már nincs közöttünk ... Másokról nem tudok — pedig jó lenne! Dr. Bíró Gábor Dömsöd Miért kell degradálni a példaértékűt?
