Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-17 / 218. szám
i. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 17., KEDD BU!Í^>VIDÉKI Kjrtíiian BUDAÖRS • ÉRD • S2AZHÄLOM1SÄTTA • UAGY • TÖRÖKBÁLINT • PILISCSABA • • NAGYKOVÁCSI • BUDAJENO • PILIS VÖRÖS VAR • BUDAKESZI • BIATOR- PATY • ZSAMBEK • SOLYMÁR • TÁRNOK PERBAL • TÖK • TINNYE • L'KÖM Új remények a toki tsz-ben Lesz golfpálya is ? Nagy reményekkel tekintenek nemcsak a toki tsz tagjai, hanem a környékbeliek is az elkövetkező hónapokra. Pálfi Gyula személyében új elnök került a tsz élére, aki reálisan felmérte a szövetkezet eddigi gazdálkodását és jövőbeni lehetőségeit. Többek között megállapította, hogy a tsz anyagi helyzete az egyre nehezedő gazdasági körülmények között még inkább romlik. Az állam és a bank kivonult a mezőgazdaságból és támogatás nélkül maradva a súlyos piaci nehézségek közepette sok tsz kilátástalan helyzetbe került. Sokan átalakulást várnak a külföldi és hazai tőkétől, virágzó farmergazdaságot remélnek a kárpótlási törvény végrehajtásától is. Csakhogy Pálfi Gyula véleménye szerint — a Pest környéki földeken ez is másképp fog lezajlani, mint mondjuk a Nyírségben. A Pest megyei földeket nem azért fogják majd az emberek kivenni, mert dolgozni akarnak rajta, hanem üzleti álmaikat kívánják megvalósítani. Sokan már most bejelentették, hogy építési területnek, netán a világkiállításnak, vagy valami üzem létrehozására szeretnék hasznosítani. Sokan úgy vélik, hogy a Pest megyei területeken többszörös lesz a túljelentkezés a földekért, az emberek licitálnak majd, és föl fogják srófolni az árakat. Azt a véleményt sem szabad kétkedve fogadni, amely arról szól, hogy aki itt földhöz jut, az úgysem tudja megművelni, mert nincs eszköze, nincs szakértelme, továbbra is csak kiadja bérbe. A toki tsz-ben ezeket a véleményeket folyamatosan értékelik, s most azon vannak, hogy alaptevékenységben a továbbiakban kialakítsanak egy olyan egységet, amely „kézbe veszi”, segíti, irányítja ezeknek a földeknek a tulajdonosait. Azt persze ők is tudják, hogy mindenáron nem lehet összetartani a tsz-tagokat sem. Ha vannak csoportok — vélekednek —, akik alkalmasak önálló munkára, újraindulásra, akkor azoknak az újrakezdés lehetőségét meg kell engedni. Nagyon várják már az új szövetkezeti törvényt. Abban is reménykednek, ha az megszületik, altkor lehetőségük adódik arra, hogy a részvénytársaságok és kft.-k is beléphessenek a szövetkezetbe. Vannak nagy reményű terveik is; golfpályát szeretnének a toki határban. Véleményük szerint a golfpálya egy olyan vállalkozás, ami környezetkímélő és nem zavarná a települést sem, sőt felértékelné a területet, és ma még fel sem mérhető, el sem képzelhető fejlődést tudna nyújtani. Már érdeklődött is egy finn érdekeltség: építenének szállodát, bungalókat. Állítólag egy svájci cég is hasonló szándékkal jelentkezett. A vállalkozó külföldieknek tetszik ez a vidék. A képviselő-testület Is megtárgyalta a finn cég javaslatát. amely 120 hektáros területet akar vásárolni a tsz-től, s ezen nemzetközi szintű golfpályát, s azt kiszolgáló több száz ágyas szállodát, valamint közel ötszáz üdülőházat szeretne telepíteni. A képviselő-testület örömmel vette az érdeklődést, azonban sok tekintetben — talán érthető is — tartózkodó volt. A külföldi partner érdeke egyértelmű : rendkívül olcsón szeretnének igen szép helyen levő földhöz jutni. Csak példaként érdemes megemlíteni, hogy Zsám- békon háromszoros áron terveznek hasonló területen földeladást. A vevőnek a toki terület ígérkezik a legkedvezőbbnek golfpálya céljára, ezért — vélekedik reálisan a képviselő-testület józanabb része — fizessék azt meg. Azt is fontolóra veszik a helyi érdekek képviselői, hogy a tsz érdeke az ügyben mindössze annyi, hogy százmillión felüli pénzhez jussanak. De a pénz, az nem Tök falué lesz, hanem — valószínű — elfolyik majd azokban a csatornákban, melyekben az eddigi eredmények is veszteségessé váltak. Esetleg majd olyan kft.-be vagy részvénytársaságba kerül, amihez a toki tsz-tagoknak semmi közük sincs. Megszívlelendő azok véleménye is, akik úgy teszik fel a kérdést, hogy milyen haszna származik a falu egészének a földeladások- bol. Sokan még az új munkahelyek létesítésének tervet is megkérdőjelezik, hiszen több nyelven beszélő alkalmazottakra és nem a volt toki tsz-tagokra van szükség egy golfpálya üzemeltetésénél. Most úgy tűnik, nagyobb volt a golfpálya megvalósításának a füstje, mint a lángja. Az érdeklődőknek csak szándékuk volt, de nem rendelkeztek komoly dokumentációkkal. Az önkormányzat nem zárkózik el semmiféle újszerű vállalkozástól, de tartózkodó. Mindenképpen a benyújtott pályázatokról szakhatósági véleményezés után kíván dönteni. (Mint ahogy azt megtudtuk, a héten újabb tárgyalások kezdődnek a golfpá-. Iya ügyében. A tárgyalások kimeneteléről tájékoztatjuk olvasóinkat.) Deák Attila Egészséges emberek legyenek Mozgásstúdió Budaörsön Gyermekzsivajtól hangos szombaton kora délelőtt a budaörsi Jókai Művelődési Ház. Pers Júlia edző és mozgástanár vezetésével most kezdődik a gyermek- és mozgásstúdió órája. Az első kettőben a legkisebbek — négy és hét év közöttiek — gyakorolnak, később, déltájban a nagyobb korcsoport órája következik. Felsorakoznak a tornaruhába öltözött gyerekek, magnóról felcsendül a lendületes induló, bezárul a gyakorlóterem ajtaja, elkezdődött a mozgásóra. A gyermekek szülei az előcsarnokban várakoznak, velük beszélgetek: valójában miért is áldozzák fel szabadidejüket, mit szeretnének gyermekükből, hogy hetente egyszer vagy kétszer idehozzák? Netán balettművészt, aki majd a Magyar Állami Operaház színpadán tündököl? Vagy inkább divatosabb szakmára küldenék a ma még négy-öt éves lányukat? Mondjuk manökennek? A válaszaikból az is kiderül, hogy egészen másképp vélekednek, másért tartják fontosnak a mozgásstúdiót. — Az én kislányom már második éve jár — kezdi a beszélgetést az egyik anyuka, a budaörsi Vértes Miklósné. — Négyéves korában kezdte, de már egykét hónap után látszott az eredménye. ELTŰNT A SZÖGLETESSÉG — Ezt hogyan vette észre? Miben nyilvánult meg? — A kislányom tartásán látszott meg leginkább, hogy ide jár. Tudja, egészen másképp ült még a széken is. Kihúzta magát, a mozdulatai kecsesebbé váltak, eltűnt belőlük a szögletesség, a darabosság. — Az én lányom zenei hallása is javult — kapcsolódik a beszélgetésbe Bori Attiláné, aki pedagógus, és Gazdagrétről hordja a gyermekét az órákra. — A mai gyermekek szinte együtt nőnek fel a zenével, még sincs ritmusérzékük. Itt a mozgás mellett ez is kifejlődik bennük. — Szeretnék, ha a gyermekük balett-táncos lenne? — Szó sincs róla — mondtöbbségében nem azért járatjuk ide a gyerekeinket, mert különleges képességekkel rendelkeznek, hanem azért, hogy egészséges emberek legyenek. Mi is tapasztaljuk, hogy milyen sok a mozgásszervi betegségben kínlódó felnőtt. Ha fiatalon megszokja a gyerek, hogy kell a testmozgás, akkor erről később sem mond le. — Az sem baj, ha egy szülő kacérkodik azzal, hogy művészi pályát válasszon a gyereke — veszi vissza a szót Bori Attiláné —, de nem hiszem, hogy ez lenne a jellemző. LEHET KORRIGÁLNI — Mennyibe kerül a mozgásstúdió foglalkozásain a részvétel? — Egy héten egyszer másfél óra ötszáz forint — válaszolja Vértes Miklósné. — Sajnos vannak, ákik már ezt sem engedhetik meg. Tavaly óta történt lemorzsolódás. — Honnan tudnak arról a budaörsi gyerekek és szülők, hogy létezik ez a mozgásstúdió? — Mi a nyár elején névre szóló értesítést kaptunk — mondja Bori Attiláné. — De a szülők akár az utcán, akár az iskolába kísérve gyereküket elmondják egymásnak, hogy milyen nagyszerű dolog ez. Vége az első foglalkozásnak: sugárzó arccal, kipirulva szaladnak ki a gyerekek. Pers Júlia, a mozgásstúdió vezetője örömmel fogadja a látogatót. — Nézze csak meg, milyen felszabadultak lettek a gyerekek — kezdi a beszélgetésünket. — Hat esztendeje járok ki foglalkozásokat tartani Budaörsre. — A mozgáskultúra különösen a legfogékonyabb korban roppant fontos. Ilyenkor még sok mindent lehet korrigálni: fel tudjuk hívni a szülő figyelmét, ha a gyermeke gerincferdülé- ses vagy lúdtalpas. Később már nehezebb ezeket a betegségeket javítani. JELMEZES BEMUTATÓ — Hányán járnak a budaörsi Jókai Művelődési Ház mozgásstúdiójába? — Nyolcvan-száz gyermek jár egy évben. Mert nemcsak szombaton van stúdió, hanem a hét más napjain is, tehát kedden, csütörtökön és szombaton. — A szülök el szokták mondani, hogy mennyit fejlődik a gyerekük? — Többnyire télen tartunk egy nyilvános órát, akkor meg is nézhetik, hogy tulajdonképpen mit csinálunk az órákon. Nyáron, a foglalkozások befejeztével pedig jelmezes bemutatót tartunk. Természetesen az órák végén mindig körbevesznek a szülők, és mindent megbeszélünk. — Véleménye szerint az óvodai vagy az iskolai testnevelésórákon miért fordítanak kevesebb figyelmet a gyerekek mozgáskultúrájára? — Nézze, az óvodákban még csak-csak élnek a játékos mozgás lehetőségeivel. Sajnos az iskolákban, mint közismert, roppant feszített a tanterv, és nem érnek rá külön játékos, kötetlen foglalkozásokat beiktatni, vagy akár zenére mozogni. Most nem az aerobikra gondolok, hanem az egyszerű, végtagokat, gerincet megmozgató, ugyanakkor kecses járásra szoktató könnyed tornára. Erre a mai fiataloknak igen nagy szükségük van, hiszen fizikailag is megnyomorító a nyolcórai iskolapadban való ülés. D. A. ja Vértes Miklósné. Mi Fejlődő egészségügyi ellátás Átadás előtt Tinnye Testületi ülés A féléves költségvetési beszámoló lesz az egyik napirendi pont azon o tinnyei önkormányzati testületi ülésen, amit szeptember 19-én tartanak meg. Két ingatlanvásárlással kapcsolatban kell majd döntést hoznia a képviselőknek. Egy kft. tőlük, a Toki Egyetértés Termelőszövetkezettől az önkormányzat szeretne egyes földterületeket megvásárolni. A tsz-szel, előzetes tárgyalásokon megállapodtak néhány kérdésben, már csak a konkrétumok tisztázása van hátra. Azt, hogy a kft. munkatársainak milyen választ ad a testület, attól is függ, milyen elképzeléseik vannak azzal a külterülettel kapcsolatban, melyre igényt tartanak. Zenei élet Bialorbágyon Megérdemelt sikerek köszönhet a művészeti vea gyermekrendelő Már többször beszámoltunk arról, hogy Biatorbá- gyon igen lelkes zeneértő közönség él. A településen 1985-ben alakult meg az Erkel Ferenc Kamarazene- kar, amelynek tizennyolc tagja van. A zenekar sokat BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Deák Attila. • Munkatársak: .1. Szabó íréin és Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14—17 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi B. u. 6. Ff.: SÍI. ír. sz,: 144S. Telefon: 138-4761, 138-4067. 6 ^Mao zetőjének, Aldor Lilinek, aki egyben a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, elismert hegedűművész. Az együttes az elmúlt esztendők során több zenei fesztiválon szerepelt megérdemelt sikerrel. Így például jártak Spanyolországban és Belgiumban. A belgiumi vendégszereplés alkalmával a2 együttes Cüm laude díjat kapott. Közismert, hogy egy hongkongi lemezcég elismert magyar együttesekkel itthon készít felvételeket. Nos, ez a hongkongi lemezcég az Erkel Ferenc Kamarazenekarral is szerződést kötött. Mozart összes templomi szonátáinak felvételét készítik el CD-lemezre. Az utóbbi években Solymáron örvendetesen növekedett a fiatal házaspárok száma, mind több a gyerek. Az önkormányzat ezért gondot fordít a gyermekek ellátásával kapcsolatos feladatokra. Az utóbbi években növelték az óvodai és iskolai helyek számát, kiterjesztették a gyermekegészségügyi hálózatot, iskolafogászatot létesítettek. Továbblépést jelent a gyermekegészségügy fejlesztésében a tavaly nyáron elkezdett új gyermekorvosi rendelő létesítése. A munkálatok most befejeződtek, és az önálló gyermekorvosi rendelőt ebben a hónapban átadják a használatnak. Általános vélemény, hogy a solymári gyermekorvosi rendelő felszereltsége minden tekintetben a legmagasabb követelményeket szolgálja. Az épület földszintjén alakítják ki a belgyógyászati rendelőt, itt létesítik a megelőző szűrővizsgálatokhoz szükséges helyiséget és elkülönítve biztosítottak helyet a fertőző beteg gyerekek vizsgálatára, gyógyítására. A tetőtérben elhelyezett helyiségekbe modern laboratóriumot és a szükség szerinti gyermekfektetőt alakítottak ki. A felszereltség magas színvonalára jellemző egyebek között, hogy a rendelőben digitális, programozható EKG-berendezést helyeztek el. A betegnyilvántartás is a legmodernebb eszközökkel, számítógéppel történik. Az új gyermekrendelő építésében és kialakításában a helyi lakosság is jelentős társadalmi munkával vett részt, így valóban sajátjának érezheti az új létesítményt. K. Z. Solymáron Intézmények A többi között a tavalyi, és az idei féléves pénzügyi helyzetről tárgyal a solymári önkormányzati képviselő-testület szeptember 17-ei ülésén. Szó esik a szerTárnok lakói, és mindazok, akik felkeresik szeptember 22-én a községet, együtt ünnepelhetnek. Ä település 750 esztendős múltjáról emlékeznek meg, ökumenikus szabadtéri istentiszteleten, 10 óra 30 perces kezdettel. A helyszín Tárnok első templogazdálkodása vezeti működési szabályzatról, az intézmények gazdálkodásáról, és a községet érintő fontosabb eseményekről. mának emlékműve. Megnyitó beszédet Rozbora Andor polgármester mond majd, a község történetéről Péter Gábor tart előadást. Kulturális műsorok, helyi történeti kiállítás, labdarúgó-mérkőzés, szüreti felvonulás és bál színesíti az ünnepséget, amelyen mindenkit szívesen látnak. Ünnepség Tárnokon Hétszázötven éve