Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-06 / 183. szám
Naponta szétszedve A Mészáros Tsz tejházjíból naponta 5 ezer liter tejet szállítanak ki, javarészt első osztályút. Az ipar követelményei megleheti sen szigorúak, csali nagyon gondos kezeléssel lehetséges e nagy mennyiségű tej jó minőségét megóvni. Műszak után a karbantartók szálljak meg a helyiségeket, s szétszedik, tisztítják a tejjel érintkező berendezéseket. Fotósunk a szűrőrendszer szerelését örökítette meg (Érdősi Agnes felvétele) Kisgazda-ügyeid Kárpótlás Arról már írtunk, hogy a Kisgazdapárt ingyenes jogi tanácsadást nyújt az érdeklődőknek, többek között kárpótlási ügyekben is. Kedden délután 3—5-ig dr. Czira Enikő, pénteken délelőtt 10—12-ig dr. Simon Ferenc, délután 6—7-ig dr. Boros Albert tartja az ügyeletet. Ezen túl szokásosan szombaton délután 3- tól 5-ig tart a pártügyelet. Döntött a kuratórium Pénz testedzésre Jól működik az az alap, amelynek létrehozását dr. Kulin Sándor, városunk országgyűlési képviselője kezdeményezte a költségvetési vitában. A 450 millió forint olyan testedzéssel, mozgás- kultúrával kapcsolatos tevékenységek támogatására szolgál, amelyek alkalmasak a lakosság, vagy apKézilabdás fiatalok A III. korcsoportos körzeti diák fiú kézilabdabajnokság végeredménye: 1. Pctöfi-isk. 4 4-------81-37 8 2. Kocséri Isit. 4 1 — 3 47-67 2 3. Ilákóczi-isk. 4 1 — 3 46-70 2 4. Kossuth-isk. visszalépett A biztos győztes petőfis fiúk: Járvás Tamás, Kiséri Péter — Illés László, Deák Attila, Héjjas István, Farkas Balázs, Boldizsár Endre, Csató Csaba, Tóth Norbert, Kotschy Viktor, Szűcs Albert, Török László és Újhelyi Botond. Hagyományosan Dabas volt a színhelye az általános iskolás kézilabdás diákolimpia megyerészi döntőjének. Előnyben voltak a testnevelés tasp^atos intézmények csapatai. Körzetünket mindkét nemnél a Petőfi-iskolások képviselték. A fiúknál a kakucsiak tíz, a gyömrőiek küzdelmesen két góllal jobbnak bizonyultak a végül ötödik körösieknél, akiknél Deák Attila volt a leggólképe- sebb. A leányoknál a mieink küzdőszellemével baj volt. A végső győztes inárcsiak 14-4-re (több vitatható éi'vényességű góllal) verték a körösieket, majd a Ceglédi Mészáros elleni 19-9 után nem játszottak a harmadik helyért, és így a két bronzhelyezett egyike a Petőfi. Közülük Dávid Renáta és Deák Györgyi érdemel dicséretet. KOSÁRLABDA A gimnáziumi labdajátékteremben egy programban három Pest megyei utánpótlásbajnoki kosárlabda-mérkőzésre került Kadett fiúk: <Nk. Konzervgyár Kosárlabda Klub —Budaörsi DSE 94-47 (47-23). Biztos volt a győzelem. Legjobb dobóit: Szendi Am. (32) és Szendi At. (27). Ifjúsági leányok: Budaörsi Gimnázium—Nk. Gimnázium 48-44 (22-15): Jól helytálltak és kis szerencsével nyerhettek volna; ld.: Bojtos és Juhász (11—11). Kadett leányok: Nk. Gimnázium—Budaörsi Gimnázium 36-25 (10-6). Megérdemelt győzelem. Ld.: Jakab (11) és Botocska (10). Kiskunfélegyházán több- fordulós, tornarendszerű ka.dett fiú Kiskun Kupa- viadalt rendeztek. A körösiek igen jól helytálltak. Szolnoki Olajbányász—Nk. Kgy. KK 64-51 (27-23), ld.: Deák (26) és Lakatos P. (12). Nk. Kgy. KK—Kisr lcunfélegyházi TK 88-45 (45-23). ld.: Fodor (22) és Valkai (11). Idegenben négyes Bács- Kiskun megyei kosarastalálkozó volt. A serdülő lányok kétszer is megérdemelt, sima győzelmet arattak. Nk. Kgy. Kinizsi— Kecskeméti Mátyás király körúti DSK 63-6 (51-4), ld.: Dér (20) és Kovács B. (10). Nk. Kgy. Kinizsi— Kecskeméti Buday DSK 103-11 (39-3), ld.: Orbán R. (32) és Nagy I. (15). Gyermek leányok: K. Buday DSK—Nk. Kgy. Kinizsi 26-22 (13-9); ld.: Bognár és Demeter Z. (3—8). Gyermek fiúk: Nk. Kgy. KK—K. Buday DSK 45-37 (22-18); ld.: Nagy F. (14) és Rosta (12). S. Z. nak egy része egészségi állapotának karbantartására. A forintokért persze pályázni kel), és ebből nem maradtak lei a nagykőrösiek sem. Legutóbbi találkozásunkkor dr. Kulin Sándor örömmel újságolta, hogy újabb pályázatok elbírálását fejezték be, s ebből már nagykőrösi célokra is juttattak. Az Arany János Általános Iskola 400 ezer, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 350 ezer, a Dalmady Győző Utcai Általános Iskola 350 ezer forintot kapott az említett alapból. Valkay Imre, s a vándortábora (Arany J. iskola) 45 ezer forint támogatásban részesült. A képviselő elmondta, tudomása van arról is, hogy a Kossuth Lajos Általános Iskola is pályázott, 140 ezer forint a kérelmük. —b— 'mm Mozimh Augusztus 0-án a nagyteremben 6 órakor, a cifrakerti parkmoziban 9 órakor: Eszelős szívatás. (Feleségül vettem a vámpír unokáját?) Színes, szinkronizált amerikai horror- paródia. A videotéka ajánlata: Esél.vlesőli. Színes amerikai film. nagykőrösi XXXV. ÉVFOLYAM, 183. SZÄM 1991. AUGUSZTUS C., KEDD Csődök e!fen eljárások Minden csak drágul A magyar gazdálkodók-, nak falra hányt borsó az intelem: csőd szele ha fúj, váltani kéne. Ehelyett szabadságolnak, és ha elfogy az évi kimért szabadnap is, befagyasztják a foglalkoztatást, s elméleteket gyártanak túlélésről meg effélékről. Közben hiszik, hogy ki lehet húzni a válság végéig. Sajnos ma ez az egyetlen választás, aminek meg perspektívája lehet. •Például a magyar bútoriparnak tis: megvolna az oka rá a mostani . helyzetben, hogy végleg lehúzza a rolót. Még a nagyhírű cégeknek is heti 2-3 napra váló rendelésük van csak. Telje- ' sítik, aztán leállnak és várják a jószeréncsét, illetve a következő tételt. Ugyanakkor senki sem gondolja azt, hogy a hazai bútorgyártásnak örökre befellegzett. Van ott élet, igaz, hogy csak pislákol, miként Ko- cséron a tsz bútorüzemére mondta valaki. A jelenlegi termelést ott is csak néhány eseti rendelés képezi. Néhány kárpitos győzi, a többség mintegy 25 személy, kénytelen volt más munka után nézni. Ök tulajdonképpen a szerencsések közé tartoznak, nem szorultak az állami könyör- adomúnyra. Aki akart, talált a szövetkezetben munkát, vagy elment a feleség helyett gyesre a visszatérés reményében. A kereskedelemmel azonban Dobozi Éva ipari ágazatvezető sem boldogul, hiába a széles üzleti ismeretsége. A bútorok for- • galmazása gyakorlatilag a nullára esett. — A hagyományos középáras bútorokra igaz ez elsősorban, ahová a mi termékeink is sorolhatók. Ami _ még éladható, az vagy nagyon ' olcsó, Vagy nagyon ‘ drága, igényes portékák. Mondhatná valaki, hogy akkor válasszunk e végletek közül. Nos, kétségkívül lehetne olyan ' bútorokat gyártani, amelyeket a kevés jövedelműek ' is meg tudnak fizetni. Csakhogy ez az út a .minőség, a tartósság romlása nélkül nem járható, tehát nincs értelme. Másfelől a nagy értékű bútorokhoz pénzigényes technológia kellene, amit ma nem tudna létrehozni a szövetkezet, amikor 60 milliós nagyságrendű követeléseit sem tudja behajtani adósaitól. — Természetesen más megoldásokkal is próbálkoztunk, változtattunk például az alapanyagon, de ily módon sem lehetett leszorítani az árakat. Szinte minden bútoranyagnak elképesztően magas a beszerzési költsége. SzemléltetésLehet, hogy komollyá válik? Már elmélyül — Jöjjön fel, s 'megmutatom a bélyeggyűjteményem! Ősrégi trükk és módszer volt ez a csábításra,, a ba- rátkozásra, de sok minden változott, mára új verzió született: — Megmutatom a számítógépes programjaimat! Kákái Viktor, a Commodore gépek világának ismerője így invitálja barátait, köztük engem is a jobbnál jobb játékprogramok kipróbálására, bemutatására. — Kösz, de én nem vagyok olyan nagy ismerője, viszont tény, hogy ez az, amiben el tudok mélyülni — mondja szerénykedve. Anyakönyvi hírek Született: Kovács Dénes • és Varga Eszter: Róbert; Bakó Ferenc és Harsányi Zsuzsanna: Zsuzsanna; Hegedűs Imre és Nagy Ibolya: Ibolya; Szabari Ferenc és Mahilla Ilona: Ferenc; Csató József és Tanács Anita: Vivien; Kovács István és Lóczi Marianna: Ákos nevű gyermeke. Házasságot kötött: Balogh Csaba és Rideg Éva; Pintér Gábor és Törőcsik Éva; Illés Zoltán és Kovács Erika; Barna Sándor és Búz Valéria; Mihályi László és Zellei Györgyi. Meghalt: Szűcs Balázsné Szűcs Julianna (Kárpát u. 63.); Szalai Jánosné Berecz Rozália (Tázerdei u. 1.); Kovács Istvánná Mata Terézia (Temesvári u. 10.); Kása László (Kocsér, IV. dűlő 37.); Mészáros Györgyné Klein Margit (Tündér u. 15.); Holló Jó- zsefné Csorba Mária (Alsó- járás-dűlő 47.); Vágó Fe- rencné Kis Mária (Regős u. 23.); Tóth Andrásné Téglás-Kovács Mária Erzsébet (Maros u. 33.); Kenyeres Mihályné Korpácsi Terézia (Petőfi u. 25.); Erdélyi Lászlóné Katona Irén (Farkas u. 1/2.). — Hogyan kezdődött a számítógép-kapcsolat? — Korábban kifejezetten elleneztem, ha valaki számít ógépezn i hívott, nem tudott teköfbni az, hogy én odaüljek a monitor elé, és Le-föl vagy jobbra-baira. De Lehet, hogy ez segítette megszerettetni velem a dolgot, és Lehet, hogy öcsém; Péter unszolása is, akivel egy idő után együtt kértük a szülőket egy C—64-es számítógép megvásárlására. Ez volt 1938-ban. — összeszámoltad már, hány játékprogramod van? — Ezer fölött lehet, fele kazettáin. Másik része lemezen van tárolva. Ez utóbbi azért is jó, mert gyorsabb a program bevitele a gépbe. — Mennyi időt szánsz a hobbidra? — Naponta két órát, hétvégeken ennél jóval többet, úgy 6—7 órát is. — És az anyagiak? — Ahhoz, hogy megtudjam milyen új játékprogramokat találtaik ki külföldön, megvásárolok színvonalas, nívós magazinokat, amelyeknek az ára száz forint felett kezdődik. — Az érettségi után kívánsz-e tovább foglalkozni a számítógépekkel? — Nem úill távol tőlem a gondolat, hiszen gyakorlatom már van, és ha elkötelezem magam mellette, akkor nem úgy fogok neki- menni a számítógépnek, mint borjú az anyjának. I Juhász Zsolt ként mondom, hogy a habszivacs köbmétere már meghaladja a 7500 forintot. Tehát korántsem a készárutermelés oldalán jelente kezik a drágulás, hiszen például az emeletes kollégiumi ágyakat még kooperációban is ki tudjuk hozni 14-17 ezer forintból. Más az anyagigényük, de az is számít persze, hogy közvetlenül kapja a megrendelő. Mostanában az ilyen termékekre vannak megbízatásaink, de sajnos ezenfelül másra nem nagyon. — Engedje meg a tréfát, gondolom, nem bánnák, ha most az egész bútorrészleg fröccsöntő műhellyé változna ... — Nos, az ágazaton belül a műanyagüzemet valóban nem ingatta meg a válság,' sőt pozíciója erősödik. Kezdik a kocséri termékeket nemcsak megismerni, de elismerni. jelent az valamit, ha még a nagy konkurenstől, a Pannonplasttól is ide pártol néhány vevő. Mondhatnám, hogy a következetesen jó minőségű edények, azok pontos szállítása révén növekszik a forgalom. A fő okot abban látom, hogy a tejiparban például már erős a törekvés az import termékek visszaszorítására, korszerűsödik a gyártmánystruktúra és ehhez a műanyag edényeket gyártók partnerek tudnak lenni. Havonta 13 millió az üzem nettó árbevétele, búr e számnál szemléletesebben jellemzi a helyzetet az,. hogy a bútorüzemből 8 személyt rögtön el tudtunk helyezni a műanyag részlegben. Jelentősek a spontán készpénzes vásárlások, jelenleg pedig olyan nagy a poharak kereslete, hogy hétvégeken is szükséges műszakot tartani. M. J. RENAUI W KECSKÉMÉ ■r1 Ál Renault: a siker ereje Nagyon gyors szállítás, kedvező órak, magas színvonalú vevőszolgálat. Értékesítés forintért vagy valutáért. A legjobb modellek teljes választéka! Nyári engedmény: kevés — néhány száz — kilométert futott kiállítási és bemutatóautók, kedvezménnyel. Gépjármű-kereskedelmi Kft Kecskéinél, Május 1. tár 6. Tel.: (76)-22-e*4/83, tax: <78)-28-P40 NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagykörös, Széchenyi tér IT. $ A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs : Miklay Jenő. © Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-308. Q Hirdetésfelvétel: kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk.