Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27 / 175. szám
Szirádabusz Nem jó, ha néhány héttel az új buszmenetrend érvénybelépése után máris változik a kínálat, az viszont kedvező, ha éppen bővül a választék. Az utóbbi történt a Volánbusz 2100-as vonalán, Budapest—Bag —Túra között. A méltán népszerű, mert az M3-as autópályán végigrobogó járatok száma most eggyel gyarapodott. Az új menetrendben még nem szerepel, de már közlekedik a Népstadion autóbusz-állomásról 20 óra 30 perckor induló Ikarus. Eddig — jó néhány éve — az utolsó esti busz már fél nyolckor elhagyta a fővárost. A fél kilences egyszer már megvolt, de mivel kevesen utaztak rajta, megszüntették. A visz- szatérés remélhetően tartós lesz, csak tudjanak róla a leginkább érintettek, az utazók. —bg— Piac, pia nélkül Továbbra is két helyen A városi piacot élelmiszerpiaccá nyilvánító ön- kormányzati határozat megváltoztatása céljából aláírásgyűjtés indult a városban, amelynek lényege: a gödöllői piacon árusító iparosok és kereskedők kérték a gödöllői polgárokat, támogassák őket aláírásukkal abban, hogy továbbra is a városi piacon árusíthassák portékáikat, ne pedig a Táncsics Mihály úti GSC-spcrtpályán, ahová véleményük szerint a közlekedés nem megoldott. összesen 4150-en írták alá az íveket, közülük 2263 név volt hiteles, a többi ugyanis vagy nem helyi lakostól, vagy fiatalkorú állampolgártól származott. A beadvány így is megfelelt a népi kezdeményezés feltételeinek, így tehát a képviselő-testület köteles volt Művészeti célokra Alapítvány született A gödöllői Remsey Jenő Művészeti Egyesület alakuló ülésén megállapodás született arról, hogy az egyesület tevékenységét anyagilag is támogatni fogja a város. A támogatás formájául az alapítványtételt találták legalkalmasabbnak. Az alapítvány induló vagyonát, 200 ezer forintot Gödöllő önkormányzati képviselőtestülete adományozta, ám a továbbiakban bárki hozzájárulhat az összeg gyarapításához. Az alapítvány tőkéjének felhasználásáról kuratórium dönt. Az öttagú kuratórium tiszteletbeli elnöke Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője; elnöke Roszik Gábor országgyűlési képviselő; ügyvezető alelnö- ke Katona Szabó István író, tagjai dr. Gémesi György polgármester és Nagy Tamás kapucinus pap. Az alapítvány kezelője az egyesület, amelyet név szerint Remsey Gábor grafikusművész, az egyesület elnöke képvisel. Körzeti labdarúgó-bajnokság Szadán is lesz foci! A tervek szerint augusztus 25-én kezdődik az 1991/92-es körzeti labdarúgó-bajnokság. A felkészülés elkezdődött a szövetségben is, megbeszélésre hívták az érdekelteket. Sajnos az elnökség részéről is többen hiányoztak, és ez előrevetíti a jövő árnyékát. Vannak, akik távozni kívánnak, egyéb elfoglaltságuk miatt nem vállalnak továbbra szerepet. Az Isaszeg feljebb került, más csapatok anyagiak hiányában nem kívánnak nevezni. Kedvező viszont, hogy Szada bejelentette indulási szándékát, sőt neveztek is. A község polgármestere, Nádaski László és segítőtársa, Farkas Károly összefogtak, és elérték, hogy a község fel tudja vonultatni fiataljait. Az egyesületnek négy szakosztálya van, a labdarúgók máris huszonketten vannak. Az edzői feladatot Koczeih Kálmán látja el, újságolta Riesz György intéző, akitől megtudtuk azt is, hogy a másik intéző Szóvá István. Van labdarúgópályájuk, jövőre pedig öltözőjük is lesz Túrán július 5-én újjászervezték és hétről kilencfősre bővítették a vezetőséget. Az elnök Sára András, helyettese Szilágyi Gábor és Zséli István. Az ügyvezető elnök Kiss László, a gazdasági ügyek intézője Gregoly Józsefné. A tömegsporífelelős Lajtos János, az utánpótlás nevelésével Tuka János foglalkozik, a szakosztályvezető Tóth János, helyettese Sára József. Sok sikert a vezetőknek és a csapatnak! Ősszel Kistarcsának és Kerepesnek már külön-kü- lön lesz labdarúgócsapata. A tarcsaiak a Késmárk úti pálya használói lesznek, újságolta a hírt Csernok István intéző. A tarcsaiak elnöke Tóth Gyula, helyettese Juszkó Ferenc, szakosztályvezetője Polyvás Dániel, a másik intéző Doroczi Lajos. Karfáiról levél érkezett, melyet Kólya László, a szövetség elnöke bontott fel. A kartaliak elküldték a serdülők nevezési díját, kétezer forintot. Példásan élen jártak az idén, de tavalyról ezer forintos elmaradás terheli az egyesületet. Az őszi szezonban Kerepestarcsán felejtették a serdülőcsapat igazolását, amiért a szövetségben még nem jelentkeztek. Csiba József azt soron következő ülésén megtárgyalni. Sok új nem hangzott el a szerdal ülésen. Lelkes. László kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint miért ne lehetne mást is árülni a piacon, csak szigorúan meg kell követelni a rendet. Dr. Nacsa János is felvetette: kétezer ember aláírása már jelent valamit, a döntéseknél figyelembe kell venni az élet igényeit. Dr. Gémesi György szerint éppen az élethez alkalmazkodtak a legutóbbi határo- , zattal, hiszen az élet produkálta a szűkös hely miatti naponként kirobbanó vitákat, veszekedéseket, a szabályok s az intézkedő közterület-felügyelők semmibevevését. Véleménye szerint — amihez csatlakozott Mészáros György is — a szabályozás óta rend van végre a piacon, az árusítás zavartalan, és ez volt a cél. A testület végül ismét amellett foglalt hát állást, hogy a városi piac csak élelmiszer- és virágárusítás céljára szolgáljon, minden egyéb a GSC-sportpályán történjen, amely közel van a HÉV-megállóhoz, és autóbusszal is megközelíthető. Egy füst alatt a piaci szeszesital-árusításról is döntött a testület. Legyen vagy ne legyen? — volt a kérdés. Derültség kísérte Halász Levente megjegyzését, miszerint az alkohol hozzátartozik a piac hangulatához; s Lelkes László is természetes „kelléknek” tekintette a hurka-kolbász fogyasztáshoz kapcsolódó sört, fröccsöt. Dr. Várady Tamás, Six Edit és Fejes András ugyanakkor határozottan ellenezte ezt, mondván, igazán nem illő sem a múzeumhoz, sem a többi árushoz az italozó emberek látványa, s mindenképpen furcsa lenne, ha a testület áldását adná köztéri alkohol- fogyasztásra. — Tízmétereniként úgyis van italkimérés — dobta be valaki, amely megjegyzésből egyesek arra következtettek, hogy akkor minek még ide is, mások pedig arra, hogy miért éppen itt ne legyen. Végül is amellett döntöttek, hogy a jövőben tilos a piacon a szeszesitalárusítás. A meghozott két döntés módosításként bekerült az 1986-ban hozott, jelenleg is érvényes piacrendeletbe. Ugyanakkor a testület szükségesnek tartotta a meglevő helyett új piacrendelet megalkotását. P. É. GÖDÖLLŐI XV1ÍI. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM 1991. JÜLIUS 27., SZOMBAT Hárman a társadalmi munkán... Önkormányzati tulajdonba a domonyvölgyi tavakat! Nem irigyeltük a domonyi képviselő-testület tagjait, amikor júiius 17-én megtartották a soros ülésüket. Nemcsak a fontos napirendi pontok megtárgyalása miatt ve- rítékeztek, hanem fülledt hőség következtében is. Nos, miről is értekeztek az ottani honatyák? Kopjás Györgyné polgármester beszámolt az ön- kormányzat első félévi gazdálkodásáról. Mondanivalóját két fontos gondolat köré csoportosította: takarékosság és megfontolt gazdálkodás. S hogy e két fogalom mennyire áthatotta eddigi gazdálkodásukat, néhány ténnyel, és számadattal is alátámasztotta beszámolóját. Az önkormányzat megalakulása pillanatától igen nehéz gazdasági helyzet előtt állt, mert jelentős pénzügyi fedezet- hiánya volt. Az egykori nagyközségtől — Aszódtól a Domonyi Általános Iskola építéséhez nyolcmillió forint értékű kötvény visz- szafizetési kötelezettségét, valamint annak háromszor kilencszázhatvanezer forint kamatterhet örökölték. Ráadásul még a lakásépítések szociális támogatására felvett hitelek lélekará- nyos terhét, 614 ezer forintot is törleszteniük kell! Fejlesztés nincs A rendelkezésre álló pénzügyi források bevételeit elsősorban a községben működő intézmények zavartalan működtetésére fordították. Hátrányos helyzetükből adódóan fejlesztést mm terveztek. A domonyi önkormányzat az idei gazdálkodást 31 millió 684 ezer forintból tervezte. Ez 32 millió 380 ezer forintra módosult, mert pótelőirányzat érkezett a pedagógusok, a művelődési, GÖDÖLLŐI TÓPARTON CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA valamint az egészségügyi dolgozók részére. A bevételek- teljesítése mindenütt időarányos. Pénzmaradvány -nem állt a rendelkezésükre, mert a volt nagyközség szétválasztása utáni vagyonmegosztást nem fogadták el. Lehetőségük volt címzett támogatást igényelni. Amit kaptak: 200 ezer forint. Nagy segítséget jelentett számukra, hiszen a hivatal pénzforgalmának a gyorsabb feldolgozásához számítógépet vásárolhattak. A különböző iratok másolása sem okoz gondot, mert az említett támogatásból fénymásológép vásárlására is futotta. A lakosság alacsony jövedelme, és a nagy létszámú nyugdíjasréteg miatt meglehetősen nagy összeget fordítanak a különböző segélyezésekre. Rendszeres szociális segélyre például 338 ezer forintot fizettek ki. Figyelemre méltó a kamatadó térítése miatti kiadások összege is: ez 126 ezer forint volt. A mozgáskorlátozottak üzemanyag-támogatására is jutott pénz, 41 ezer forint. Ápolási díj címén 21 ezer, míg rendszeres nevelési segélyre 79 ezer 750 forintot fizettek ki. Lakásépítésre, felújításra, házvásárlásra kamatmentes kölcsönként négy fő részére összesen 200 ezer forintot fizettek ki. „ Vihar a teremben Szó esett Domonyvölgy- ről is, ahol az önkormányzat tulajdonában lévő három zártkerti telek villanyhálózati bővítésének a hozzájárulására 146 ezer forintot fordítottak. A beszámoló meghallgatása után kisebbfajta vihart keltett a képviselő- testület körében az az alapítvány, amelynek tervezetét a polgármesternő ismertette. A nyugtalanság okát az alapítók személye, s a majdani kuratóriumi tagok viszonyában látták a domonyi honatyák. Pedig a személyi torzsalkodáson túl, igen érdekes témakörök kerültek terítékre. Például egy domonyi lakos felsőfokú tanulmányainak a segítése; a községi művelődési, kulturális és sporttevékenység támogatása; annak az épületnek a helyreállítása, amelyben az önkormányzat hivatala is működik: Domony kapcsolatfelvételének a támogatása a testvértelepülésével; a művelődési ház tetőszerkezetének a felújítása, s az épület korszerűsítése; a domonyvölgyi ivóvízhálózat kiépítésének a támogatása, valamint a domonyi nép hagyományok és a környezet- védelem kérdése. A témák bőségére való tekintettel döntés nem született, de .elhatározták, hogy egy későbbi időpontban visszatérnek az alapítvány megtárgyalására. Igazgatóra várva A képviselő-testületi ülés meghívójában az utolsó napirendi pontként szerepelt az egyebek megtárgyalása. Az unalmasnak ígérkező beszélgetés helyett valósággal záporozni kezdtek a képviselők kérdései, a falu vagyonát féltő hozzászólásai. Sebián János és Benedek István képviselők például határozottan követelték, hogy a hivatal sürgősen kezdeményezze a domonyvölgyi tavak önkormányzati tulajdonba való adását! Barna József kérte, hogy a jegyző minden olyan ingatlant követeljen vissza, amely az önkormányzat jogos tulajdona. Kmety Mihály kemény szavakkal ostorozta azokat, akik az iskola környékének a rendetlenségéért felelősek. Egyébként megemlítette azt is, hogy legutóbb egy társadalmi munkán csak hárman jelentek meg. Pedig az önkéntes munkára igencsak szükség lenne, hiszen a termelőszövetkezet már elkészítette a salakos pálya szegélyét. Okulva azonban az érdektelenségen, az agyagos salak terítését vállalkozóra bízzák majd. Az iskola kapcsán szóba került az igazgató személye is. Ez azonban még nyitott kérdés marad sokáig, hiszen eddig még nem jelentkezett senki erre a posztra. Kovács I. Csaba GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. © A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. O Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. © Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség; ben. Hévízgyörk Anna-bá!-Anna-bál lesz a hévíz- györki művelődési házban július 28-án, vasárnap este nyolc órától. A muzsikáról a Mogyoródi zenekar gondoskodik, a belépődíj nyolcvan forint vagy egy cserép virág.