Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-26 / 174. szám
MOZGÁSSÉRÜLTEK TÁRLATA Akarat és dimenziók Meglepően gazdag, több műértéket is felmutató -kiállítással nyitották meg programsorozatukat az országnak szinte minden részéből városunkba látogató mozgássérült művészeic. A sorstársaknak a baráti találkozója egyébiránt jelentős abból a szempontból is, hogy első ízben éppen Nagykőröst szemelték ki helyszínül, talán mert hírét hallották az alföldi vendégszeretetnek. A legkülönfélébb képző- és népművészeti ágak művelői legjobb munkáikat hozták el, ám annak is csak töredéke fért el a művelődési központ kiállítótermében. De vélhetően így is elérték céljukat az alkotók és mindazok, alak bemutatkozásuk sikere érdekében közreműköditek. Kérdezhetjük persze, lehet-e más céljuk is egy tárlattal e tiszta lelkű, tehetséges embereknek túl azon, hogy szépérzékre tanítsanak, a művészetek formanyelvén segítsenek kimondani a kimondhatatlant? Nekik igenis van más mondandójuk is. Általuk kapunk jelzést a jó és a gonosz világ végleteiről, amint azt Czira Sándor települési képviselő tárlatnyitó gondolatai közt találóan megfogalmazta. Óhatatlan tehát, hogy elő ne türem- kedjenek az újabb és újabb szónoki kérdések a társadalmi lelkiismeret gyötrődéséről. Elég-e csupán nagylelkűen az alapítványi csekkeket töltögetni, a tudományos eredmények által könnyíteni a nehéz sorsú emberek életén ? Egyáltalán van-e jogunk csak szánalommal lenni, anélkül hogy bűntudatot éreznénk a kardcsörtető tábornokok vagy a gépesített rohanásunk okozta, Két fruska, egy kazal Bizony változnak az idők cs a szokások is! Annak idején aratáskor a kaszáló legények számára a felüdülést az jelentette, ha a marokszedő lányok térde egy pillanatra megvillant. A mai világban pedig a kombájnos hangos dudaszóval értékeli e dudák látványát, mely remélhetőleg ösztönzőleg hat a teljesítményére is. Mármint a búza- földön ... (Erdős! Agnes felvétele) Nagykőrösi apróhirdetések 2000 db vályog eladó. Vágóhíd U. 1. (66 032/ÍK) _________________ S ürgősen eladó 300 négyszögöl zártkert a Pálfája szóién, a Basa-fánál. Szőlő, gyümölcsös, veteményes. 12 nm-es pihenő, víz, villany van. Irányár: 230 ezer Ft. Érdeklődni minden szombaton: Máté Sándorné. Nagykőrös. Szabadság tér 10. 1. 4. (63 641/3K) __________________ K iemelt bérezéssel kőműves brigádvezetőt keresünk. Jogosítvánnyal és gépkocsival rendelkezők előnyben. Jelentkezni: Nagykőrös, Örkényi u. 13. szám alatt. (64 070/3K)__________ Eladó 2 + 2 és fél szobás, társasházi lakás, dupla garázzsal. ■ sürgősen. Nagykőrös. Újvilág u. io. Érdeklődni: 50-477-es telefonon vagy a fenti címen. — (61 779 4K) Eladó Nagykörös. Helmeczi u. 2. alatti házrész. Érdeklődni: Kossuth L. u. 50. Tel.: 50-463. 5 óra után, (65 022/2K) _____ E gyszobás lakótelepi lakást bérelnék. ..Hosszabb időre” lei- igére : Nagykőrös. Pf.: 23. — (S3 883/2K)______________________ T ervezés, kivitelezés: Utassy. (63 631,DK)________________________ Eladó ú;i családi ház. 2 szoba hall, összkomfort, központi fűtés. Kilián Gy. u. 63. (66 033/iK) Eladó líégyszobás, összkomfortos családi ház. két családnak is megfelel. Első emeleti, telefonos lakást beszámítunk. Bárány utcai kizárva. Érdeklődni lehet délután: Nagykőrös IV., Bocskai u. 3. Telefon: 50-903. (66 017/lK) __________________ E ladó a nagykőrösi piactéren, a főkaputól 10 méterre, téglából épült pavilon.. Mindenfele árusításra alkalmas. Tel.: 06-(20)31-415. (66 027;') K) ________________ B alázs II. tipu.su gyermekszo.- ba-bútor, emeletes ággyal eladó. Nagykőrös, Esedi u. 2. Ér- deklödni 13 órától. (66 028/iK) Kétszobás lakás eladó Nagykőrös. Bálvány u. 18. II. S-ban. Érdeklődni: 18 óra után. (66 029/ U?)_______________________ K ét szoba, összkomlortos. kertes ház. garázzsal a központban eladó. Ugyanott aitók. ab- lakok. Sziget u. 2. (66 030/]K) Bokroson (főúthoz közel) eladó 600 n.-öl zártkert. Villany, víz, lakható épület, ólak és gyümölcsös van. Érdeklődni: Nagykőrös. Pacsirta u. 5. Tel.: 51-028. (66 631ŰK) _______________________ S zoba, konyha, spájzos házrész eladó. Érdeklődni: Nagykőrös. Világos u. 5.. vasárnap 17—18 óráig. (63 896/2K) életre szóló szenvedések miatt? Nincs. Legfőképpen azokkal szemben nincs, akik nem pusztán élni, de alkotni is akarnak, hiszen nekik is éppúgy kínálja szépségeit a gonoszkodó, egyszersmind örömet adó élet. Akad köztük, aki most indult el a művészetek útján. Van, aki felfelé haladva immár a csúcsig jutott, nemegyszer az alkotás fizikai folyamatának szokatlan dimenzióin haladva célja felé. Értékké tudták tárgyi- asítani a hallatlan emberi akaratot. Ennyivel többek ők, noha önmagát mégis kisebbre értékeli az, aki ajkai közé fogott ecsettel, lábujjai közé szorított grafittal is képes volt csodát teremteni. Végtére is úgy igaz, a leikével, a. fejével alkot az ember, készítsen gobelint, nyírfa bútort, kalocsai hímzést, vagy írjon kötetre való verset. A kiállítók között találjuk Kricsfalusi Györgyöt, Magony Lászlói, Tóth Ágnest, Böhm Andrástj Muray Róbertét, Gesztesi Szilviát, Erdélyi Ilonát, hogy csak néhány nevet említsünk. Helyszűke miatt a szervezők névsora sem lehet teljes. Mindenesetre köszönet a művelődési központ munkatársainak, Bende János- nénak, Nyíri Lajosnénak. Sajnáljuk; hogy a nagykőrösi illetőségű Lovas Éva kézimunkái sem fértek be a terembe, de július 26-án alkalom lesz látni a most hiányzó darabokat is. A Toldi-iskola aulájában árusításra bocsátják, méghozzá kedvezményes árakon, a művészeti és ajándéktárgyaknak számító alkotásokat. Délelőtt 10 órától 17-ig várják az érdeklődőket. M, J. Stúdiókoncert Az Állami Zeneiskola július 26-án, pénteken a Szegedi Konzervatórium vonósnégyesét látja vendégül. A muzsikusok stúdiókoncertet is rendeznek Mozart, Huszár Lajos, valamint Schubert műveiből.' Az előadás 17 órakor kezdődül a zeneiskolában. NA§^OROSI XXXV. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1091. JÚLIUS 26., PÉNTEK Szocialisták a munkanélküliségről (I.) Az utcára kerülnek, s mi lesz velük? A szocialisták nyugtalansággal figyelik a város foglalkoztatási helyzetét. A városban kialakult .gazdasági struktúra nagyrészt KGST-kereskedelemre épült. A -piacgazdaságra való átállás és a KGST-keres- kedelem megszűnése több helyi vállalatot hozott nehéz gazdasági helyzetbe, mely együtt jár a létszámcsökkentéssel, vagy egységek megszűnésével. Gazda- ságüag ez indokolható, de mi lesz a munka nélkül maradó lakossággal? Ez .a réteg tartalékkal nem rendelkezik. Az év elején megjelent ide vonatkozó törvény csak bizonyos időire jelent biztonságot és nem lehet az a cél. hogy valaki munkanélküli-segélyből éljen. Többen kijátsszák a rendelet joghézagait, mivel ennek ellenőrzése nincs a városban megoldva. Az előbbiek alapján a városban az év elején a regisztrált munkanélküliek száma 500 körül alakult. Nagykőrösön a hatvanas évtized elejétől néhány speciális szakterületet kivéve. nem volt foglalkoztatási probléma, minden dolgozni akaró egészséges ember el tudott helyezkedni. Ekkorra megszűnt a konzervgyár szezonjellege is. A középfokú iskolai képzés sem jelentett elhelyezkedési gondot. A gimnáziumból sokan továbbtanultak. mások nem helybeliek voltak. Az óvónőképzőben, illetve a Toldi-iskola analitikus szakán volt csak túlképzés. Az ipari szakmunkásképző főleg helyi fiatalokat oktatott a helyi nagyüzemek számára. A szakképzetlen érettségizett fiatalok egy része helyben, illetve vidéken tett közgazdasági különbözeti érettségit. Végső soron tehát, ha nem is mindig a tanult szakmában. de minden pályakezdő fiatal él tudott helyezkedni. Most mi. a helyzet? Az. év elejéig különösebb gond nem volt. főleg a problémás vagy bejáró emberek váltak munkanélkülivé. A szomszéd városokban is hasonlóan alakult a helyzet, tehát megszűnt a külső munkavállalás lehetősége. így alakult ki a regisztrált mintegy 500 körüli munkanélküli-létszám. Ekkor még a konzervgyár is tartott minden lehetséges munkavállalót, átcsoportosítással, kényszerszabadsággal, de a kilépők helyét már régen nem töltötték be. A nyár elejére súlyosbodott a cégek helyzete. A gépgyártó szövetkezet önálló részlegekre bomlott, a Trakis részben leállt, a konzervgyár nyersanyaghiánnyal és piaci problémákkal küszködik. A faipari vállalatok megrendelése lecsökkent, a sajt belföldi fogyasztása visszaesett és még lehetne sorolni, Sok család a létfenntartás érdekében főidet vállalt és az alapvető élelmet igyekszik megtermelni. Sporthírek Úszóváltó, minitenisz A Nagykőrösi Szabadidősport Szervezet július 27-én és 28-án a városi strandfürdőben több sportágban nyári nyílt sportversenyeket rendez. Szombaton 2X10 perces mérkőzésekkel és négyfős csapatokkal kezdődik a kispályás labdarúgó-vetélkedő, 9.30-kor férfi felnőtt páros és ifjúsági páros (14 év alatt) lábtenisz, valamint női felnőtt és ifjúsági egyéni asztalitenisz-verseny lesz. Délben 13 órakor kezdődik 6 fős csapatokkal (ebből 2 személynek nőnek-lánynak kell lennie) az úszóváltó, 16 órától lesznek az első nap elődöntői és néhány számban a döntők. Vasárnap már 8 órakor kezdenek a felnőtt és ifjúsági egyéni asztaliteniszezők, 8.30-tól felnőtt és ifjúsági női -„minitenisz” lesz, valamint férfi felnőtt és ifjúsági fejelőbajnokság (a játékidő itt 2X5 perc). Tíz órakor a kispályás labdarúgódöntőt nézhetik a strandolok és az érdeklődők, 10.30 kor csak fejjel és csak lábbal dekázás kezdődik. Déli 13 órakor az .úszóváltó döntője kezdődik, majd 4 -4- 1 fős csapatokkal 15 órától vízi kosárlabda- bajnokság (2X5 perces játékidejű mérkőzésekkel) zárja a sportvetélkedőt. Nevezni 27-én 9 óráig lehet a versenyek színhelyén. A legjobbak értékes tárgyjutalomban részesülnek. KOSÁRLABDA A gimnáziumi labdajátékteremben — egy műsorban — három Pest megyei utánpótlás-bajnoki mérkőzésre került sor. Kadett fiúk: Nk. Konzervgyár Kosárlabda Klub—Dunai Kőolaj (Százhalombatta) 120-52 (55-22). A helyiek határozott és férfias játéka nem ízlett a vendégeknek. Legjobb dobó: Szendi Am. (35) és a mezőny legjobbja: Fodor (26).. Kadett leányok: Nk. Gimnázium— Monori Gimnázium 51-50 (33-25). Nehéz mérkőzésen lelkes játékkal sikerült győzni a régi rivális ellen. Ld.: Jakab (20) és Botocska (14). Ifjúsági leányok: Monori Gimnázium Rózsakért—Nk. Gimnázium 51-17 (28-9). A volt NB II-esek- kel érkezett vendégek biztosan nyertek a jóval fiatalabb helyiek ellen. Ld.: Szabó Zs. (10). Báes-Kiskun megyei mini- bajnoki a Petőfi-tornacsar- nokban. Nk. Kgy. Kinizsi— Kecskeméti Lánchíd Utcai Isk. 65-17 (32-2). A technikai fölény kidomborodott. Ld.: Demeter Z. (18) és Újhelyi (18). PÉNTEK Tenisz. Gyöngyös: országos korosztályos verseny. Termeszei járás. Barcs— Mohács: Toldi ODK-sok kerékpáros túrájának 10. napja. SZOMBAT Labdarúgás. Szanazug: fakultatív kispályás villám- torna. Tenisz. Gyöngyös: országos korosztályos utánpótlásverseny. Természetjárás: toldis diákok kerékpáros túrájának 11. napja. VASÁRNAP Sportlövészet. Gyula: meghívásos baráti verseny. Tenisz. Gyöngyös: országos korosztályos utánpótlás- verseny. Természetjárás. Duna—Tisza köze—Nagykőrös: Toldi ODK-sok kerékpáros túrájának 12. és egyben befejező napja. Triation. Balassagyarmat: országos csapatbajnokság és Thervolin Kupa nemzetközi verseny. A városban komoly lépés nem történt munkahelyteremtés érdekében. Ezért fordultunk a polgár- mester úrhoz, hogy a helyi gazdálkodó szervekkel közösen keressék a megoldást. Az önkormányzati törvény feladatként határozza még a helyi önkormányzatoknak a foglalkoztatás-politika kezelését. A vállalatoktól kapott információ szerint további 600 —700 munkanélküli várható. (Konzervgyári adatok nélkül.) A cégek arról nem nyilatkoztak, hogy van-e elképzelésük a tendencia megfékezésére. Mi lesz a konzervgyárral? A piaci és a nyersanyagprobléma miatt lecsökken a félkész- termékgyártás és át kell térni a szezonjellegű foglalkoztatásra. Az elmúlt tanévben a város középiskoláiban 17 osztály fejezte be tanulmányait. közülük legalább 150-en keresnek már munkalehetőséget. E számot növeli az általános iskolát befejezett tovább nem tanulók létszáma is. A pályakezdő fiatalok csak 3 hónap után és fél évig kaphatnak segélyt, de mj lesz utána? Dr. Varga András MSZMP városi elnök (Folytatjuk) MUSORÍTLAP UHF31 Július 28-án. vasárnap 8—12 óráig a TV-TÉVÉ csütörtöki műsorát ismétlik meg. Július 29-én, héfőn 19.Iákor Torpedó lesz a gyerekeknek. 20.00 óráitól a Kecskeméti Magazin. Témái: Kecskemét amerikai szemmel, Iskolabotrány Ágas- egyházán . Réma u lt-tes zt. Világkórus. 21.15-kor Torpedó kezdődik felnőtteknek. 21.30-kor az esti filmet vetítik. KÖZLEMÉNY Gyorsított autó- és motorvezetői tanfolyamot kezd a nagykőrösi munkaközösség 1991. .-július 30-án 16 órakor. A-B-SM kategóriákban. Jelentkezés a művelődési központban. (66 034/ 1K) NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5., II. emelet 30. © A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Mik- lay Jenő. © Postacím: Nagykörös, PL 23. 2750. Telefax cs telefon: (20)- 51- 398. Telex: 22-5708. © Hirdetésfelvétel: kedd 10-tői 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. & Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. & Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig.