Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-13 / 163. szám

Tízezreket várnak Máriapócsra

A könnyező Madonna

KI EZ A PÁPA ? (I.)

A szabadosság

nem boldogít

Máriapócs csupán néhány ezer lelket számláló falucska, de amilyen kicsi, olyan nevezetes Mária-kegyhely, mégpedig görög katolikus búcsújáró hely. Kegyhellyé pedig azért vált, mert a falucska bizánci ízlésű fatemplomának ikonosztá- zionját díszítő Mária-kép, az ún, Istenszülő Szűz 1696. november 4-én elkezdett könnyezni. A feltűnő eset híre futótűzként terjedt szét, s hatalmas tömegek kezdtek Pócsra zarándokolni, hogy saját szemükkel győződjenek meg a csodáról. A képet azonban I. Lipót császár parancsára már a következő évben Bécsbe vitték, s a Stephans-dómba helyezték, ahol ma is látható. A pócsiak kénytelenek voltak az eredetiről készített másolattal beérni.- És ekkor a csoda 1715-ben, majd 1905-ben megismétlődött: a Madonna ismét könnyezett!

A kicsi fatemplom később már nem volt képes befogadni a zarándokok tízezreit. Ezért 1731—1756 között új kőtemplomot emeltek a régi helyére — a harmadik könnyezés már ebben történt —, amely szép barokk templomot 1948-ban XII. Pius pápa bazilika

rangra emelte. A templommal egy időben építették a kegyhelyet gondozó bazili- ta szerzetesek kolostorát is.

A magyarországi görög katolikusok aránya az 1949. évi, még a felekezeti megoszlást is feltüntető statisztika szerint az összlakosság 2,7 százaléka. A görög katolikusok a keleti szertartást követő, de hitben és egyházszervezetben a katolikus egységben élő keresztények. Hogy a római katolikus magyarság kebelébe miként kerültek görög katolikusok, nem tudjuk pontosan. Elképzelhető, hogy még Bulcsú és Gyula vezérek hoztak Bizáncból papokat.

A 18. századtól erőteljes kísérletek történtek arra, hogy meghonosíthassák a magyar nyelvet a görög szertartású liturgiában. A Szentszék végül elfogadta a magyar kormány javaslatát önálló magyar görög katolikus egyházmegye felállítására, amelynek értelmében az uralkodó 1912. május 6-án megalapította a hajdúdorogi egyházmegyét. Ezt X. Pius pápa bullája július 8-án kanonizálta, és a bécsi apostoli nuncius november 17-én életbe léptette azzal, hogy a magyar görög katolikus egyházmegye székhelye Nyíregyháza.

Az augusztus 18-i mária- pócsi pápai misére- a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságból, Romániából és a Szovjetunióból is tízezreket, együttesen pedig 350- 400 ezer embert várnak. Ennél azonban jóval többet, 500 ezret is el tudnak helyezni a most épülő misehelyen, ha a szükség úgy hozza. II. János Pál pápa Máriapócson görög katolikus szertartású szentmisét mutat be. E gesztussal a szomszédos országok görög katolikus közösségei iránt érzett elismerését és megbecsülését akarja kifejezni.

Magány, munka, hallgatás

Kassák,

a kitűnő modell

Van Óbudán a Zichy- kastélyban egy múzeum, amelyben aktív kutató, rendszerező munka folyik, és e tevékenységnek látványos megnyilvánulásaiként izgalmas kiállítások követik egymást. A Kassák Múzeumról van szó, amelyet alig másfél évtizede alapítottak — az állam által Kassák özvegyétől megvásárolt hagyatékból. S amely azóta további adományokkal, vásárlásokkal bővült. A néhány éve elhunyt Kas- sákné végrendeletileg a múzeumnak juttatta a hagyaték további részét, s jelentős összegű alapítványt is tett a múzeum javára.

Csapiár Ferenc, a múzeum tudós igazgatója jól sáfárkodik a rábízott műkincsekkel, dokumentumokkal. Egyre újabb aspektusokból mutatja mega Kassák-élet- mű sokoldalúságát kiállításokon is. Ezúttal olyan kiállítást rendezett, amelynek mint modell a főszereplője Kassák. Harminhárom művész hetven alkotását sorakoztatja fel a Képző- művészeti portrék Kassákról című, július végéig látogatható kiállításon.

Irodalmi, művészeti élete rendkívül változatos — saját egyéniségének és a kor szellemének, társadalmi, politikai, munkásmozgalmi változásainak függvényében. A bécsi emigrációban írt dadaista verseket, festett konstruktivista képeket, hatott rá előbb a fu túr izmus és a szürrealizmus, majd az orosz konstruktivista művészet.

Ez a sokféle és sokféleképpen ábrázolt Kassák jelenik meg e tárlaton a század művészeinek különböző felfogásában. Merthogy Kassák kitűnő modell volt. Külső megjelenése, magatartása szellemiséget fejezett ki. „Öt modellül választani, személyiségének lényegét megragadni nemcsak baráti gesztus, tiszteletadás vagy éppen hódolat volt, hanem eszmények, magatartásformák melletti kiállás is” — vélekedik Csapiár Ferenc.

K. M.

Ez év tavaszán, egy párizsi tévériport során bátorkodtam megkérdezni a Saint Denis-i külváros piaci árusát:

— Monsieur, mi a véleménye a Szentatyáról?

— Uram, nyolcvanban — amikor itt járt nálunk — legalább kétszáz méter távolságban voltam tőile. így hát közelről sem ismerem.

Ez a kissé frivolnak tűnő, de őszinte válasz azt is jelzi; szinte lehetetlen feladat emberközelbe hozni Szent Péter római helytartóját, több mint félmilliárdnyi katolikus fejét.

Én is csak távolról ismerem őt. Nem úgy, mint nagy elődjét, XXIII. Jánost. Akivel — hála az isteni szerencsének — még velencei pátriárka korában beszélhettem is. Majd — ezt a nagyapásan közvetlen és mégis nagy egyházi újítót, a II. Vatikáni Zsinat kovácsát láthattam viszont 1962-ben, egy pápai audiencián.

De már akkor felfigyelt a Zsinat egy fiatal, negyven körüli, markáns arcú krakkói érsekre, akinek nagy szerepe volt a házasságról szóló, az egyház számára bonyolult, sőt, kényes zsinati állásfoglalás kidolgozásában. (Természetesen:

nem a papi nősülés eshetőségéről volt szó.)

A véletlen úgy hozta másfél évtizeddel később, - hogy 1980 tavaszán, a párizsi Pare des Prínces ifjúsági nagygyűlésen jelen lehettem, amikor egy fiatalember a következő kérdést intézte II. János Pálhoz:

— Az egyház álláspontja szexuális kérdésekben elég hajlíthatatlan. Szentatya, nem fél attól, hogy a fiatalok egyre jobban eltávolodnak az egyháztól?

A pápa így felelt:

— Azt kérdezitek tőlem tehát, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeket az egyház a nemi erkölcs terén tanít Látván, milyen nehéz ezen elvek szerint élni, attól tartok, hogy a fiatalság emiatt elfordul az egyháztól. E téren az egyház csak az igazi, hiteles hitvestársi szeretethez, vagyis a felelős szeretethez fűződő követelményeket támasztja. Azt igényli, amit a személy méltósága és az alapvető társadalmi rend megkövetel. Nem tagadom, hogy ezek igényes követelmények. De éppen ez a probléma lényege. Hogy tudniillik az ember csupán abban a mértékben valósítja meg önmagát, amennyire képes önmagával szemben követelményeket támasztani. Az ellenkező esetben „szomorúan távozik”, ahogyan az evangéliumban olvashatjuk. A szabadosság az embert nem boldogítja. A fogyasztói társadalom sem teszi boldoggá az embert. Soha nem is tette.

Öt évvel ezután a krakkói pálosok kolostorában, az egyházak szociális feladataival foglalkozó nemzetközi konferencián ugyancsak a véletlen ültette mellém a krakkói egyetem gyóntatóját, Páter Po- tockijt.

— Elég jól futballozott, kitűnően úszott, Kant egyik legmélyebb ismeröjeként és nagy tisztelőiéként is ragaszkodott keményen elveihez, és úgy tudott beszélni a diákok nyelvén, mintha nem szódagyári munkásként lett volna a német megszállás alatt az egyetem titkos szeminaristája — mesélte a práter. Ötvenes évekbeli egyetemi gyóntató elődjéről beszólt, akinek neve Karol Wojtila, azaz húsz évvel később 11. János Pál-,

E néhány közvetetten személyes benyomás után itt az ideje bemutatni azt a férfit, aki ez év augusztusában hazánk vendége lesz.

Mint felekezethez nem tartozó hívő ember — még ha nem is hiszek a pápai csalhatatlanság kánonjogi tételében — szeretném a következő írásokban azzal is megtisztelni a Szent - atyát, hogy igyekszem tárgyilagos lenni benyomásaimmal, tehát vele magával is.

(Folytatjuk)

Róbert László

ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT (18.)

JÉZUS ÉLETÉNEK TANÖl

Az apostoli egyház az első évtizedekben — bár készítettek írásbeli feljegyzéseket is — elsősorban szóbeli tanítás útján hirdette Jézus megváltó életének eseményeit. Az I. század második felében az egyház időben egyre távolabb került Jézus korától, és az apostoli szem- és fültenú nemzedék távozása után szükségessé vált, hogy a Jézusról szóló megbízható, apostoli eredetű hagyományt összegyűjt- sék, rendezzék, és írásba foglalják. Ebből az igényből született az új- szövetségi Szentírás négy, Márk, Máté, Lukács és János szerinti evangéliuma.

Az apostoli hagyomány nem szorítkozott a puszta tényszerűségre, hanem Jézus szavait és tetteit a hit mélyebb megértésével adta tovább. Bár az apostolok földi tevékenysége során is ismerték Jézust, de-személye és megváltó műve egész mivoltában csak feltámadásában tárult fel. A feltámadás után ezzel a többlet- tudással tanítottak Jézusról. Az evangélisták közül Máté és János apostolok, Márk és Lukás pedig az apostolok tanítványai voltak. Máté és János tehát meríthettek saját emlékeiknek felidézéséből, de mind a négy evangéliumról megállapíthatjuk, hogy tartalmuk elsősorban az egyház szóbeli és írásos apostoli hagyományából ered. Mindegyik evangélium Jézusról szól, az evangélisták azonban más és más vonást emeltek ki életéből, s ennek a célnak

megfelelően válogattak munkájuk közben a hagyományból.

Időrendben első Márk evangéliuma, amely Kr. u. 70 körül, Jeruzsálem pusztulása előtt, Rómában keletkezett. Később Máté és Lukács felhasználta Márk művét, és Jézus nyilvános működésének beosztásában is követték őt. Ezért nevezzük a három evangéliumot „szinoptikusoknak”, azaz együttlátóknak. Márk evangéliuma olyan keresztényeknek íródott, akik a pogányságból tértek meg. Alapgondolata, hogy a názáreti Jézus történeti személy, aki Palesztinában élt, a test és lélek gyógyítója volt, ura a természet erőinek, szenvedett, meghalt az emberiség üdvösségéért, majd feltámadt. A külső történés mögött mélyebb valóság rejtőzik.

Jézus személyének titka — ki is ő valójában — a kereszten tárult fel. Istennel való egyedülálló és mindent felülmúló kapcsolatát a keresztnél álló római százados hitvallása mondja ki: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” (Mk 15,39).

Máté evangéliuma Kr. u. 70. és 90 között, feltehetően Szíriában készült. Tartalma alapján a zsidóságból megtért keresztényeknek szólt. Máté azt bizonyítja, hogy a názáreti Jézus az Ószövetségben megígért Messiás. Kimutatja, hogy Jézus Dávid király családjából származik, tetteiben és csodáiban a messiási üdvösség valósult meg. Az evangélista Jézus személyével és cselekedeteivel kapcsolatban ismételten hivatkozik az Ószövetségre, és bizonyítja, hogy a Törvény és a Próféták „teljesedésbe mentek”. Nem csupán egyszerűen megvalósultak, hanem a tökéletesség érkezett el, amelynek a Törvény és a Próféták csak előképei voltak. A beteljesedés azt is jelenti, hogy Isten az ószövetségi Isten-népe helyett újat alapít: az új Izraelt, az egyetemes és minden népet átfogó egyházat.

Lukács szintén Kr. u. 70 és 90 között írta evangéliumát, olyan időben, amikor világossá vált,

hogy az egyház a történelem végéig, Jézus második eljöveteléig tartó küldetése hosszú ideig fog tartani. Ezért eligazítást akart adni a keresztényeknek, hogy miként viselkedjenek ebben a helyzetben. Jézusban eljött az üdvösség, és Isten kegyelme már tevékeny a hívek életében. A keresztényt azonban ez a tény nem különíti el az emberek közösségétől, sőt, éppen abban maradva kell megélni Jézus követését: „termést hozni állhatatosságban” (Lk 8,15). Az evangélista Jézust állítja példaképül, aki ahol csak megfordult, jót tett. Ezért ameny- nyiben csak lehet, emberileg közel hozza Jézust, hogy példájának követésére buzdítson. Ö mutatja be leginkább emberi vonásokkal Jézus alakját.

A szinoptikusoktól felépítésében és szemléletmódjában eltérő János evangéliuma a Kr. u. I. század utolsó évtizedéből ered. Keletkezési helye valószínűleg Kisázsia vagy Szíria. Az evangélista Jézus világfeletti valóságát

akarja olvasói előtt bemutatni: ő Isten Fia, akinek élete Isten időtlen életének mélységeiben gyökerezik. János az evangélium előszavában Logosznak (Ige, Szó) nevezi a Fiút, aki öröktől fogva Istennél, az Atyánál volt.

Jézus a testté lett Ige, s azért jött, hogy életét adja az emberekért. Küldetésének befejezése után visszatér az Atyához, aki őt küldte: Földi életén Isten Fiának dicsősége ragyog át. Ö lett az élet világossága: a halállal szemben ő képviseli az életet, a tévedéssel szemben az igazságot. Mindannak, aki hisz benne; örök életben, az Atya és a Fiú életközösségében részesül.

Az evangéliumok Jézus életének tanúi. Belőlük megismerhetjük, hogy ki volt, és mit tett a názáreti Jézus, de azt is megtanítják, hogy mit jelent az emberi élet számára.

Rózsa Huba, a budapesti Rom. Kát. Hittudományi Egyetem tanára