Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-07 / 132. szám

A sport a városban: ü 0. Drámai változások Elnökségi ülést laríoííak hétfőn a Nagykőrösi Konzerv­gyár Kinizsi SE székhazában. A meglehetősen feszült hangú ülés drámai fordulatokat hozott, hiszen, ha azt a közgyűlés is megerősíti, a „konzervgyár” szó kimarad majd az egyesület nevéből, illetve nem vesz részt tovább a munkában Görbe Ferenc, a konzervgyár vezérigazga­tója, aki, mint társadalmi elnök, lemondott. Mint arról a Nagykőrösi Hírlap beszámolt, április 30-án a város képviselő­testülete megtárgyalta Nagykőrös sportéletét. A mintegy 8 oldalas tájékoz­tatóban — amelyet egyéb­iránt mindössze azzal a ha­tározattal fogadtak el, hogy szeptemberben újra tár­gyalják az egész ügyet, és akkor foglalkoznak majd a tervekkel —, néhány sor foglalkozott a Kinizsi SE munkájával, és az is meg­lehetősen pesszimista véle­ményt alkotott az itt folyó sportmunkáról. Az ülésen is kiderült, hogy előzetesen erről a tevékenységről a Kinizsi ügyvezető elnökét nem kérdezték meg, s nem vonták be a munkába. A közel három órán át tartó ülés minden részletét nehéz lenne visszaadni, erre nem is vállalkozha­tunk, fontos azonban, hogy a mérvadó véleményeket ismertessük. Már az emlí­tett képviselő-testületi ülé­sen is megfogalmazta a sportélettel kapcsolatos ag­godalmait Kustár Tamás. A fiatal képviselő most is nagy nyíltsággal komoly kételyeinek adott hangot, és úgy fogalmazott, hogy a képviselő-testület által biz­tosított sporttámogatást célirán3'osan, tehát például az atlétikára, illetve a bir­kózásra használják fel a Kinizsiben. Az ülés első részén részt vett Kiss János polgármes­ter is, aki elmondta, hogy a jelenlegi piaci viszonyok mellett az önkormányzat pénzügyi helyzete szűkre szabott, mindemellett elke­serítő, hogy egy ekkora vá­rosban egy-két exkluzív eredménytől eltekintve nincs állandó, megfelelő színvonal, sportélet. Nem tudja elképzelni, hogy pél­dául a foci miért nem NB 111-as szintű, ugyanis ez pénz kérdése csupán. Ugyanakkor abban a vo­natkozásban már erkölcsi kérdés, hogy ha nincs ered­mény, ne kapjanak fizetést az ebben résztvevők. Vagy­is a polgármester szerint változtatni kell a stíluson, minimálisra kell csökken­teni a bérköltséget. Az ülés további óráiban igen alaposan, olykor sze­mélyeskedéstől sem mente­sen kritizálták egymást, il­letve a városi sportéletet a jelen levők. A tudósítónak azonban volt olyan benyo­mása is, hogy a város egé­szének sportéletét. mintegy a Kinizsin szerették volna számon kérni. Mindegyik jelenlévő szavaiból kiérzett azonban az aggodalom. Fleischmann János a lab­darúgó-szakosztály részéről például elmondta, a játé­kosok minden héten két- három napot távol vannak családjuktól, ha ezalatt dolgoznának, fusiznának, legalább tízezer forintot vi­hetnének haza, a fociért ugyanakkor mindössze a három kecskeméti játékos kap — útiköltség-térítést. Mint mondta, szívesen át­adja bárkinek a helyét, mutassa meg más, hogyan lehet ilyen kevés támoga­tás mellett dolgozni. Dr. Varga András azt fogal­mazta meg. a Kinizsi mai elnökségének tagjai legfel­jebb abban hibásak, hogy nem mondtak le már régen, ehelyett megpróbálták a le­hetetlent, társadalmi mun­kában, megszüntetés nélkül életben tartották a szakosz­tályokat, amiért most csak a bírálatokat kapják. Görbe Ferenc arra irányította a kérdést, hogyan lehetne a város sportéletét javítani. Ezt úgy lehet megtenni, hogy azt kell vizsgálni, mire képes a város, és mire a Kinizsi. Vesztesé­ges vállalattól elvárhatat­lan a sport támogatása, éppen emiatt azt is java­solta, hogy a konzervgyár szót töröljék a sportegyesü- let nevéből. Mint mondta, irreálisnak tartja 2-3 szak­osztálynál több működte­tését. Ezt követően szinte drá­mai bejelentést tett: a je­lenlegi körülmények között óráról órára él a Kinizsi. E munka feszültségeit vál­lalni az egyre szaporodó, nem is mindig kellő meg­alapozottságú bírálatok is­meretében, társadalmi munkában szinte lehetet­len. Gazdasági teendői megsokasodtak, éppen ezért a sportegyesület tár­sadalmi elnöki tisztéről le­mond. Karsay Istvánná, az ön- kormányzat illetékes bizott­ságának vezetője azt mond­ta, azért is nehéz tőlük most optimista értékelést várni, mert akármit vizs­gálnak, akárhová nyúlnak, roskadozó, széteső viszo­nyokat találnak. Marosfi György arra mutatott rá, a csapatokat a következő évi bajnokságra nevezni kell, ha nem lesz mihamarabb döntés, légüres térbe kerül­nek az egyébként működő csapatok. Bodroghalmi Já­nos azt fogalmazta meg, ő maga tizenegy éves elnöki gyakorlata alapján csak azt állíthatja, hogy mindig tisz­tességesen, a sportot akar­ta életben tartani és fej­leszteni. B. O. NAGYKOR °S| XzAtíwiu XXXV. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1991. JÚNIUS 7., PÉNTEK A PIAC SEM SOK JÓVAL KECSEGTET Határ§ze mle Fél Európa kárvallottja lett a nyárig tartó télnek, a tavasz idén nem kö­szöntött e földrészre. Egy­szeriben megnőtt a külföldi kereskedők, honi exportő­rök érdeklődése a gyü­mölcsfélék irányában, tő­lünk nyugatabbra gyakor­latilag tönkrement a ter­més. Az Arany Tsz-ben hallom, mostanában nincs olyan nap, hogy legalább két kft., vagy másmilyen cég ne ajánlgatná felvá­sárló szolgálatait. Nem is akármilyen árakat kínál­nak. Zsákba macska A piacképes cseresz­nyéért bécsi kiszállítással például a 100 forintot is megadnák kilónként, de a korábbiaknál jóval maga­sabb árakról készülnek a szerződéseket megkötni a meggy esetében is, csak hát egyelőre úgy néz ki, a pár hét múlva esedékes meggy- szüret nagyon is zsákba­macska. Jó a hasonlat, kín­jukban virágoztak a fák, Ludas és Bokros dűlők nagyüzemi kertjeiben há­rom részletben bontottak szirmot 10 nap leforgása alatt, s hoztak gyakran torz terméskezdeményeket. A tavalyi átlagtermésnek körülbelül 20 százalékára becsülik az ideit, bár egye­lőre felmérni se nagyon Hűlt helye? Lehet, hogy a fürdő vendégeket keresi a strandalkalma­zott. mert a felemelt jegyeket alig tudják megvásárolni az emberek. Való, a fürdőkádban van víz, igaz viszont, hogy otthon csak az adósságban lehet úszni (Erdősi Ágnes felvétele) Nagykőrösi apróhirdetések Tervezés, kivitelezés, Utassy. (45 731/6K) _______________________ N agykőrösön eladó kétszintes, összkomfortos családi ház. 180 négyszögöles telken. Irányár: 3.8 ' millió. Cím: Nagykőrös, Kalocsa u. 5. Tel.: 50-101. — <53 252/3K)_______________________ E ladó Nagykőrös, Újvilág u. 10. szám alatt 2 -f 2 félszobás, tetőtér-b eépítés es tá rs as há zi lakás, dupla garázzsal, kerttel, oiesón. Érdeklődni: (20)-50-477- es telefonszámon. (54 516/3K) Kecskeméti úti, kétszobás, földszinti, erkélyes, komfortos lakásingatlan eladó. Érdeklőd- aii: Gáspár ügyvéd. (54 520/2K) Tanya eladó Lencsés—Világos dűlő 75-ben. Érdeklődni a hely­színen, Kecskéséknél. (54 522/ 2K) ______________________________ E ladó 2 db ágyneműtartós he­verő. Kossuth L. u. 81. (56 494/ IK) Kétszobás családi ház és egy beépíthető télek eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös, Patay u. 1.. szám. Gál Gyulánál. (55 973/2K) Kertes családi ház eladó. — Nagykőrös, Bern J. u. 31. — (56 469/1K) Eladó a Tázerdő dűlő 66. szám alatti, 800 nm-es alapterületű, komfort nélküli tanya, 1600 n.- öl területtel, 80 nm alapterü­letű teheraútógarázzsa], 236 db másodéves gyümölcsfával. Víz, ipari áram van. Érdeklődni a helyszínen vagy az 51-003-as telefonon. (50 491/1K)__________ K étszobás családi ház eladó. Temesvári u. 13. (54 789 2K) Lakatosműhely berendezése gépekkel, szerszámokkal, 1 Luenyik varrógép, l műanyag permetezőgép, 1 fűrészasztal eladó. III., József A. u. 8. — (56 502/1K) 1—SpdpthíREK— Jubiláló kosarasok Nk. Konzervgyár Kosár­labda Klub II.—Kecskeméti GAMF DSK 89-77 (47-53). Nk.: Mocsai (23), dr. Gás­pár (14), Pijakovics (23), Józan (18), dr. Hrabovszky (4); csere: Újhelyi G. (7). Á Petőii-1orrtacsamokban ke­rült sor a Bács-Kiskun me­gyei felnőtt férfibajnokság 2-3. helyeit eldöntő kosár­labda-rangadóra. A tartalé­kos helyiek ellen a főisko­lások kezdtek jobban, és a 11. percben már 22 ponttal vezettek. Ezután a körösiek feljavultak, fokozatosan feljöttek, egyenlítettek, majd az utolsó öt percben elöl-hátul is jobbak voltak, s ez döntött. A kosárlabdasportág idén százéves. A jubileum alkalmából egész Európá­ban rangos rendezvényekre kerül sor. Hazánkon is át­haladt az egyik labdaveze- téses váltó, amelynek célja Athén, az európai központi ünnepség színhelye. A ma­gyar fővárosban rendezett jubileumi programban Bp. Honvéd—MAFC öregfiúk- mérkőzés is volt. Az utób­biaknál játszottak a koráb­ban körösi színekben is szerepelt dr. Salgó András, Kangyal Tibor és Szirmai Zoltán, s a most Kőrösön edzősködő Újhelyi Gábor is. Itt jegyezzük meg, hogy a június 7-i, első nagykő­rösi kosárlabdás gálára a régebbi játékosok közül dr. Salgó, Kovács Miklós, Hor­váth Zoltán és a jelenleg is válogatott Karagits Miklós is jelezte részvételét. PÉNTEK Kosárlabda. Petőfi-torna- csamok, 16.30: nagykőrösi kosárlabdás karnevál, ze­nés műsor keretében mér­kőzések (régebbi, mostani játékosokkal és szurkolók­kal) tripladobó- és zsáko­lóversennyel. Teke. Cegléd: C. Tankó Team—Nk. Mészáros Tsz SK B, városi csapatbajnoki mérkőzés. Tenisz. Cegléd: országos korosztályos fiú- és leány- verseny. SZOMBAT Birkózás. Túrkeve: diák B korcsoportos kötöttfogá­sú verseny. Labdarúgás. Hernád: H. Tsz SK—Nk. Kgy. Kinizsi, felnőtt és ifjúsági megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Tenisz. Cegléd: országos korosztályos verseny. VASÁRNAP Tenisz. Kinizsi-sportte­lep, 10 óra: Nk. Kgy. Kini­zsi—Balassagyarmati Ha­tárőr VSE, OB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Cegléd: országos korosztá­lyos verseny. S. Z. lehet a veszteségeket. A gallyakról csomókban hul­lanak a megfakult szemek. Nem jobb a helyzet a szil­vás- és almáskertekben sem. Területe is válogatja, hogy hol milyen mértékű volt a kora tavaszi fagyok kártétele, és hogy milyen növényt ért el a hideg. A szőlő egyes helyeken mesz- sziről jelzi gücsörtös leve­leivel a fagyosszentek sa­nyargatását, de úgy tűnik, s ezt a Mészáros Tsz Han­gácsi szőlőskertjében is megerősítették, a hozamok­ban talán nem lesz komo­lyabb visszaesés. Egyéb jótéteménye mel­lett komoly károkat okoz­tak az elhúzódó esőzések. A májusban lehullott csa­padék elérte a 130 millimé­tert, amire még nem volt példa mostanában e tájon. Az éppen ekkor időszerű vetések, palántaültetések rendje heteket tolódott el, a szárazföldi paradicsom ültetését a két szövetkezet­ben is csak a minap tudták befejezni, amire megint csak régen volt precedens. Akad jócskán kiskert, ahol pótolni, sőt újraültetni kell a palántákat, amelyek be­szerzése ilyentájt már egy­re körülményesebb. A Mé­száros Tsz az egyetlen hely, ahol nagyobb mennyiség­ben is kapható még e nö­vényből. Sok roll az cső Tartósan magas árat jó­solnak a paradicsomnak. A fóliásokban az időjárás összetett hatásaiból követ­kezően másodlagos, fertőzé­sek gyengítették, gyérítet- ték az ültetvényeket. Alig­hanem a dinnye is kiverek­szi magának a drága gyü­mölcs jelzőt, ezt a növényt gyakorlatilag teljesen újra kell telepíteni, a szél való­sággal kitekergette a föld­ből az elsárgult palántákat. Nagy területen zöldborsó csak a Mészáros Tsz-ben van. előkészültek betakarí­tására. A hűvösségkedvelő indákon jó átlagos termés ígérkezik. A 200 hektáron a 8 különböző érésű fajtát folyamatosan aratják majd. Nagy tömegű és jó minősé­gű takarmányt adott a lu­cerna első kaszáláskor. Nem túlzás azt mondani, hogy mire eljött a kihajlás ideje, az utolsó szál takar­mány is elfogyott a szövet­kezetben, de nem állt job­ban e tekintetben a szom­széd gazdaság sem. Jó, ha tavalyi A kenyér- és takarmány- gabona jól hasznosította a csapadékot, bár a tavaszi árpa belesárgult. Mostani állapotuk alapján jó szem­termést ígérnek a kalászo­sok, de a megdőlt táblákat látva egyértelmű, nehéz és költséges aratás lesz az idei. A piac ugyanakkor semmi jóval nem kecsegte­ti a pénzügyi válságban szenvedő mezőgazdasági nagyüzemeket, csak a költ­ségeik nőnek. Idén 60, 40, illetve 80—100 százalékkal emelkedtek a vetőmagvak, vegyszerek, valamint a mű­trágyák beszerzési költsé­gei. Ezzel szemben a felvá­sárlók jó esetben, a tavalyi árakat ígérik, de egyes ter­mények esetében annál alább is húzták már a mér­cét, esetenként (gabopafé- lék) a mennyiségi átvétel korlátozását is kilátásba téve. M. J. Termelők figyelmébe A piaci tájékozottságot nemsokára forintokra is át lehet számítani — mond­ják, akiknek meggyőződé­sük az igazi verseny mi­hamarabbi kialakulása a helyi terményfelvásárlás­ban. Már most, a gyümölcs­szezon kezdetén hasznos le­het az információk gyűjté­se, hiszen ahány felvásárló, annyiféle árat ajánlanak a legelső terményért, a pisz­kéért is. A konzervgyár erre az esztendőre 22 forintos alap­árat garantál, jelenleg 26 forintot fizet érte, és ezen felül — kizárólag csak a helybeli termesztőknek — 10 százalék felárat számít meg. A gyár egyébként idén három felvásárlótele­pet is munkába állít, a Vi­téz és a Csongrádi utcai új átvevők nyitását a meggy­szezonra időzítik. Az ÁFÉSZ-nél ugyancsak 26 forintot adnak az egre­sért, de a kereslet-kínálat függvényében számítani le­het itt is a gyakoribb árvál­tozásokra. Ä gyümölcs java részét elsősorban a kis- és nagykereskedelmi csatorná­kon próbálják értékesíteni, S bár kötöttek szerződést a konzervgyárral is, az jóval kevesebb árura szól, mint a korábbi években. Megnyílt továbbá az Arany Tsz Vihar utcai te­lepe is. Itt ugyancsak az egres átvételével kezdték a szezont, a portékáért 27 forintot fizetnek kilónként. Mou Június 7-én, 8-án és 9- én a nagytermben: Három (férfi és egy bébi. Szí­nes, szinkronizált amerikai vígjáték. Előadás 6 órakor. Reszkessetek, betörők! Szí­nes, szinkronizált amerikai vígjáték. Előadás 8 óra­kor. NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykörös, ilösök tere 5., II. emelet 30. 9 A szer­kesztőség vezetője: Bullái Ottó. ® Munkatárs: Mik- lay Jenő. # Postacím: Nagykörös, Pf. 23. 2750. Te­lefax és telefon: (20) 51­398. Telex: 22-5708. • Hir­detésfelvétel: kedd 10-töI 12-ig, csütörtök 13-tói 15- ig a szerkesztőségben. 0 Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. • Szerkesztői ügye­let: szerda 10-tőI 12 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom