Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-29 / 151. szám
csalc mvjß a 04-et/ ez idegtépő várakozás MEGKOHDUL A MÚZEUMBAN ŐRZÖTT HARANG Trónust emelnek a pápának Megszűnik Mint megannyi mamutcéget, úgy az Országos Mentőszolgálatot is elérte a változtatás kényszere. Látszó lag nagy apparátusukat „eltartani” nem könnyű feladat — ismerve a támogatások beszűkülését. Ráadásul egyre több konkurens cég vállalkozik betegmentésre, ehhez járul még az is: az OMSZ szolgálatát szidni manapság már természetes. Mindebből mi — átlagemberek — csupán annyit észlelünk (s természetesen a rossz híreik terjednek gyorsabban), hogy a mentősök már megint késve érkeztek, egy órát várt a vérző beteg stb... A többmilliónyi sikeres mentésükhöz képest mégiscsak elenyésző a mulasztások száma, a közvélemény azonban az utóbbiaktól hangos. Igyekezvén -talpon maradni,. nem .kis lépésre szánta el magát az Országos Mentőszolgálat. Debrecen városában július 1-jétől átveszik a sürgősségi ügyeletet. Eszerint, ha bárki rosszullét vagy baleset miatt ügyeletet vagy mentőt hívna, a 04-et kell tárcsáznia, s hívása a mentősök ügyeletéhez fut be. Az adatok felvétele után pedig sehová máshová nem kell mennie, mindenképpen a mentősök jól képzett, és megfelelően, fölszerelt csapata látja el. S persze az amúgy is túlterhelt körorvosokról túlmunkák és éjszakázások terhét veszik le. A beteg mindebből csupán annyit észlel: megszűnik az idegtépő várakozás. Eddig ugyanis az ügyeletes orvosok telefonja legtöbbször foglalt volt, vagy csak — hat-hét házhoz hívás miatt — órák múlva került elő, s akkor foglalkozhatott a következő kliens bajával. Most pedig, ha a beteg hozzátartozója tárcsázza a közismert két számot, már jó kezekben van. Mint ahogy dr. Pap Zoltán főorvostól megtudtuk, modellkísérletnek szánják a debreceni ügyeletváltozást. S ha beválik, ez ©gyekét hónap alatt kiderül, akkor másodikként Pest megyében, Dunakeszin vezetnek be hasonló megoldást. Any- nyi kiegészítéssel, hogy itt már egy 24 órás, néhány ágyas megfigyelőszobát is kialakítanak. Azzal a szándékkal; nem minden esetben lehet eldönteni, egy hirtelen rosszullét panaszait mi is okozza. A dunakeszi állomáson tehát a bizonytalan diagnózisú betegeket tartják állandó orvosi felügyelet alatt, s huzamos megfigyelés során már egyértelművé vállhat: vajon milyen lefolyású a kór, s hová kell szállítaniuk. Még az is kiderülhet, hazatérhet a páciens, a heveny baj elmúlt már. Az Országos Mentőszolgálat tehát nemcsak az önkormányzatok válláról vesz így le gondokat. A túlzsúfolt kórházakat mentesítheti, a Társadalombiztosítási Főigazgatóságon szintén segít, s persze, rajtunk is. F. I. Sutba kerül a trombita, a nagydob Tamburmajorok alkonya Nem mindennapi összejövetel színhelye ezekben a napokban Debrecen. A hét végén itt rendezik meg a 8. nemzetközi katonazenekari -fesztivált. A csaknem húsz kül- és belföldi részvevő közt belga, bolgár, olasz és német együttes is szerepel, de hallhatjuk a magyarországi helyőrségi, központi, valamint tiszthelyettesképző zeneiskolai zenekart is. Pest megyében egyetlen helyőrségi együttes sincs, ezért színeinket senki nem1 képviseli. Az egyik legpatinásabb, hajdan saját katonai zenekart fenntartó ceglédi helyőrség vezetőjét kérdeztük, vajon mi az oka, hogy Magyarországon sorra szűnnek meg a helyőrségi katonazenekarok, Pest megyéből vajon miért koptak ki. A válasz szerint a hivatásos katonazenekarok megszűnésének fő oka, hogy a hadsereg csekély költségvetéséből egyre kevésbé telik a hivatásos zenészek munkabérére. A híres ceglédi Kossuth téren, az árnyas platánok alatt, ha jeles ünnepnapokon, kedélyes vasárnap délelőttö- kön katonazenekart hallunk, az már jó ideje más megyékből importált együttes. Ügy tűnik, a tambur- majoroknak, a nagydobosoknak, vagy akár a trombitásoknak Pest megyében bealkonyult. Igaz, az amatőr együttesek, a népi együttesek, a sramlizenekarok, vagy a katonákból álló amatőr együttesek nem szűntek meg még a megyében sem. Elég csak például a hétvégi gödöllői országos rendezvény címlapjára pillantanunk, amelyen szép számmal olvashatjuk a nevüket, bizonyítván, hogy a vendéglátó város, ha katonazenekarokban nem is, de másfajta muzsikusokban bővelkedik. — kk — Esztergomban serényen készülnek II. János Pál pápa fogadására, aki augusztus 16-án érkezik helikopterrel a Duna-parti ősi vá- városba. Németh László érseki titkár, a pápalátogatást előkészítő esztergomi iroda vezetője elmondotta, hogy kiegészítik, megnagyobbítják azt az oltárt, amelyet Mindszenty József herceg- prímás újratemetése alkalmából a bazilika előtti oszlopcsarnoknál építettek. A magas pódiumra pápai trónust emelnek. A szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően átrendezik a bazilika előtti szektorokat is, ahol az érdeklődők helyezkedhetnek el az előre megváltott belépőjegyekkel. Felszerelnek a főtemplom előtti téren egy — eddig a helyi Balassa Bálint Múzeumban őrzött — Szent István-korabeli harangot is. Ez a harang ikondui majd meg a pápa megérkezésekor. Az esztergomi szervező- bizottság óriási tömegre, rendkívül nagy érdeklődésre számít, már csak azért is, mert II. János Pál magyarországi látogatásának első színhelye Esztergom lesz. A katolikus egyház feje ebben a városban találkozik a magyar papokkal, szerzetesekkel a bazilikában megrendezendő pápai szentmisén. Több ezer egyházi személy érkezésére számítanak. Különösen nagy feladatot jelent a zavartalan közlekedés feltételeinek megteremtése, a forgalomirányítás megszervezése. Az Esztergomi Polgármesteri Hivatal a párkányi, a visegrádi, a szobi, a pilismarón, a dorogi, és a táti ön- kormányzattal egyeztetve, azokkal közösen gondoskodik elegendő autóbuszjáratról. Épületeket újítanak fel a városban, rendezik a parkokat, új gépkocsiparkolókat, egészségügyi bázisokat alakítanak ki. Az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban őrzik Magyarország legrégibb harangját, amely Szent István korából származik. Ez a harang fog megszólalni augusztus 16-án Esztergomban, amikor a bazilika elé érkezik II. János Pál pápa ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT (16.) JÉZUS, AKINEK HATALMA VAN A kereszténység elválaszthatatlan a názáreti Jézus tanításától és személyes sorsától. Életének elsődleges forrása az Újszövetség, mindenekelőtt az evangéliumok. Személyére vonatkozóan azonban más, nem bibliai forrásokban is találunk rövid utalásokat a Kr. u. 1. század végétől (Josephus Flavius, Tacitus, Suetonius, ifj. Plinius). Jézus életének legtöbb történeti adatát az evangéliumokból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy nem a történeti érdeklődés hozta őket létre. Jézusról csak a hit szempontjából fontos mozzanatokat őrizték meg. Főként időrendi adatokban szűkszavúak, és feltűnő az is, hogy az ún. szinoptikusok (Márk, Máté, Lukács) és János evangéliuma Jézus nyilvános tevékenységének főbb vonalát másként írják le. Az evangéliumokat és a kortörténetet egybevetve, Jézus életének időrendi keretét megközelítő pontossággal így határozhatjuk meg: születésének éve Kr. e. 6 és 4 között. Nyilvános tevékenységének kezdete Kr. u. 28. Halálának éve Poncius Pilátus hely- tartósága idején, I£r. u. 30. Tevékenységének helye Palesztina, közelebbről Galilea és Júdea tartomány. Az evangéliumok majdnem kizárólag Jézus nyilvános működését írják le, ezért életének jelentős részét nem ismerjük. Születéséről és gyermekkoráról csak Máté és Lukács emlékezik meg, a legfontosabb adatokra szorítkozva. Jézus életét és tetteit főbb vonásaiban jellemezzük. Jézus mindenekelőtt azt hirdeti, hogy személyében az Ószövetség beteljesedett: elérkezett az Isten országa (Mk 1,15), az üdvösség történetének az a végső állapota, amely meghozza a bűnök bocsánatát. Isten szeretetének és kegyelmének kiáradását. Az ember atyának szólíthatja Istent, aki örök életet ígér neki, és jóságában mindenkit, még a bűnösöket is meghívja országába. Aki kész a megtérésre és magát Isten akaratának teljesítésére elkötelezni, részese lehet Isten országának. Isten uralmának jelenlétéről és erejéről Jézus tanítása és rendkívüli tettei tanúskodnak. Arra a kérdésre, vajon ő-e az eljövendő Messiás, igazolásként így válaszol: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését” (Mt 11,4— 5). Jézus egyik legfőbb gondja volt, hogy tanítványokát gyűjtsön maga köré. Nemcsak azért, hogy őt hallgassák, hanem mert közösséget akart alapítani művének folytatására. Ezért választott ki tizenkét tanítványt, akik szem- és fültanúi lettek életének és tanításának, majd küldetést adott nekik az evangélium hirdetésére (Mk 3,13—19). ök lettek Jézus közösségének, az egyháznak fundamentumai (Mt 16,13—20, 28,16— 20). Jézus mély benyomást gyakorolt mindazokra, akik vele találkoztak vagy tanítását hallgatták. Hatása alól még ellenfelei sem tudták kivonni magukat. Az emberek úgy jellemezték őt, hogy olyan, mint „akinek hatalma van” (Mk 1,22; 12,6). Ezt ellenfelei is elismerték (Mk 11,28—29), sőt maga Jézus is hivatkozott hatalmára (Mk 2,10). Amikor Istenről, Isten és az ember kapcsolatáról beszélt, szavaiban nyoma sem volt az írástudókra jellemző körülményes és más tanítók véleményével is alátámasztott érvelésnek. Addig nem ismert újszerűséggel és kétségbevonhatatlan tekintéllyel, a közvetlen tapasztalat eredetiségével nyújtott útmutatást Isten akaratáról. Cselekedeteiben nem vetette alá magát a kor jámbor magatartást szabályozó előírásainak, egyedül Isten akaratát tekintette mércéjének. A tanításban és tetteiben megnyilvánuló „hatalmát” Istennel való egyedülálló közösségére vezette vissza, akit Atyjának nevezett (Mt 11,25—30). Jézus életének meghatározó vonása, hogy mindenekelőtt a bűnösökhöz, a szegényekhez, a megve- tettekhez, a betegekhez és szenvedőkhöz fordult. Az élet peremére szorultaknak akarta azt az örömhírt vinni, hogy nem elveszettek, mert Isten országában ők is naggyá lehetnek. Tanította, hogy mindenkinek egyenlő esélye van, mert egyedül az Istent kereső tiszta szándék és az iránta való elkötelezettség dönti el az ember nagyságát (Lk 21,1—4). Minthogy olyanok körét kereste, akikkel életvitelük miatt a jámbor ember nem tartott kapcsolatot, ezért mondták Jézusról: „borisz- sza ember, vámosok és bűnösök barátja” (Mt 11,19). Jézus azonban sohasem hátrált meg, mert cselekedetével a minden embert üdvösségre hívő Isten szeretetét és jóságát akarta nyilvánvalóvá tenni (Mk 2,13—17. Mt 18,12—13). Jézus kihívta maga ellen a korabeli vallási csoportokat, a szad- duceusokat, a farizeusokat, és főként az ő körükből való írástudókat. Egész nyilvános tevékenységét végigkísérte a vélük folytatott vita és az ellenségeskedés, amely végső fejleményében kereszthalálához vezetett. Jézus személye kihívás marad az emberiség számára, és állásfoglalásra kényszerít. Mindig lesznek követői és ellenfelei, de közömbösen senki sem mehet el mellette. Rózsa Huba, a budapesti Róm. Kát. Hittudományi Egyetem tanára
