Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

Az lial meg igazán, akit elfelednek Nem verték le — Hallottad? — állított meg a minap egyik ismerősöm a ceg­lédi piacon. — Nem. Mit? — Állítólag leverték B. Molnár Elemér márvány emléktáblá­ját a Ceglédi Földhivatal faláról. — Köszönöm, hogy elmondtad. Utánanézek! Először az adott „Cegléd mű vaskos búvárkodtam, 1982-ben ki­története” cí- kiadványban hogy tulaj­donképpen ki is volt B. Molnár Elemér, és mit tett a városért, hogy halála után emléktáblát kapott. A lényeg az, hogy B. Molnár Elemér városi képviselő 1923-ban egy házat és egy telket ajánlott fel a város számára, hogy szülőotthont alakítsanak ki benne. El is készült a 35 ágyas női kór­ház, amely 1927-ben nyílt meg. Az emléktábla tehát a hála megnyilvánulásának jele volt. Mert napjainkban csak a hűlt helyét látni a Bocskai utcában. Vajon mi történhetett? A Ceglédi Földhivatal vezetője, Nagy László évtizedek óta e he­lyen dolgozik. Talán tud valamit. Megkérdeztem. — Rövid időn belül im­már ön a negyedik, aki az emléktábla sorsa felől ér­deklődik. A polgármesteri hivatalból és a múzeumból is megkerestek. Amit tu­dok: talán három éve nagy vihar volt. A tábla leesett és eltörött. A városgazdál­kodási vállalattól valaki el­vitte. Valószínűleg kidob­ták a szemétbe. A nyomok tehát a Ceg­lédi Városgazdálkodási Vál­lalathoz vezettek. Bár Ju­hász József igazgató csak néhány hónapja tölti be tisztségét, azért megpró­bált segíteni. — Jómagam úgy tudom, hogy a tábla üvegből volt, és fekete alapon festették rá a betűket. Keresse meg Dávid Sándorné házmes­tert. talán ő többet tud. Elmentem a „tetthelyre”. És Dávidné rávilágított a titok nyitjára, ami nem is volt oly nagy titok. Bein- vitált a baromfiudvarba, és ott hevert darabokban, egy rakásban az egykori em­léktábla. Így emlékezett a történtekre. — Körülbelül másfél év­EÜencrzés a piacon Tizenöten fennakadtak A vállalkozói engedélyek meglétét és szabályosságát ellenőrizték a napokban a ceglédi nemzetközi piacon önkormányzati ellenőrök, közterület-felügyelők és ci­vil ruhás rendőrök. Ilyen át­fogó jellegű razziát az idén még nem tartottak Ceglé­den, de két ok miatt is szük­ségessé vált. Egyrészt az adót tisztességesen fizető kiskereskedők sérelmezték, hogy nepperek rontják aiz üzletmenetüket. Másrészt egyre több hazai viszontel­adó tűnt fel mostanában a piacon, akik lengyelektől, oroszoktól és románoktó’ ol­csón megveszik az árut, és utána más városokban bu­sás haszonnal továbbadnak rajta. Az ellenőrzés során tizen­öt zugkereskedő horogra akadt. Igazoltatás után ez­úttal még csak figyelmez­tették őket és „kiűzték” őket a piacról, mint Krisz­tus a kufárokat. Ha ismét elkapják őket, akkor már szabálysértési eljárást kez­deményeznek ellenük. Egyébként a külföldiek útlevelének ellenőrzése so­rán kiderült, hogy csupán két-három napig tartózkod­nak a városban, tehát az utazó seftelők közé tartoz­nak. Az ellenőrzéseket a jövő­ben gyakrabban megismét­lik. (r.) Hollókő A Bem József Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkás­képző Intézet klubtermében a Szentendrén élő Losonci Lilla festőművész képeit mutatják be. Képünkön a Hol­lókő című festmény (Apáti-Tóth Sándor felvétele) vei ezelőtt nagy vihar ke­rekedett. és a tábla leesett. Darabokra tört. Telefonál­tam a tanácsházára. Tegye félre — mondották. Hát félretettem. Itt van. Állító­lag B. Molnár Elemér egyik leszármazottja márvány­táblát követel vissza. Hát nézze meg! Ez márvány? Állíthatom, hogy nem. Egyszerű, feketére alapozott üveg. Sárga, talpas és gro­teszk típusú, verzál (nagy-) betűket írtak rá. — Különben is — foly­tatja a házmesterné —, ha ez nem elég bizonyítéknak, akkor van más is. Vincze Kálmán bácsi földhivatali nyugdíjas. Törteién lakik. Ö le is fényképezte a táblát, amikor még egyben volt. E fénykép azért lehet érdekes, mert hiába pró­báltuk összerakni az üveg­darabokat, sok betűt le­mosott róla az eső. Annyi azért összeállt a mozaikból, hogy e házat B. Molnár Elemér és neje, Német Má­ria adományozta. Még né­hány más név is kiolvas­ható: Harátyni lmréné, özv. Szabó Nándorné, dr. Gom­bos Lajos és Végh Sándor mint adományhoz hozzá­járulok. Ennyi tehát az emléktáb­la valódi története. Hogy mit kellene tenni? Egy valódi márvány emléktáb­lát állítani a derék ceglé­di polgároknak! Persze olyat, amelyik nem esik le. Hiszen igaz a régi mon­dás: csak az hal meg iga­zán, akit elfelednek ... Rozgonyi István Különbusz Dunakeszire A férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti fordu­lójában a Dunakeszin pályára lépő Agrokon- takt SE szurkolói részé­re autóbuszt — ha kell, buszokat — indít, mert a szakosztályban elen­gedhetetlenül szüksé­gesnek tartják a szurko­lók jelenlétét és buzdí­tását az összecsapáson. A találkozóra június 9-én (vasárnap) 11 órá­tól kerül sor. Az útra legkésőbb a megelőző csütörtök estig lehet a városi sportcsarnokban, az irodában, s 18 óráig a totózóban jelentkezni. CEGj^D! K^CítZa XXXV. ÉVFOLYAM, 129.“ SZÁM 1991. JÚNIUS 4., KEDD Ha viccelnek, veszik a lapot Érezni kell a vendéget Ä közelmúltban ceglédi látogatásakor Antall Józse­fet a Károlyi Mihály Ke­reskedelmi Szakközépisko­la, Kereskedelmi és Ven- dégiátóipari Szakmunkás- képző Iskolában látták ven­dégül. A felszolgáló máso­dikos diákokkal — Gyulai Krisztinával, László Zsolt­tal és Varga Zoltánnal — ennek apropóján beszélget­tünk a szakma örömeiről, nehézségeiről, jövőjéről. — Mit jelentett számotok­ra ez a feladat? László Zsolt: — Nem vol­tunk lámpalázasak. Termé­szetesen egy kicsit izgul­tunk; voltaképpen mégis­csak a miniszterelnöknek szolgáltunk fel. Drukkol­tunk, nehogy valami hiba csússzon be. Jóllehet, hogy ebből a vendégek aligha vettek észre valamit, egy­két apró baklövést elkövet­tünk. Hozzáért a pohár szé­léhez az üveg és megcsör­rent. Rossz oldalról kínál­tunk ... Gyulai Krisztina: — Én leejtettem a cukorfogót: nagy csilingelős. Monda­nom sem kell, hogy min­denki önkéntelenül odané­zett. Egyből elpirultam. Nem szeretem az efféle fel­tűnést. László Zsolt: — Az hi­szem, a dolgozatírásnál fordul elő ilyen rövidzár­lat. Van benned némi fe­szültség és szörnyen vigyá­zol arra, nehogy hibázz. S ennek a túlzott figyelésnek az a vége, hogy mégis ron­tasz. Mert nem tudod la­zán venni, amiit csinálsz. Ahogy hétköznapokon — nyugodtan. — Mi a szép a felszolgá­lásban? Gyulai Krisztina: — Ta­lán az, hogy érezni kell a vendéget. Kedves lenni hoz­zá, mint egy jó baráthoz. S nem azt látni benne, hogy majd elmegy. Varga Zoltán: — Jólesik, ha megdicsérnek, mert ész­reveszik, a munkámat nem félvállról végzem. A fel­szolgálás öröme szép szá­momra. — Van-e rangja ennek a szakmának vagy éppen le­nézik? László Zsolt: — A’apjá- ban véve nem érzem, hogy lenéznek. Ugyanakkor jó néhányan úgy vélekednek, hogy a felszolgálók linkek. Véleményem szerint igaz­ságtalan lenne általánosíta­ni. Persze egyesek biztosan rászolgálnak erre a minő­sítésre. — Az iskolában felkészí­tenek-e benneteket esetle­ges kellemetlenségekre, at­rocitásokra? László Zsolt: — Termé­szetesen. Felhívták a fi­gyelmünket arra, hogy min­den szituációban viselked­jünk higgadtan. Ne le­gyünk idegesek, arrogán­sak. Udvariatlanságra ne reagáljunk hasonló hang­nemben. Gyulai Krisztina: — Elő- , fordult már, hogy a ven­dég szemtelenül viselke­dett. Az idősebb kolléga­nőim „leszerelték”. Aztán igyekeztem úgy tenni, mintha nem is lenne ott. — Egy hölgynek mennyi­re veszélyes ez a munka? Gyulai Krisztina: — Fő­ként az esti órákban ve­szélyes. Ezért ilyen mű­szakban nem is járok dol­gozni. — Egyáltalán hol a határ? Varga Zoltán: — Embe­re válogatja. Ha eljön a kritikus pont, akkor szólok valamelyik kollégámnak: menj már oda, én már nem bírom tovább. Aztán meg­oldódik a dolog. — Elengdhetetlen az il­lem. Otthonosak vagytok az etiltettben? László Zsolt: —Ügyelünk arra. hogy minél kevesebb kifogást találhassanak a tevékenységünkben. Lehet, hogy néha még nem elég A tárgyak és a történelem Pásztoremlékek A világon mindenhol a múzeumok egyik nagy gondja, hogy az összegyűj­tött, gondosan tárolt anyag­nak csak egy töredékét tudják bemutatni. A tár­gyak zöme raktárakban bú­jik meg, s csak nehezen kerül be a kiállítási tárlók­ba. A múzeumbarátok pe­dig nem riadnak vissza az áldozattól, felajánlanak ér­dekes, fontos, ritka régi tárgyakat, mások viszony­lag csekély ellenszolgálta­tás fejében engedik át megőrzésre méltó relikviái­kat. Az intézmények időnként seregszemlét tartanak az így begyűjtött holmikból, mint most a ceglédi Kos­suth Múzeum tette. Tár­gyak és történelem című időszaki kiállításuk évez­redeket ölel fel. Késő réz­kori edények, őrlőkövek, őskori gazdasági eszközök, az öregszőlőkben talált edénybe rejtett ékszerek, Árpád-kori fazekak, szarmata kösöntyűk látha­tók, de római bronzserpe- nyő és bizánci ereklyetar­tó melDkeresztje is helyet ka­pott a kiállításon. A többi adomány a XIX. és a XX. század em­lékeit idézi. Régimódi ügy­védi iroda berendezése író­géppel, ósdi telefonnal, a Törvénytár köteteivel. A fogason keménykalap és paraplé. Ceglédi polgárcsa­lád otthonából származó faliszőnyeg, gobelin, ünnep­lőöltözék, díszmagyar, töl- csáres gramofon és eokféle gyerekjáték hívja fel ma­gára a figyelmet. Milyen jó, hogy mind­máig sikerült megőrizni a juhászok Szent Vendel áb­rázolásával díszített kör­meneti zászlóját! Pásztor­bot, suba, tarsoly eleveníti fel a régi foglalkozást. Figyelemre méltóak a háború előtti és utáni ér­demrendek, kitüntetések, jelvények, plakettek, sport­érmek. Emlékeznünk kell a Ceglédi Hírlap egykori fu­tárára, Tóth Imrére is, aki élete során régi órákból alapított tekintélyes gyűjte­ményt. Halála után gyer­mekei a múzeumnak aján­dékozták a több mint negy­ven darabot számláló ösz- szeállítást. Ezek közül ke­rült most jó néhány a fa­lakra. Szebbnél szebb fes­tett porcelán előlapú ke- tyegők, fadobozos inga­órák, fagyos hajnalokon ke­gyetlenül csengő ébresztő­órák sorakoznak, mintegy jelezvén, hogy számukra már megállt az idő. A múzeumiak gesztusa: valamennyi adományozó nevét feliratban örökítet­ték meg. Most személye­sen is meggyőződhetnek róla, hogy féltve őrzött ereklyéik, megbecsült tár­gyaik jó helyre kerültek. Ez á kiállítás talán másoknak is kedvet csinál a közgyűj­temény önzetlen gyarapí­tásához. (t.) az etikettből a felkészültsé­günk. Egyébként régebben — ahogy filmeken láttam — nagyobb volt a távolság vendég és felszolgáló kö­zött. Ma már közvetlenebb a kapcsolat. Ha viccelnek- velem, veszem a lapot. Ez fordítva is igaz. Nem me­revek az emberek. — Miként látjátok a Jö­vőt? László Zsolt: — Van jö­vője a szakmának. Külö­nösképpen most, hogy az országban uralkodóvá kezd válni a vállalkozási szel­lem — a vendéglátás és idegenforgalom is. Remél­hetőleg bejön a nyugati technológia, magasabb szín­vonalat követelnek. Itt Cegléden is nyílnak ven­déglátó egységek. Valószínű, hogy a szakképzett felszol­gálóknak jobbak lesznek az esélyeik. Mert ugyan két tányért bárki képes meg­fogni, de nem mindegy, hogy miképpen. F. F. Újszilváson Égett a szalma Tűz keletkezett vasárnap Űjszilváson. Az Abonyi úton egy melléképület gyul­ladt ki. Tüzelő és szalma égett, mintegy 15 ezer fo­rint kár keletkezett. A tü­zet feltehetőleg felelőtlen gyerekek okozták. KÖZLEMÉNYEK Köszönetnyilvánítás, őszintét szívvel, hálásan köszönjük meg mindazoknak, akik felejt­hetetlen jó férjem, édesapánk,, nagyapánk, dédapánk, Jakab- Tóth Ferenc temetésén megje­lentek, a tisztelet és szeretet sok-sok virágát és táviratokat, minden vigasztalás megnyilvá­nulását, amellyel bánatunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk dr. Majlát Linót fő­orvos úrnak, aki hosszú szen­vedését gyógyítani és enyhíte­ni igyekezett. Köszönjük a megjelenést a cipőgyár dolgo­zóinak. Jakab-Tóth család. (54 801/1K) GYÁSZHÍR. Mély fájdalom­mal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen jó testvé­rünk, ÖZV. VINCZE FERENC- NÉ szül.: Kozma Julianna (Zsuzsika) hosszú, súlyos be­tegség után, örökre megpihent. Kívánsága szerint, csendben el­temettük. GYÁSZOLÓ SZE­RETTEI. (Minden külön értesí­tés helyett!) (54 803/1K) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, akik férjem, édesapánk, fiunk, ifj. Habony Ferenc temetésén részt vettek, utolsó -útjára el­kísérték, sírjára virágot he­lyeztek. Külön megköszönöm a Várkonyi István Ált. Isk. 5/B. osztályának, a 11-es szá­mú óvoda dolgozóinak és az OPÁL 22-es bolt dolgozóinak, özv. Habony Ferencné és gyá­szoló családja. (54 805/1K) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. © A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. © Munka1- társ: Rozgonyi István. © Postacím: Cegléd, Pf. 19. 270a. Telefax és telefon: (20) 11-400. © Telex: 22­6353. © Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Kö­zönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csü­törtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (20) 10-703.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom