Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-22 / 145. szám

I. ÉVFOLYAM, 1X9. SZÁM 1991. JÚNIUS 23., SZOMBAT D U KAJAJ SZENTENDREI-SZIGET CSEPEL-SZIGET • DUNAKESZI | MIKLÓS • FŰT • GÖD RÁCKEVE • SZIGETSZENT­Nehezen nyílnak meg Vezényszóra nem lesz változás Érzékenyen, az árnyalato­kat s a diplomatikus szó­fordulatokat is kihalló fül­lel figyeljük a szomszédos országokban élő magyar nemzetiség sorsáról szóló híradásokat. Háborgunk és méltatlankodunk« amikor megcsorbítani látjuk jogai­kat. De vajon gondolunk-e a nálunk otthonra találó nemzetiségekre, vajon ugyanolyan harcosak va­gyunk-e az ő érdekükben? Ügy tűnik, a mérleg nyel­ve meg-megbillen — hajla­mosak vagyunk túlesni irá­nyukban teljesítendő köte­lességeinken. Kaltenecker Ferenc, Du- naharaszti Baktay Ervin Gimnáziumának tanára nem csupán jó ismerője a nagyközségben s a szom­szédos Taksonyban élő né­meteknek, de a Magyaror­szági Németek Szövetsége kongresszusi küldötteként, s országos vezetőségi tag­ként teljes rálátása van létük, s helyzetük megany- nyi gondjára. Mit jelent ma, a rend­szerváltást követően a nemzetiségi sorsot vállalni, nem feledve, hogy bizonyos politikai korszakokban a származás okán feltételezett másságért meghurcoltatás és kirekesztés járt? S mi­lyen támaszt és erősítést várhatnak jogaik szélesíté­sében és gyakorlásában ma­napság? — kérdeztük a ta­nár urat. tiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiii — Nagyon nehezen ol­dódnak a görcsök — hang­zik a válasz —, s ebben még a rendszerváltás sem hozott átütő eredményt. Jellemző példa, hogy Du- naharasztin is csupán húsz ember vallotta magát — a tavaly januári hivatalos népszámláláskor — német­nek, holott számuk eléri az ötezres nagyságrendet. De országos szinten sincs ez másként, összesen har­mincezren vállalták nem­zetiségüket. Sajnos a se­bek lassan gyógyulnak: a kitelepítések, az elhurco­lások emléke még él az emberekben — Harasztin is több családot érintettek a szovjet munkatáborokba történő deportálások. Köz­ben persze egy generáció kihalt, az ötven- és hatvan­éves korosztály bezárkó­zott, nehezen nyílik meg, s bár a fiatalok németnek vallják magukat, már nem anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet. E nélkül pedig nincs kultúra és nemzeti­ség. Ezt ismerte fel három kiváló pedagógus: Forst- ner Gizella, Nagy Irénke, s napjainkban Ladocsi Fe- rencné, akiknek áldozatos nyelvoktatásáért sokat kö­szönhet a település. litiiiiimiiii iiimiiniiiiii — A rendszerváltást kö­vetően ismertté váltak a német nemzetiséget ért sé­relmek és történelmi igaz­ságtalanságok, megtörtént erkölcsi rehabilitációjuk, s némileg anyagi támogatá­suk. Mi gátolja, hogy vál­lalva identitásukat, erőtel­jesebben szerveződjenek, s újraleljék közösségeiket? — Örvendetes a tény, hogy a szabad szervezke­désnek immár semmiféle korláta nincs, s lenne is igény, csak hát a nemzeti­ségeket is sújtja a pénzte­lenség. Kulturális intéz­ményt, iskolákat létrehoz­ni, működtetni és fenntar­tani, kiadványokat terjesz­teni óriási kiadásokat je­lent — erre nincs keret. Mi például az önkormányzat­tól nyolcezer forintot kap­tunk, s még negyvenezerre van lehetőség — ez nagyon csekély összeg a célok nagyságához mérten. Ah­hoz, hogy énekkar, tánc­csoport legyen, finanszírozó partnerek kellenek. Ugyan­akkor a régi félelmek, s az elmúlt évek asszimilá­ciója ma még sok embert távol tart az igények ki- nyilvánításától. Végül nem elhanyagolható a család fe­lelőssége sem: hozzászok­tak, hogy mindent az ál­lam vállal, a nyelvtanítást is. Nos, a szülőkön múlik, hogy a gyerek képes-e meg­tanulni ősei nyelvét, elsa­játítani szokásait és meg­ismerni hagyományait. A legtöbben a németet világ­nyelvként értékelik, s csak utána minősítik a német kultúrkörhöz vezető legfon­tosabb eszközként. — A mai korban mekko­ra szerepe van a hagyomá­nyoknak? Csak ezen az ala­pon közeledhetünk a nem­zetiségi kultúrához? — A hagyományok átörö­kítése nélkül nincs folya­matosság. ugyanakkor az átvett értékek predesztinál­nak az újhoz és a korsze- rűhöz való felzárkózásra. Tiltott árusítás Vizsgálat kezdőik Szigetújfalu önkormány­zatához — a hivatalhoz is, de különösen a szociális és egészségügyi bizottság­hoz — az utóbbi időben meglehetősen sok panasz érkezett: az elszaporodó bögrecsárdák működésé­ről. A bejelentést tevők jo­gosan kérnek intézkedést, lévén az italt kínálók több­sége engedély nélkül méri az alkoholt, s ezzel kime­ríti a szabálysértés bűnét. Ugyanakkor aggódó han­gokat is hallani, hiszen a családokban súlyos követ­kezményekkel jár az alko­holizálás: életeket tesz tönkre, családi békét borit fel, amikor a házastárs, a szülő. avagy a gyermek italozni kezd. Az önkormányzat — a bejelentések alapján — ko­moly lépéseket szándéko­zik tenni, társadalmi segí­tőkkel vizsgálatot indít. Ugyanakkor felhívja az érintettek figyelmét a fe­keteárusítás megszünteté­sére, amellyel súlyos erköl­csi károkat okoznak a tele­pülésnek. A szervezetek, a helyi kö­zösségek ebben óriási erőt jelentenek, s a jelek sze­rint igény is lenne rájuk — csak még nem alakult ki a mag, amely tudatosan ki­teljesíti a folyamatot. Most a könnyebbik megoldást választja mindenki: elmegy máshová — Taksonyba, So­roksárra, Pestre — az ér­deklődésének megfelelő kul­túrkörbe. Nem beszélve ar­ról, mit jelentene a né­met iskolák létrehozása — s ez nem azonos a német nyelvet tanító intézmény­nyel! —: legalább gimná­ziumig, azaz középiskoláig meg kellene ezt valósítani. 'Illlllllllltltlllllllll Mimii — Véleménye szerint, ha kilépünk Dunaharasztiról, a legmagasabb szinteken miként támogatják a né­met nemzetiség ügyét? — Tavalyi rendkívüli kongresszusunk a régi ve­zetőséget választotta újjá, s úgy tűnik, mintha a je­lenlegi pártoknak nem len­ne a vezetőkben bizalma. A kormánnyal partneri kapcsolatot sikerült kiépí­teni, de minden nyitás el­lenére számolni kell az­zal, hogy gondjaink nem szűnnek meg vezényszóra. A változást külön-külön minden embernek akarnia kell. Vasvári Éva Surányban nem lesz rendetlenség Üjiácledt a fiirdőeíyesiilet Tahitótfalu felől érkezve figyelni kell. Könnyen lúl- hajhatunk a surányi I-es és Il-es bejárón, amely Póesmegyer határában ágazik ki a főútból. Az I-es vé­kony aszfaltutacska, de egy kanyar után kiszélesedik, s már ott vagyunk a széles Rózsa utcában. Virágok kandikálnak a kerítések mögül, hétvégi házikók tera­szain fő a vacsora, mert hétközben is sokan töltik itt a nyarat. Nyugdíjas nagyszülők hozzák ide az unoká­kat, mentve őket a kőrengeteg forróságától és benzin­füstjétől. Kispénzű tisztviselők, gyári munkások gondozzák a kertekét egy életen át kuporgatott pénzük árán szerzett birtokaikon. ,4 nyugalom reménye Gondozott pázsit szegé­lyezi a főutat, madarak csivitelése szól a fenyő­ágakon. Szinte úgy érzi az ember, kár itt motorberre­géssel megtörni ezt a mu­zsikát. Amit persze ma már megtörnek az ifjú kis- motorosok, a boltba is ko­csival robogó új telepesek. Kérdés persze, hogyha itt is úgy akarnak élni, mint a városban, akkor minek jönnek ki — teszik fel csak úgy maguknak a kér­dést látható bosszúsággal az idősebbek. A megalapozott nyugalom reményében fektette be pénzét ide egykor a több­ség, több generáció. Már a húszas évek végén álltak itt kis nyaralók. Hajós Alf­réd, első aranyérmes olim­piai bajnokunk is az alapí­tó telepesek között volt. A főút mentén, a hidro- glóbus tövében nagyon kul­turáltnak látszik ez az üdü­lőhely, melynek tulajdono­sai feltehetőleg kiegyen­súlyozottan viselhetik el a gazdasági szempontból ne­héz éveket. Ámbár néhány ellentmondás erősödni lát­szik. Ez azt mutatja, a nya­ralás saját telken sem lesz felhőtlen még egy jó ideig. A közigazgatásilag Pócs- megyerhez tartozó helység­ről dr. Nemecsek Rezső községi jegyző mondta el: — Olyan gondok is kelet­Kinálják — nem kell Anyag van, de ki épít? Az elmúlt években nem győztek az építkezők pa­naszkodni, miszerint sokat kell az anyagok után járni, hol ezt, hol azt nem lehet kapni. Most változott a kép, a Tüzép-telepek meg­lehetősen gazdag — ám nem éppen olcsó — áruvá­lasztékot kínálnak a vevők­nek, akik ellenben nem tolonganak. Az már persze más kérdés, hogy az épít­kező most is ugyanannyit mászkál a kívánt cikk után, hiszen az olcsóbb cikkre nehéz rátalálni.. A dunaháraszti Paritás Faipari és Kereskedelmi GMK-nál is hasonló hely­zetet tapasztalni: szarufát, saját gyártású nyílászáró­kat és parkettát kínálnak, de a piac pang, vásárló ke­vés van. Határozottan visz- szaesett a kereslet, a múlt évihez képest itt is csök­kent a forgalom. NYÄRI este cs. KOVÁCS LASZLÖ GRAFIKAJA keznek, amilyenekkel ed­dig nem kellett foglalkozni. Ha például a villanyveze­tékek mentén kötelező volt legallyazni a fákat, akkor az áramszolgáltató legaly- lyaztatta, kifizette. Most viszont ez a munka hat­vanezer forintjába kerül a községnek. Ha tehát kiadás van, akkor azt meg kell osztani, nem fizethet min­dent a falu polgára. A su­rányi vezetékek hosszab­ban húzódnak, mint a községé. Eszerint kell a terheket megosztani. Mibe kerül a nyár? Üt, vízvezeték, bolt, valamilyen fejlesztés. Ezt eddig központi keretből, községi fejlesztésből lehe­tett megoldani. Most azt mondják az önkormányzat vezetői: Az évi ötszáz fo­rintos adón kívül mást egyelőre nem kellett meg­állapítaniuk. Lehet viszont olyan kényes helyzet, hogy ezt szóba kell hozni. No meg aki építtetni szeretne valamit, annak meg kell teremtenie a bevételi for- fásokat is. Mindez azt in­dokolja, hogy érdekfeltáró, megfogalmazó, közvetítő testület kell. Jó lenne, ha üdülőhelyi önkormányzat alakulna, annak vezetője pedig a megfelelő szakbi­zottság munkájában venne részt. Szakáll Ferenc nyugdí­jas gépésztechnikus és köz­gazdász vezetésével nem­rég megalakult, vagy pon­tosabban, újjászületett a Surányi Fürdő Egyesület. Ez a szervezet először 1933- ban kezdte meg a működé­sét. Akkor a tagjai közös csónakházat építettek, őrö­ket tartottak, gondozták a Duna-partot, anyagilag megalapozták a telep mű­ködését és fejlődését. Az ötvenes évek elején jutot­tak arra a sorsra, amire minden hasonló egyesület. Egy tollvonással megszün­tették hivatalos létezésü­ket. — Mi nem vállalhatunk át közigazgatási feladato­kat — mondja Szakáll úr, az egyesület elnöke. — Nem vagyunk hatóság, nem alkalmazhatunk appa­rátust. — Talán a község veze­tői sem erre gondoltak — vélekedem hangosan, s gondolom, az általuk kí­vántakat az egyesület is megvalósíthatja. Pályázattal segítenek/ — Közel 1 ezer 740 ob­jektuma van Suránynak. Egészségtelenül hosszúra nyúlik most már. Kevés a bolt, egyetlen nyilvános te­lefonunk van, s kellene még kettő, hogy orvost hívhassunk, baj esetén le­gyen kapcsolat a külvilág­gal. Gyógyszertár csak Tahitótfaluban található. A bejáróutakat elöntötte a szemét. A Duna vize szeny- nyezett, de még mindig szívesebben fürdenek a parti strandokon az embe­rek, mint a pócsmegyeri tóban, mert gondolja el: mi lesz akkor, ha abba az állóvízbe nyáron a sok napolajjal bekent ember belemártózik — sorolja az elnök, aki szerint a köz­ségi költségvetésben vilá­gosan ki kellene mutatni, mennyit költöttek a falura, mennyit a telepre, s ki mennyivel járult hozzá a kiadásokhoz. Az egyesület vezetői pá­lyázatot dolgoztak ki. Kül­dik a Környezetvédelmi Minisztériumnak. Kérik a támogatást a komplex kör­nyezetvédelmi programhoz. Megtisztítják a fövenyes kis utcákat, tereket, meg­tanítják rá a tulajdonoso­kat, hogy nem kell feltét­lenül szemétbe vinni a hulladékot. Komposztot is lehet abból készíteni a ve- teményföldre. Ezzel a drá­ga vegyszerköltségeket is megtakaríthatják. Olyan rendet szeretne kialakítani az újjászületett egyesület vezetősége, amely garancia arra, hogy többé nem lesz Surányban rendetlenség. Kovács T. István Kinek ősz már a haja szála Az idő vonatán öregszem, mondta az öreg Szem. Szójáték, amin elgondolkodunk. Fut ve­lünk az idő vonata. Sa jnos, nem vissza, hanem előre. Olyan tempóban, hogy be- lefehéredik a hajunk, meg­ráncosodik a bőrünk, a kor mindenféle jelei mutatkoz­nak rajtunk, öreg és fiatal. Relatív fogalmak. Mindig attól függ, mihez és kihez képest. Ha most átmegyek a bel­ső szobába, a lányom és a barátai azt gondolhatják magukban: Bejött az öreg. Szeretném, ha ezt így nagy­betűvel és nem kicsivel gondolnák. Hozzám képest a rokon nénike az öreg, az öreg. Jön, tipeg, mesél. Ugyanazt mondja el tizedszer, sokad­szor. Gondolom, hogy egy idő után majd én is ilyen leszek, bárhogy fogadom most, hogy nem, én aztán tényleg nem. Ezt a fogadal­mat biztosan elfelejtem. Kedveskedve fogadom az idős vendégeket, akik fel­tételezem, nem mesterkélt kedveskedést óhajtanak. Ha megérem a korukat, bizo­nyára jómagam is azt kí­vánom majd, hogy egyen- rangúként kezeljenek és ne lekezeljenek. Nagyon fogok erre az időre készülni és mindent megteszek azért, hogy rászolgáljak az öreg, vagy az öreg jelzőre, elis­merésre. őszintén szólva nem szeretném, ha a kis- öreg kategóriába sorolná­nak, s már most nagyon vigyázok, én se említsem így egyetlen tiszteletre méltó idős rokonomat, ba­rátomat, volt kollégámat, még egy elnéző, jóakarata mosolygás kíséretében sem. Pár pillanat alatt f ut vé­gig bennem ez a gondolat­sor. Egyetlen szó váltotta ki, egy panaszos sóhaj a vendég mama részéről. — Mikkel foglalkozom én itt? — rebbenek vissza a kor hangulatába. Odakint percenként változik a világ, körülöttem mindenki poli­tizál. Nem éppen ez a kér­dés a téma Mert most nem aktuális? Dehogynem. Mindig az! K. T. I. DUNATAJ HÍRLAP Vezető munkatárs: Möza Katalin. • Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. % Fogadónap: min den hétfőn 1?—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VILI., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: 1446. Te­lefon: 138-4761, 138-f0<»7.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom