Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-17 / 140. szám

álmodna. XXXV. ÉVFOLYAM. 140. SZÁM > 1991. JÚNIUS 17., HÉTFŐ ] 1991. JUNI ^fírJa Sikeres edzés a tréningkútnál UiD™akanyarl ° Megmozgatta a fantáziájukat A kuvaiti égő olajkutak eloltására is alkalmas ki­törésvédelmi berendezése­ket és módszereket próbál­tak ki sikeresen a hét vé­gén a szeged-algyői olaj- mező iillési, 23-as gya­korlóterületén. A kútélíoj- tási gyakorlatot megtekin­tette Vöd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter is, aki elmondta, hogy egy olyan hatalmas vállalko­zásnál, mint a kuvaiti, mindazok a nemzetek szó­ba kerülnek, ahol megvan a feladat megoldásához szükséges szellemi tudás, a gyakorlat. Magyarország ezek közé tartozik. Ezzel kapcsolatban Szabó György, az OKGT vezér­igazgató-helyettese elmond­ta: Londonban jelenleg folynak a tárgyalások, s a kilátások kedvezőek az üz­letkötéshez, mivel az arab partnerek kellően felké­szültnek minősítik a ma­gyar szakembereket. Az. iillési 23-as ,,tréning­kútnál” a Rotary Kft. és a Kőolajkutató Vállalat által kipróbált kitörésvédelmi technológiáról a gyakorla­tot vezető Boros Ferenc bányászati üzemigazgató elmondta: próbáltak olyan körülményekét imitálni, mint amilyen Kuvaitban van. Ilyen feltételek mellett alkalmazták a két cég által készített speciális manipu­látorokat, próbálták ki a vízágyúkat, és a két re­pülőgép-hajtóműből épített turboreaktív oltóberende­zést. Élénk a szakmai érdeklő­dés a Visegrád—Nagyma­ros tájrendezési tervpályá­zat iránt, amelyet a Dunai Vízlépcső Kormánybiztosi Hivatal írt ki csaknem 2 millió forint összdíjazással. A pályázat megmozgatta a város- és táj rendezők, víz­építő mérnökök fantáziá­ját, mert nem egyszerűen a nagymarosi félbemaradt du­nai óriásgödör megszünte­téséről, a folyó eredeti medrének visszaállításáról van szó, hanem egy Ma­gyarországon eddig egye­dülálló, nagyszabású tájre­habilitációról, amely az Ipolytól a Szentendrei-szi­getcsúcsig a Dunát, a Pi­list, a Börzsönyt, az egész Dunakanyart érinti. Eddig 12, különböző szakmákat tömörítő team látott neki a munkának, s naponta je­lentkeznek új pályázó al­kalmi közösségek. Amint az elképzelések előzetes felvázolásából is kitűnik, olyan komplett folyamszabályozás tervét várják, amely a partrende­zést és a medergyógyítást is magában foglalja. Az el­múlt évtizedekben ugyanis Szobtól Budapestig való­sággal kirabolták a medret, a fővárosi lakótelep-építé­sekhez a sódert innen ter­melték ki, ennek következ­Elképeszlő, de tény, hogy a Közép-magyarországi Tejipari Válalat a mai napig sem fizette ki a Pest megyei gazdaságoknak a januári tejpénzt. Hatvan­millió forintról van szó, amely adósságot az ország legnagyobb tejipari vállalata képtelen partnereinek fo­lyósítani. S mindez olyan időszakban, amikor a me­zőgazdasági nagyüzemek, de a kistermelők, a farmer­gazdák is hatalmas összege­ket kénytelenek fizetni a legkülönbözőbb takarmá­nyokért, energiáért. Kínló­dik az állattartás. Az el­múlt évi aszály következté­ben silány tápértékű gabo­nákat és szálastakarmá­nyokat takaríthattak be a közös gazdaságok. Har­minc-negyven százalékkal esett vissza a tejhozam. A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat, mint hírlik, halvány ígéretet tett arra, hogy a januári adós­ságát előreláthatóan augusztusban törleszteni tudja. A termelők azonban türelmetlenek. A megye gazdaságai már-már peres A termelő dolgozik, nem fizet a vállalat Perük a tejipart? úton kívánják a vállalatot arra kényszeríteni, hogy a tej árát mielőbb kézhez kap­ják. A tejtermelő gazdasá­gok képviselői a napokban Dömsödön a helyi művelő­dési központban tanácskoz­tak, s arra kerestek, kér­tek választ a Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének megjelent vezetőitől, mekkora az esé­lyük arra, hogy bírósági úton érjenek el eredményt. Dr. Sz/áray Mihály, a megyei Teszöv jogásza úgy vélekedett, hogy van esély a követelések érvényesíté­sére. Az úgynevezett fizeté­si meghagyásra, célzott mint kezdeti lépésre. Utalt arra is. hogy a perköltsé­get a Teszöv képes előle­gezni. Dr. Sztáray közölte a megjelent szakemberek­kel, hogy' a társasági for­mában kezdeményezett per példaértékű lenné, s min­den bizonnyal akciójukat az ország más gazdaságai is követnék. A tanácskozás résztvevő­inek összegző állásfoglalá­sából kitűnt, hogy túlzottan is óvatosak, Volt, aki azt mondta, mi lesz akkor, ha megnyerjük a pert, de ki fog fizetni? A csőd szélén álló, a felszámolással is szembenéző tejipari válla­lat pervesztesként képes lesz-e a késedelmes, a vita­tott tejár kifizetésére? Szó szót követett, s végül ab­ban állapodtak meg a je­lenlévők, hogy várnak még néhány hetet, s legközelebb július 4-én ismét asztalhoz ülnek. Viszont felhatal­mazták a Teszövöt, hogy ügyükben vizsgálja meg a jogilag számításba jöhető lehetőségeket s azt, meny­nyire törvénysértő a KMTV viselkedése. Húsz, a megyében jegyzett, szarvas­marha-tenyésztéssel régóta foglalkozó közös gazdaság küldte el erre a tanácsko­zásra vezetőit. Csapiár Já­nos, a dömsödi Dunatáj Tsz elnöke határozottan ki­jelentette, hogy privatizál­ni kell — méghozzá mi­előbb — a tejipart! Felve­tette, s azt többen is helye­selték, hogy érdemes lenne a termelőknek létrehozniuk egy az érdekeiket, üzleti lehetőségeiket jobban ér­vényesítő közös tejipari vállalatot. Amíg ugyanis nem a termelőké a haszon legalább 51 százaléka, ad­dig a tejipari vállalatok monopolhelyzetüket kihasz­nálva diktálnak. Gyócsi László tében a folyó természetes sodrása megváltozott, sok a gázló, romlottak a hajózás feltételei, sőt az iszaposo- dás miatt a Budapestet el­látó part menti kutak is veszélybe kerültek. E káros folyamat visszafordítására» különböző megoldásokat dolgoztak ki a pályázaton részt vevők. Ugyanakkor az egész Dunakanyart egy ökológiai egységként ke­zelve több pályázó új nemzeti park létesítésére tesz javaslatokat. Ezek szerint új strandok, csó­nak- és jachtkikötök épül­hetnének a Dunakanyar két partján: a Börzsönyben, a Pilisben pedig sportcent­rumok, kirándulóközpontok az 1996-os világkiállítás megnyitásáig. A pályázatok benyújtá­sának határideje ez év szeptember vége. Olasz illetékesek csaló­dottan fogadták, hogy a ma­gyar hatóságok pénteken szabadon bocsátották Hein­rich Klier dél-tiroli terro­ristát, akit Olaszország az Interpol útján nemzetközi- lag köröztetett, és akit né­hány nappal korábban tar­tóztattak le Budapesten. Kliert az olasz hatóságok dinámitos robbantási me­rényletekkel gyanúsítják. Ezeket a hatvanas években követte el az olasz Alto- Adige (Dél-Tirol) tarto­mányban, de őt sejtik az elmúlt években szórványo­san előforduló merényletek és kísérletek mögött is. Olaszország kérte Klier ki­adatását. A szabadon engedés ar­ra vall, a magyar illetékes szervek eleget kívántak tenni Ausztria kéréséneit, hogy ne adják ki Kliert. Antall József Spanyolországba uiazot! Antall József kormányfő Felipe González spanyol miniszterelnök meghívásá­ra egynapos munkalátoga­tásra vasárnap délután Madridba utazott. A ma­gvar miniszterelnök kísére­tében van Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kap­csolatok minisztere, Kodo- lányi Gyula címzetes ál­lamtitkár, a miniszteri ta­nácsadó testület vezetője és Peisch Sándor, a Külügy­minisztérium helyettes ál­lamtitkára. ÖSSZEHASONLÍTHATATLANUL gazdaságosabb Mintaerőmű csinnadratta nélkül Szinte észrevétlenül, min­denféle csinnadratta nélkül épült fel egy kisebbfajta erőmű Százhalombattán, a DHV-ban. Pedig igazán nem bővelkedünk, mostaná­ban korszerű, energiataka­rékos és környezetvédelmi szempontokat messzeme­nően figyelembe vevő beru­házásokban. A százhalombattai Duna- menti Hőerőmű ú j. 143 me­gawattos erőművi blokkja messzemenően megfelel ezeknek a követelmények­nek, hiszen feleannyi üzem­anyag elégetésével termel gőzt és elektromos áramot, mint az üzem korábbi ha­sonló teljesítményű beren­dezései. ráadásul káros- anyag-ki bocsátása még en­nél is jo>bb. Bármennyire is örülhe­tünk a Siemens cég által gyártott gázturbina műsza­ki előnyeinek, mégsem érthető, hogy a kapacitását átlagosan csak» 25 százalék­ban kihasználó DHV-ban miért szánták rá magukat egy ilyen, mintegy 6 mil­liárd forintos beruházásra. Lehel Vilmos üzemviteli főmérnök kérdésünkre a következő választ adta. A DHV nemcsak áramot ter­mel, hanem hőt, azaz gőzt a kőolajfinomító és a város számára. A huszonöt esz­tendős berendezések elöre­gedtek, műszakilag elavul­ták, rekonstrukciójuk 4,5 milliárdba került volna, míg az összehasonlíthatat­lanul gazdaságosabb új erő­művi egység megépítése csalt 1,5 milliárd pluszt kö­vetelt, s a különbözet vi­szonylag gyorsan megtérül. Nem lényegtelen szem­pont az sem, hogy az erőmű összteljesítménye is nő. S bár jelenleg a kapacitás csak negyedrészt kihasz­nált. jó tudni, hogy rend­kívüli helyzetben, például, ha váratlanul — s erre már volt példa — nem kapnánk importáramét, vagy a hazai erőművekben történne sú­lyos üzemzavar, Százhalom­batta legalább részben pó­tolhatná a hiányt, megelőz­hetné a hazai energiarend­szer összeomlását. Az új erőművi egységet augusztusban állítják mun­kába, s tervezik, hogy még egy hasonlót építenek ugyanitt Százhalombattán. (- ák) A kötelező sépií is lehet kényelmes! gépjármű felelősségbiztosítás A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. n \ Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelezd biztonság: a PROVIDENCÍ A

Next

/
Oldalképek
Tartalom