Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
I. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1991. Április is., szombat D U NAJÁJ ^amop SZENTENDREI-SZIGET • CSEPEL-SZIGET MIKLÓS i • DUNAKESZI » FŐT m GÖD • RÁCKEVE • SZIGETSZENTReggeli az árnyékszék mellett A büfés perelni akar Kemény hangú, helyenként kifejezetten durva és sértő, Indulatokkal teli levelet kapott szerkesztőségünk a közelmúltban. Írója — Telek Sándor ráe- kevel lakos — Kocsmát rejt a tákolmány című rövidke, fényképes cikkünkre reagált másfél oldalas levélben. Telek urat az késztette felháborodott hangú sorainak megírására, hogy szóvá mertük tenni; véleményünk szerint semmi szükség nincs arra, hogy Ráckeve városában az autón vagy HÉV- en érkezőket egy tanyasi árnyékszéknek tűnő tákolmány fogadja az lit mellett. A hul- lámlemezekből és deszkákból ácsolt melegedőkalyiba miatt, szinte látni sem lehetett a mögötte levő utánfutós büfét, Telek úr tulajdonát, amely egyébként százlépésnyi távolságon belül immáron negyedik vendéglátóipari helyként kínálja, leginkább folyékony táplálékkal a betérőket. Telek úr levelében előrebocsátja, hogy a február 26-án megjelent írásunk csak március 20-a táján került a kezébe, mégis állítja, hogy a cikk megjelenése óta csökkent a forgalma, s emiatt jogi képviselője útján becsületsértési és kártérítési pert kíván indítani. Különös dolgok esnek meg olykor az újságíróval. Történt ugyanis, hogy néhány héttel ezelőtt riportunk alkalmával megálltunk Ráckevén a HÉV-állo- másnál, reggelizni. Elsétáltunk a büfékocsihoz, és anélkül, hogy bárkinek bemutatkoztunk volna, két pár virslit vettünk, összesen száznyolc forintért. Miközben ettünk, nézelődtünk a büfé környékén. Á pattanó rügyek, az éledő természet képe szinte elandalított, amikor hirtelen a rideg valóság ébresztett: a büfékocsi mögött karnyújtásnyira, a mélyebben fekvő telken hevenyészett árnyékszéket pillantottuk meg. A virsli megállt a levegőben, a falat szinte kifordult a szánkból. Talán, mert nagyon vizuálisak vagyunk és elképzeltük, milyen illatok és légyzümmögés közepette lehet itt nyári kánikulában bekapni egy pár virslit vagy meginni egy pohár sört. Telek úr büféjéről akkor készült a fenti fénykép. A virslireggeli pénteken volt, hétfőn pedig megérkezett a mérges levél a lap főszerkesztőjéhez, amelyben részletesen beszámol Telek Sándor arról, hogy „gépkocsival jött az újságíró, aki egy szőke hölgy volt, főtt virslit és italt rendeltek először, amit természetesen jó étvággyal elfogyasztottak. Gondolom az ilyen trükkök nem öregbítik a hírlap tekintélyét ’. Nos, kedves Telek úr! Elnézést kérünk, amiért betértünk önhöz és első cikkünk miatt megrendült forgalmát növeltük. ígérjük, nem fog előfordulni többet, legalábbis, amíg a budi ott áll a büfékocsijuk mögött. De valószínűleg azután sem állnánk meg enni önnél. Sejtem, hogy Telek Sándort mi dühíti annyira, hiszen levelében azzal vádolja meg lapunkat, hogy valakinek a felbujtására reggeliztünk nála. Rajtunk keresztül üzeni valakinek, hogy „elkészültek az építési tervek és a közeljövőben erre a helyre, polgármesteri engedéllyel korszerű, a táj jellegzetességének megfelelő épületet fogok felépíteni". Nos, megkérdeztük dr. Kulcsár István ráckevei polgármestert, aki ugyancsak megdöbbent Telek úr állításán. Ö ugyanis nem adott és nem is fog engedélyt adni a tájba illő épületre. És még kevésbé tetszik neki az a kis építmény, amély jelenleg ott éktelenkedik a Telek-féle büfékocsi háta megett A polgár- mester másban is cáfolni volt kénytelen a levélben leírtakat, nevezetesen, Telek Sándor nem önkormányzati, legföljebb tanácsi engedéllyel rendelkezik. Aligha tévedek, ha azt mondom: kemény kenyérharc közepébe csöppentünk a ráckevei HÉV-állo- másnál. Négy azonos profilú műintézet működik iit néhány lépésnyi útszakaszon belül. Három büfé mellé eg.v negyediket megnyitni bizony a magyar ember alkoholizálási szokásait ismerve is kockázatos dolog. A hivatal patthelyzetbe került, de a hatályos jogszabályok értelmében gyakorlatilag az önkormányzatoknak sincs semmi beleszólásuk abba, hogy hány italmérés, vendéglő vagy bolt működik a településükön. A büfékocsik tulajdonosainak is ki kell adni az engedélyt. Ami néhány éve a gomba módra szaporodó pavilonok ügye volt, az ma a büfékocsik problémája. Mindenütt megjelennek, történelmi városközpontokban, műemléki tereken, festői szépségű helyeken és nagy szolgáltatóházak, butiksorok mellett, sokadik konkurenciaként. Móza Katalin Kilenc nap a fóti óvodára Az iskolavitát elnapolták Ügy érzem magam, mint egy színházban — jegyezte meg egy vendég a l'óli önkormányzat szerdai ülésén. Ezzel arra akart célozni, hogy nekünk könnyebb, mert páholyból szemlélhetjük a képviselők nehéz munkáját, akik a késő esti órákban üllek tárgyalóasztalhoz. Ezúttal rendkívüli tanácskozásra, mert legutóbb több kérdés maradt lezáratlanul. Akkor is az idő rövidsége mialt, mert mint az egyik képviselő megjegyezte: — Nem vagyunk grófok, reggel dolgozni megyünk. Jó lenne időben végeznünk. Ez az idő azonban így is 11 óra 36-tól, majdnem 22 óráig tartott. Az a polgár, aki a valóban nézőtérszerűen sorba rakott székek egyikén ülve figyelhette az eseményeket, ma azt állapíthatta meg: A fóti önkormányzat saját magához képest igen sokat fejlődött. A FŐKÉ FELLEBBEZ Éles pengeváltásokra azért most is sor kerül, mint ahogy azt az ülés megkezdésekor tapasztalhattuk. A napirendek előtt azért kért szót az egyik képviselő. meri az egyik értekezleten az Ökumenikus Kulturális Egyesület képviselője úgy vélte; manipulált számok alapján döntött az iskola vitáról a képviselő- testület. Ö ott visszautasította, noha ezt a polgármesternők kellett volna megtennie. Mérei Sándor polgármester ezzel kapcsolatban elmondta a véleményét, miután a tervezett hatodik napirend ellen emeltek szót. Azt kifogásolta a kiválasztottak egyike; Nagy Sándor képviselő javaslata szerint a testület vizsgálja felül az 1. sz. általános iskola egyesületi-kezelésbe adását visz- szavonó döntését. Nem helyesli — mondta, hogy amit egyszer már eldöntötték, azt egyesek állandóan visszapörgetik abban bízva, hogy akad olyan határozatlan testületi tag, aki megmásítja a szavazatát. így nem lehet haladni, s a választók előtt lejáratják a testületet. Erre meg Nagy Sándor válaszolta azt, hogy ő a FÖKE és a választói kérésére adta be a fellebbezését. Szavaztak. Az eredmény; a témát elnapolták. Ügy látszott pedig, hogy ez sokaknak okozott csalódást. A rendkívülinek szánt megbeszélés is nyilvános volt, s közönsége jórészt a két tábor, az állami, meg az egyházi iskola pártolóiból gyűlt össze. Második napirendként be kellett érniük a különben érdekes témával. Milyen szempontok és eredmények alapján fizessék ki a költségvetési üzem vezetőinek prémiumát és mi legyen az üzem további sorsa? Több tárgy még lévén, az ülést nem zárták be, s kevéskét elidőztek a nagy- község vezetői az új helységnévtábla készítése fölött is, amit későbbi időre halasztónak. Erre azért lesz szükség, mert felújítják a korábban kialakult kapcsolatokat San Benedetto olasz kisvárossal. Ha létrejön a megállapodás, a testvérvárosi minősítés a táblára is rákerül. Továbbá lesz majd Szent Benedek utca, mert odakint is neveztek el utcát Főiről. ÚJSÁG ÉS INGYENKONYHA Érdekes vita bontakozott ki az alapítványok és egyesületek támogatásáról, melyek között most a Jakab István vállalkozó által támogatott Emberség-alapítvány ingyenkonyhájának szavaztak meg évi, időszakos támogatású 120 ezer forintot, az étel Budapestről történő napi szállítási költségeinek térítésére. Jakab István finanszírozza a Czi- bor Valéria főszerkesztésében nemrég megjelent Fóti Hírmondó című helyi lapot is, melynek magas költségeihez szintén havi részletekben, évi 330 ezer forinttal járulnak hozzá a község pénzéből. A helyi sportegyesületnek még 1,7 millió forintra lenne szüksége a zavartalan működéshez. Így keveset áldozhat a tömegsportra. Mellette szükségesnek látszott az Egészséges Fóti Ifjúsá- gért-alapitvárny létrehozása, amire 150 ezer forintot adott az önkormányzat. NÉPFŐISKOLAALAPÍTVÁNY Ugyancsak 150 ezer forinttal járultak hozzá a Népfőiskola Baráti Kör-alapítvány támogatásához. Ez a feltétele, hogy a központi pályázat elbírálásakor is pénzre számíthassanak. Számtalan, a szakbizottságok hiányát mutató részletkérdések bogozgatására kényszerítő ügyek után az oktatási és kulturális bizottság javaslatára határoztak úgy Foton: Április 19-ig minden iskola átszervezési javaslatáról dönteni kell, mert különben nem tud ják előkészíteni az ősszel kezdődő tanévet. A jövőben minden új intézmény alapítására, átszervezésére vonatkozó javaslatot a tárgyévet megelőző december 31-ig kell beadni az önkormányzathoz. E szerint kilenc napja maradt a római katolikus egyháznak, hogy a 10-én beadott kérelmét elbírálják, önkormányzati tulajdonú, de egyházi szellemű intézményként szeretné elnyerni a község egyik óvodáját. Kovács T. István Tíz forint a fizetésből Ma már a Vöröskeresztnek is szponzor kell. Így mondja Molnár Sándorné, a dunakeszi szervezet városi titkára,, akinek az irodájában ott látható a jellegzetes fehér üveggömb, benne pár darab százforintossal. Magyarországon, és így természetesen nála is, mindig gyűjtenek valamire. Elfogadnak pénzt, ruDélegyházán Munkaügyi A január óta működő — Dunavarsánnyal közös — ügyvédi szolgáltatás bebizonyította, amit jó ideje sejtettek Délegyházán, nevezetesen ; a lakosság igényli, s megelégedéssel fogadja a helyben történő ügyintézést. Március 18-tól a fényképész szintén rendelkezésükre áll a lakóknak — minden hétfőn négy és öt óra között —, április 9-én, kedden pedig megkezdődött a munkaügyi szolgáltatás is. Ez utóbbi, amely kéthetente tart fogadónapot a munkanélküliek patronálására, s az egyéb munkaügyi kérdésekkel kapcsolatos informálásra és tájékoztatásra hivatott. S hogy igénylik Délegyháza szolgáltatás lakói, azt jelzi, hogy az első ügyfélfogadáson máris huszonhat munkanélküli jelentkezett. A hivatalos nyilvántartásban huszonnyolc munkát kereső személy szerepel, ez a lakosság összlétszámához viszonyítva nem elhanyagolható arány. Elsősorban az ő gondjuk megoldását segíti a hivatal munkalehetőségek felajánlásával. A lakosságot a jövőben is megpróbálják helyben „kiszolgálni”, a tervek szerint Délegyházán bonyolítják majd a személyi igazolványok és az útlevelek cseréjét is. Ezt a szolgáltatást május végén szeretnék kezdeni. Felfelé a Dunán Egy itveggömb története hát,, ki mivel szolgál. Túl sok ma már a segélyre szoruló és az igénylő. Húszszor annyi adomány is elkelne, mag sok olyan példa, mint a Tranzit Kft, által tavaly produkált, s általunk is ismertetett. Igazgatójuk, Kovács Barna az egész havi fizetését átadta januárban. Kovács László helybeli pékmester két gyermeke családi pót- . lékát fizeti be a nálánál jobban rászoruló öregek javára. A szervezet most épp a Szegények megsegítéséért alapítvány létrehozásán fáradozik. Május 8-án, a Vöröskereszt világnapján gyűjtést rendeznek. Üzemi, munkahelyi közösségeket hívnak fel arra, hogy 10 forintot mindenki ajánljon fel a fizetéséből. A hozzájárulás különben is adómentes. Tavaly 400 rászorulón segített a Vöröskereszt. Jutott pénz tű/.károsult család azonnali támogatására, nyugdíjas néninek tüzelő vásárlásra, sok-sók gyors segélyre. Ám így is csak annyira, amennyire a gyógyító csöppek segítenek ét nem mulasztani, csupán enyhíteni a betegséget. K. T. I. (CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA) DUNATAJ HÍRLAP Vczető m 11 nkatárs : M ózß Katalin, f) Munkatársak! Vasvári Éva és Kovács 1*. István. O Fogadónap: minden hétfőn 12—16 óráig szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: 1446. Telefon: 138-4761, 138-4067. —i. —a.