Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-29 / 74. szám
Cj A bádogosok nem Végtelen a csatorna Gödöllő legöregebb épületének, a Ilamvay-luíriának az egyik sarkán. Ha esik, az esőié a falat veri. Képünk még akkor készült, amikor jégcsapok lógtak a csonka csatornából. Azóta csak a jég olvadt el, bádogosok nem jöttek. Hogyan akarja a város felébreszteni Csipkerózsika-álmából a Grassal- kovich-kastélyt, ha figyelméből még c sokkal szerényebb épület állagmegóvására sem futja?! (Balázs Gusztáv felvétele) Erzsébet-alapítvány Veresegyház védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet. Ez is érthetővé teszi, hogy az MDF helyi szervezete által kezdeményezett szociális és egészségügyi célú alapítvány az Erzsébet nevet kapta. Az alapító okiratból kitűnik, hogy az alapítvány feladata a szükséghelyzetben lévő veres- egyháziak támogatása rendszeres vagy alkalmi segéllyel. Az induló vagyont, 25 ezer forintot a szervezet adta, törzsvagyonként 50 ezer forintot határoztak meg. az e fölötti rész használható fel segélyezésre. A kilenctagú kuratórium tagjai: Drenyovszki Pál baptista lelkész, Farkas József katolikus plébános, Jávorné Németh Ágnes tanítónő, Koczó Pál református. lelkész, Netz Paine pénzügyi csoportvezető, Rácz Miklósáé Csik Mária röntgenasszisztens. Roszik Gábor evangélikus lelkész, dr. Tar Balázs körzeti orvos, Újvári István teherfuvarozó, önkormányzati képviselő. Az alapítvány képviselője dr. Tar Balázs. A kuratórium kutatja fel — az egyházak, a polgár- mesteri hivatal, a szociális gondozók és az egészség- ügyi dolgozók segítségével — a rászorulókat, és segíti ä segélyezetteket környezetük, rokonságuk mozgósításával a szükséghelyzetből való kilábalásban. Az alapítvány működéséről rendszeresen beszámolnak a helyi lapok és a sürgős közleményeket a megyei sajtó rendelkezésére is bocsátják. Beszámolnak az anyagi helyzetről, a -rendezvényekről, az adományozókról és az adományokról. Az utóbbit már összegezhetjük is: az MDF politikai meggondolástól függetlenül adományozott 25 ezret, a március 14-i hangverseny bevétele 23 500 forint volt, így az ötven- ezres törzsvagyon szinte együtt van. Terveznek további rendezvényeket — talán majálist is — és számítanak a tehetősebb polgárok adományaira is. Mint tapasztaltuk, az ala- pífány céljainak támogatására, mint minden jó ügy iránt, Veresegyházon is megvan a készség. Fazekas Mátyás Raktárt bérelnek Lehel szabadon Hat évvel ezelőtt nyílott Gödöllőn a Lehel Hűtőgépgyár mintaboltja. A forgalom nagy volt és hogy valaki hűtőgéphez vagy hűtőszekrényhez, fagyasztóhoz jusson, év elején elő - le ellett jegyeztetni a rendelést. A múlt évben kümagas volt a ke* Redőny, reluxa kiváló minőségben, rövid határidőre, garanciával. Telefon: Dp. 153- 2141. (36 966/3K) Nyaraló eladó Domogyvölgy- ben, a második tó jobb oldalán, fent a hegyen. Érdeklődni: Pétervására, Marx u. 13., Oeskay Józseíné. (35) 4G2/2K) Eladó Gödöllőn 3 szobás, nappali, tetőtér-bcépítéses, szute- rénos, összkomfortos, kertes - családi ház. Nyári Lajos, Gödöllő, Antalhegyi u. 125. 2100. (30 496/2K) Eladó Gödöllőn 58 nm-es, 2 szobás, tehermentes, lorizsás öröklakás. Érdeklődni lehet: Bánhegyi Béla, Gödöllő, Kör u. 12.. fszt. l.t az esti órákban. (39 630/2K) A BED A—GtlVISZ (németmagyar) Gépgyártó Kft. gépgyártásban jártas konstruktőröket keres felvételre. Németnyelvű udással rendelkezők előnyben. Érdeklődni lehet a -társaság ügyvezető igazgatójánál vagy főmérnökénél. Cím: Gödöllő, Körösi Csorna Sándor n. 23. 2100. Telefon: (28)-10-203. (40 025 1K) Bútorozott lakást bérelnék Gödöllőn, a központban. Érdeklődni: (28) -20-058, napközben. (39 629/3K) Megbízott, munkatársakat keresünk Pécel, Isaszeg, Csömör. .Kerepestarcsa és Szigliget területére díjbeszedői és üzletkötői munkára. Jelentkezni lehet: Hungária Biztosító Rt., Gödöllő, Szaoadság tér 4. Érdeklődni telefonon a lo-038-as telefonszámon, délelőtt. > (40 657/ *IK) Áron alul eladó Aszód—Iklad között, a főúton 000 n.-öles telek, felújításra szoruló kis házzal. Érdeklődni: Aszód, Rá- 'kÓCZi Út 48. (40 658./1K) Rendkívül kedvező feltételekkel zárt technológiás csigatenyésztéshez társat keresek. -Kovács Ferenc, Gödöllő, Szilágyi E. U. 26. (40 659/1K) Jól képzett kőművest, magas fizetéssel felveszek. Gödöllő, Illés István u. 25/A. Jelentkezni: reggel 6.45-kor. (40 661/1K) A gödöllői Waldorf Pedagógiai Alapítvány (Gödöllő, Pf.: 147.) pályázatot hirdet ügyvezető elnöki állás betöltésére. Jelent- k'ezési határidő: 1991. április 25-e. (40 6Ő5/1K) Gázvezeték-szerelés, kivitelezéssel, tervezéssel. Balogh József, Kercpestarcsa, Arany János u. 62. 21*43. Telefon: U6- (28)-70-660. (40 667/1K) Gödöllőn, lakás kiadó rövid határidőre, 1-2 napra is. Érdeklődni: (28)-10-344-es telefonon. (40 670/1K) 3 éves Dacia friss műszakival, ^Sürgősen eladó. Érdeklődni: (23) -10-344-es telefonon. (40 672/ 1K) Két 500-509 négyszögöles szőlő a hévízgyörki akácos mellett eladó. Méhészkedésre, hétvégi pihenésre alkalmas. Horgásztó 2 km-rc. Érdeklődni lehet: Kustra Mihályné, Ilévízgyörk, Ady u. 70. (40 675/1K) Hévízgvörkön, erdőhöz közel, 375 négyszögöl szőlő, Hétvégi teleknek is alkalmas, eladó. Érdeklődő i-: B á n y á sns zlc y László, Hévízgyürk, Kossuth L. U. 62. (40 G79/1K) A gödöllői Waldorf Pedagógiai Alapítvány (Gödöllő, Pf.: 147.) pályázatot hirdet az 1991. szeptember 1-jén Induló 1. osztályának osztálytanítói állására. Jelentkezési határidő: 1991. április 39-a. (40 682/ÍK) 3 §zoba összkomfortos, telefonos családi ház, nagy kerttel, garázzsal eladó. Aszód, Hajnóczy u. 2/B. Telefon: 297. (40 684/1K) Gödöllőn 62 nm-es, 2,5 szobás, étkezősre átalakított, felújított lakás reális áron eladó. Érdeklődni: Stromfeld sétány 13. 7/3. (40 669/1K) 3 éves I.ada 3330-as gépkocsi reális áron eladó. Telefon: (28)-10-093. Isaszeg, Vadász u. 22. (40 907/1K) Gödöllőn 205 n.-öles telken családi ház eladó. Ugyanitt eladó Gödöllő-Dobogón 450 n.- olés szőlő. Érdeklődni: Kovács Istvánná, Sas u. 4. (40 911/lK) Eladó Gödöllő központjában 2 szobás, 58 nm-es, telefonos öröklakás. Érdeklődni: Gödöllő. István köz 1. 4/14., Pintér. (40 913/1K) Barkas platós érvényes műszakival, hatvanezer Ft-ért eladó. Érdeklődni: Gödöllő, Antalhegyi út 25. (4M 9I5/1K) * Eladó MTZ—14-es kistraktor. Gólya Péter. Vácszentlászló, Nap ut 3. (40 918/1K) Tv-toronynál 240 n.-öles telek, 20 nm-es fáházzal eladó, Gödöllő, Hegy u. 30/A «alatt. Érdeklődni: Pintér Attila, Gödöllő, János u. T/A, 1/3. (40 930/1K) Gödöllőn, 4 szobás, gázfűtéses. 2 család számára is megfelelő (2 konyha, 2 fürdőszoba) családi ház pincével, állattartásra is alkalmas melléképületekkel, kerttel eladó. Gödöllő, Szilagyi E. u. 28. (40 934/1K) lönösen resiet. A gyár rendszeresen és folyamatosan szállít, és márciustól most már szabadon kaphatók a termékei. Gödöllőn raktárt bérelnek és ott készletezik az árut, onnan töltik fel az üzletet. A gyárban időszakosan más és más típust szerelnek, előfordulhat, hogy rövid időre kifogy valamelyik fajta, de azt mar meg tudják mondani Gödöllőn, hogy a vásárló mikor érdeklődjön, közölte Tusor József üzletvezető. Azon fáradoznak, hogy az igényeket ki tudják elégíteni, és e törekvésük közben különös panasz ne merüljön fel. GODQLLOI Xvúl. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1981. .MÁRCIUS 29., PLNlT.lv Lévaiakat vár a Ca Valetta Színielőadásra is készülnek Az Erkel-iskola Cavalet- ta kórusa az elmúlt fél év során jó néhány alkalommal lépett fel a nyivúnosság előtt. Tavaly októberben Giessen város küldötteinek fogadásán adtak koncertet a művelődési központban, karácsony előtt az egyetem aulájában léptek pódiumra. Január 19-én ugyancsak az ő műsoruk nyitotta meg az agráron az Új Magyar Iskoláért Pedagógiai Egyesület országos közgyűlését. A meghívások, felkérések egyúttal elismerések is, az énekkar tudásának minőségét, színvonalát tükrözik. Gyakran lépnek nyilvánosság elé az elkövetkezendő két hónapban is. Jelenleg még tart az Engedjétek a gyermekeket...! alapítvány rendezvényének a szervezése, amelyre április t3-án kerül sor a fővárosban, s ezen a Cavaletta teljes koncerttel mutatkozik be a közönségnek. Egy héttel később a kórus tagjainak egy kisebb csoportja — 15 fő — nyitja meg műsorával a környezetvédelmi világnap azon rendezvényét, amelyen az iskolások számára kiírt, környezetvédelmi témájú rajzpályázat eredményeit is kihirdetik. Májusban két nehéz- feladat vár rájuk: 11- én délután tartják az immáron hagyománnyá vált tanévzáró hangversenyt, s ugyancsak e hónapban mérettetnek meg az Éneklő ifjúság elnevezésű rangos kórustalálkozón. ÜGYELET Állatorvosi ügyelet: Gödöllőn, Isaszegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kerepestar- esán. Csömörön, Mogyoródon. Szadán, Veresegyhá- zon, Erdőkertesen, Váceg- resen március 30-án, szombaton reggel 8 órától április 2-án, kedden reggé! 8 óláig: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa, Váci Mihály út 2. Telefon: 70-764. Galgamácsán, Váckisúj- falun, Ikladon, Domonyban, Dányban. Kartalon, Verse- gen, Aszódon, Bagón, Hé- vízgyörkön, G-algahé vízen, Túrán, Zsámbokoo, Vác- szenfclászlón, Valkón március 30-án, szombaton reggel 8 órától április 2-án, kedden reggel 8 óráig: dr. Szőke Pál, Aszod, Kossuth Lajos utca 86. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál dr. Rédling Tibor vehető igénybe. Pofon az inflációnak A legjobb védekezés az újsáífírak emelkedése ellen még mindig az. ha beiratkozik a polgár a könyvtárba. Képünk a gödöllői városi bibliotéka folyóirat-olvasójában készült (Erdősi Ágnes felvétele) Az Erkel-iskolúban lévő ének-zenei oktatás egyenletesen magas színvonala külföldi pedagógusok érdeklődését- is fölkeltette, s az elmúlt évben megszületett egy tényleges kapcsolat a finnországi forssai- akkal. Hasonló kapcsolat- teremtés válik valósággá május végén, amikor is 70-75 tagú lévai iskolás csoport érkezik a Cavaletta vendégeként Gödöllőre. Három napot töltenek itt, s június 2-án délelőtt bemutatkozik a kórusuk, majd a színjátszó csoportjuk. Egy héttel később a Cavaletta viszonozza az látogatást, de ők Léván csak koncertet adnak. Szerették volna viszonozni a lévaiak színielőadását is, készültek, illetve készülnék Illyés Gyula Tűvétevők című darabjának bemutatására, de a közelmúlt influenzajárvány miatt a próbákat kénytelenek voltak felfüggeszteni, s június elején így még nem lehet színpadra lépni a darabbal. A színmű rendezőinek véleménye szerint június végére várható a teljes felkészülés, s ha Léván nem is, de Gödöllőn és néhány Galga menti településen szerelnék előadni a darabot. Radicsztézia és reflexmassziízs Áprilisi tanfolyamok A gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ Természetgyógyász a családban című sorozatának keretében új tanfolyamok indulnak a közeljövőben. A hatszor háromórás Radi- esztézia április 10-én kezdődik. Vezetője Majoros János. A jelentkezéseket április 5-ig várják. A vizsgával záruló, 24 órás reflexmasszázs-tanfo- lyam első foglalkozása április 8-án lesz. A tanfolyamot dr. Palástiig Katalin orvos és Grezsa Erzsébet reflesológus vezeti. Jelentkezni április másodikáig lehet. A bag's utazóknak Megdöbbenéssel értesültem a balassagyarmati határátkelőn hétfőn történt incidensről. A bagi autóbuszos utazókkal történtekért a feleségemet okolják a szenvedő alanyok, aki egy cseppet sem tehet az egészről. A határőrök által velük közölt név egy korábbi eset nyomán a feleségemé (S. A.-né) volt. aki egy szót sem váltott azokkal. Helyettese, S. M.-né, édesanyám keveredett kemény vitába a vámosokká!. A szóváltásban oda nem illő mondatok Mozi Gödöllő. Petőfi: Március 29-én, 30-án, 31- én és április 1-jén: Münchhausen báró emlékei. Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. 4 órakor. Március 29—31-ig: Reváns. Csak 10 éven felülieknek! 6 és 8 órakor. Április 1-jén: A keresztanya. Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. 6 és 8 órakor. Aszód, Petőfi: Március 29-én: Őslények országa. Színes, magyarul beszélő amerikai rajzfilm. 4 órakor. Tűz, jég, dinamit. Színes, német vígjáték. 6 órakor. hangoztak el, de 5 sem tett feljelentést vagy effélét, mint azt a hétfőn utazó ba- giakkal közölték. Tudom, hogy ezzel a pár sorral csak annyit értem el)* hogy egyik ujjam helyett a másikat harapom meg, de ez az igazság. A nejem neve csak úgy merülhetett fel, hogy az elkobzási és vámolási ügyeket én intéztem, mivel az autó vezetője én voltam, s ezért az én aláírásom szerepelt a vámhivatal papírjain. Elnézést kérek azoktól, akik egy szót sem értenek az egészből, de főleg azoktól. akik tévesen ránk haragszanak. S. A. Bag GÖDÖLLŐI HIHLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. 0 \ szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. ® Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. i4. nco. Telefax és telefon:’ .(28) 20-759. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-tő! 13 óráig. © Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tói 13 óráig a szerkesztőségben-. A Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont felvesz külkereskedelmi munkatársat (Feltétel: egyetemi végzettség, ötévi gyakorlat, két idegen nyelv ismerete; a munkakör másodállásban is betölthető}, vámkezelői ügyintézőt (Feltétel: középfokú vámkezelöi tanfolyam, öté.i gyakorlat, egy idegen nyeiv ismerete.) Jelentkezni íc'net • szakmai önéletrajzicd, és az iskolai végzettséget igazoló okmányok fénymásolatává!.. Srancsik Józsefnó dr. gazdasági igazgatónál. Cím: Gödöllő, Szent-Györgyi Albert u. 4.