Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-29 / 74. szám

Tavaszi napok Aki a virágot szereti Ritka esemény. Termé­szet a négy fal között. Vi­rágkiállítást és -vásárt nyitnak meg ma, pénteken 17 órakor a szentendrei vá­rosháza dísztermében. A lá­togatókat 30-án és 31-én fogadják. Szombaton 10— 17, vasárnap 10—16 óráig. Szombaton Húsvéti bál A dunavarsányi vöröske­resztes szervezet március 30-án, szombaton a művelő­dési házban rendezendő húsvéti bálra invitálja — elsősorban a középkorú — érdeklődőket. A szervezők igazi mulatságot ígérnek: lesz büfé virslivel és szend­viccsel, s nem marad el a jó muzsika sem, ezt a Nosz­talgia zenekar szolgáltatja. A belépőjegy ára egysége­sen százötven forint. A gödi népszavazás eredménye A szakítás elmarad Lezárták az urnákat, számlálták a szavazatokat. Siposné Szolcsányi Zsuzsa jegyzőtől tegnap megkap­tuk a felsőgödi népszava­zás végeredményét. Eszerint elmarad a szakítás. Nem válik külön a húsz évvel ez­előtt egyesített nagyközség. A szavazatokból az derült ki, hogy így akarja a több­ség, mert a választás lehe­tőségéből kimaradni any- nyit jelent, mint nemmel szavazni. Mint az a hivatalos jegy­zőkönyvből már olvasható, Felsőgöd 6 ezer 584 szava­zásra jogosult lakosa és hétvégi telektulajdonosa közül csak 1 ezer 475-en voltak hajlandók voksolni. Ez csak 22,4 százalékos részvételi arányt jelent. A törvény szerint a választók legalább felének kellett volna az urnákhoz járulnia, de mint láthatjuk, alig a negyede volt erre hajlandó. A szavazócédulákat ki­Dunaharasiztin: Áprilisban FAO-felmérés Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) száztizenhat orszá­got kért fel a mezőgazdasá­gi termelés adatainak össze­írására — a többi között hazánkat is. Az egyezség keretében — a kormány 36/1991. (III. 1.) számú ren­deleté alapján — a teljes körű adatgyűjtés első lép­csőjére április 1. és 15. kö­zött kerül sor, amikor is számlálóbiztosok keresik fel a lakókat. Többek kö­zött Dunaharaszti is a meg­kérdezett települések egyike, így várhatók a kérdezősködő látogatók. A Központi Sta­tisztikai Hivatal megbízóle­velével ellátott személyek a gazdaságok földterületéről, az állat- és gépállományról kérnek információkat, ame­lyek azonban kifejezetten statisztikai célokat szolgál­nak. A lakók minden eset­ben kérjék a megbízóleve­let, amely a látogatót kér­dezésre jogosítja fel. Dififéwarsány Műszeres szemvizsgálat A Visor am Szemüvegke­retgyár szemvizsgáló moz­gó ambulanciája április 2-án Dunavarsányba érke­zik. Az Ikarus busz, amely Az avantgárd hőskora Némafilmek Ritkán jutunk már ah- :hoz az élményhez, amit eleink még csodának tart­hattak. A némafilmek kora elevenedik meg a vásznon, régi és híres filmsztárok jelennek meg a nézők sze­me előtt. Március 29-én és 30-án húszas évekbeli alko­tásokat mutat be közönsé­gének Szentendrén a Pest Megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár mozija, az este 7 órakor kezdődő előadások alkalmával. Kiskunlacházán február 16-án Dubcsik György és Szőgyéni Erzsébet kötöttek házasságot. Februárban elhunytak: Kátai Pál 5-én, Török Ottó 6-án, Szendi Antal és Kál­vin Gyula 13-án, Répás Antalné. Simon Ferenc és Zsótér Sándor 22-én, vala­mint Kis Sándorné 25-én. DUNATA.) HÍRLAP Vezető munkatárs: Móza Katalin. • Munkatársak Vasvári Éva és Kovács T. István. & Fogadónap: min­den hétfőn 12—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: ISp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: U46. Te­lefon: 138-4761, 138-1667. 8 vizsgálati helyiségül is szol­gál, reggel 8 és délután 4 óra között várja a szűrésre jelentkezőket, a művelődési ház udvarában. A szolgál­tatást igénylők teljes sze­mészeti ellátásban része­sülhetnek, lencsét, szem­üveget kapnak, s az infor­mációk szerint mindezt OFOTÉRT-áron vehetik igénybe. A szervezők úgy tervezik, ha jól sikerül az akció, úgy az ősz folyamán még egy alkalommal meg­ismétlik. töltők ugyan többségű arányt produkáltak, mivel a 75,4 százalékok döntött a különválás mellett, míg 24,6 százalék az együttmaradást tartotta jobbnak. Megnyugszanak-e most már a kedélyek? Lesz-e bé­ke és barátság, netán együttműködés, mondjuk a Göd felsői és a Göd alsói kertbarátok között? A jövő­be ugyan nem láthatunk, de azon bizonyára sokan elgondolkoznak, hogy a képviselő-testületnek csak­nem fél millió forintot kel­lett a népszavazás költsé­geire tartalékolni. A szám­lát ugyan még nem zárták le, de a pénz bizonyára el­fogyott, mert mindent úgy kellett intézni, mint általá­ban egy országgyűlési vagy helyhatósági választás al­kalmával. Készültek ko­pogtató cédulák, össze kel­lett állítani a választási névjegyzéket, fizetni kel­lett a plakátok árát, fűtöt­ték, világították a gyűlés­termeket. Amíg a községhá­za munkatársai a polgárok napi ügyeit intézhették vol­na, idejük nagy része a nép­szavazás előkészítésével telt el, s más ügyek rendezését kellett halasztani. A szakítást kezdeménye­zők javaslatára tehát ne­met mondott Felsőgöd la­kossága. Göd nagyközség területén akar élni, s veze­tőitől azt várja, hogy jól sáfárkodjanak a húsz év óta összegyűlt közös va­gyonnal. Értük, velük együtt jelöljék ki a jövő út­jait K. T. I. VEN DEGJ ATEK A harapós férj A harapós férj című da­rabot mutatja be.a Vidám Színpad társulata április 13-án, délután fél három órai kezdettel a szentend­rei művelődési központ színháztermében. Képviselői Kuncze Gábor országgyű­lési képviselő ma, március 29-én délután négy és hat óra között Dunaharasztin fogadóórát tart. Az érdeklő­dők a községházán keres­hetik fel. I. ÉVFOLYAM, 48. SZÄM 1991. MÁRCIUS 29., PÉNTEK D U N.AJAJ SZENTENDREI-SZIGET • CSEF EL-SZ1GET MIKLÓS I • DUNAKESZI t FŰT • GOD RÁCKEVE « FTtGETSZENT­Lehet, hogy el kell köszönni Ez a Mr a haza része — Visszajövök még, csak eszem valamit egy büfében — ma­gyarázom a budakalászi textilművek portáján. — Jobban teszi, ha bemegy a konyhára. Készpénzért ebé­delhet — tátjékoztat a szolgálatot teljesítő hölgy, akinek meg­fogadom a tanácsát. Nem is járok rosszul. Hatvanegy forintért terített asztalhoz ülhetek, finom lebbencslevest és borsófőzelé- ket kanalazhatok, hozzá virslivel. Ha nem délután háromkor jelentkezem, ennyi pénzért akár rántott szeletet is kaphattam volna. Aki itt dolgozik, napi 3 forintos zsetonjával, 30 forint értéket fogyaszthat. Ezenfelül tehát még harmincért étkezhet, ami mostanában nem számít drága üzemi ebédnek. Kérdés persze, hogy mi­hez viszonyítunk. Mert a tmk-s fiatal, Erdélyből át­települt szakember például 8-10 ezer nettó keresetet visz haza, pedig ő még a jobban fizetett szakmák egyikét műveli. No meg, számít a közérzet is. Az, hogy meddig ülhetnek na­ponta egymás mellé a rég együtt dolgozó kollégák. Meddig lehet még konyha a konyha, aminek az épüle­tét, mint mondják, már el­adták. Nem hiszik el A tmk-s fiatalember bi­zakodó. Ez az ország még­sem Románia. Valahol biz­tos talál magának munkát. Mert a tmk sorsa még kér­déses. Ha nem sikerül meg­alapítani a kft.-t, akkor legfeljebb hárman marad­nak a műhelyben. Az idő­sebbeknek viszont érzel­mekből, barátságokból, em­lékekből szőtt szálakat kell eltépniük. Hisz van, aki itt tanulta a szakmát, kezdte munkáséveit. Textiles ha­gyományok szerint volt, aki szövőként indult, aztán laz irodába került, még osztály- vezető is lett többükből. Az olvasónak nem kell részletezni a Budaflax Tex­til Rt. jelenlegi helyzetét. Irt róluk több újság. Leg­utóbb lapunk március 27-i számában jelent meg tájé­koztató: Nyolcvan embert menesztenek címmel. Az­óta már szóltak a gyáriak. Majdnem kimondja, hogy formális. Kollektív szerző­dés pedig nem készült. A gyárudvaron megkér­dezett tanuló kislány a Nyírségből idekerülve most a szálláson lakik. Egyelőre a tavaszi szünetig. Ha eladják az épületet? Arról még senki sem szólt. A munkaügyi osztályve­zető már talált magának állást. Nem mondja meg, hogy hová megy. Az ötven­kilenc éves művezető druk­kol: talán elmehet egy év­vel korábban nyugdíjba. Épülnek a gödi csatornák YV Göd-Űjtelep irányába haliad az árokásó gép. Munkáját még az átmeneti hűvös idő sem zavarta. Bővül a nagyközség csatornahálózata. A képen látható vonal végén a Pest Megyei Egészségügyi Gyermekotthont kapcsolják ossz? a kanálisrendszerrel. A munkálatokat egy Nógrád megyei magáncégnél rendelték meg (Kovács T. István felvétele) Ök már senkinek sem hisz­nek. Kérdés, hogy csak nyolcvan lesz-e az a szám, mert a gyárat fokozatosan tették és teszik tönkre. Erős szavakat használnak. Végigmegyek a gyárudva­ron, és olvasom a plakáto­kat, melyek a március 4-i gyűlés óta láthatók a vitri­nekben. „Az fizesse a kárt, aki a hasznot bezsebelte." vagy: „Amíg mi dolgoztunk, má­sok utazgattak. Azok fizes­senek!" Más: „Nem kell vagyonkezelő központ! Munkás önkormányzatot!" Egyéb: „Támogasd az üze­mi önkormányzatot!" Olvasható még, hogy nem engedik szétverni a gyárat, hogy felelősségre vonást, parlamenti vizsgálatot kö­vetelnek. Gyenge lábakon‘ Csakhogy úgy sejtem, ezek már az utóvédharcok dokumentumai. Megbocsás­sanak a kalásziak, de köny- nyelműen bántak a sorsuk­kal. Régi beidegződés sze­rint valamiféle központtól várták a segítséget. Ferencz Lászlóné szb-titkár maga is ellentmondásnak tekinti, hogy ő, mint munkaügyi előadó, egyszerre a munka­adó és az érdekvédelem képviselője. Maga a testület is gyenge lábakon áll. Lesz, aki Csillaghegyre ke­rül át, lesz, aki marad, de a hangulat feszült. Kernek és követelnek Gaján Vilmos szállítási osztályvezető elnökletével márciusban végleg megala­kult a már korábban szer­veződő, Budakalászi Texti­lesek Érdekvédelmi Taná­csa. Egyre több tagjuk lesz, bár az elnöknek is tudtára adták: esetleg megszűnik az állása. Kérdés, mivel cégbíróságon bejegyzett ér­dekvédelmi képviselet ve­zetője, törvényes lesz-e a felmondása. Élete javát ő is itt töltöt­te. Betéve ismeri az üzem történetét. Kétségbe vonja, hogy az 1988-ban alapított rt. valóságos, mert nincs elég tőkéje és társa. — Mi szeretjük a gyárat, mert az a haza része — mondja ki, s beszélgetésünk számos, színes részlete közben ösz- szefoglalja testületük állás­pontját: Kifogásolják, ahogy ő mondja, az elvtárs­ból úrrá lett vezérigazgató, mint vagyonkezelő szerep­lését. Tisztességes végkielé­gítést várnak, ha igazak a gyár helyzetéről közölt ada­tok, amiben viszont kétel­kednek. Ezért pénzügymi­nisztériumi vizsgálatot is kértek. Továbbá a szociális épületek megtartását. Az új testület ma már keményebb, s ezt jellemzi egy idézet, bár nem szó szerint. Az elnök megjegyezte a jeles költő, poli­tikus szavait, melyek tavaly hangoztak el Szentendrén, s iga­zat ad neki: Figyelmébe ajánlotta a költő mindenkinek, hegy a szovjet tankok kivonulhatnak innét, de ha utánuk a dollár­milliomos, mobó pénzemberek kezdenek el parancsolni, akkor itt csúnya világ lesz. A régi, textiles famíliák nem éltek létbi­zonytalanságban. Most is szeretnék azt elkerülni. K. T. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom