Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-11 / 59. szám

NAGYKŐRÖSI Tönkrement a Volán Eredményes piackutatás A nagykőrösi fuvarozókapacitás jelentős része már az utóbbi évelt során áttevődött a magánszektorba. Idén március elsejétől pedig gyakorlatilag az egész helyi szál­lító szolgáltatás privátnak tekinthető. Amint azt koráb­ban jeleztük. Szinkron Szállítási és Kereskedelmi Kft. néven önállósult utóbb a Pest Megyei Duna Volán itte­ni főnöksége. A cégnek 17 tulajdonosa van, és két ügy­vezető igazgatója. Járó János korábban a főnökség ve­zetője, Zolnai János pedig a Volán gazdasági igazgatója volt. Velük beszélgettünk terveikről. A [ogújalib módi Kölcsönzik A nagykőrösi rendőrség­től rendszeresen kapunk olyan információkat, ame­lyek megtörtént bűnügyek­kel kapcsolatosak. Azért tartjuk fontosnak ezeket, mert a figyelmes olvasó — véleményünk szerint — ta­nulhat az esetekből. A mostanában mintegy tipi­kusnak mondható bűn­ügyek közül Orbán László százados válogatott. — Olyan manipulációk­ról van szó, amelyeket a kölcsönzők kárára követ­nek el. Valaki bemegy a céghez, bérbe veszi a kiné­zett. lehetőleg értékes tár­gyat, aztán egyszerűen el­adja. Például a Joker Kft. kára is tetemes. Televíziót, videomagnót kölcsönöztek, majd jóval áron alul érté­kesítették a műszaki esz­közöket. Ám a másik ma­gánkölcsönző kínálata is szegényebb lett hasonló ügy miatt. Az ott történ­tekről többet — a vizsgálat jelenlegi szakaszában — most nem mondhatok. — De ezeket, az elkövető­ket gyorsan megtalálják. — Valóban, nem kell sok utánjárás. Éppen ezért ért­hetetlen. Persze, azok vi­selkedése is, akik 8 ezer fo­rintért vesznek meg egy 22 ezer forintos eszközt. — A városban rengeteget beszélnek az Abonyi út egyik szögletében álló XX- es, tehát kölcsönzői Zsigu­liról. Több hete ott látható, eleinte csak lapos gumival, majd kerekek nélkül, mára az autónak csak a váza, a ka­rosszériája maradt. Nagyon sokan a rendőrség felelős­ségét emlegetik. Mivel Magyarországon a könyvtári rendszerünk s a könyvtári hálózatunk igen változó méretű gyerekcipő­ben jár, a lehetőségekhez mérten próbáljuk a felada­tokat ellátni Nagykőrösön, a Szabó Károly Városi Könyvtárban is. Van, ahol a számítógépes rendszeren keresztül tudják az olvasók tájékoztatását megoldani, de sok helyen csupán kézi­könyvből adják az informá­ciót. Sajnos ez az egyenet­lenség tükröződik ország­szerte. Könyvtárunk alapvető kulturális funkciót tölt be a város művelődési tevé­kenységében. Minden törté­nelmi időben a város la­kosságához közelítve pró­bálkozott információs köz­ponttá alakulni. Az egyre nehezebb gazdasági helyzet­ben sajnos intézményünk mindinkább kiszolgáltatottá vált az infláció, az áremel­kedések — könyv, sajtó — fojtogató légkörének. Ki hogyan és miképp tudja a most élő úgyneve­zett „megmaradás törvé- nyé”-t megélni, átélni? Az tény, hogy az utóbbi évek­ben kialakult súlyos gazda­sági kép még jobban bizo­nyította könyvtárunk szük­ségességét, hiszen a felnőt­tek. gyerekek, fiatalok, idő­sek mind kevesebben tud­nak könyveket, szakirodal­mat és újságot vásárolni. Ezzel szemben az informá­cióéhség nőttön nő, ugyan­is a politikai eseményekről, MTMöi« Március 11-én a nagyterem­ben: Nőíaló férfiak. Színes, szinkronizált kanadai film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Gyilkos robotok. Színes amerikai fan­tasztikus krimi, fél 6-kor. A videotéka ajánlata: Mis­sissippi fekete angyala. Színes, szinkronizált spanyol—ameri­kai western. és eladják — Természetesen ren­geteg bejelentést kaptunk. A személygépkocsi valóban kölcsönzői, méghozzá egy szolnoki cég tulajdona. Tudjuk, ki kölcsönözte ki, bűnügyeiről hosszan tud­nék beszélni. Amikor mű­szakilag meghibásodott, egyszerűen otthagyta az autót. A rendőrség semmi­féleképpen sem. vállalhatja fel elhagyott autók őrzését, .jía — valamilyen módon — például a rendőrség telep­helyére szállítottuk volna, attól a perctől nekünk kö­telességünk a megfelelő — műszaki és. egyéb szem­pontból — őrzés biztosítá­sa. Erre nincs lehetőségünk — mondja a százados. ■ — Ami számunkra tel­jességgel érthetetlen, az a szolnoki cég magatartása. Mi ugyanis a kezdet kezde­tén értesítettük őket. A fü­lük botját sem mozgatták, majd megnézhetik az ered­ményt. De nehogy bárki is azt higgye, hogy nem vizs­gáljuk az ügyet: a szüksé­ges lépéseket megtettük. Ez a mi dolgunk... Mint azt érdeklődő olva­sóink tudják, az APEH Nagyikőröst nem érdemesí­ti arra, hogy önálló kiren­deltséget nyisson, így az -adófizetők legtöbbször Ceg­lédén. meg Budapesten sze­nem beszélve a szűkebb pát­riánkban végbemenő válto­zásokról látni, hallani és olvasni kívánnak. Az igény azonban nincs mindenkor szinkronban az ellátottsággal, melyről nem­csak a könyvtáros tehet (igen szűkös költségvetési keret mellett), hanem az adott település is. Ezért is próbálkozunk új törekvé­sekkel, az eddigi nyitott­ságunkat még jobban bő­vítjük. Kezdeti és újfajta elkép­zelés a kereskedelmi háló­zatba lépő vállalkozókhoz való közelítés. Tervezetünk szerint az aktualitás jegyé­ben megkerestünk egy-egy újom^n nyílt üzletet, mely­nek árukészletéből termék­Háromheti szünet után folytatódnak a városunkban igen népszerű kispályás lab­darúgótermi vetélkedők. Az öregfiúk 11. játéknapja is a Petőfi-tornacsarnokban volt, szoros mérkőzésekkel. Az iparcikkesek nyerték a rangadót, és ezzel felvál­tották az eddigi listavezető konzerveseket az élen. Pe­dagógus—Petőfi 3-3 (2-0). PIK—Konzervgyár 3-0 (2-0). CÁT-PVCSV—Vertikum Kft. 6-4 (2-2). Köröstetétlen —Tormás 4-2 (2-1). Az él­csoport: 1. PIK 17; 2. Kon­zervgyár 16 és 3. Pedagógus 15 ponttal. A góllistát to­vábbra is Szabó T. (Ped.) vezeti: 29 találattal, Farkas (Konzervgyár) 15 és Ko­vács Z. (PIK) 13 előtt. A Fitt Kupában kettős hétvégi forduló volt. A 9. játéknapon a Petőfi-torna­csarnokban igen lelkes já­ték folyt, és többnyire a pa­pírforma érvényesült. Tur­MÄRCIUS 13. • • Ünnepi program Március 15-ét, nemzeti ünnepünket, Nagykőrösön is illően köszöntik. Ennek programjáról adunk most tájékoztatást. Térzene lesz a Kossuth- szobornál 9 órától. Ide a múzeum elől fél 10-kor indul az ünnepi emlékmű­nek Tíz óra előtt megszó­lalnak a harangok, majd a Himnusz, s szavalatok kö­vetkeznek. Az ünnepi be­szédet-Kiss János polgár- mester mondja. Ezt köve­tően a 12 pontot olvassák fel, koszorúznak, majd a Szózattal fejeződik be az ünnepség, amelyen a taní­tóképző versmondója, a gimnázium énekkara és versmondói, valamint az ifjúsági fúvószenekar mű­ködik közre. Esős idő ese­tén az Arany János Műve­lődési Központban lesz a megemlékezés. Kiss János polgármester felhívással fordult Nagy­kőrös lakóihoz. Arra kér mindenkit, a nemzeti ün­nep tiszteletére tegj'ék szebbé, rendezettebbé kör­nyezetüket. rezhetnek be megbízható információkat. Kivétel a hétfő, amikor egy-egy adóbehajtó félfoga­dást tart a Tömöri utcai adóhivatalban 8—1G.30 -kö­zött. bemutatót rendezünk könyvkiemeléssel és könyv­ajánlással egybekötve. Eddig sikeresnek bizo­nyult a „Ueforméletmód— reformtáplálkozás” című kiállítás. Lakóhelyünkön igen sok kiskerttülajdonos van, így koncentráltabban készültünk a „mezőgazdasá­gi könyvhónap”-ra. Erre at alkalomra több más prog­ramunk mellett a nemrég nyílt vetőmagbolt kínálatát mutatjuk meg az olvasók­nak az ajánlott szakiroda- lommal együtt, ötletei be­vezetését a jövőben is foly­tatni kívánjuk a növekvő ■ könyvtárhasználó közönség bő Démász—Pedagógus ju­nior rangadón 8-5, FC For­tuna—Favorit 20-2, Tormá­si SC—Ipartestület 4-4. Szerviz SC (Kecskemét— Lajosmizse)—Ede SC 8-4, Nyársapát—Gödör SC 6-4 és Grund SC—Inter FC 13-2. A nap legeredménye­sebbjei: Nagy Z. (Fortuna) és Vigh (Nyársapát) 5—5 ta­lálattal, valamint Sallai (Fortuna) a nem mindenna­pi 10 góllal! A „fittesek” tizedszer a Toldi-tornacsarnokban ta­lálkoztak. Főleg a második félidőben nőtt a győztes fe­lek előnye. Pedagógus ju­nior—Fortuna 3-2, Szerviz —Kocsér 11-2, Gödör—Tor­más 6-2, Ede—Inter 9-2, Nyársapát—Turbó Démász 12-4 és Grund—Favorit 18-6. Pásztor L. (Nyársapát) 7 és Mihályi (Grund) 5 gól­lal vdlt a legeredménye­sebb. Az élcsoport: 1. Nyárs­— Az önállósodás első szembetűnő következménye vágj inkább előzménye az, hogy jócskán összezsugoro­dott a telep létszáma. Az elbocsátásokat nem lehetett elkerülni? — Semmiképpen nem, sőt, ha megmaradt volna a régi konstrukció, még en­nél- is nagyobb mértékű csökkentésre került volna sor. A Volán tönkrement, a fuvarkínálatot, konkuren­ciát figyelembe véve, már csak egészen kis munka- csoport foglalkoztatására lett volna képes. Mi jobb­nak láttuk . egy kicsivel nagyobbra szabni a kapaci­tást, hogy minden gépre jusson ember. Fontos, hogy egyetlen megbízást se sza- lajtsunk cl. — Hány volános maradt az új cégnél? — Az eredeti 70 sze­mélyből 43 gépkocsivezető, 6 rakodó, 3 adminisztrátor és egy gondnok. Tehát az improduktív létszám csök­kent jelentős mértékben. A tulajdonosok összesen 680 ezer forint megtakarí­tott pénzüket hozták a kft.-be, az anyacég pedig 350 ezer forint apporttal társult. — Régebben nem voltak valami népszerűek az ön­állóságra való törekvések itt a telepen. Gondolok a legutóbb bevezetett önel­számoló rendszerre. Most pedig, ahogy hallom, kedv­vel hozták vagyonrészüket a gépkocsivezetők. Mivel magyarázzák? — Nos, a dolgozók rész­leges önállósága a gazdál­kodásban jó iskola volt ah­hoz, hogy kitapasztalják, milyen a személyes felelős­ségre hagyatkozva dolgoz­ni. Később már nem is zú­apát 9 mérkőzésből 16 pont­tal (74-32-es gólkülönbség­gel), 2. Pedagógus junior 9/16 és (74-35), 3. Turbó Démász 10/16 és (61-44), 4. Fortuna 10/14 és 5. Szerviz 9;12 NB II-ES FOCI A kecskeméti labdarúgók márciusi, hazai ellenfelei az NB Il-es bajnokságban 10-én 14.30-kor KSC—Cse­pel SC, 17-én 15 órakor KTE—Eger SE, 24-én 15 órakor KSC—Bajai SK és 31-én 16 órakor KTE—Mét- ripond SE (Hódmezővásár­hely). A KSC továbbra is a Széktől stadionban, a KTE pedig a KTE-sportte- lepen fogadja ellenfeleit. HÉTFŐ Kosárlabda. Kiskunfél­egyháza: KTE ifi—Nk. Kgy. KK II., felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. Szek- szárd: Sz. KSC kadett leá­nyok—Nk. Kgy. KK serdü­lő fiú, Sz. KSC—Nk. Kg". Kinizsi II. serdülő leány és KSC kadett leányok—Nek. Kgy. Kinizsi serdülő fiú megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. golódtak az új szisztéma miatt, rájöttek, ha úgy hoz­za a sors, magánvállalko­zásban is boldogulni tud­nak. Akikre számított a kollektíva, maradtak. — A cégjelzés szerint kereskedelemmel is foglal­koznak majd. Ez a szándék mit takar pontosabban? — A kft. gerince tovább­ra is a szállító szolgálta­tás, ezen belül a konzerv­gyárra, mint a legnagyobb szállíttatóra alapozhatunk. Immár itt a tavasz: mi sem bizonyítja jobban, minthogy az őstermelők is négy asztalsort töltöttek meg a piacon. Igaz, ilyenkor, tél végén nagyjából mindenütt ugyanazt kínálták. A zöldségpiacon a vörös­hagyma 30, a fokhagyma 150, a sárgarépa 30, a gyö­kér 40, a gyöngyhagyma 40, a paradicsom 340-400, a gomba 180-200, a burgonya 15-20, a vetőburgonya 22, a karalábé 25, az uborka 200, a zeller 40, a cékla 20, a fehér káposzta 25 forint volt, a retek csomója 25, a saláta feje 20-25, a hegyes erűspaprika darabja 12-15, Kocséron a kereskedők szerint az élelmiszerek kö­zött egyedül a kenyérféle­ségek fogyasztása nem csökkent. A falu jól ellá­A Csokonaiban Mészkénlé Sokan állítják: még ma is a legjobb a télvégi le­mosó permetezéshez a mészkénlé. Az ÁFÉSZ ber­keiben is így vélekednek, mert eleget téve az óhaj­nak, árusítani kezdik. A közkedvelt szer a Csoko­nai utcában — hétfőn, szer­dán, csütörtökön — kapha­tó. Féláron, autós tanfolyam! Szebellédi József magán autós­iskolájában személygépkocsi, autóbusz, neiiézpőtikocsi jár­műkategóriában. Egy fő a tan­díj felét sorsolással elnyerheti. Tanfolyam indul: 1991. márci­us 12-én 17 órakor a Kossuth iskolában. Ügyfélfogadás fo­lyamatosan. Nagykőrös, Szé­chenyi tér 9. (virágüzlet). Részletfizetési kedvezmény! (36 296/1K) Ám komoly piackutatást is végeztünk azóta, ered­ménnyel. Az alaptevékeny­séghez párosulna a kör­nyékben megtermelt áru felvásárlása, értékesítése is. — Olcsóbbak tudnak-e lenni, mint a többi magán- fuvarozó? — Ezelőtt valóban drá­gább volt a Volán, most körülbelül egyforma ár­szinten vagyunk a többiek­kel. Velük a jövőben is versenyképesek tudunk maradni, nálunk ugyanis megvan a komoly szerve­zeti és műszaki háttér is. A nemzetközi fuvarozásban azonban, sportnyelven szól­va, még nem rúghatunk labdába. Esélyünk akkor lesz, ha korszerűsítjük a gépparkot. Ez lesz a követ­kező lépés. a tölteni való paprika da­rabja 25, a zöldhagyma csomója 15-30 forint volt. . A gyümölcspiacon al­mát 20-40 forint között kí­náltak. Igen nagy volt a felhozatal. Az import gyü­mölcsök között minden volt, pénztárca függvénye volt a választás. A tojás ára valamelyest csökkent, 4 forint körül le­hetett vásárolni. A húsvéti tojást 15 forintért kínálták. A bazársoron is egyre nagyobb a felhozatal, úgy tűnik, mintha a románok lennének többségben. Fő­ként olcsó ruhaneműket kínáltak. tott, forgalmas ABC-boItjá- ban 7-félc kenyeret árusíta­nak. Lehetséges, hogy e vá­lasztéknak is köze van a jó forgalomhoz. Odaát is sikere van az ÁFÉSZ üzletpolitikájának, mely szerint több fontos cikkcsoportot nagykeres- 'kedelmi áron forgalmaz­nak. A sarki élelmiszer- boltban újabban a kannás tej és a tejföl árusításának bevezetését is tervezik. NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5., II. emelet 30. • A szer­kesztőség vezetője: Ballai Ottó. ® Munkatárs: Mik- lay Jenő. O Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Te­lefax és telefon: (20) 51­398. Telex: 22-5708. • Hir­detésfelvétel : kedd 10-töl 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. ® Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. Q Szerkesztői ügye­let: szerda 10-től 12 óráig. B. O. Közeliire a vállalkozókból Vetőmag a könyvtárban szamara. Szivák Ágnes könyvtárigazgató Népszerű a teremfoci M. J. Nagy felhozatal Kocsér Kenyérválaszték és tej A Tömöri utcában Ha hétfő. APEH-nao

Next

/
Oldalképek
Tartalom