Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
Imaház lesz a volt pártépület? Van, aki ismét vállalkozik Közmeghallgatás Kisalagon A házi tej és a biirokráeia § A kép egyelőre nem változott. A fót-kisalagi isko- ^ Iában ugyanott cs ugyanúgy foglal helyet az önkor- mányzat képviselőgárdája, élén a polgármesterrel, § mir.t régen a tanács-vb. Velük szemben ül a hailgató- ^ ság, aki eljött ar<-a a fórumra, melyet most nem fa- ^ lugyűlésnek, hanem egy hivatalos műszóval — köz- ^ pontilag — közmeghallgatásnak neveznek. Ha látjuk ^ a formát, figyeljünk a tartalomra. A felszólalások ^ sem sokat változtak, mert a dolgok természete miatt ' nem változhattak. Egy fiatal szülő az iskolai étkeztetés ára miatt panaszkodik, és a terhek elosztásáról mond kritikát. Néhányan a helyi letéti könyvtárnak, napközi otthonnak fedelet adó, volt MSZMP-terem sorsát szeretnék eldönteni. Főleg azzal hozzák összefüggésbe a jövőjét, hogy a lakókörzet iskolájában kevés a tornaterem. Az óvodások is sokan vannak, negyvenöt személyes csoportokat alakítottak ki az óvó nénik, ami enyhén szólva is képtelenség. Sötétedés után ? Mint az ország legtöbb településén, itt különösen nem kell sokáig várni arra, Önért vagy a közért? Tejfehér ágak, hópaplanba burkolt háztetők, hulló, kövér hópelyhek. Szürkület előtti csend Szentendre főutcáján. Jobbról a Péter Pál-templom hallgatag tömbje dacol az idő követ megbontó hatalmával. A város arca hóesésben. Talpam alatt puhán omlik a fehér szőnyeg. Nem sietek, hadd telepedjenek rá kucsmámra, galléromra az apró, szétolvadó jégkristályok. Így megy egy ideig, míg végül, kicsit már elázva, úgy érzem, jólesne egy forró, gőzölgő csészényi feketekávé. Az önért Közért üvegajtaján belátok, s megpillantom a „forrást”. Ott áll a gép, mint a pesti Csemege-üzletekben. Nem kell drága presszóban várni a pincért. Egyetlen vevő vagyok. A tulaj vagy segéd úr — mindegy — köszön, s máris adja, amit kérek. hogy szóba kerüljön a köz- biztonság. Tóth Árpádné azt mondta: ő sokáig büszke volt arra, hogy az utcájukból nem tűnik el semmi. Most viszont 400 liter gázolajat loptak tőlük. Egy férfi szerint sötétedés után még a felnőttek sem mernek kilépni az utcára. Hát rr.ég akkor, hogy térjenek haza a kisiskolások? Értük az anyukák is szorongva indulnak el, ha délutánonként tartják nekik az órákat. A közbiztonság külön fejezet, önálló téma, erre vissza kell térni — jegyzi meg magának a krónikás. Csupán azt említi még, amit Székely Lajos alpolgármester és Mérei Sándor polgármester is említett. Bár alakult közbiztonsági egyesület, Dunakeszi, Főt és Göd egy kezdeményező csoportja pedig közbiztonságért alapítvány létrehozásán is fáradozik, lényegében itt belügyminisztériumi feladatról van szó. Írtak is a belügyminiszter úrnak a múlt évben, hogy adjon ide elegendő rendőri státust, mire az a válasz érkezett, hogy erre most nincs pénz. Újabb feladvány' Az alpolgármester és a polgármester igen természetesnek tarthatta, hogy ismerik a 6-7 ezer lelkes körzetben. Különösen Mérei Sándor, aki itt lakik a Kónya Lajos utcában. Végül mégis elnézést kellett kérniük és bemutatkozniuk, mert ezért a mulasztásért, ahogy mondani szokás, szó érte a ház elejét. Többen panaszkodtak még a szokványos téma miatt, ami szerint akadozik a szemétszállítás, viszont drágul. Ráadásul Budapest szemetjét is a nagyközségen át fuvarozzák a dunakeszi szemétbányába. Ez egy újabb feladvány, aminek a megoldásán töprenghetnek a község vezetői. — Miért akarják bezárni a Bokor utcai rendelőt, ahová főleg idős emberek járnak? — Igen, de kevesen, s a rövid rendelési idő miatt egész nap fűteni kell — szólt a polgármester ellenérve. — Oda-vissza a községi rendelőig 24 forint az autóbusz költsége, s lehet, hogy mindennap menni kell az injekcióért. — Feltételezhető, hogy azt a pár embert külön be is lehet szállítani — folytatták emigyen a párbeszédet. Es csak érvelnek A pártépületként ismert kisalagi „objektum” körül még egy érdekes dialógus alakult ki: — Van itt valami hitbuzgó vállalkozó — mondta egy fiatalasszony—, az most imaházat akar az épületből csinálni. — Közben nincs hol tornázniuk a gyerekeknek. Ezt már nem állhatta meg szó nélkül Nagy Sándor, a Manna húskereskedés tulajdonosa, aki azt kérte; ne hallomásra alapozzanak az emberek. A református egyház é^ít majd imaházat, de nerr. az önkormányzat pénzén, hanem saját telken, saját erőből. Ám addig is igénylik a szóban forgó termet kedden a gyerekek lelki élete miatt, vasárnap az öregeknek. — Én is vallásos vagyok, ne értsen félre — érvelt tovább az előbb szóló fiatal- asszony —, de hát imádkozni máshol is tudok. Aztán újra a tornával hozakodott elő. Sok közhasznú információ is elhangzott még ezenkívül, melyet a krónikás igyekszik majd közre adni. Kovács T. István Sirasik Imre találékony, vállalkozó kedvű ember. Amikor a legnagyobb volt a családiházépítési kedv, kőműves kisiparos lett. Az ipart nem adta vissza, de jó ideje már csak tehenekkel foglalkozik. A szakemberek szerint is kitűnő állományát több év alatt nevelte ki. A munka gyümölcse most jelentkezne. Jönnének sorban a remek genetikai tulajdonságokkal megáldott bocik. Azaz jöttek is. Simsik Imre december óta hat borjút vágott le. Februártól ugyanis nem veszi át tőle a tejipar azt a napi 350 liter tejet, amit a tehenei adnak. Vevő nincs a borjúra, etetni drága. „Hát istenemre, nem így képzeltem a rendszerváltást. Semmi gondom nem volt azelőtt, sokat dolgoztam, gyarapodtam. Mégis örültem a változásnak. Ki ne szeretne nagy obb szabadságban élni? De nem hittem, hogy ebben a nagy szabadságban elvesztem, amit elértem ” — mondja Simsik Imre ráckevei gazdálkodó hatalmas keserűséggel. Támogatás és lelek Persze nem olyan ember ö, aki egykönnyen iei- aüná. Azt pontosan tudta, hogy nem a Parlament elé ken vinni a tejet, hanem olyan helyre, anol megveszni. Osztott, szorzott és felkereste a polgármesteri hivatalt: segítsenek neki egy tejcsarnoii ny itásában. Megkérdezte az építészeket is. Azok utánajártak és kiderítették: Simsik Imre minden vevőnek, aki házához jön, odaadhatja a frissen fejt tejet onnan a tehén alól, a trágya mellől. Valamint hóesésben, kánikulában fél napig álldogálhat. a saját tejével a piacon, de ugyanott egy aprócska faházat nem húzhat fel. Csak meleg vizes, moso- gatós, öltözős, mellékhelyiséges épületet. A ráckevei önkormányzati testület egy emberként D U KAJÁJ vuvia Műanyag rekeszek, kólás- üvegek, a polcokon kilós veknik és pékkifli, ahogy egy élelmiszerboltban szokásos. Nem baj. A kávé azért itt is kávé. Még egy kis polcocska is van a fal mellett, amire rátehetem a poharat, kavargathatom a tartalmát. Van itt dísznek egy kis fenyőkoszorú, egy minitévé, bár most éppen nincs bekapcsolva. Lám, lám gondolom: a privát kereskedő megadja a módját, nem úgy, mint az állami. Kérnék még tíz deka sajtot, de az nem kapható. Kérdezem a kávé árát. Leplezem a megdöbbenést, és kifizetem a tizenhét forintot. Itt, a vekni, rekeszek, kólásüvegek között, ahol a koszorú meg a kistévé már nem is érdekel. Én csak viszonyítok! eszembe jutnak a pesti cse- ir.egések, a Corvin büféje, ahol tíz forint körül szoktam fizetni. Kedvem lenne megkérdezni: Tisztelt uram! Viccnek szánták ezt a szellemes cégtáblát? Kiért van ez a kis bolt? Csak önért vagy a közért is? Mert ugye, ahol szabad az ár, ott kérdezni is szabad. K. T. I. 6 +&LMan Visegrád téli álma Visegrád, történelmünk nagy múltú helyszíne mintha csak téli álmát aludná. Dunnája fehér hópaplan, nyugalma teljes. Zárva a királyi palota, partra vontatva a hajóállomás hídja és az öreg ladik. A fellegvár falait is hótakaró fedi (Erdősi Ágnes felvétele) Simsik Imre és Feri, a jó hírű apaállat (Petényi István felvétele) állt Simsik Imre mellé. Csak üdvözölni tudták, hogy a vállalkozó a bolti árnál olcsóbban, csaknem kétszer akkora zsírtartalmú tejet akar árulni. Ám a szabályokat ők sem tudják megváltoztatni, legföljebb erkölcsi támogatásukról biztosították a fiatalembert azonkívül, hogy a város központjában, a zöld házak mellett területet biztosítottak neki. A így is sok Simsik Imre számolt: épít egy konténerfaházat, aprócskát csak, hogy a kannák meg az asszony', — aki otthagyja az óvodát, s ezután tejet mér majd — elférjen benne. Nem lesz bojler, mellékhelyiség, csak világítás. így is belekerül a ház vagy ötvenezer forintba. Legalább húszezer lesz a lemezhűtő, amely vizet cirkuláltatva nyolc fokra hűti a friss tejet. Azt is kitalálta, hogy a fúrt kút vizét használja majd fel, s ha már a búvárszivattyú felhozza a mélyből a vizet, akkor egy nagy tartályt csináltat a szénapadlásra, abba nyomatja bele, és ezentúl ebből itatja a teheneket. Mert egy tejelő — neki pedig tizenhat van — egy meleg napon száz litert is megiszik. Nem érdekli, hogy most emelték a duplájára a vízdíjat. Ami a kútból jön, az legalább nem kerül pénzbe. Ügy tervezi Simsik Imre, hogy a tej csarnok reggel fél héttől nyolcig, este meg 6- tól fél nyolcig lenne nyitva. Nem kér engedélyt, de mindent szabályosan akar csinálni. Mármint azok szerint a szabályok szerint, amelyeket fontosnak véi betartani annak érdekében, hogy higiénikus körülmények között árusíthassa a tejet. Feleségének van egészségügyi kiskönyve, a kannákat a kombi Daciában szállítják — az előírások szerint erre külön furgon kellene —, és otthon a csempés, előírásos tejkonyhán mosogatják majd. A rövid nyitva tartás is biztosítja, hogy az áru ne romolhasson rájuk. Nem csinált közvéleménykutatást, de abban bizonyos: a maga termelte tejet mind el tudja adni Ráckevén. Még arra is vállalkozna, hogy könyvet vezessen a legrászorulóbb vevőknek, ha az önkormányzat kifizeti helyettük a hónap végén. Hiszen a gyerekeknek napi fél-egy liter tej nagyobb segítség az olyan családban, ahol a férj a kocsmába hordja a pénzt. Optimista ember, hiszen miközben a közegészségügyi rendeleteket áthágja, arról gondolkodik: ha beütne az üzlet, több hozzá hasonlóan megszorult termelő tejét átvenné. Tehénért félpénz Simsik Imre sokat gondolkodott. A napokban le is adta az egyik tehenét, A hetvenezer forintot érő állatért még harmincezret sem kapott. A hízóit is kénytelen lesz túltartani, már hatvanért is adná, de nem viszik. Nagyon megrágta ő ezt a dolgot, mondja elszántan. Abban bízik, hogy mire a Köjál hivatali gépezete beindul, megkedvelik a házi tejet, és nem hagyják bezáratni a tejcsarnokot. De azért — biztos, ami biztos — nem építi alapra a faházat. Ha bontani kell, így könnyebb lesz. S ha kell, akkor megint kitalál valamit. Azért vállalkozó. Máza Katalin Ő csak mondja Lazítani öreg barátom kilencven- két éves. Nemrég láttam, hogy a háza előtt söpörte a havat. Kemény, mint a szikla, nem puhul. Pedig mindig nehezen élt, sokat dolgozott, pofozta a csendőr, leváltatta Rákosi, megverték ötvenhat után. Makacs és bölcs, szereti az igazságot. Talán ez élteti ilyen sokáig. Most is hívják, nemrég még a rádióban is hallottam a hangját, de azért már kezd csínján bánni a közügyele istápolásával. Nem úgy, mint az a hetvenes korú másik, aki szintén nem tud betelni a megbízatásokkal ahelyett, hogy játszana otthon az unokákkal, s várná az esedékes nyugdíját minden hónapban. Sorolja, mi mindennel bízta meg az országos szövetség, a megye meg a falu. Ezért aztán azt teszi, amit ki nem állhat. íróasztal mellett ül, aláír, telefonál, tárgyal egész nap. Azért, mert ő is ezt szereti, meg az emberek is ezt kérik tőle, mondván: neki ennyi idős korában is jobban vág az esze, mint sok másnak, aki előttünk látótávolságba . került. Az ész pedig igen értékes, tettekben, tanácsokban mérhető valami. Akinek több van belőle, annak vigyáznia kellene rá, önmagára. Nemcsak neki, a környezetének is. Hallgatom ízes beszédét, élvezem közvetlen egyszerűségét, és aggódom, hogy elkoptatják a kis, apró ügyek. Ezeket kellene tőle elvenni, s mondani úgy, ahogy ő szívesen venné: Papa! öreg! Te csak mondjad, majd mi csináljuk, s ebéd után szundíts egy kicsit! Ne kootassuk el idejekorán bölcs öregeinket! K. T. I.
