Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
Fehér asztalok a szerelőcsarnokban Mintha lakodalom lett volna Ezen a délutánon olyan volt a kartali Petőfi Tsz bagi gépműhelyének szerelőcsarnoka, mintha lakodalmat rendeztek volna benne. A fehér terítővei takart asztalokon túrós, káposztás, mákos rétessel, pogácsával megrakott tálcák sorakoztak, s a máskor gázolajtól nehéz levegőben a csülökpörkölt kellemes, étvágygerjesztő illata csalogatta asztalhoz az embereket. Két nyugdíjaskort megélt társuk — Bagi Tiborné és Tőkési Sándor — tiszteletére szerveztek búcsúdélutánt munkatársaik. Nem a szövetkezet valamelyik bizottsága, vagy szervezete, hanem azok, akikkel hosszú éveken át együtt, közösen dolgoztak, akikkel éveken át éltek jót és rosszat a szövetkezetben. Bagi Tiborné rövidebb ideig dolgozott a gazdaságban. — Sok mindennel próbálkoztam életemben. Jártam gyárba, kísérleteztem bedolgozással, de a férjem borítékja meggyőzött, hogy legbiztosabb és legjobb munkahelyet a szövetkezetben találhatok. Nem csalódtam. Ha újra döntenem kellene, hasonlóan cselekednék — mondja Baginé, de hosszabb beszélgetésre nem hajlandó, mert neki ma itt dolga van: — rajta áll, vagy bukik, milyen lesz a hangulat, s mennyire ízlik a rétes. (Sem a hangulattal, sem a fogyasztással nem volt baj.) Tőkési Sándor a szó igazi értelmében afféle mindenes volt a szövetkezetben. <5 még javította a gépeket szabad ég alatt deres hajnalokon. Vezette a traktort zúzmarós, fagyos éjszakákon, amikor a volánt markoló gépészt nem védte semmi, feje fölül hiányzott a fülke. Tőkési Sándor mosolyogva ült az asztalfőn, fogadta a gratulációkat, és a most elhagyandó társai egészségére, további jó munkájukra emelte a poharát. Masznyik Sándor csaknem negyedszázada, pontosan 24 évvel ezelőtt mezőgazdasági-gépszerelő tanulóként ismerte meg a mestert. — Kemény, a fegyelmet, a tisztességes munkát megkövetelő főnök, ugyanakkor atyai jóbarát is volt egy- személyben — emlékezik az egykori tanítvány. — Persze, ennyi év alatt ösz- szeöregedtünk, szótlanul is értettük egymást. Ha behoztak egy krákogó, köhögő masinát, Sanyi bátyám csak a szemével mutatta, hol kezdjük a munkát. Ránézésre megállapította a bajt, s aztán már nem volt szükség szavakra. Kíváncsi voltam rá, nem foglalkozott-e Tőkési Sándor a hosszú évtizedek alatt a munkahely-változtatás gondolatával. — Miért tettem volna? A számításom megtaláltam. Igaz, voltak nehéz évei is a gazdaságunknak, amikor a felhőktől nem láttuk a napot, de én nagyon bíztam a közösben. Biztosra vettem, hogy ahogyan a földművelők mindig megéltek földjük megmunkálásából, úgy nekünk is meg kell élni. Azt is tudtam, hogy a föld csak azt szereti, annak terem, aki vállalja a művelését, aki oda tud hajolni egy-egy hant fölé, aki meg tudja simítani a dús kalászt. És amikor ilyen földszerető emberek jöttek ösz- sze, és találkoztunk a szakmájukat értő vezetőkkel, már nem volt többé gond a mindennapi kenyér. Megzavarják a beszélgetésünket. Tőkési Sándornak átadják a munkatársai által vásárolt ajándékot, egy fúrógépet, amiről azt állítják, hogy mindent tud. A nyugdíjas átveszi, nem utasítja vissza az ölnyi tisztítórongyot sem: — Jó lesz a háznál barkácsolni! Bagi Tiborné órát kap: — A párod ezután is munkába jár, nem árt, ha figyeled az órát. A nyugdíjukat kezdők párjaikkal együtt boldogan néznek szét vendégeik során. Egy egész kis lakodalom. Eljött mindenki, még azok is itt vannak, akikkel munkájuk során vitájuk volt. A közös évek és a közös munka hozta össze va- lamennyiüket. Közös hát az ünnepük és az örömük is. Ez így természetes. Fercsik Mihály Megszülettek a busztarifák is Elfogadták a költségvetést Vendéget köszöntöttek Gödöllőn a legutóbbi képid- selő-testület ülésén: Ulrich Mentzet, az Egyesült Városok Szövetségének küldöttét, az Európa Tanács tagját. Jelenlétében fogadta el a testület dr. Fábián Zsolt javaslatát, hogy Gödöllő is csatlakozzék az Egyesült Városok Szövetségéhez. Fő napirendi pontként Gödöllő város 1991. évi pénzügyi terve került a testület elé, immár harmadszor: először mint koncepcióval, azt követően első olvasati szinten, ezúttal pedig végleges terv formájában találkoztak vele a képviselők. JOBB NINCS Dr. Heltai Györgyné pénzügyi osztályvezető írásos előterjesztése szerint idén 826 millió forinttal gazdálkodhat a város. Ez a szám a minimális lehetőségeket jelenti, bizonyos megpályázott céltámogatások elnyerésével az év folyamán tovább nőhet ez az összeg. A rendelkezésre álló pénzalapból 182,5 milliót fejlesztésre, 643,5 milliót működésre, fenntartásra fordítanak — utóbbi magába foglalja a felújításokra szánt 12 millió forintot is. Annak ellenére, hogy korábban már aprólékosan megtárgyaltak a képviselők minden apró részletet jó néhány kérdés újra felmerült. Miért a város fordít 2,6 milliót telefonhálózatra. miért nem a köztudottan igen nyereséges Távközlési Vállalat? Kell-e egyáltalán most kábeleket Nagy volt a (hü)hó Domony hoppon maradt Domony község lakossága értesítést kapott a képviselő-testülettől, hogy dr. Becker Pál országgyűlési képviselő február 8-án 19 órakor tartja beszámolóját az általános iskolában. Háromnegyed hétkor jómagam is elindultam, mivel nekem is lett volna egypár kérdésem Becker úrhoz. Az iskolában bensőséges, kellemes környezetben gyülekeztek nem kis létszámmal a domonyi polgárok. Sokan kezükben papírral érkeztek, remélve, hogy kérdéseikre megnyugtató, kielégítő választ kapnak. Pár perccel 7 óra előtt érkezett a polgármester asszony, Kopjás Györgyné. Közölte, hogy most jött kocsival Aszódról, a díszünnepségről, melyen Becker úr is jelen volt, de ő a hivatalos rész után távozott. Sajnálattal tudatta a jelenlévőkkel, hogy üzenetet kapott Becker úrtól, melyben közölte: a nagy havazás miatt nem tud kijönni Do- monvba, ezért a beszámolóját megtartani nem tudja. Hadd ne mondjam, hogy pillanatokon belül milyen hangulat volt a helyiségben. Azt hiszem, hogy a felháborodás jogos volt, mert ha már egyszer Aszódon volt, ez az 5 kilométer nem lett volna távolság. De hát ő tudja. A várakozó polgárok és a jelen lévő képviselők megkérték a polgármester asz- szonyt, hogy forródróton kérdezze meg Becker úrtól, hogy mikor akarja pótolni az elmaradt beszámolót. Reméljük, hogy erre mihamarabb sor kerül. Tomis Pálné GÖDÖLLŐI fektetni, nem fontosabb-e annál az út- és járdaépítés? Ha már út és közlekedés: miért városközpontban gondolkodnak megint, miért nem törődnek végre a külterületekkel? A kérdésekbe ágyazott kritikákat Novak László, dr. Várady Tamás, Pesti Rudolfné és Csaba Antal képviselők vetették fel gyors egymásutánban. Kő- rösföi László országgyűlési képviselő azt sérelmezte, hogy az oktatási intézmények közül egyedül a szakmunkásképző nem kapott normatív támogatást, többen a gamesznek biztosított pénzt kevesellték. Dr. Nacsa János az alapfokú oktatás-nevelés, az egészségügyi ellátás és a szociálpolitikai feladatok elsődlegességét hangsúlyozta. Dr. Pannonhalmi Kálmán megállapította: nincs elragadtatva a költségvetéstől, mivel mindenre kevés pénzt biztosít, ám jobbat, a jelenlegi lehetőségek szerint sajnos nem lehet készíteni. HÚSZ IGEN A korábban óriási vitákat kavart felújítási javaslatot most — a városrendezési bizottság elnökének átalakításával — tudomásul vették a résztvevők. Eszerint az előirányzott 12 millió forintból a könyvtár 900 ezret, a szakmunkásképző és a 3. számú óvoda egyenként 1,6 milliót, a művelődési központ 860 ezret, a tüdőgondozó 1,4 milliót, az 1. számú szakrendelő 230 ezret, a zeneiskola 1 milliót. a múzeum 1,6 milliót, a Damjanich- és a Petőfi-iskola együttesen 1,3 milliót kap. Csaknem másfél millió forint marad tartaléknak, esetleges életveszély-elhárítási munkákra. Mintegy kétórás vita után a testület 20 igen szavazattal és 4 tartózkodással el- fogadta a költségvetést. A további napirendi pontok közül a legnagyobb feszültséget a helyi autóbuszközlekedés tarifáinak megállapítása okozta. A Volánbusz képviselője, Fuglevich Rezső üzemigazgató sötét színekkel ecsetelte; a gazdasági csőd felé haladnak, egyre növekszik többmilliós veszteségük, ráadásul a közeljövőben emelkedik a gázolaj s a motoralkatrészek ára. Ha azt akarják, hogy ne bénuljon le a közlekedés, kénytelenek árakat emelni Á TMENETI DÍJAK Az önkormányzat a lakosság érdekeit képviselve nem engedett az általa elfogadhatónak tartott árakból, mondván, ne csupán az utazóközönségre hárítsa többletköltségeit a vállalat, hanem saját szervezeti kereteiken belül is keressenek valamiféle megoldást. Az idő haladt, kompromisszumos javaslatok követték egymást — eredménytelenül. Végül a Volánbusz és az önkormányzat által ajánlott legesleg- utolsó két tarifaajáníat közötti megoldást fogadta el a testület. Ennek értelmében Gödöllőn a buszjegyek 14 forintba kerülnek, az egyvonalas bérlet ára 289, az összvonalas bérleté 440, a tanuló és nyugdíjas bérleté pedig 110 forint lesz — átmenetileg. körülbelül két hónap időtartamra. Ezen időszak alatt a vállalat átvizsgálja belső racionálási lehetőségeit — aztán pedig újra testület elé kerül a téma. P. ß. A vasárnapi ebéd előtt Megszületik az étlap Ha a piacudvaron nem volna az a néhány kereskedő, a piac nem is lenne. Az őstermelők hét közben, különösen az ilyen mostoha időben, távol tartják magukat. Végigjárva az üres asztalkák sorát, itt-ott azért egy-egy eladóval és kevéske portékájával találkoztam. A kereskedők standján viszont a kirakott áruk valósággal csábították a vásárlót. Kedves képet nyújtottak a déligyümölcsök, amint a hó leple alól kikandikáltak. Katona Lász- lónét kérdeztem, hogy megy a bolt, mit visznek legjobban. Tegnap a dughagyma fogyott, ma pedig egy kilót sem adott el, tudtam meg tőle. A vásárló agyában, amíg végighalad a piacon, már megszületik az étlap, s hogy ahhoz mit is vesz, menynyit, mert mikor otthonról elindul, még nem ismeri az árakat. A legfrissebb árak: a tojás 5, a burgonya 22, a vöröshagyma 32, a lila hagyma 32, a fokhagyma 180—200, a káposzta 28, a kelkáposzta 30, a karalábé kilója 30, a saláta feje 28, a sárgarépa 26, a gomba 180, az uborka 320, a paradicsom 180, a zöldhagyma 24, a zöldpaprika darabja 18, a sütni való tök 24, az alma 34—44, a körte 60, a dughagyma 50—56—58 forint. Csiba József Télen nehéz, nyáron gyönyörű A császár is itt lakott Jé, hát itt laknak is? — lepődtem meg kastélybeli látogatásom alkalmával a kapualjban elhelyezett postaládák láttán. Vajon milyen lehet a Grassalkovich-kastély lakójának lenni? Előkelő dolog? Vagy kényszermegoldás? És hogyan címezik számukra a levelet? Gödöllő, Kastély? S vajon ők büszkék erre? Vagy menekülnének modern tucatházakba? Választ keresve beszélgetni indultam az itt élőkhöz. Az első lakót az udvaron találom, Trabantját bütyköli éppen. — Én ilyesmihez nem vagyok partner — közli kimérten, amikor megtudja jövetelem célját. Mondom, hadd beszélgessek akkor, a gyerekkel — a portástól tudom, hogy van —, az ő meglátásai is érdekelnének. Hogy mit jelent egy kisiskolás számára a kastélyban lakás, a hatalmas park, az itteni élet. — Asszonyom! El tudja képzelni, hogy ha én nem óhajtok nyilatkozni, akkor a gyerekem majd fog?! — kérdezi gúnyosan. Mit tagadjam, el tudom képzelni. Egy gyereknek is lehet véleménye, akarata .., No mindegy. Bent az épületben a Magánlakások felirat utáni első ajtót résnyire nyitja egy idős hölgy. — Nem nyilatkozom! — mondja, s már el is tűnik. Fiatalabb nő néz ki a következő lakásból. — Tessék a tanácshoz fordulni információért! — szól ki, s már ott sincsen. A nap süt ki számomra, amikor a hideg-rideg fogadtatás után a hideg-rideg, hosszú folyosó legvégén egy kicsi, vékony, fehér hajú néni kedvesen bemvital lakásába. — Bár én csak fél éve költöztem ide, de azért csak kérdezzen nyugodtan — biztat, amikor helyet foglalunk a jó meleg szobában. Kérdezgetek, s ő elmondja: fiáéknál lakott korábban, de kicsi volt a lakás, meg hát jobb is külön lenni, így aztán' eljött ide. Barátnői ázóta tréfásan a kastély úrnőjének nevezik. — Itt nyugalom van. A szobám fala közös a temploméval. Áthallatszik az orgonaszó meg az éneklés —■ ilyenkor én is velük énekelek. Két cicát tartok, hogy legyen kihez szólni. Szinte valamennyien egyedül élünk ebben a volt honvédségi épületrészben, csupa özvegy ... — S összetartanak? — Egy kivételével igen! Ö úgy begubózik, hogy hetekig nem is látjuk. A többiekkel jól megvagyunk, bemegyünk egymáshoz, elbeszélgetünk. Ha kijön a szép idő, lent üldögélünk az udvaron egy pádon. Nagyon szeretem a parkot, látja, itt az ablakom előtt is egy kétszáz éves fa magasodik. — Jó érzés kastélyban lakni? — Én nagyon szeretek, igaz, mindig is vonzottak a műemlékek. Nyáron sok kiránduló megfordul itt, élvezem a nyüzsgést. Az sem utolsó szempont, hogy keveset kell fizetni, mindösz- sze 309 forint a lakbér. — A fűtés viszont nem lehet olcsó mulatság a vastag falak. között. — Éjjel-nappal, folyamatosan kellene fűteni ahhoz, hogy reggelente ne fogva- cogtató hidegre ébredjek. De ezt nem tehetem, drága a tüzelő. Felcipelni is nehéz már ebben a korban. Az előtérben s a WC-ben mindig hideg van. Ezek kellemetlen dolgok. De a zond téli időszakért kárpótol a nyár: akkor csodálatos itt élni! — Ez a bizonytalanság, ez a legrosszabb! — fogad a másik lakásban a Tóth házaspár, akihez Rózsika néni, Nyikos Sándorné átkísér. Felháborodásuk oka, hogy nem tudják, meddig lakhatnak még ebben a lakásban. Mert mint mondják, velük, lakókkal senki sem foglalkozik, mindenkinek csak az épület a fontos. — A múltkor is majdnem infarktust (kaptunk! — fakad ki az erős testalkatú, idős férfi. — A feltáró munka során kibontották a falból a vízvezetéket, aztán itt hagyták lemeztelenítve a csöveket. Nekem kellett téglával berakni, hogy el ne fagyjon az egész! Meg az a kosz, amit csinálnak! — csatlakozik a feleség, Tóth Imréné. — Minden hétvégén csákánnyal verik le a falat, aztán nekünk kell összetakarítani a rengeteg törmeléket. Életemben annyiszor nem mostam ablakot, mint mostanában! Ilyen munkákat csak akkor szabadna végezni, amikor már nincsenek itt lakók! A lakás egyébként szép, kellemes. Csak hát itt is a fűtés! Az előszoba, fürdőszoba és a táncterem nagyságú konyha jégverem, a két egymásba nyíló szobában is elkel a kályha mellett egy ihősugárzó. — Ha valamiért, hát az egyenletes melegért szívesen elköltöznénk egy modern lakásba annak ellenére, hogy 40 éve lakunk itt. Egyébként szeretünk a kastélyban élni: a városközpontban, de mégis elkülönülve, mintha a sajátunkban lennénk — nem szól bele senki az életünkbe. Kellemes a park is, a sok zöld. Szóval mennénk is, maradnánk is. A borzasztó az, hogy senki sem mondja meg, mire számítsunk, meddig maradhatunk még. Kifestetnénk, de nem tudjuk, érdemes-e még rá költeni. Vegyünk-e tüzelőt a jövő évre, vagy addigra már el kell költöznünk? S ha igen, hová...? Kastélylakók. Kedvesek és elutasítók, elégedettek és elégedetlenek, barátkozók és visszahúzódók. Mint bárhol másutt. S mégis egy külön világ ... — Pillér — <^08 7
