Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / Rendkívüli kiadás
FEKT « Könyvtáralapítvány Ráckevén A fénymásolóból csurran-csöppen Csepel-sziget fővárosának, Ráckevének könyvtára igencsak rászorulna már fejlesztésre, újításra. Ennek támogatására a múlt év végén alapítványi hoztak létre. '/Iint Banáné Ásirt Mártától, a könyvtár vezetőjétől és egyben az ötletadótól megtudtuk, az utóbbi időben nem nagyon jutott pénz költségvetésből az intézmény fejlesztésére, úiibb kötetek vásárlására, újságok, folyóiratok megrendelésére, Ahhoz, hogy az igényeknek megfelelő bibliotékájuk legyen a ráckeveieknek, szükség volna magnetofonokra, lemezjátszókra, és más audiovizuális eszközökre. A település történetével foglalkozó dokumentumok beszerzésére, a számitógépes információszolgáltatásra is nagyobb esélyük lenne a helybélieknek, ha lenne megfelelő anyagi háttér. Ezeket segítené az alapítvány amely nyitott, bárki támogathatja. A csekkszámla szám; Budapest Bank, Ráckeve 336-10981. Azt is megtudtuk, hogy az olvasás szerelmeseinek ez év január elsejétől nem kell éves kölcsönzési díjat fizetni, helyette úgynevezett könyviárpártoló jegyet vezettek be Mindenki annyi pénzt fizet, amennyit tud, illetve amennyit az alapítvány támogatására szán. Az induló vagyonról érdeklődésünkre Ástn Márta almon dta. hogy egyelőre százharmincezer forint. Történt ugyanis, hogy az intézmény előző Vezetőjének Angliában élő fia. dr. Magos Lászió 150 ezer forintot adományozott a Kossuth Lajos utcában lévő intézménynek. Abból a pénzből vásároltak egy fénymásoló gépet és néhány új könyvet. A fénymásoló gép használatából származó nem hagy össze get írták hozzá az alapítvány vagyonához. Az alapítványt kezelő kuratórium elnöke: dr. Vona Ferenc állatorvos. Ráckeve és környéke országgyű’ési képviselője. Ahhoz, hogy a kor igényeinek megfelelő, színvonalas könyvtára legyen a városnak, pénzre van szükség. Ehhez várják a támogatók segítségét —r—ó A Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége ügyvezető elnökségének állásfoglalása Az elmúlt hetekben számos olyan közlemény (újságcikk) látott napvilágot, amely a megye több tízezres mezőgazdasági dolgozói körét, demokratikusan választott vezetőit joggal aggasztja. Olyan törekvésekkel lehet találkozni, amelyek a már unalomig ismételt demokratikus-európai módszerektől messze elmaradnak (önkényes földfoglalás, egyes önkormányzatok a szövetkezeti földtulajdonnal kapcsolatos sajátos álláspontja stb.). Elfogadva azt, hogy forradalmi időszakot élünk és így hiba elkövetése is előfordulhat, mégis az ügyvezető elnökség úgy gondolja, hogy a „polgárháborús” megoldások elkerülése céljából a mezőgazdaság és ezen keresztül az ország lakosságának érdekében, az állásfoglalását közzéteszi. A megye mezőgazdasági termelőit-nagyüzemeit aggasztja, hogy néhány budapesti és megyei önkormányzat az alábbi álláspontot alakította ki. Az „önkormányzatok ... belátásuk szerint rendelkezhessenek a közigazgatási határaikon belüli összes termelőszövetkezeti és állami gazdasági területtel, illetve az illetékes közigazgatás alá tartozó területrészek kiválhassanak, eredeti tagjai vagy örökösei bevitt földjükkel szabadon rendelkezhessenek.” Az önkormányzatok idézett igénye alkotmányellenes megkérdőjelezi az Alkotmánybíróság határozatát, az alkotmányban rögzített földre is vonatkoztatott szövetkezeti tulajdonformát. Innen már csak egy lépés, hogy az egyébként magántulajdonban levő belterületeket is az önkormányzatok saját tulajdonukba vonják —, hacsak állásfoglalásuk nem diszkriminatív a termelőszövetkezetekkel szemben —, ugyanis a termelőszövetkezeti tulajdonú földterület a tagok tulajdona, függetlenül attól, hogy jogszabályi rendezetlenség miatt még nem került a nevükre. Ez nem más, mint önkormányzati érdekbe ágyazott új államosítási kísérlet, amely kísértetiesen emlékeztet az alig több. mint 40 év előtti eseményekre. Az önkormányzatok azon aggodalma, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek — az arra alkalmas — földterületeket vállalkozásba viszik és ezáltal a „települések számára jelenleg még nem érzékelhető teherként is jelentkezhetnek”, érthetetlen, mert ha egy vállalkozásba bevitt földterület egyáltalán terhet jelenthet. úgy az önkormányzati vállalkozásokra is vonatkozna, nemcsak a szövetkezet által kezdeményezett esetekre. Az előzővel szemben az a realitás, hogy a földterületekkel való sikeres vállalkozásokból az önkormányzatok többféle formában is részesülnek, így — az adózás útján, — a települések munkahelyteremtésén keresztül, — a térségi infrastruktúra-fejlesztés, valamint — a földtulajdonnal rendelkező nagyüzem által nyújtott közvetlen támogatás útján. Az ügyvezető elnökség álláspontja az, hogy vállalkozni azoknak kell, akik rendekeznek a szükséges feltételekkel, akikben megvan a képesség a megfelelő gyakorlattal párosulva és akik rendelkeznek a szükséges jogi, gazdasági, szervezeti és személyi feltételekkel. Véleményünk szerint a mezőgazdasági nagyüzemek bebizonyították vállalkozási alkalmasságukat, s ezért most vállalkozási szabadságukban korlátozni ezeket súlyos hiba lenne. Megítélésünk szerint, a jelenlegi jogi szabályozási rendezetlenség következtében funkcionális zavarok keletkeztek, ezt rövid időn belül rendezni kell. Mindezekből következően a külföldi tőkebefektetők nem értik és nem is fogadják el a tulajdonosi bizonytalanságot, és az állami, illetve helyi igazgatási, jogi procedúrát. Megértjük, hogy a közvetlen lakossági érdekek és ezek problémáinak megoldása az önkormányzatoknak anyagi terheket is jelent, ezek forrását azonban nem a mezőgazdasági nagyüzemek rovására kell biztosítani. Tudjuk azt is. hogy a termelő üzemek és az önkormányzatok egymás nélkül nem létezhetnek. Mi ennek szellemében a mezőgazdaságban dolgozókat építő együttműködésre biztatjuk. Végezetül felhívjuk az illetékesek figyelmét, hogy az ország működőképességének fenntartása érdekében, a ma még termelő, fejlődésre képes ágazatokat az önbíráskodás elharapódzása nehogy az összeomlásba sodorja. Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének ügyvezető elnöksége (X) PROGRAMOK EGÉSZ HÉTRE Ezt látni, hallani kell Az elkövetkező hét legrangosabb kulturális eseményei a keddi magyar kultúra napja rendezvényeihez kapcsolódnak. Cegléden ez alkalommal — január 22-én este 6 órai kezdettel — sor kerül a Himrfusz zene- és énekkarra történt új feldolgozásának bemutatójára. A nagyszabású koncert keretében fellép a ceglédi Kardos Pál városi pedagógus-énekkar, a Kossuth-gimnázium leánykára, a Táncsics Mihály Általános Iskola zenei tagozatának énekkara, az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékeivel kibővített városi kamarazenekar. Nagy Attila kétszeres Jászaidíjas érdemes művész 'a program keretében elszavalja a Szózatot. Az ünnepi eseményt Mácz István, Cegléd város polgármestere nyitja meg. Ugyancsak a magyar kultúra napja megünneplésére ünnepi műsort rendeznek Nagykőrösön is. Szirmai Péter, a kecskeméti Katona József Színház művésze József Attila műveiből ad elő. A műsor keretében közreműködik dr. Hargittay Gábor gitárművész. A hétvégi programok között különösen figyelemreméltó a solymári művelődési ház rockkoncertje. A szombaton este 6 órakor kezdődő műsorban három együttes lép fel. A Belfegor csoport, az Euphoria és a Tancus Saurus együttes. A solymári művelődési házban vasárnap délután a Radnóti Miklós Színpad művészei — Pécsi Ildikó, Schütz Ila és Hacser Józsa Hófehérke és a két törpe címen tartanak vidám előadást. Figyelemre méltó a solymári művelődési házban a pénteken délután 4 órai kezdettel Solymár és a solymászat történetével foglalkozó előadás. Vácott január 19-én, szombaton a már hagyományos családi szombat megrendezésére kerül sor. A gyerekek játékkészítéssel és agyagozással tölthetik kellemesen idejüket. Kicsinyeknek és nagyoknak rendeznek családi tornát. Lesz cserebere és videofilm-vetítés is. Vácott január 18. és 27. között a művelődési központban rendezik meg a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Egyesületének országos légipostái és űrrepülési kiállítását. A kiállítótermek egyébként sok érdekes és vonzó -látványossággal várják a látogatókat Zsámbékon a művelődési ház rendezésében Kerek Vilmos népi iparművész mutatja be tetszetős munkáit. közötti gyerekeknek szülői kíséret szükséges. A 14—18 év közöttieknek írásos szülői engedélyt kell bemutatni. A túra résztvevői reggel 9 órakor a Szépvölgyi úton, a pálvöigyi kutatóház előtt találkoznak. Ugyancsak szombaton téli túrát rendeznek a Ságvári-turistaházhoz. A résztvevők reggel 8 és 9 óra között a pomázi HÉV-állomáson találkoznak. Ütjük során érinteniük kell a csikó v, áraljai curistaházat, ahonnan együttesen mennek tovább a Lajos-forrásig, illetve az ahhoz közeli Ságvári-turistaházig. Vasárnap fürdéssel összekötött túrát rendez a Postás Sportegyesület természetkedvelő csoportja Érdre, A program keretében megtekintik az A gödöllői galériában három rangos fotóművész, Fejér Zoltán. Orvos András és Tumbász András mutatja be művészi felvételeit. A ráckevei Acs Károly Művelődési Központban Aknay János festőművész rendezi meg tárlatát. Változatos a hétvégi turaprogram is. Szombaton, január 19-én nyílt barlangtúrát rendeznek diákoknak a Mátyás-barlangban. A túrán 10 éves kortól vehetnek részt. A 10—14 év érdi csonka minaretet, a régi hajóállomást, a Földrajzi Múzeumot. majd a termálvizes fürdőben nyílik lehetőség egy kis lubickolásra. A résztvevők vasárnap reggel 8 óra 15 perckor a Déli pályaudvar peronszinti pénztárcsarnokában találkoznak. Vasárnapi sétát rendeznek a Budai-hegységbe is. Az útvonal: Nagykovácsi— Nagyszénás—Zsíroshegy—Kerekhegy—-Budai igét. a végállomás a Hűvösvölgy. A résztvevők reggel 9 órakor a Moszkva téren találkoznak az, óránál. K. Z. A szépség iskolája Gyógynövények a kozmetikában A gyógy füvek alkalmazásának évszázados hagyományai vannak a kozmetikában is. Különösen jól hasznosíthatók a természetnek ezen ajándékai a bőr tisztítására, ápolására. táplálására, különböző lemosások, borogatások, pakolások készítésére. Áztatva, forrázva. főzve a gyógynövényekből vizes, alkoholos és olajos kivonatok készülhetnek. Ha eredményesen akarjuk használni ezeket, akkor mindig gondosan követni kell a használati utasítást. Felhasználás előtt tájékozódni kell a gyógynövények tulajdonságairól, A Budapest-vidéki Távközlési Igazgatóság keres szerződéskötési gyakorlatot szerzett jogioszíáty-vezetőt Korhatár: 40 év. Jövedelem: bruttó 600 ezer Ft/év. Érdeklődni lehet az igazgatóság munkagazdasági osztályán, telefonon: 118-2596. Cím: Budapest V., Váci u. 34. III. em. 333. szoba. Pilisvörösvár Hegyközség képviselő-testülete g»ályáz(3fif hirdet Pilisvörösvár nagyközség belterületén kb. 400 építési telek felosztására alkalmas, 38 ha terület 4000 fm feltáró földmunkáinak elvégzésére A pályázók ajánlatukban a területre részletes rendezési tervet készítsenek és mellékeljenek, saját kockázatukra. A tervezéshez szükséges alapadatok és információk a polgármesteri hivatal műszaki csoportjánál átvehetők. A pályázatokat március 15-éig lehet elküldeni az önkormányzati hivatal címére: Pilisvörösvár, Bajcsy-Zsilinszky tér 1. 2085. Kiskunlacháza nagyközség üdülőterületén közművesített, hétvégi ház építésére alkalmas telkeket értékesít a kiskunlachiízi polgármesteri fiivá tat A telkek átlagos nagysága 550 m2, áruk 680 Ft/ni'-\ Készpénzért illetve 6 havi részletfizetéssel vásárolhatók meg Érdeklődni lehet minden munkanapon 8-tól 16 óráig Kiskunlacházán. a Kossuth tér 1, sz. alatt, a polaármesteri hivatalnál Telefon: 248. Tele*: 22-3631 azok hatóanyagairól, hő- és fénytűrő képességükről és arról, hogy bőrünk nem allergiás-e a hatóanyaggal szemben. A leggyakrabban használt gyógynövény a kamilla. Teájának gyulladáscsökkentő hatása miatt allergiás bőrpanaszokra is alkalmazzák. A kamilla sok C-vitamlnt is tartalmaz, ezért a tea készítésénél ügyelni kell arra, hogy legfeljebb 60 fokos vízben, 20 percig áztatva készüljön el. Gyulladáscsökkentő és nyugtató hatása testmelegen a legoptimálisabb. Ennél magasabb hőmérsékletű teát csak puhításra lehet alkalmazni. A teát le kell szűrni, ha a szem borogatására vagy szemfürdőre álltái mázzuk. A hagyományos teaszűrőbe ilyenkor itatóst vagy géziapokat is helyezzünk. s ezen szűrjük át a teát. A búzavirág szép kék színű virágjából is lehet teát készíteni. Az útifű levelének teájával elegyítve borogatás vagy fürdő készülhet a gyulladt. fáradt szemekre. Készen is kapható a szaküzletekben szemvidító teakeverék néven. A cickafark hazánkban honos fajai a kamillához hasonló szulánvegyületeket tartalmaznak, s ezért a virágjukból készült teának gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatása van. A cickafark teája a zsíros bort összehúzza, fertőtleníti. Nyugtatja, táplálja az érzékeny, gyulladt bőrt. akár borogatás, akár lemosás vagy pakolás formájában alkalmazható. (A pakoláshoz sűrítőként lisztet vagy hintőport lehet 'alkalmazni.) A bojtorjánból készült hajápoló készítményekkel hatásosan kezelhető a zsíros, korpás fejbőr. Csökkenti a hajhullást és erősíti a hajszálakat A bőrre gyakorolt hatása is áldásos, mert sebgyógyító, hámosító. összehúzó és szárító tulajdonságú. A kozmetikai gyakorlatban azonban csak olyanoknál lehet alkalmazni, akiknél kizárt a sző rn óvási rendellenesség. A zsálya levelének teája erős pórusösszehúzó, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő. Borogatásra', pakolásra eredményesen alkalmazható tág pórusú, zsíros, pattanásos bőrre. K. Z.