Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám

Oregecske, de nem elaggott buszok

És az árak az égbe szöknek?

Klub profi termelőknek

Információk Európa irányába

jC A februárra prognosztizált autóbusztarlfa-emelésekről ^ hallván előre fogad közi k a polgár: Majd nem utazom. S Tudja pedig, hogy úgyis megszegi szavát, mert neki más v> választása nincs, mint a tényekkel megbékélni, ami elé $ állítják. Utazni kell, s éppúgy leszurkolja a bérlet, a ^ jegy árát, mint azelőtt, hiszen még így is olcsóbb. Ha ^ kiáll a kocsival a garázsból, már az megér egy ötvenest. ^ Marad tehát továbbra is a vonat vagy a busz, vagy a ^ vasúttól meg vissza a drótszamár.

Ügy tűnhet, az általános költségek növekményét, kiváltképpen az üzemanyagokét, megint a lakosság nyakába rakják a szolgáltatók. Jórészt igaz is, bár a szorítások már oly mértékűek, hogy valahol meg kell hoznia a maga áldozatait a fuvarozónak is. Feltehető tehát, hogy a drágulás kihatással lesz a szolgáltatások eddigi rendjére, bár erről részleteket maguk a személyszállítók sem tudnak mondani, amíg pontosan ki nem derül, mennyi is az a mennyi, vagyis a fuvardíjak emelkedésének mértéke.

Kritikus járat

— ötvennél több, de nem éri el a száz százalékot, ám ez is olyan széles són, amelyen belül elképzelhető a költségvetés járatokra kiható módosulása, bár ez legfeljebb egy-két buszvonalat érinthet. A Nagykőröst a környékbeli helységekkel összekötő járatok eléggé kihasználtak, ezt főleg a Kecskemét, illetve Cegléd közötti közlekedésre értem. Itt az utóbbi időben több az utazóközönség számára kedvező menetrend-módosítás is történt, gondolok a reggeli járatok bővítésére. Negyed hét, és 7 óra 10 perc között összesen négy busz megy például Ceglédre, s ez, úgy tűnik, kielégítő forgalom, mert azóta panaszt nem hallottunk az utasoktól — mondja Tóth látván, a Volánbusz körösi kirendeltségének vezetője.

— Régi panasza a Volánnak, hogy a tanyai, valamint a községek közötti járatok ráfizetésesek. Rosszabb esetben nyilván itt kerülne sor változásokra.

— A mi szempontunkból az

úgynevezett kritikus járat a Nagrjkőrös—Hantháza között

közlekedő. Négy-öt rendszeres utasa van. Hasonlóképpen gyér a reggeli órákban a Jászkarajenő—Kocséri szakasz, valamint a Csongrádi úti iskola felől érkező busz is mindöszsze 8-10 személyt szállít. Szerencsére eddig még a nagy forgalmú járatok jövedelméből fenn tudtuk tartani a veszteségeseket is, így ez feloldhatatlan feszültséget nem okozott a gazdálkodásunkban. De ne feledjük azt se, hogy pusztán hideg fejjel csinált gazdasági számítások nem elegendőek eldönteni valamely buszjárat sorsát. A hantházai út például nekünk nagyon régen teher, mégis roppant kínos a felszámolását kalkulálni, mert mással nem lehet helyettesíteni. Szerencsétlen környék, lényegében a busz az egyedüli jármű, ami a gépkocsival nem rendelkező lakókat összeköti a várossal.

Növekvő veszteség

— A helyi járatok a legtöbb hasonló kaliberű városban ráfizetésesek. Gondolom, ez alól Nagykörös sem kivétel.

— Van néhány úgymond erősebb vasúti buszunk, de zömmel itt is az 5-6 emberrel ingázó buszok a jellemzőek. Másutt vannak próbálkozások arra, hogy a helyi tömegközlekedést az önkormányzatok veszik kezükbe. Nálunk is szó van róla, ám úgy néz ki, célszerűbb meghagyni az eredeti szisztémát, azonban számítani kell arra, hogy a jövőben a helyi tömegközlekedés működtetésének finanszírozásából az ön-Malckzsenik százezrekkel?

A lekezelt ország

Annak idején, amikor lakásunkat megvásároltuk, előtte hónapokig csak számoltunk. Ha ennyi évre kérjük a kölcsönt, akkor az annyi meg annyi lesz, ha többre, akkor kevesebb, s akkor befér még egy másik tétel is, a bútorra. Építkezésünk előtt legalább két esztendeig csakis katalógusokat, építési anyagok árjegyzékeit, a hőszigetelési előírásokat meg a változó OTP-kiadványokat böngészgettük, ugyan hogyan járunk kevésbé rosszul. Gondolom, ugyanígy tett mindenki, hiszen lakást venni, építkezni általában életre szóló terhet, kötelezettséget, vállalást jelent. Arról most nem is kívánok szólni nagyobb hangsúllyal, hogy a lakásár fedezetét sem én, sem mások ebben az országban fizetésünkben meg nem kaptuk, ehelyett szolgált volna a kedvezményesnek mondott kölcsön, amikor is az eredetileg felvett pénz helyett annak másfélszeresét fizettük volna vissza az eredeti szerződés értelmében.

Ezen gondolataim nem valamiféle múltidéző nosztalgia jegyében születtek, hanem az Országgyűlés által legitim módon szentesített minősíthetetlenül kapkodó intézkedések kapcsán. Ezeket hallva — olvasva nem, de erre még kitérek — legalábbis az a gyanúm támad, a tisztelt képviselő urak, a még tiszteltebb kormánnyal egyetemben, legkevesebb kettős hitben élnek. Egyfelől abban, hogy az átlag magyar lakosság matematikai zseni, aki egyetlen szempillantás alatt kalkulál és ítéletet mond maga és családja anvhgi helyzete fölött. Másfelől azért, mert aki ezt gondolja, az abból indulhat ki,

mindenki otthon forintszázezreket őrizget — egy jobb jövő reményében.

Egészen egyszerűen komolytalannak, mi több, zsarolásnak tartom a lakáshitelkamatok megválaszolásának napokban mért határidejét. Ez — az öszszegek miatt — semmivel sem több, mint a halálraítélt utolsó cigarettájának elszívási ideje. Szerintem ilyen döntést — kellő megfontoltsággal — családok legalábbis hónapok alatt tudnának hozni, de szerintem a július elsejei időpont sem lenne túlságosan hosszú. Ezzel szemben ma ebben az országban nincs ember, aki pontos, precíz, forintra váltható adatokat tud mondani lakáshitelekkel kapcsolatban. Mert az egyáltalán nem olyan egyszerű ám, ahogy azt a nem is tudom, kik elképzelték. Aki építkezett, lakást vett, az bizony tudja, hogy különösen az utóbbi esztendőkben legkevesebb három-négy kölcsönfajtából jött össze a szükséges pénz. Ami most azt jelenti, külön kell vizsgálni a normál kölcsönt, a munkáltatói-tanácsi kölcsönöket, valamint az akkoriban bankkölcsönnek nevezett, 8—14 százalékos hiteleket is. Jómagam szorgalmasan búvárkodom, de igazán megbízható információknak még csak nyoma sincs! Az adós majd otthon megkap — január 24- én — egy levelet, bikkfanyelven írva, hogy aszongva, vagy döntesz egyszer és mindenkorra január 31- ig, vagy megehet a fene.

Nos, ezt a lekezelést, ezt az akármit csinálhatsz, úgyis kibabrálok veled mentalitást, azt hiszem, sokadmagammal szeretném már magam mögött tudni.

Ballai Ottó

kormányzatnak is kell vállalnia, tekintettel a növekvő veszteségekre.

— A kirendeltségnek bizonyára nagy hátrány most, hogy az Omnibusz utazási iroda egy időre szünetelteti Kőrösön munkáját.

— Annyiból mindenképpen, hogy intenzívebben kell foglalkoznunk a különjáratok szervezésével, ezek jelentik az úgymond pénzesebb munkát. Itt a diákutaztatás jöhet elsősorban szóba, úgy gondolom, nálunk még mindig elég kedvezményes árak voltak ahhoz, hogy alkalmanként egyegy bel- vagy külföldi utat Volánbusz-kocsikkal bonyolítsanak le. Sajnos februártól itt is emelkedni fognak az árak.

Jogos panasz?

— A kirendeltség működésének feltételeit milyennek ítéli meg úgy általában?

— Tizenegy gépkocsival dolgozunk, mit mondjak, öregecske autók, de azért nem elaggott géppark a miénk. Műszaki állapotuk jó, különösebb probléma nem volt a mostani télen sem, igaz, komoly hideg se jött. A legnagyobb gondunk a védtelenség, már ami a járműveket, az épületet illeti. Éjjel lecsavargatják a kocsikról a tükröket, idebent a mosdót teszik tönkre, a kilincseket szaggatják le. Ráadásul a takarítónő három hónapja betegállományban van. Amióta elkészült ez a telephely, azóta nem találunk embert, aki hosszabb távon, megfelelően ellátta volna itt a takarítói teendőket. Az utasok pedig panaszkodnak, jogosan, nyilván őket nem érdekli az, hogy a kirendeltségnek ilyen földhözragadt gondjai vannak.

— Nyugdija» állás-e volánosnak lenni?

— Fura kérdés, de ha a lemorzsolódásra gondol, azt hiszem, az már megtörtént az elmúlt években. A korábbi 33 személy 22-re apadt, s mondhatom, nagyon jó szakembergárda „kristályosodott” ki. Kétségkívül egyre nehezebb lesz a mi életünk is, de reméljük, arra nem kerül sor, hogy a válság a volános egzisztenciát is veszélybe sodorja.

My. J.

S Segíts magadon, a* Isten Is

^ megsegít — ehelyett segíts ma^ gadon, mert más úgysem se^ gít meg. Így alakította át a né^ pi mondást Kósa István, ami^ kor arról kérdeztük, ml a leg^ fontosabb célja a legújabb vállapozásuknak.

A neves mezőgazdasági vállalkozó ugyanis január 14-én, hétfőn este 6 órakor Kiss János kollégájával klubot indít be a Szocialista Párt Rákóczi úti székiházában.

— Fel kellett Ismernünk, hogy az agyonhallgatott Európába két úton juthatunk, oda két irány vezet. Egyfelől, csakis minőségi termékekkel lehet betörni, másfelől, ha felnyílnak a vámsorompók, pontosan ilyen termékek áramolhatnak ide is. Ahhoz viszont, hogy a mi termelésünk, termékeink európai minőséget képviseljenek, többirányú információ szükséges. Elsősorban termelési, technológiai, no és persze értékesítési, piaci információk. Ezeknek sem mi, sem az átlagtermelők nincsenek teljesen birtokában.

Éppen ezért van szükség egy olyan klubra, amely teljességgel profi alapon működik, ahol olyan emberek találkoznak, akik tudják, minek mennyi az értéke. Termeflőtere, olyan kertészekre számítunk tehát, akik saját, jól felfogott érdekeik mentén, anyagi áldozatokat is vállalva, ilyen információs bázist kívánnak megteremteni — mondja Kosa István.

'— Ez tehát azt jelenti, hogy a klubtag valamiféle tagsági díjat fizet?

— Ez így van. Az információ érték, méghozzá nagy érték. Hozzájutni pénzbe kerül, mindenütt a világon. De jó befektetés is, hiszen hasznot hoz megszerezni.

— Milyen működést tűztek ki célul?

— Mi a gyakorlatban hasznosítható információikat szeretnénk nyújtani — szakembereknek. Eliképzeleséink szébint profi szakemberek tarthatnának előadásokat, de úgy, hogy azt követően mindenki csatlakozhasson saját gondolatával, problémájával, legyen tehát az előadó hozzáférhető. Arra is gondoltunk, aki esetleg szóban elhangzott információt papíron is szeretné létni. így meg kel) teremtenünk ennek alapjait, stencilen, fénymásolatban.

Nem hagynám H az egymás

közötti napi információcserét sem — s persze kulturált körülmények között, egy üdítő vagy egy kávé elfogyasztása mellett — egészítette ki a terveket Kiss János.

— Az események várhatóan felgyorsulnák, a nmgántei'melés irányába mozdulva. Ezen belül is, súlyponti kérdésnek ígérkezik az export, aminek különleges követelményei vannak. Nagykőrös kiváló adottságai — az országban itt a második legtöbb a napfényes órák száma — a kertészeti termelésnek kedveznek, a szabadföldi és fólia alatti zöldségtermesztésnek. Nem hagymám ki azt sem, hogy e területen működnek már ma is a legprofibb szakemberek, magas fokú tudatossággal.

Európába szeretnénk elérni, mi magunk talán közelebb is

vagyunk már, mint az átlag. Azért, mert gondolkodásunk a mai állapotokból indul ki, de a célt is látja, hová érkezünk. A földön járunk tehát — fűzt« hozzá Kósa István.

— Klubunk nem valamiféle

jótékonysági intézmény, de arra vállalkozunk, hogy tudatossággal a talpon maradást választhassa, aki majd eljár — szögezte le Kiss János.

— S mekkora érdeklődésre számítanak?

— Nem. számítunk ezrekre. Arra viszont igen, hogy a termelők jól felfogott érdeke egy ilyen klub. Lehetségesnek látjuk azt is, hogy később ez valamiféle érdékiképviselet csírája lehetne. Mi keresünk kapcsolódási pontokat — másoknak is érdeke ez — fejezte be a tájékoztatást Kósa István.

B. O.

Zsinegből lesz a kötél

Solt kisiparos — vagy mai szóhasználattal: vállalkozó — dolgozik városunkban is, a kötélverő szakmát azonban egyedül Horváth Tibor gyakorolja Vitéz utcai műhelyében. Mindenféle kötélárut elkészít, ugráló- és mászókötéltől a szárítókötclekig

(Varga Irén felvétele)

Új pedagógiai kísértei

A türelmes kivárás módszerével

^ Az általános iskolában alkalmazott eddigi pedagó^ giai kísérletek sokasága ^ gyakran váltott ki társadalmi, pedagógiai, szülői kriti% kákát, s talán nem túlzás ^ állítani, hogy nem is min^ dig alaptalanul. Az értelmi ^ fogyatékosokat nevelő-okta^ tó speciális általános isko^ Iában, ha kevésbé látványo- S san is, de rendre történtek ^ szemléletet módosító vál$ tozások.

Korábban az anyanyelvi nevelés, az egyéni korrekciós foglalkozások, sőt az eredményesebb szocializáció és rehabilitáció vonatkozásában irányultak új törekvések arra, hogy ebben az iskolatípusban végzett tanulók lehetőségei is bővüljenek. Városunk speciális általános iskolája is bekapcsolódott a komplex tananyagú, szabad időbeosztású, egyéni fejlesztési tervű „örömiskola” kísérleti programjába.

Az iskola igazgatóját, Hajnal Katalint arról kérdeztük: mi az „örömiskola” alapelve?

— 1988 szeptemberétől napjainkig 15 speciális általános

iskolában létezik ez a kísérleti program az országban. Mi egy továbbképzés keretében szereztünk tudomást az új koncepcióról, s az ott hallottak alapján közösségünk úgy döntött, mi is felvállaljuk a tapasztalatszerzés lehetőségét. Bencsik Ferencné gyógypedagógus vezetésével 15 kis elsősünk tanul az eddigiektől igencsak eltérő módon. A vezérelv a rousseau-i gondolat, nevezetesen: „Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekekben.” Ez a szemléletű korrekciós nevelés az egyéni fejlődési ütemhez maximálisan igazodik. A tananyag, az idő és módszerek „mesteri” elrendezése „egyéniségre szabott” és nem hagyományos tantárgyszerű. A tantárgyfelépítés teljesen új gyermekmegközelítést jelent.

— Hogyan épül fel tehát ez az új nevelési-oktatási forma?

— A kísérleti osztályokba járó minden fogyatékos kisgyermeknek három éve van arra, hogy tanulási képességei kibontakozzanak. Ezzel a szemlélettel kizárhatók a teljesítményorientáltság ismert

negatív hatásai, s így a kudarcok sorozatos megélése nem jellemző.

— Milyen új óravezetést jelent mindez?

— Nincs hagyományos 45 perces óra, a gyermekek aktuális állapota tevékenységváltást bármikor lehetővé tesz. A tanulók teljesítményét osztályzatokkal nem értékeljük, minősítés helyett a fejlődő értékelés módszerét alkalmazzuk. Az ismeretek felmérését feladatlappal évente 3 alkalommal végezzük. A koncepció vonása, hogy az olvasás tanítása egv speciális módszerrel történik, mely beszédtechnikai és kommunikációs gyakorlatokat is tartalmaz, és rendszeres logopédiai foglalkozást is jelent.

— Mik az ön eddigi gyakorlati tapasztalatai?

— Amikor ezt a kísérletet megismertem, beláttam, hogy elsősorban a régi beidegződéseimen kell változtatnom. Ez a fajta gvermekmegközelítő mód a korábbi nevelési-oktatási módok elfelejtését jelenti. A könnyedebb, játékos, változatos tevékenységi formák megfelelően lekötik a gyermeket,

aki valóban örömmel éli meg az ismeretszerzésnek ezt az új módját. Ez a gyermekközpontú metodika rugalmasságot, toleranciát, megosztott figyelmet és érezhető gyermekszeretet feltételez. Ebben az oldott légkörben rendre a pozitív megerősítésnek a szerepe nagy, s így a képességeknek megfelelő maximális teljesítményre való törekvés jobb motivációs lehetőségeket kap. Az ajánlott keretterveket alkotó módon a csoporthoz, az egyénekhez méretezve dolgozhatja ki a pedagógus.

— Véleménye szerint ez a lehetőség e gyermekek távlati esélyeit javítja?

— Ez a fajta liberális szellem kisgyermekkorban igen fontos, a zömmel sikerrel megélt ismeretszerzés fokozza a tanulási kedvet,' serkenti az aktivitást, kizárja a túlterhelést. Az úgynevezett védett három év egészséges önbizalmat erősít, személyiséget gazdagít, s az így megerősödött individuum a későbbiekben a fokozott elvárásokra, terhelhetőségre is felkészít meglátásom szerint. A korai kisiskoláskorban megszerzett jó tapasztalatok erősítik az iskolához való kötődést, a tudás értékét. Épp a távlatok miatt a speciális általános iskolákban mindezekre figyelmet kell fordítani, jobban, mint korábban.

Sz. J.