Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-31 / 305. szám

Embernek maradni! A dilemmák megmaradnak Ahogy a létében látnánk A jövendő adósságai 5> Legalább tíz esztendeje, ha nem több, hogy szilvcsz- ^ ter és újév fordulóján, a pezsgősdugók pukkanásától ki­^ sérve, egy új üdvözlési formulával kívánunk egymás­^ nak valamit: nem, már nem boldog új esztendőt, ^ csak(?) boldogabbat. S a régiről is különös módon ítc­^ lünk: jobb volt, mint lesz a következő, s rosszabb, mint ^ a megelőző. Röviden és tömören, az új esztendőt kö­v szöníő szavakban is tükröződik az a megfigyelés, hogy ' évről évre rosszabb az átlagember helyzete. Ami miatt az 1991. esztendő különös figyelmet érdemei, az a terhelr minden eddiginél nyo­masztóbb növekedése. Szó sincs már arról, hogy néhá­ny an majd nyomorognak, hogy néhány családnak már nem telik majd tejre, húsra, hogy cigányproblémává változtas­suk, s így váilvonogatássa] el- intézhetővé tegyük a draszti­kus változásokat. Az infláció magasabb se­bességbe kapcsolása az új adó­rendszer bevezetésével kezdő­dött. Vicclapok, humoristák té­mája volt, de embermilliclkat érintett meg a valóság: nyugat- európai mértékben adózunk, s kelet-európai mértékben része­sedünk a megtermelt javakból, miközben az állam — bérre­formot emlegetve, de azt 1938 óta elhalasztva — minden ad­digi kötelmét feladta, gondos­kodását (ha egyáltalán annak nevezhető, hogy a sarcból va­lamennyit visszajuttatott ne­künk, alattvalóknak ilyen­olyan támogatás címkéjébe burkolva) megszüntette, sőt, még büntetést ígért azoknak, akik nem itták el, nem költöt­ték nőkre keservesen megke­resett forintjaikat. Ugyanezen időszakban — fő­ként a liberális gondolkodás­nak köszönhetően — megtud­hatta az ország, benne váro­sunk is, hogy új gondolkodás- móddal kell közelítenünk az elesettekhez. Ha valaki ember­nek született, társadalmi köte­lesség annak megtartani. Ke­rül, amibe . ikerül, a hajlékta­lannak szállás, betevő falat kell — ennyiben újraéledt a hajdani gondoskodó állam esz­ménye, megspékelve persze a munkanélküli-segéllyel s más. eleddig ismeretien fogal­makkal. Ugyanakkor — új év küszö­bén, a régitől, a megszokottól búcsúzva — valami mérlegké­szítést is illene tenni, s ebből a mai államot akár akarjuk, akár nem. ki nem hagyhatjuk. Egyszerű példával éljünk: házaspárunk mindkét tagja keressen 10 ezer forintot ha­vonta. Ezzel a nagykőrösi át­lag felett mozgunk, ezt tud­nunk kell, mégis, e — magas­nak nem mondható — fizeté­sekkel a 'következőket látjuk. A két szülő nyugdíjra, adóra, szakszervezetre eleve 41-41 százalékot odaad, helyette kap 5000 forintot a két gyermekre. A teljes elkölthető havi kere­set tehát 17 ezer forint körül van, egy-egy személyre 4250 forint esik. Ez az összeg így, Ünnepi meglepetés Hogyan lettem özvegy? Közeledett az ünnep. Mint minden kisnyugdíjasnak, ne­kem is vékony a pénztárcám. Hiába lottózok, totózok, engem ugyan Fortuna istenasszony rém kedvel. Meg kell dolgozni mindig a pénzért. Elhatároztam, kijátszva sor­somat, juszt is csinálok pénzt az ünnepekre! Nyugdíjazásom óta, váltogat­va nappalt az éjszakával, csak lehúztam még nyolc esztendőt egykori munkahelyemen. Eb­ből kell tehát pénzt kovácsol­ni valahogy. Kérni fogom a nyugdíj alapjául szolgáló évek újbóli megállapítását, és vala­micskét tán csak emelkedik nyugdíjam összege. Az elhatározást tett követte, és megírtam levelem az illeté­kesnek. Jött is a válasz annak rendje-módja szerint, a 30 na­pos határidőn túl. Széna, szalma? Izgultam, míg felbontottam a levelet. Egyik se! Elolvastam egy­szer, majd még egyszer, aztán is, mire megértettem. Nevettem, de a nevetésből kétségbeesés lett amiatt, hogy ßajnos ebben az életkorban már kihagy az emlékezet. Mert a válaszlevél fehér papírjára azt gépelte az illetékes, nem lehet beszámítani a kért éve­ket, de minek is kérem, hisz a nyilvántartásuk szerint özve­gyi nyugdíj-kiegészítés illet meg, ami jóval magasabb ösz- szeg a saját jogú nyugdíjam­nál. Folyósítani fogják. Meglepetésemben átlapoz­tam a személyi igazolványo­mat. A megfelelő helyen itt csak egyetlen szó árválkodik. Felhívtam telefonon volt munkatársaimat. Mondjátok, míg együtt koptattuk az iroda­asztalokat, nem mentem vélet­lenül férjhez? Csak elfelejtet­tem ... Ilyen cselekedetre egyik sem emlékezett, pedig sok bolond­ságot csináltunk úgy együtt. Vidámságot sohasem kellett kölcsönkérni. Ha nem, hát nem! Azóta csak tűnődöm, hogyan lettem özvegy ! Életem során, ha érdeklőd­tek családi állapotom iránt, tréfásan vágtam oda, férjhez mentem volna, de a férj halva született. És lám a váratlan csoda az ünnepi meglepetés, úgy látszik özvegyi nyugdíj is jár utána. Azért csak töprengek, most itt vagyok özvegyen és hal­ványlila fogalmam sincs, kinek lehetek az özvegye. Ny. I. Egyszer minden megszépül Katonák a házunkból Mintha tegnap történt vol­na! Azon a napon, ami ma több mint másfél évtized el­múlását jelenti. Hihetetlen, milyen gyorsan rohannak a múltba a napok, hónapok és évek. Tavasz volt, kora tavasz. Apró emberkék bukdácsoltak a lépcsőházak körül. Ismer­kedtek a környezettel, önkén­telenül beleszoktak az emele­tes lakások életmódjába. Az idő pedig elrohant felettük. A ház előtt kerékpározó kisfiú is — akire a szülei az ablak­ból figyeltek, nehogy* baja es­sen — óvodás lett, majd az is­kolából várták haza. Azután hipp-hopp eltelt a kamaszkor is. Ök már focicsatákat régen nem vívtak a házsor előtti parkban, mert mindennap várt rájuk a munkahely. De a fiúk életében eljön egy pillanat, amit titokban szorongva várnak ... Egy na­pon levelet hoz a postás és a levélben a parancs, el kell m znnt' katonának ! Megismerni a behívót ka­pott fiúkat, ha nem dicseked­nek vele, akkor is. Elárulja az eltűnt divatos frizurájuk. A katonaélet pedig formál­ja, alakítja őket. Nemcsak a fegyverforgatást tanulják meg, hanem a bajtársiasságot, a közösségi életformát is. Most nálpnk béke van. Leg­alábbis itt hallgatnak a fegy­verek. Most csak az asztal mellett dúlnak a politikai csa­ták. Elmentek a lépcsőházi fiúk mind, katonának, hogy mint meglett, komoly férfiak tér­jenek visza. Számukra a civil életben a katonaévek. a nehéz kikép­zések majd megszépülnek. Büszkeséggel mesélik majd a lányoknak tetteiket és később fiaiknak, hogyan is volt az ő életükben az a katonaélet. Ny. I. ahogy van, kevesebb máris, mint a létminimum! Már nem lehet fűteni belőle az egész la­kást! Már le kell mondani leg­alább egy újságot! Már csak egy héten egyszer, mondjuk vasárnap van valami olcsóbb hús az asztalon, s a nagyfiú tá- liikabátját esztendős spórolás előzi meg! A termékek árába beépített általános forga’mi adók további súlyos ezreseket visznek cl. én asszonyokon lá­tom, mennyivel jobban őszül­nék, ráncosodnak, mint ko­rábban. A nagykőrösi önkor­mányzat ugyan — ezen írás készítésének idején — nem tervez helyi adót, de könnyen meglehet, hogy nem lesz más választása, vagy adót vet ki. Vagy iskolát zár be. Persze, ez idáig (is) sokan el­jutnak gondolkodásukban, s abban sem kisebb a várakozás- a vágyakozásnál, hogy érvé­nyes kivezető utat lelhessünk. Mert ez előbbi nem lehet az: becsületes ember, fizetése mel­lé, önkormányzatnál kérvé­nyezzen szociális segélyt? Nagykőrösön a felnőtt, dolgo­zó lakosság többsége? Senki sem hiheti, hogy ez lehet a ki­út! Nem látni ugyanakkor az ál­lam takarékoskodásának je­leit. Naponta születnek újabb és’ újabb hivatalok, intézmé­nyei:, s a miniszterek száma i.s csak szaporodik. (Ez utóbbiak azonban annyira kevesen van­nak összességükben is. hogy nem rajtuk kell a takarékos­kodást kezdeni.) Mert ugyanakkor látni a mai magyar közgazdaságtant. A sertést nem veszik át, ám a hús árát emelik. A tejből-vajból el­adhatatlan hegyek állnak hű­tőházaikban, mert képtelenség megfizetni. Ilyenkor senki sem hivatkozik a piacra, amelynek törvényei szerint a Lajtán túl leértékelik és kiárusításra kí­nálják a készleteket! S hogy mit látni Nagykőrös egén?,Annyit bizonyosan, hogy a gondok ellenére még mindig van mit elveszteni. Munkahe­lyet, bizalmat. Valami erőt. tartást, ami újabb és újabb erőfeszítésekre sarkallhat. Legalább ezt őrizzük, mint a legdrágább kincset, ha kell, é vekig is,.. Ballai Ottó künk. Meg kell tanulnunk ne­met mondani. Mekkora iehet az adósság a fizetésünkhöz mérve? Egyes közgazdászok és a be­vezetett gyakorlat szerint, egy család bruttó jövedelmének 30 százalékát fordíthatja lakásra, annak törlesztésére. Azonban az adósság problémáját nem lehet általánosítani, mert a ki­adások mértéke családonként sok minden miatt eltérő lehet. Egyes adósságok lehet, hogy elfogadhatóak, de ezek jó íté­lőképességet és ügyes gazdál­kodást kívánnak. Például a legtöbb ember nem tud lakást, vagy házat vásárolni anélkül, hogy adósságba ne verné ma­git. Nem reális az a gondol­kodás, hogy adig kell laknunk albérletben, míg spórolni tu­dunk annyit, hogy vegyünk egy lakást, mert ez a manap­ság érvényes infláció nr'att so­sem sikerülne. Bele kell vág­nunk az adósságba, az albér­leti díj fizetése felcserélhető a lakásra felvett kölcsön törlesz­tésére. A végső következtetés az, hogy ez a célszerűbb. Ha tudjuk, hogy lakjuk. hogy használjuk, és hogy a ház ér­téke idővel emelkedik, be kell A férj azt mondja: „Azt gondoltam, a házasság nagy­szerű dolog lesz, de az adós­ság miatt rengeteget vesző­dünk. úgyhogy a házasságunk elvesztette minden szépségét.” A feleség egyetértőén -szólt: „Alágyon könnyű volt eladó­sodni, de sikerül-e valaha is kimásznunk az adósságból?’’ Ez a kesergő, bizonytalan kérdés Magyarországon is visszhangként ismétli azt a dilemmát, mellyel millió és millió család kerül szembe a világ legtöbb országában. Rit­ka az olyan ember, akinek si­kerül úgy megoldania a hely­zetét, hogy ne kelljen hossza­dalmas, olykor elviselhetetlen­nek tűnő adósság terhe alatt nyögnie. Hogyan adósodik el valaki? Nagyon egyszerűen! Élni akar! Ahogy a tévében látja. És ez egy megszokott életmód. A kormányok, a nagy vállalatok, a privatizált kis üzletek, csa­ládok egytől egyig normális­nak tekintik az adósságot. Az egyénekre kiszabott egy­re nagyobb terhek mellett az adósság feszültséget teremt. A feszültség viszont egyéb ba­jokhoz vezet. Hogyan tud va­laki egy adósságorientált vi­lágban, egyre növekvő inflá­ció mellett úgy élni, hogy ugyanakkor ne kerüljön adós­ságba? Az újságok, a televízió egy­re inkább a megélhetésünket biztosító reklámok tömegét írják és sugározzák. Hogyan álljunk ellen a kedvezőbbnél kedvezőbb” hitelnyújtásoknak, a vásárlási kényszernek? A kölcsönt nyújtó uzsorásoktól a tiszteletreméltó, egyre szapo­rodó, bankintézményekig szé­les skálán működnek azok, akik a pénz eladásával foglal­koznak. Számukra a pénz csu­pán csak majdnem kockázat nélküli jövedelmet hozó áru­cikk — mint a mosószerek —, és munkájuk abban áll, hogy (kérésünkre!!) eladják ne­kalkulálnunk kiadásainkba az albérleti díjnál magasabb OTP-, vagy bankkölcsön havi részleteit. Hogy a rezsit és a megélhetésünket a továbbiak­ban fedezni tudjuk, meg kell gondolnunk, hogy mire költsük a maradék fillérjeinket. Hiába a kirakatokban reklámozott 30-40-50 százalékos engedmény az eladhatatlan cikkekre. Gon­dul juk meg a vásárlást, mert nem lesz kifizetődő számunk­ra, ha már a vásárlásnak nincs a családi kasszában fedezete. Bármit is veszünk, elöbb-utóbb ki kell fizetnünk! Az adósságnak ára van. Ve­zető politikusaink azt mond­ták, hogy a bajból kilábaljunk, országos szinten, az életszín­vonal romlása nélkül, meg kell húznunk magunkat. Nekünk állampolgároknak e program értelmében, mások helyett, önmagunkhoz kell szigorúak­nak lennünk. Bizonyom kiadá­sokat az „alapszükségleti cik­kek” rovatából át kell tennünk a „luxus cikkek’’ rovatába. Jó, hogy csak stagnál az életszín­vonalunk! A jövő árnya egyre inkább sötétül felettünk, hiá­ba hirdeti- a miniszteri biztos, hogy az ország fizetési mérlege még nem volt ilyen jó. A la­kásokon ott függ a jelzálog terhe, s egyre több helyen ko­pogtat a végrehajtó. Vajon meddig viseljük és meddig bír­juk a jövő adósságát? • N. S. Vajkrém feocséri dobozban­A tejipar helyzete mostanában nem éppen fenékig tejfel, de már vannak pozitív tapasztalatok, amelyek azt sejtetik, ki le­het lábalni a válságból. A különböző tejtermékek külföldre való szállítását több hazai üzemből megkezdték. Elsősorban vajkrémekre van igény, többek közt a Szovjetunióból, s e fej töményből a kocscri műanyagüzem is hasznot húz. Rengeteg a megrendelésük, a dekoratív, gusztusos és jó minőségű doboz kákát az ország számos tejüzemében használják. Képünk a vajkrémes edények gyártósoráról készült (Erdős Ágnes felvétele) IV* indig van olyan ember, '* akinek hiányzik valami, és mindig akad olyan, aki mást szeretne, mint a többi. Ha verőfényesen süt a nap, neki az eső hiányzik, mikor pedig esik, neki a napfény kellene. Mert a gyermek fel­nőtt szeretne lenni, az aggas­tyán pedig ismét gyermek. „Ha újra kezdhetném ...” — kezdje újra, hiszen a világ világ, ahol minden állandóan forgásban van. Elmúlás és újrakezdés, a volt és a lesz állandó dilem­mája, ez határozza meg és ala­kítja az életet. Ami volt, már vissza nem hozható, ami lesz, az viszont megfontolásra kész­tet. Elmúlt egy év és jön a kö- vetkéző. Mint mindig, van, ami múlt, és van, ami jövő egy­szerre. Munkától kérges kéz veszi kezébe a könyvet, felüti egy helyen, minek dallama az esti hálaadás óta a fülébe zsong: „Isten, ki az időnek határát kiméred ... örök bölcsességed­del sorsunkat intézed ... Hála tenéked.” Bizony, elmélkedik a soro­kon, sorsunkat intézed. A ter­més. ami ki sem fejlődött, és megsült a tűző naptól, itt már mindenki és mindent, annyit beszél, hogy követni sem tu­dom. Elveszíteni valamit? De még inkább valakit? Nem a legjobb sorshoz tartozik ... S jön az örök kérdés: ki ve­szített, s ki nyert, ki az. ski átkot mondhat, s ki az, aki há­lát adhat. Talán, ki a jövőt is­meri, és tekintete megint a könyvre téved : „Mindenható, te láttad minden lépteinket, erős jobbod megőrzött a ve­szélytől minket... Hála tené­ked.” Megszólalnak a harangok, szólnak a kürtök és a sípok. A himnusz hangjai után koc­cannak a pezsgős poharak. A szemek felcsillannak és re­ménykedve egymásra tekinte­nek. A tekintetekből egyetlen kérdés sugárzik: mit hoz a jövő? A jövőt nem lehet tud­ni. Mindössze hinni, remény­kedni lehet benne. Ez a hit és remény csak akkor hozhat jobbat, mint ami volt, ha a te­kintetekből szeretet sugárzik. A jövő örök, megválaszolat­lan kérdés, és az is marad mindannak, aki csak várja a békét, nyugalmat, biztonságot, ami szebbé és jobbá teszi az életet, elfeledvén, hogy ezt csak egyetlen dolog segíti elő: a szeretet. > Az imakönyvet a kérges ke­zek becsukják, a tekintet már a következő dallamot sugároz­za, ami mögött a szöveg majd délelőtt hangzik el: „Uj esz­tendőben új szívekkel... Bé­két adj szívünknek, békét csa­ládunknak, békét nemzetünk­nek, békét a világnak.” Az év első napján, mint a bé- ke világnapján, a római katolikus egyház II. János Pál pápával együtt kéri a Minden­hatótól a boldog, békés új esz­tendőt. Dr. Nagy István plébános Privatizáció és egyenlőség Már az idő is sürget Tudat alatt mindannyian feszültek és kissé csalatkozot- tak vagyunk. Pedig óriási vál­tozások történtek, mégis mint­ha állóvíz venne körül ben­nünket. A privatizáció csiga­léptekkel halad, a reprivati­záció még el sem kezdődött. Hiányzik a földtörvény is. Ezeket a kardinális kérdése­ket úgy kerülgetjük, mint macska a forró kását. Az árak a csillagos égig emelkednek. Vadul vágtat az infláció el­szabadult lova. Az a nagy probléma, hogy a privatizáció és az egalizáció nem járhat együtt. Szinte minden ember­ben él az ősi egyenlőség (ami talán sohasem volt, és sohasem lesz) utáni vágy. Ez az utópia egyidős az emberiséggel. Ha hazánk a kapitalista fejlődés útját választja, privatizálni kell. Ahhoz, hogy Magyaror­szágon kialakuljon a polgár­ság és létrejöjjön a polgári társadalom, a Parlament, a kormány es a helyi önkor­mányzatok legfőbb feladata ennek mindenáron való előse­gítése. Akármennyire is fáj a szívünk mélyén a különbségek növekedése, ezt tudomásul kell vennünk. Az elmúlt 40 év kudarca részben ebből a megvalósítha- tatlanságból ered. Nyugodjunk meg, egy jól működő piacgazdaság megszö­vi a szoros szociális hálót, hisz ez fennmaradásának alapfeltétele. Ne féljünk a pri­vatizációtól és a reprivatizá­ció valamilyen ‘ formájától. Lépnünk(kell! Lépni csak elő­re lehet, az idő sürget! —Kő Az esküvő már több éve volt. A tévét és a bútorokat megvették a nászajándéknak kapott pénzből. A lakást kölcsönből fizették be, és a hosszú lejáratú „kedvezmé­nyes” kölcsön felvállalása után beköltöztek az ötven évre tervezett panellakásba, melynek kamatát, a világon egyedülállóan a szerződés törvényesítettf?), egyoldalú megváltoztatásával korszerűsítik. Békét adj... ! Ki veszít, s ki nyer?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom