Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-31 / 305. szám
Javaslat Kedvenc napilapomat szerettem volna megvenni tegnap reggel a ceglédi Szabadság téri pavilonban. Nem sikerült. Leltároztak. Nem a szokásos év végi leltárról volt szó. Betörtek. Szexlapokat vittek el. Hogy hasonló eset jövőre ne forduljon elő, lenne néhány javaslatom: Ne áruljanak szexlapokat. Éjszaka őrizzék a pavilont. Szüntessék meg a lapárusítást. Am az sem lenne egy utolsó dolog, ha például az üvegablakokra szép rá- csocskákat szerelnének. Hiába, ahol szabadság van, ott szabadosság is van. (r.) Kórházi kiállítás Érdekes kiállítás megnyitásáról kaptunk hírt Kiszel Istvánná egészségnevelőtől, a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház- Rendelőintézet dolgozójától. AIDS, szerelem és felelősség címmel látható a tanácsteremben fotó- és grafikai tárlat. Január 14-ig tekinthető meg munkanapokon és munkaidőben. fia egyszer már ajtót mutattak Mindig kell hogy legyen kiút L. A.-t — aki inkognitóját szeretné megőrizni — néhány hete átpenderítették a munkanélküliek egyre népesebb seregletébe. Arca nem árul el semmit, hangja is nyugodt. Voltaképpen a felületes szemlélő azt hihetné, hogy még fel sem fogta, mi történt vele. — Nem tudom, ismeri-e azt a játékot, hogy egy gyerek labdával célozza és dobja meg társait. Akit eltalál, az kiáll, és nem játszik tovább. Ha valaki az ön sorsára jut, azzal egy kicsit ez fordul elő. — Erre is lehet asszociálni. Am ez a hasonlatosság csak részben igaz. Mindenesetre a mostani vezetőknek azt kellene eldönteni, kik hátráltatják munkájukkal a rendszerváltozást. Beszélni velük, hogy már mások az elvárások. S nem azt tenni, hogy húzok egy vonalat, és van, aki marad, más pedig Tárlat a helyőrségi klubban Zajácz Tamás bőrműves iparművész látványos munkáiból rendeztek kiállítást a helyőrségi klubban. A tárlat január Z-ig megtekinthető (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A polgármester köszöntője Újesztendei gondolatok D eggelente, amint bejövök a városháza kerek szobájába, ablakhoz megyek, kinézek a térre, az utak kereszteződésére, nézem az embereket, és lélekben köszöntőm városunk lakóit. Most a lap hasábjain kopogtatok be otthonaikba, s újévi köszöntést mondok. Hogyan is mondjam? Kerek szobám körfalán fadombormű- vekből Dózsa György, Mészáros Lőrinc pap, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Kossuth Lajos néznek rám. Velük köszöntőm a városom népét ! Január elseje. Az esztendő első napja. Mit ígér a jövő, ml vár ránk? Bármi legyen is sorsunk, Dózsa György, a székely vitéz tüzestrónt, tűzizzá- sú koronát viselt el népéért, hazájáért. Vajon az ő szelleme nem sugároz erőt, melyből merítenünk kell? Kételkedünk abban, hogy mi, magyarok a jövő aggodalmait panaszkodva, félve, ne lennénk erősek azok hordozására vagy leküzdésére? — Mészáros Lőrinc pap Dózsa mellett harcolt. Botjával és hitével. Mindennapi gondjainkban 1991-ben — miután lehet s szabad — mellettünk áll, és segít a vallás őserejű hite, reményeink elapadhatatlan forrása. Petőfi Sándor Apostol című versében mondja, hogy a kicsiny szőlőszem megéréséhez egy nyár kell. A föld óriási nagy gyümölcs, évezredek kellenek, hogy megérjen. (Mi pedig türelmetlenek vagyunk hazánk, városunk változásaiban, ám ezt az érést, a demokrácia megérését nem lehet siettetni. (Azután arról beszél Petőfi, hogy a szőlőszemet millió napsugár érleli. A földet az emberek lelkei: így kiált: „Életemnek a tudat erőt ad: hogy én is, én is egy sugár vagyok! munkára hát, föl a munkára lelkem! ne légyen egy nap, egy perc elveszítve, nagy a föladat, az idő röpül, s az élet rövid.” Újesztendőre kívánhatnék-« mehet. Sok ember életében ez bizony komoly törtést okoz. Nem beszélve arról, akinek családja van. Két kiskorú gyermeket kell felnevelnem. Eddig a nejemmel együtt tizennyolcezer forintot kerestünk. Tessék elosztani négyfelé. Most aztán még ennyi se jut egy személyre. — Lelkileg felkészülhetett-e a kellemetlen változásra? — Ö, hogyne, öt perc alatt megbarátkoztam a gondolattal. A munkaviszonyom megszűnéséiig pedig volt három napom. — Miként közölték a hírt? —- Reggel bementem dolgozni. Egy óra múlva megtudtam, hogy vége; a következői hónap elsejétől nincs rám szükség. És kész. — Amikor elindult otthonról, gondolt-e arra, hogy ez egy átkozott nap lesz? , — Véletlenül sem. A huszonhat év alatt egy cégnél sem merült fel soha kifogás a munkám és magatartásom ellen. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ajtót mutathatnak, mert nem adtam rá okot. — Akkor, abban az órában mit érzett? Belül összetört vagy...? — Elég edzett vagyok. Elviselem a megrázkódtatásokat. Ám én nem magam féltettem. Mindjárt a családomra, a gyerekeimre gondoltam. Mindig arra törekedtem, hogy megadjak számukra mindent, amit csak lehet. ezresek. A rokonok — ameny- nyiben úgy adódik — anyagilag esetleg tudnának-e segíteni? — Édesanyám nyugdíjas, anyósom özvegy. Testvéreim hozzám hasonló sorsra juthatnak. Sajnos sehol sem áll élére rakva a pénz. Anyagilag nemigen lennének képesek segíteni bennünket. Ahogy mi sem őket. — Ettől kezdve ez némiképp a túlélés művészete. — Jómagam még csak átvészelem valahogy ezeket a kemény időket. A gond az, hogy mindenütt létszámleépítést emlegetnek. Én nem félek semmi munkától. Engem a segély kevésbé inspirál — a létbizonytalanságnak ki örül? —, szívesebben járok dolgozni (ahogy szerintem az emberek többsége), mintsem vegetáljak. — Valószínű, hogy némi pénztelenség vár a családra. Kilátástalannak érzi a jövőt? nagyszerűbbet, mint hogy hasson át a tudat minket, hogy „Én is egy sugár vagyok'.’’, mely érleli a földet, és érlelnie kell a föld e talpalatnyi helyét, Ceglédet, hogy emberibbé, gazdagabbá, szebbé tegyük. Jókai Mór magyarságának igaz érzésével tanácsolja, hogy „A nemzet szeretetét mindenkiben becsüljük ...” bármi nyelven imádja is az Istent, bármi néven nevezze a hazát, ha velünk egy földön él, testvérünknek nevezzük őt és tudjuk szeretni.” Városunkban, éppen azért, mert város, a legkülönbözőbb emberek él nek. A megértés egységében kell élnünk: egy nemzet tagjai vagyunk. Magyarok. Nemzetünk szeretetével éljük az új év napjait. Végül szót kér körszobám hatodik „lakója”, Kossuth Lajos. Szavai élők, igazak, ma mondja a ceglédieknek: „Hivatásunk: nemcsak meg nem semmisülni, hanem élni élet- vidáman, s amiért millió szí ve dobog, amire vágyik minden érverés, az nem nyomorú tengés, hasonló azon gyávához, ki minden mozdulatával enge- delmet látszik kérni, hogy élni mer, hanem kifejlés, mely fel- küzdje nevét a polcra, melyen állani Európa népei között megérdemeljük.” /''egléd város népe, most a jövőbe nézünk, helyes ez, hogy a múltat idézem? Csak aki történelmi múltjából merít, az tudja kézben tartani a jelent és építeni a jövőt. Ha őseink áldozatvállalása, hite, öntudata, nemzetszeretete, és élni akarása áthat minket, akkor lesz új esztendőnkben borunk, búzánk és békességünk! Mit is kívánhatnék mást Cegléd város népének, innen, a városháza kerek szobájából és szívem őszinte megbecsüléséből? Mácz István polgármester — ... otthon még el kellett mondani, hogy ... — A nejem nem állta meg könnyek nélkül. Azt mondtam, sajnos ez van. Nem tudok mit csinálni. Ezzel egyelőre meg kell barátkozni. Ráadásul náluk is hasonló veszély van. A feje fölött is ott 'lóg Damoklész kardja. Az élet persze nem áll meg. Mindenütt nézelődöm, hogy hol találok magamnak munkát. Ettől függetlenül a mostani vezetés körültekintőbb lehetne. Ha végiggondolom, hogy a jövő évben miféle gazdasági elvárásoknak kell megfelelni, és mi vár a lakosságra. Nem mindegy, hogy ezt milyen módszerrel hajtják végre. — Otthon a szekrényben aligha állnak élére rakva az — Nem érzem a jelenlegi rossz passz ellenére sem kilátástalannak a jövőt. Ahogy említettem, nekem mindegy, milyen munkát végzek. Az, hogy engem munkanélküliséggel sújtottak, azt nem adhatom tovább a családomnak, amely erről az egészről mit sem tehet. A gyermekeim eddig fel sem fogták, hogy az utcára kerültem, s ezt a lehetetlen szituációt miként viseljék el. — Nehezek az éjszakái, az álmai? — Inkább úgy mondanám, hogy mostanság több az álmatlan órám. Forgolódom az ágyban és közben azon gondolkodom, hogy holnap hátha tör ténik végre valami. Eszembe jut, hogy hová nem mentem még el. És persze reményke dem abban, hogy szerencsém lesz, és el tudok helyezkedni. — Nem adja fel? — A gyerekeimi miatt sem tehetném ezt. Nem tragikusan fogom fel a szomorú tényt Még. ha prognosztizálták is, hogy pokolian nehéz év jön, az ember ne hagyja el magát, Az egyáltalán nem megoldás, hogyha valaki az öngyilkosságba, az alkoholhoz, gyógyszerekhez menekül. Mindig kell hogy legyen kiút, rajtunk is múlik, sikerül-e megtalálni. Fehér Ferenc vwiia Akt - a Jelek ciklusából (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Légibalett, amit produkálnak Egymásban bízva A sportakrobaták mesterfokú bajnokságán a Sajgál Agnes —Boros Erika páros aranyérmet nyert. Lényegében két éve dolgoznak együtt, máris dupláztak, de az OB-n csak ezüstöt nyertek 1990-ben. A napokban elért nagyszerű eredmény után kerestem fel a párost, s beszélgettünk a pályájukról. Gyermekemberek még, de felnőtteket megszégyenítő kitartással küzdenek a sikerért. De milyen áron? Sajgál Ágnes tíz éve, Boros Erika hét éve aktív sportoló; Ági a Kossuth-gimnázium harmadikos tanulója, Erika pedig a Mészáros Lőrinc Általános Iskola végzős diákja. Az idén mesterbajnok-ok, országos II. helyezettek, s csak egyetlen páros tudta őket legyőzni az Ifjúsági vb-n. Az eredmények sok-sok munkával szüEz aztán a férfimunka! Kedvesnek aligha nevezhető év végi szórakozás mulatságból hazatérőben zsenge fáeskákat tőből kicsavarni, koronájukat letépni, s hanyagul az útra dobni. Valódi virtus, mondhatni: férfimunka — s mennyi tehetetlen, értelmetlen indulat... (Apáti-Tóth Sándor felvétele) letnek, e páros hetente öt alkalommal két kemény órát tölt az edzőteremben. Ági és Erika egyaránt, érzéssel beszél a nagy szerelemről, a sportakrobatikáról; a pénz nem, de a hírnév erősen motiválja mindkettőjüket. Ügy tűnik, e fiatal páros már felnőttként él és dolgozik. Szemüket figyelem, de finoman eres kezüket lá^om magam előtt. Irigyelni való dolgokat produkálnak, a rengeteg munka árán képesek a gravitáció kihívását visszaverni. Légibalett, amit művelnek társaikkal együtt. A játék azonban ritka pasz- szió számukra, Erika inkább tv-t néz, de Ági már a megpróbáltatások egyéb gondjairól is beszél, számára az új életforma — szülei most máshol élnek —, csak a passziói révén volt könnyű; a zenélés sokat segít, mert hát regenerálódás nélkül nincsenek sikerek. A szülői támogatás — minden tekintetben — szinte refrén- szerűen hangzik el, ugyanis enélkül nem tudnának helytállni. Ági éa Erika más típusok, egyikük átgondolt válaszaival, másikuk száraz tőmondataival hat rám; Ági már igazi nagylány, Erika pedig növő lányka. Mégis nagyszerűen tudnak együtt dolgozni, csak egyetlen rossz pillanat, s a társ esetleg egy életre nyomorékká válhat. Erika Igen jó partner, a társcsere óta is nagyszerű eredmények részese, kovácsa — a nagyobbacska társsal együtt. Nem nagyképűek, a többiek eredményeiről is szívesen beszélnek, Zelenka kegina—Dimitrov Mónika, Vonák Renáta —Kamasz Andrea—Tóth Vanda vagy Tóth Ferenc—Stadler Zsolt—Czigony Béla—Hartyá- nyi Krisztián ugyanezért; önmagukért, az edzőért, s a klubért küzdenek. A tomasportok mostoha voltáról versenyzőként Is beszélnek, így nekik könnyű hűségesnek lenni a klubhoz, edzőhöz. De meddig lesz nekik ennyire könnyű? Hisz a csábításnak annyiféle furcsa trükkje van épp a sport világában. Felelősen gondolkodnak, Ági és Erika sosem fél, mert bíznak egymásban, bíznak szigorú edzőjükben és legfőképp a kemény munka eredmc” vőben. S. D.
