Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-31 / 305. szám

Miért van hideg? Tréfás kedvében arra is gon­dolhat a járókelő, ha ezt a ki­vert olajkályhát látja Besnyőn, hogy azért van hideg, mert nem gyújtottak tüzet benne. De az Is lehet, hogy csak a volt tulajdonos rémült meg az olajárak várható emelkedésé­től, g első felindulásában sza­badulni akart „minden bajok okozójától”, s inkább más meg­oldást választott. De vajon mit? Csak reménykedni tu­dunk abban, hogy nem a tal­ponálló dohányfüstös melegét részesíti előnyben a kályha su­gárzó hője helyett (Balázs Gusztáv felvétele) A fejlődést a falvakkal együtt érhetik el 00. - - n iirTTrwm ------------------------------------------ ■ ­V árosi rangot kapott Aszód ^ Már hetekkel előbb hallottam a suttogást: Aszód el- ^ nyerte a városi címet. A hírre legyintettem, ám a mi­^ nap dr. Asztalos István múzeumigazgató újságolta: OI- ^ vasiam a Magyar Közlönyben, hogy Aszód 1991. január ^ 1-jétől városi rangot visel. Örülök a hímek, hiszen ezernyi szállal kötődöm ehhez a vidékhez. Gyerekkorom semmibe süllyedő tájain akác­ligetek és dúsan zöldellő ré­tek között kanyargóit és ka­nyarog a folyó. A G alga völ­gyében közel estek, s esnek egymáshoz a falvak, meg a telkek. Galgahévízről, Bogról, Kurtáiról áthalilatszik a ha­rangszó Bévízgyörlere. Az aszódi MÁV-pályaudvar hang­szórója felveri a G alga vidék csendjét. A kaszárnya tafcaro- dót fúvó kürtöse egykor Túrá­tól Ácsáig adta hírül, hogy véget ért egy szorgos munká­val eltöltött nap. Dombra épült gimnáziumá­nak ablakaiból tiszta időben végigtekinthettem a falvak so­rát. Talán ezért az intézmé­nyéért érzem leginkább a ma­gaménak Aszódot. Ez a falu — most már város — alakí­tott. Ez a táj, s a tájban élő emberek, mert nem létezik külön táj és külön ember. Az ember része a tájnak, munká­ja nyomokat hagy a dombo­kon'. a síkságon, a folyó völ­gyében. Innen a legszebb Tálán két éve annak, hogy Kovács István gyógypedagó­gus felvitt lklad legmagasabb pontjára, s állította: innen a legszebb a G alga mente, s in­nen látszik Aszód izmosodása, erősödése, a tájban elfoglalt és eleve meghatározó helye. Akkor Kovács István megkér­dezte: — mi köt ehhez a vi­dékhez? Órákig sorolhattam voilna: — itt laktak a szüleim, s em­lékezetem szerint minden ősöm. Galgamácsán élt Vun- kóné Dudás Juli népművész. Iklladon Tusnádi Lajos iskola­igazgató, Domonyban Huszá- rik Zoltán filmrendező. Aszó­don sok csillag ragyogott. A régi tanári kar. A gyógyító orvosok. Túrán dolgozott Ko­vács László Kossuth-díjas népművelő. Gaigahévízen az „ötösfogat” asszonyai énekel­tek. Hévízgyörkön kapaszko­dott az itt élők hagyományai­ba Pavíló Lajos tévérendező. Hosszú lenne számunkra a Podmaniczky-kastély díszter­me. Nekem Aszód nem most lett város. Mi — hévízgyörkiek, kairtailiak, vérségiek és a többi G alga menti községben élők, — mindig a városba mentünk, ha Aszódon akadt elintézni­valónk. Itt volt cukrászda. Micsoda illatokat hozott a szellő a süteményesháztól! Filmet itt láthattunk először, s a vetítés szünetében csodál­hattuk az illatot permetező embert. Minden hivatalos ügyet Aszódon intéztek a kör­nyék gazdái a főszolgabírói hivatalban. Valami új kezdődhet És ha valaki tisztességgel tanult, ide hozták a gimnázi­umba, ha pedig az ifjúval sok volt a baj. Aszóddal fenyeget­ték: Beadlak a javítóba! De a gimnázium volt az igazi. Mennyi mindent rejtegetnek az egyre szépülő gimnáziumi évek. A visszahozhatatlan if­júságot. Az első nagy baráti öss-zemelegedéseket. Az első nagy szerelmeket. A könyvek lelkét kutatva a fölfedezés el­ső nagy izgalmait. Akármerre kószáltunk ebben a csendes kisvárosban, mindig úgy érez­tük: szem előtt vagyunk, te­hát közösségben. Sűrítetten jelen volt az irodalomból Pe­tőfi költészete, ami az eszmé­lő emberkék fejlődését befo­lyásolta. Gyermekkorom, ifjúságom sejtelmes, izgalmas, hajdani szerelmektől édes városa Aszód. Az évek múlása soha el nem halványította emlékét, pedig szegényedett, ráncoso­dott az orcája. A hatalmi ér­dekek, a végig nem gondolt településpolitika mindentől megfosztotta, ami régi rangját őrizhette volna : beszűkítették kereskedelmi funkcióit, visz- szaszorították virágzó kisipa­rát, elvették járási központi rangját, s a gyáripart határa­in kívülre telepítették. Most talán — polgárai segítségével —. valami egészen új kezdőd­het Aszód történetében: a vá­rosi rang megszerzése elindít­hatja a települést a fejlődés, a növekedés útján. Számíthat-e meghallgatásra a tollforgató, aki pusztán csak azon a jogon szól. hogy szere­ti Aszódot? Remélem, s ezért mondom: Aszód csak a kö­rülötte sorakozó községek se­gítségével lehet igazán város­sá. A Galga mentén épült fal­vakat Aszód ne csak szom­szédnak. de rokonnak lássa, ismerje, akikkel egy a sorsa, és közös a boldogulása. Aszód és közvetlen vidékének egy­másrautaltsága nyilvánvaló. A társadalmi-gazdasági kapcso­latok terén nem áíhághatatla- nok az igazgatási határok, amint az is természetes, hogy a-z áruellátás választékát Aszód kínálhatja a falvakkal szemben. De az aszódi értel­miségnek kell vállalkoznia arra. hogy a községek értelmi­ségét vonzó intenzív, pezsgő, alkotó szellemi kulturális éle­tet teremt, vagyis vállalkozik arra. hogy a Galga mente kul­turális központja lesz i A maguk képére Csak legyen a polgárainak annyi ereje, hogy a maguk ^módján urbanizálódjanak, s ahhoz is. hogy városukat (vá­rosunkat) a maguk képére for­málják és a fejlődést a vidék hagyományaival egyeztessék. F. M. Elfogultság nélkül Ki lehet az igazi bűnös? A szeretcthonyha első napjai Ahol félénkek a vendégek Mint azt már a televízió is világgá röppentette, meg­nyílt Gödöllőn is az első olyan konyha, ahol meleg ételt kaphatnak az arra rászorulók. A megnyitót az ünnep előtti utolsó munkanapra tették, hogy a többnapos ün­nepen a szeretetkonyhát az arra rászorulók már igény­be vehessék. A volt járási hivatal épüle­tének udvaráról nyílik a szinte napok alatt kialakított konyha. A költségek fedezését részben a Segítés Alapítvány és a Nép­jóléti Minisztérium , válságiro­dája vállalta. A megnyitón dr. Gémes György polgármester egy ima szavaival kezdte mondandóját: ... mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Hang­súlyozta, mi, akik segítünk, csak eszközei vagyunk Isten­nek, ő mindig mindenkiről gondoskodik. Megjegyezte, hogy a választás szándékosan esett a szeretetkonyhára, mivel nem megengedhető, hogy em­berek munkában eltöltött év­tizedek után csajkával állja­nak sorba. Emberibb körülmé­nyek kellettek. A szépen, gusztusosán meg­terített asztalokon forró tea gőzölög, az abroszon kistányér, rajta alma, narancs, a mási­kon keksz és sütemények. Várják a betérőket, a szegé­nyeket, a hajléktalanokat. Six Edit képviselő, aiki az ötlet születésétől a megvalósításig koordinálta a munkákat, el­mondta, hogy várhatóan törzs- közönsége lesz a konyhának. Az ételt egyelőre a szociális otthonból szállítják, az adago­kat pedig a létszámnak meg­felelően tudják változtatni. A konyha a karácsonyi ün­nepek alatt kezdte működését, de kíváncsian néztünk meg egy hétkönapot. Délelőtt fél tizehkettőkor még üres volt a helyiség, bár a leves már ott gőzölgött. Az ételek kiosztásá­val megbízott Nádudvari An­na írónő a tapasztalatokat a következőképpen foglalta ösz­— Az első napokban keve­sebben tértek be, de például 26-án 14 vendégünk is volt. Zömmel férfiak keresik fel a konyhát, csaknem mindany- nyian hajléktalanok. Rendkí­vül félénkek, alig mernek be­jönni. Levesből többnyire re­petát is tudok adni, s ha ke­vesebben vannak, s marad étel, csomogolok is nekik. Kaptunk felajánlásként sok tojást, azt megfőztem és abból, meg a bejgliből is kaptak egy kis csomagot, hogy legyen ha- napnivailójuk másnapig — hallhattam az írónőtől. A polgármesteri hivatal, va­lamint a konyha szervezői gondolkoztak azon, kihelyez­nek egy perselyt, s aki úgy érzi, tíz vagy húsz forinttal tá­mogatni tudja a konyhát, ab­ba dobhatja adományát. Az ételek kiosztója viszont nem helyesli az ötletet, ő úgy lát­ja, aki ide betér, annak nincs pénze és a persely esetleg a legrászorulóbbakat riasztaná el. A gödöllői szeretetkonyha naponta 11 órától délután 3 óráig tart nyitva. (árvái) Séták a múzeumban Kedves és hasznos téli vakációsprogram lehet a gödöllői vá­rosi múzeum megtekintése. A gödöllői mű vesz telep et, Gödöllő és környéke természeti világát állandó kiállítások mutatják be, és az Erzsébet királyné-emlékszoba is folyamatosan várja az érdeklődőket. Képünkön a Gödöllői séták című időszaki ki­állítás egy részlete látható (Erdősi Agnes felvétele) Műszakiaknak A Magyar Tudományos Aka­démia agrárműszaki bizottsá­ga január 15-én és 16-án ku­tatási éis fejlesztési tanácsko­zást tart az agráregyetemen. A Gödöllői mezőgazdasági tudo­mányos napok keretében ki­lenc szekcióban hangzanak el előadások. A tanácskozás nyitó, plená­ris ülését a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem aulájában délelőtt 9 órakor tartják. Foglalj helyet. Ülj kényel­mesen. Mivel kínálhatlak meg? — fogad ismerősöm, és különböző márkás italokat rak elém, miközben folytatja meg­jegyzéseit. — Azt hiszem, nem véletlenül tévedtél be hoz­zám. Sokat pletykálnak rólam a környéken. Nemcsak ennek a se városnak, se falunak nem nevezhető településen. Irigyek az emberek, és mindig a más portája előtt söprögetnek, pe­dig elég szemetes az utca a saját házuk előtt is. De hát ez így megy, mióta világ a világ. Szentnek tüntetik lel magukat, miközben suba alatt maguk felé hajlik a kezük. Én is so­kat tudnék mesélni az itteni nagykutyákról. Nézz csak kö­rül, és szemellenző, elvakult- ság és elfogultság nélkül, na meg félelem nélkül, gyorsan észreveszed a korrupt, fekete igazságot. Irtatok, papoltatok itt éve­ken át, hogy társadalmilag el­ítélendő a haszonszerzés. Gon­doljatok a szocialista erkölcs­re! — hangzott a figyelmezte­tésetek. Mára minden megvál­tozott. Nekem az volt a sze­rencsém — és ezért sok aç irigyem —, hogy ezelőtt tizen­két évvel sutba dobtam az ad­dig dédelgetett nézeteimet a világról, az emberekről, a dip­lomámmal együtt. Kimondóm kereken: a pénzért. Volt idő, amikor úgy érez­tem, ez megíutamodás: önma­gam elől, a mindennapok, a szűkös élet lemondásai elől. Ha jól belegondolok, akkor azt mondom, ehhez a megfutamo- dáshoz volt bátorságom, már csak azért is, mert neki mér­téül vágni egy akkor még bi­zonytalan, de sok pénzt Ígérő, keményebb, piszkosabb meló­nak. Ha nem vélném ma úgy, hogy mindenért kárpótolnak az anyagiak, ugyanolyan két­ségbeesett ember lennék, mint annak idején, amikor beko­pogott a villanyszámlás vagy a lakbért követelő házinéni. Nézd, nem akarlak becsap­ni! Még mindig érzek a mel­lény alatt valamiféle bizser­gést, ha egy-egy volt kollégám szakmai sikeréről értesülök. Te akkor is . ismertél, ami­kor összeházasodtunk, és a nulláról indultunk. A nejem állami gondozottként nőtt fel, özvegy anyám néhány forint nyugdíjat kapott. Csak önma­gunkra számíthattunk. Eről­ködtem, csikorgattam a fogam, de nem mentünk egyről a ket­tőre. Mindig az anyagiakkal volt a legtöbb baj. A pénz miatt veszekedtünk. A pénz miatt öltük egymást. Gyerek­re nem gondolhattunk. Egy te­nyérnyi albérlet nedves falak­kal, panaszkodó feleséggel, aki ráunt az alumíniumlavórra, a kopott ruhákra, s aki nemcsak öltözködni akart meg fürdő­szobás lakást, hanem nyaral­ni, szórakozni is, mint minden fiatal. Ez természetes igény, tehát nem is hibáztathattam érte. Élhetetlennek, mamlasz­nak, nem e világra valónak éreztem magam, tele önvád­dal. Emlékszel, ekkor nyúltam a pohárhoz. Nézz körül, hány ember züllik le egyik napról a másikra. Ezek mind mene­külnek. De hát hová visz a mámor? Barátom kényelmesen eldől a heverő sarkában. Azt hi­szem, kérdezhetek, de nincs erre szükség. Folytatja gondo­latainak közlését. — Behívatott a diri. Órákon át fröcskölte rám a langyos szöveget. Befejeztük a beszél­getést, s én döntöttem. Volt egy gazdász barátom, elsze­gődtem hozzá. Az, hogy meny­nyit kell dolgozni, nem érde­kelt. Pénzt akartam keresni. Diplomás ridegparasztként megtanultam azt az alapsza­bályt, hogy a zsugori ember­nek mindig van pénze, de soha nem lesz milliomos, mert nem meri befektetni, csak gyűjtö­geti egy életen át. Az igazi nagy pénz kereséséhez svihák- ság kell. figyelmességek, aján­dékok, kenőpénzek, előlegek, megvendéeelések, vacsorák, utazgatások, szervezett kártya- partik, ahol az állami vezető nyer. ugyanis 5 másként meg­vesztegethetetlen. és kellenek az úi urak úri murijai. Mire vagy kíváncsi? Hogy félek-e a lebukástól? Ma már van annyim, hogy nem kell félnem ! Tölt magának, s az én po­haramba is. — Vágd a pofám­ba nyugodtan, amit gondolsz: az állam pénzén tanultam, s az eszemet a rendeletéi, tör­vényei kijátszására használom. De hát mondd, én vagyok a felelős a hárommillió létmini­mum alatt élő szerencsétle­nért? Én vagyok a felelős a munkanélküliekért, a kilátás­talan jövő miatt üvöltő fiata­lok százezreiért, az ingyen­konyhára siető rongyosokért? Bűn-e, hogy élni mertem? Bűn-e. hogy Mercedesen fut- kározok? Hogy minden évben elutazom valahová a világba? Hogy luxusvillám van a Bala­tonnál? Hogy a feleségem egy kiló aranyat magára aggathat? Ki az igazi bűnös, amiért így alakultak az emberi sor­sok? Ha olyan okos vagy, erre válaszolj. Vagy koccintunk in­kább? Az. utóbbi ajánlatot foga­dom el. Tercsik Mihály A bibliai példabeszéd ■** szerint az Ür felvette az apró, semmit nem érő pénzt az út porából, amit tanítványa nagyvonalúan átlépett. Apró gyümölcsöt vásárolt rajta, s szemen­ként elszórta. A mögötte haladó tanítvány ötvenszer hajolt le, hoQy a gyümöl­csöt szemenként felszedje. Tanulságát azt hiszem min­denki érti. Napjainkban, ha az úton aprópénz villan meg, min­denki lehajol érte. Ki azért, mert a fillér is számít ne­ki, ki azért, mert babonás, mások pedig felveszik, mondván: ha én nem sze­dem föl, fölszedi más! A minap egy áruház be­járatával szemben érdekes jelenségre lettem figyelmes, amíg várakoztam. Fémpén­zek repültek egymás után. aztán leestek valahol a já­rókelők között. Az első érme egy gyer­mekét cipelő édesapa elé hullott. Lehajolt, megfogta és már el is ejtette, majd szinte ledobta a Hát. Lát­szott rajta, nagyon fáj az ujja. Néhány perc eltelté­vel repült a következő. Az arra haladó, szögekkel ki­vert dzsekit viselő vagánii közvetlen közelemben volt amikor megpillantotta a kerek húszast. Mocskos ed­zőcipőjével rálépett, körbe­nézett, majd felemelte a lábát. Szerette volna fel­A repül# pénzek venni a könnyen szerzett pénzt, ami közben eltűnt, nem volt a talpa alatt. A délutáni napsütésben, az ünnep előtti bevásárlási lázban a járókelők szinte egymást taposták. A sorban egymás mellett ■álló büfék­nél is sokan várakoztak lángosra, pizzára, hambur­gerre. Ha az egyik ilyen büféből nem jön ki a csi­nos eladó és nem kezd el söprögetni. talán sohasem fejtem1 meg a repülő pén­zek titkát. Söprögetett szép lassan, módszeresen, mintha óra­bérben dolgozna, s akinek különben is mindegy, tiszta lesz-e az üzlet előtt a jár­da. Egyszer csak újabb érme röpült. Egy koros férfi ha­jolt le érte. Megfogta, s kezdett felegyenesedni — majd messzire röpült ke­zéből a frissen szerzet1 kin­cse. A lány komoly, színé­szeket meghazudtoló arcki­fejezéssel nézte a ieleneíet. ‘ A bácsi a kezét nézegette majd igy szólt:'— L át ja aranyoskám., velem mindin csodák történnek. Repült ez a húszas, egyenesen fe­lém Én kapzsi lélek le­hajoltam érte és úgy meg­égette a kezemet, hogy a pénz tovarepült. Ilyen a csodatévő. Ad és már el is veszi, röppenti tovább. Biz­tos a bűneim miatt. Kémlelte az eget. nézett jobbrabalra, csóválta a fejét, s újra meg újra is­mételte: — F,zen a héten ez a harmadik csoda, ami velem megesik. A lány pedig magyaráz­ta: — Bizony, tetszik tudni, sokan nem hisznek a cso­dákban, pedig vannak. Én tudom, bár fiatal vagyok. Az öregúr eltávozott, s talán tovább morgolódott. A lány visszament társai­hoz a pavilonhoz és ott észbontó röhögésbe kezd­tek. Élvezték játékuk hatá­sát. Egyikük a csipeszben már fogta a következő pénzdarabot, és a gáztűz­hely lángjai, között forró- sította. Pillanatok múlva kirepülje. ha meg nem za­varom őket. Nem sejtik, nem érzik ' játékuk súlyát, Nem tudták, hogy fát a gyerme­két cipelő apa keze, mit jelent a nyugdíjasnak a leírt telenet a fiatalnak, ami megtörtént vele El­tűntnek hiszi a húszast, pe­dig az csak beleolvadt a cipője talpába. Fogalmuk sincs mit. jelent másnak az általuk kidobóit, napi egy­két százas . Árvái Magdolna %

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom